2019. augusztus 6., kedd

Bhután, a világ egyetlen karbonsemleges országa!

" (Ismételt  bejegyzés!) "




*

Bhután az egyetlen karbonnegatív vagy szénnegatív ország a világon. A 800 ezer lakosú országot a környezeti sajátosságai is segítik ebben, ám ahogy az itt látható, bő negyedórás, angol nyelvű, magyar feliratú előadásból kiderül: az ország vezetése is mindent megtesz azért, hogy megóvják a környezetet, megakadályozzák az orvvadászatot, a természet kizsákmányolását.







Bhután, egy kis ország, ahol a Bruttó Nemzeti Boldogság (GNH) a fejlődés mérőszáma, és amely szén-dioxid semleges, sőt, szén-dioxid negatív egyedül az egész világon.

 


 Videó:




Bhután hegyvidéken, a Himalája lábánál fekszik, energiaigénye nem nagy, a hegyek közötti folyók pedig akkora mennyiségű vízenergiát termelnek, hogy exportálni is tudnak belőle. Emellett az ország nagy részét sűrű erdő fedi, ami sok szén-dioxidot von ki a levegőből.

Mindazonáltal nemcsak a szerencsének köszönhető, hogy Bhután ilyen jól áll energiával. Komoly pénzeket fektetnek az elektromosautó-iparba, szigorú energiavédelmi törvényeik vannak, és az erdőségeket is közösségi alapon védik és ápolják. Bhután amellett, hogy területileg is szerencsés, rengeteget tesz azért, hogy karbonnegatív lehessen.

Az országban már a nemzeti identitás része lett a környezettudatosság.
Az alábbi videóban Tshering Tobgay, Bhután miniszterelnöke beszél arról, hogy az ország vezetői számára milyen fontos a környezetük megóvása, az országuk a világon az egyetlen, amely szén-dioxid-semleges, sőt szén-dioxid-negatív. Emellett alapot hoztak létre annak érdekében, hogy az ősi szépségű hegyvidékes, erdős területeken megakadályozzák az orvvadászatot, a vadászatot, bányászatot, egyszóval a természet kizsákmányolását.


&

Kiegészítő cikk:


14 tény Bhutánról – Egy ország, ahol ingyenes az egészségügyi ellátás, és nincsenek hajléktalanok:

 

https://kuffer.hu/14-teny-bhutanrol-egy-orszag-ahol-ingyenes-az-egeszsegugyi-ellatas-es-nincsenek-hajlektalanok/?utm_content=buffer96454&utm_medium=fbpage&utm_source=igyjartam&utm_campaign=buffer 








 https://hu.wikipedia.org/wiki/Bhut%C3%A1n



 https://tenyekerodje.blogspot.com/2016/08/a-boldogsag-kiralysaga.html



*



Források:

 
sevaster1
 

https://www.elobolygonk.hu/Elmenybutik/Hazi_mozi/2019_08_05/a_boldogsag_kiralysaga_bhutan_a_vilag_egyetlen_karbonsemleges_orszaga_video?fbclid=IwAR3gJW8OlctCShLEqsv86BUtP3-k1noLFi1817n6BuYFwppzTN91_sosMhU



***


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése