Amikor az ego háborúzik, tudd, hogy csupán egy illúzió harcol az életben maradásáért. Az az illúzió azt gondolja, hogy ő te vagy. Első alkalommal nem könnyű figyelő jelenlétként ott lenni, különösen, amikor az ego túlélési üzemmódban működik, vagy amikor bekapcsolódott valamilyen múltbeli érzelmi minta. Ám ha egyszer megérezted a dolog ízét, jelenléted ereje növekedni fog, és kisiklasz az ego szorító markából. És ily módon egy olyan erő jelenik meg az életedben, ami sokkal hatalmasabb az egónál, sokkal hatalmasabb az elménél. Az egótól való megszabaduláshoz mindössze annyi kell, hogy az ego tudatában légy, mivel a tudatosság és az ego nem fér össze. A tudatosság az az erő, ami a jelen pillanatba van bezárva. Ezért nevezhetjük azt jelenlétnek is. Az emberi létezés végső célja – tehát a te célod is –, hogy ezt az erőt ebbe a világba hozza. És ugyanez a magyarázat arra is, hogy miért nem lehet az egótól való megszabadulást valami jövőbeli időpontban elérendő céllá tenni. Kizárólag a jelenlét képes megszabadítani téged az egótól, és kizárólag most lehetsz jelen, nem tegnap és nem holnap. Csak a jelenlét képes lebontani benned a múltat, és tudja így átalakítani a tudati állapotodat.
Mi a spirituális föleszmélés? A hit, hogy te lélek vagy? Nem, az gondolat. Az igazsághoz kicsit közelebb áll ugyan, mint az a gondolat, amelyik azt hiszi, hogy te az vagy, akit a születési anyakönyved jelez, de még mindig csupán gondolat. A spirituális föleszmélés: tisztán látni, hogy amit érzékelek, megtapasztalok, gondolok vagy érzek, az végső soron nem az, aki vagyok; hogy nem találhatom meg magamat a folyamatosan elenyésző dolgokban. Valószínűleg Buddha volt az első emberi lény, aki ezt tisztán meglátta, és így az anata (éntelenség) vált tanítása egyik központi elemévé. S amikor Jézus azt mondta, hogy „Tagadd meg önmagad!”, akkor ezen azt értette: negáld – tagadd meg, utasítsd el – (és ezáltal bontsd le) az én illúzióját. Ha én valóban az „én” – ego – lennék, akkor abszurd lenne azt „megtagadni”.
Ami hátramarad, az a tudat fénye, amelyben érzékelések, megtapasztalások, gondolatok és érzések jönnek és mennek. Ez a Lét, ez a mélyebb, valódi én. Ha ekként ismerem magamat, bármi történik is az életemben, annak többé már nincs abszolút jelentősége, csupán relatív fontossága van. Tisztelem azt, de az elveszti abszolút komolyságát, elveszti súlyosságát. Az egyetlen dolog, ami végső soron számít: tudom-e mindig érzékelni az életem hátterében lévő, esszenciális Létségemet, a vagyokot? Pontosabban fogalmazva: tudom-e érzékelni ebben a pillanatban azt a vagyokot, aki vagyok? Tudom-e esszenciális identitásomat tudatként érzékelni? Vagy elvesztem önmagamat abban, ami történik, elvesztem önmagamat az elmében, a világban?
( Eckhart Tolle – Új Föld )
***
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése