Hazánkért.Trianont törlésére...

„Egy nemzet nincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt, késsel a torkán, egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás…” [Théophile Delcassé, egykori francia külügyminiszter] Brassói József

Véletlenül kezembe került nyolcadikos leányom történelemdolgozata. A megrökönyödéstől szóhoz sem tudtam jutni. Egyik kérdés ugyanis úgy hangzott, sorolja fel Trianon gazdasági hátrányait és előnyeit. Nos, a tankönyvben (Dr. Helméczy Mátyás: Történelem az Általános Iskolák 8. osztálya számára, Nemzeti (?) Tankönyvkiadó, 1999) az alábbi szövegrész szerepel: „Akadt néhány olyan tényező, amely a gazdasági életre serkentően hatott. A megmaradt területeken sűrűbb volt az út-, és vasúthálózat, jobb a postai ellátás. A nagy hajózható víziutak is főleg a középső területeken maradtak. Így az infrastruktúra fejlesztésével, a vasút-, telefon-, és útépítéssel egy ideig kevésbé kellett foglalkozni. Ugyancsak kedvező volt, hogy a mezőgazdasági területekből főleg az értékesebbek maradtak meg. Pl. a szántóterület 43 %-a, a szőlő 68 %-a. Mindez lehetővé tette, hogy a nyugati élelmiszerbefogadó piacainkat ne kelljen megfelelő exporttermékek hiányában végképp elveszítenünk. További előny volt, hogy miután elszakadtunk a monarchia fejlettebb könnyűiparral rendelkező országaitól, lehetővé és szükségessé vált néhány minőségi iparág átlagosnál gyorsabb fejlődése. Ez jórészt felszívta a munkanélküliek tömegét is.” Dr. Helméczy Mátyás (a nemzetisége ismeretlen, s hogy nem magyar, az szinte biztos!) megállapításaival ellentétben: 'Nem hatott serkentően a gazdasági életre, hogy a megmaradt területeken sűrűbb volt az út- és vasúthálózat, jobb volt a postai ellátás.' Ezt a logikát követve eszük ágában se lett volna hullarabló-hiéna-szomszédjainknak a fejletlen magyar területeket maguknak követelni. Arról már nem beszélve, hogy hegyvidéki területeken, a világon mindenütt természetes, hogy ritkább az út-, telefon-, stb. hálózat. Mégsem akar a világ egyetlen állama sem hegyvidékeitől megszabadulni! A-vagy mit szólna Helméczy úr, ha Önnek lenne egy budapesti és egy falusi háza és elrekvirálnák a falusit? Örülne-e, hogy az értékesebb megmaradt? Ha van egy szántóm és egy (kevésbé értékes) erdőm, serkenti szántóm fejlesztését, ha ellopják erdőmet? Nem igaz továbbá, hogy Kassa, Pozsony, Kolozsvár, Újvidék fejlettsége bármiben is el-maradt volna, mondjuk Hódmezővásárhely fejlettségétől. Serkentette az ország fejlődését, hogy erdeink, bányakincseink jelentős részét elvesztettük, hogy a falvainkat összekötő útjainkat egy-szerűen középen kettévágták? Nézzen rá a térképre, Helméczy úr! Hány út végződik még ma is a semmiben a szégyenhatár két oldalán! Hány magyar falut, tájegységet tettek az önkényes határhúzások élet-képtelenné? A víziutakkal is baj van. Hiszen határfolyóvá vált a Duna, a Dráva, a Tiszának pedig jelentős részeit végképp elvesztettük. Miért serkentette volna ez a gazdaságot, Helméczy úr? Miért tekinthető továbbá előnynek, hogy szántóterületünk 57 %-át és szőlőink 32 %-át elrabolták? Nem lehet továbbá Trianon előnyei közé sorolni, hogy elszakadtunk Csehországtól és Ausztriától. Ezektől az országoktól ugyanis nem Trianonban, hanem a monarchia széthullásának napján, 1918. október 31-én szakadtunk el, ezek az országok sohasem voltak a szentistváni Magyarország részei. Továbbá: létezett-e valaha a világtörténelemben ország, amely meg akart volna szabadulni egy (mégha esetleg alacsonyabb értékű) terület birtoklásától? Az export indoklásával is baj van. A tankönyv beismeri, hogy szántóink, azaz gabonaexport lehetőségünk 57 %-át elrabolták. De még ha igaz is lenne, hogy valamennyivel több gabonát exportálhattunk, annál sokkal nagyobb érték volt, ami hiányzott az erdélyi, felvidéki, stb. iparvidékek, nyersanyagforrások, fatermelő erdők elvesztésével. Szabad-e a magyar nép világtörténelmi mértékkel mérve is egyedülálló katasztrófáját így tanítani gyermekeinknek? Lehet álszent és erőltetett módon holmi előnyöket keresni a nagy katasztrófában? Hiszen túl milliók személyes és közösségi tragédiáján, amelynek bénító hatása még ma is lelkünkben él, köztudott, hogy gazdaságilag is iszonyatos pusztítást vitt végbe Trianon, amelynek levét még sokáig fogják az európai népek inni. Hiszen, ha nincs Trianon, nincs német hegemónia, nincs II. világháború, nincs 50 éves kelet-európai szovjetpusztítás. (Mellékesen szólva: akkor amerikai kamatrabságba taszítás sincs!) Nemcsak Magyarország, hanem a környező államok számára sem. Ki van a dolgok hátterében? Miféle aljas cenzor követeli meg, hogy jó képet vágjunk a magyarság nagy tragédiájához, amihez világ-méretekben is talán csak az amerikai indiánok sorsa hasonlítható, és soha nem volt, légbőlkapott előnyökkel tömjük gyermekeink fejét? Elképzelhető-e ehhez hasonló módon, hogy a jeruzsálemi gyerekeknek Auschwitz előnyeiről és hátrányairól tanítanának az iskolában? Nem akarja tudni Helméczy, hogy Trianon nemzetgyilkossági kísérlet volt, és hogy ugyanazok a méregkeverők győztek a II. világháborúban is, és még ma is azon szorgoskodnak, hogy ami még meg-maradt ebből a szerencsétlen népből, azt végképp eltapossák?

* A szerző személyes — az isteni igazságszolgáltatásban való hitéből fakadó — meggyőződése: lehetetlen, hogy bűn történjen bűnbánat, bűnhődés és jóvátétel nélkül. Európa halálos bűne Trianon. A szentistváni Magyarország erkölcsileg toronymagasan fölötte állt a mai Európai Uniónak, békében hagyta fejlődni a nem-magyar nemzeteket, senkit sem kényszerített kamatrabszolgaságba, idegen érdekek zsoldjába. Amíg ezt az európai népek és a háborúk győztesei be nem látják, és jóvá nem teszik, addig folytatódni fog az európai nemzetek összekeverése szaporodókedvű színesbőrűekkel csakúgy, mint a bomlott-agyú washingtoni gonosztevők ostorcsapásaira történő táncolás. Persze a változáshoz nekünk, magyaroknak is hozzá kell járulnunk: meg kell találnunk békénket Istennel, fel kell hagyni nemzeti bűneinkkel, a káromkodással, az abortusszal, az erkölcstelenséggel, a tunyasággal. Lássunk hozzá! n

[ Hagyaték válogatás: Trianon. ] Hagyaték - Darabokra szaggattatol - Az ezeréves Magyarország széthullása / Hagyaték - Trianon - Feltámadásra várva / Hagyaték - Rejtőző erő - A honvédség Trianon béklyójában / Hagyaték - Mindent vissza!! - Bécsi döntések, a revízió évei.

Hagyaték válogatás: Trianon.

A Hagyaték a magyar szellemi kulturális örökség átörökítésén munkálkodik. Leporolja a magyar múlt szellemi hagyatékának egy-egy darabkájáról a modern korokban rárakódott szennyeződéseket, hogy azok újra a maguk fényességében ragyogjanak. Ezek a mozaikdarabkák - épületek, tárgyak, könyvek, emlékek, történetek, tájak, gondolatok és mindenekelőtt az azokat alkotó és alakító szellemek - hétről hétre a képernyőre kerülnek, hogy végül a soha el nem évülő egyetemes magyar szellemtörténet egészévé, a megújuló magyar hagyománnyá álljanak össze a nézők lelkében.

Hagyaték - Darabokra szaggattatol - Az ezeréves Magyarország széthullása:




Hagyaték - Trianon - Feltámadásra várva:

Hagyaték - Rejtőző erő - A honvédség Trianon béklyójában:




Hagyaték - Mindent vissza!! - Bécsi döntések, a revízió évei:

Trianon, múltja, jelene és jövője...

Trianon nemcsak a magyarság tragédiája, hanem szimbóluma, élő valósága a kollektív és az egyéni felbomlásnak. Trianon nem a múlt, hanem sokkal inkább a jelen, még inkább az elborzasztó jövő. 

 

Nem csak számunkra, Európa számára is. Az egykori keresztény civilizáció romjain most Babilon Szajhája ül, a Nagy Parázna, aki felégeti a templomokat, meggyalázza a Szentségeket, elpusztítja az Istenadta nemeket, felszámolja az organikus közösségeket, ünnepelteti az aberrációt, megrontja a gyermekeket, elveszi az anyanyelvet, a kultúrából mérget csinál, és mindenhova befecskendezi azt. 

 

Genetikai manipulációval erőszakolja a teremtett embert, biorobot rabszolgaként egy rideg, digitális pokol felé hajtja, ahová kábultan és vakon rohannak a saját létezésükre reflektálni képtelen milliók.

Már azok, akik életben maradnak. 

 

A Magyar Szent Korona Országainak szétdarabolásával nemcsak egy történelmi, földrajzi, geopolitikai egység szállt a sírba, hanem vele együtt a szakrális Európa utolsó védőbástyáinak egyike is.

A Nagy Háborúval - ahogy a kivitelező szabadkőművesség nevezete – az antitradicionalitás erői olyan brutális offenzívát indítottak a Hagyomány lángját már csak nyomokban, de még mindig őrző tradicionális Birodalmak ellen, ami példátlan volt eddig az ismert történelemben.

Megsemmisítették a Német Császárságot, az Osztrák – Magyar Monarchiát, ahogyan az Oszmán Birodalmat is. A cári Oroszország, bár az Antant oldalán szállt harcba, a nemzetközi szabadkőművesség a különböző ágensein keresztül úgy intézte, hogy II. Miklós birodalmának is pusztulnia kellett. 

 

Ironikus, hogy Oroszország, mint a Nyugat szövetségese fizette a legnagyobb árat a háborúért, azzal, hogy pénzhatalmi hálózatok a kivéreztetett orosz népre rászabadították az infernális bolsevizmust. A cárt és családját bestiálisan kivégezték, Szovjetunió képében pedig egy olyan szörnyszülöttnek adtak életet, ami elhozta a földi poklot, - megvalósult a Civitas Diaboli. 

 

A nemzetközi pénzhatalom már ekkor cselédként tartotta Európa kormányait és nagyobb erőfeszítés nélkül rátudta kényszeríteni őket arra, hogy a saját érdekeik ellen cselekedjenek. A Brit Birodalom is ekkor gyengült meg visszavonhatatlanul. Európai fiatalok százezrei pusztultak el azért, hogy az okkult szabadkőművesség egy óriási lépést tegyen a céljainak megvalósulása érdekében. Mindezt persze leplezve, csalárdan, végtelen képmutatással és demagógiával.

Kimondták, hogy a németséget el kell pusztítani, életképtelenné kell tenni, mert veszélyes a világra, a Monarchiát, mint a népek börtönét szét kell rombolni, és mindenhol ki kell erőszakolni az üdvösség egyetlen útját, a liberális demokráciát.

 

Akkor – mint ahogy napjainkban is – azt hazudták: azért kell felperzselni a világot, hogy ez többé ne történhessen meg. Mire Versailles ócska színjátékára sor került, már minden el volt döntve. A „négy nagynak” nevezett kollaboráns, - az igazi államférfi prototípusának diametrális ellentétei - az ügynökminiszterek aláíratták a következő világégésről szóló szerződést.

A szabadkőműves demagógia mesterei természetesen egyetlen egy elvüket sem tartották be, mert azokat csak másra tartják kötelező érvényűnek. 

 

A népfelség elvét lényegében sehol nem gyakorolták, egy – két lokalitástól eltekintve nem voltak kíváncsiak arra, hogy mit akar az istenadta nép. Olyan államok vezetői ítéltek el minket a kisebbségeink elnyomására hivatkozva, akik a saját nemzetiségeiket kiirtották, kiéheztették, vagy a fél világot gyarmati sorba taszították. Árulókat és nem létező országokat ismertek el hadviselő félként. 

 

A független Európa 1945-ben teljesen megszűnt létezni. A II. világháború nélkül képtelenség lett volna létrehozni a szabadkőműves ENSZ-t, a NATO-t és az Európai Uniót. Ezeknek tulajdonképpen semmi közük az általuk alkotott nemzetekhez vagy állampolgárokhoz. Végső soron mindegyik ország szenved ezeknek az igájától. A nemzetközi pénzhatalom szervezetei egyik nemzethez sem kötődnek, csak gazdatestként használnak egy – egy államot bizonyos ideig, amíg létre nem hozzák a Világköztársaságot. 

 

Visszatérve a Szent Korona Országaihoz és a magyarság tragédiájához, látnunk kell, hogy Trianon egy folyamat, és 1920. június 4-e csak a betetőzése ennek a folyamatnak. 

 

A társadalom már az előtt összeomlott, hogy a káosz erői elszabadultak volna. A magyar lélekben Trianon már azelőtt bekövetkezett, hogy kimondták volna a halálos ítéletet. A Magyar Apostoli Királyságot nem külső erők rombolták le, hanem a magyar uralkodó elit mulasztása és a belső ellenség évtizedes aknamunkája. 

 

A magyar vezető elit lemondott a történelmi küldetéséről. A legtöbbjüket pusztán az önös anyagi érdek hajtotta. Közjogi viták, külsőségek, széthúzás. Közben a bevándorlók kitúrták őket a helyükről, birtokaikat felvásárolták, a kultúrájukat, sajtójukat elvették, a középosztály elszegényedett, majd lecserélődött, és ezzel egy időben pusztító ideológiák burjánzottak szét a királyságban. Hagyták az országot szépen lassan lezülleszteni, elsorvadni. A fronton harcoló magyar hősök ezreinek áldozatát nem védték meg a hátországban dúló, belső ellenség mételyezésétől, majd gyávaságukban utat engedtek annak, hogy az ország leghitványabb söpredéke átvegye a hatalmat és romba döntse Szent István Birodalmát. 

 

Az ország reménytelenségbe, agóniába, és káoszba süllyedt.

De valamilyen Isteni csoda folytán még ma is itt vagyunk. Ezt nem lehet eljátszani többé. A tét nagyobb, mint valaha, a jövő pedig még soha nem volt ennyire baljós. Ha nem ragaszkodunk az identitásunkhoz, ha nem lesz megfelelő integritásunk, mind kívül és belül, ha a mérgező ideológiák ellen nincs immunrendszerünk, ha az ellenséget abban látjuk, akit velünk együtt sanyargatnak, akkor nincs esélyünk. 

 

Már nem csak Európa, hanem a világ Trianonja zajlik. Rá kell ébrednünk itt Közép – Európában, és máshol is, hogy a világ Antantját ma ENSZ -nek, WHO - nak, CBDC – nek, WEF –nek, IMF –nek hívják, és ha megint hagyjuk, hogy kijátszanak minket egymás ellen, együtt süllyedünk a feledés homályába.

 

 

Mors Triumphalis

 

https://www.facebook.com/photo/?fbid=251225364221555&set=a.161303646547061 

TRIANON :1920 június 4.

Trianon

Talán nem is léteznek szavak, amelyekkel kifejezhető mindaz a fájdalom és igazságtalanság, amelyet ez az esemény a magyar nemzetnek jelentett, és az óta is jelent.

Henri Pozzi „A háború visszatér”   (  http://www.magtudin.org/Pozzi%20-%20A%20haboru%20visszater.pdf  )  című könyvét a 30-as években, az első világháború utáni Közép-Európában tett utazásai során szerzett személyes tapasztalatai alapján írta meg. A könyv vádirat a francia külpolitika hazugságainak leleplezésére. 

Felismerte, hogy a békediktátum tisztán mohó, kapzsi, hatalmi és politikai szempontok alapján történt. Felismerte, hogy a békediktátum hamis, hazug adatokra épült és csak káoszt hozott, melynek következménye csak egy újabb háború lehet.

A „béke” következményeiről Lansing is azt mondta:

 „Olyan biztos, hogy a háború visszatér, mint amilyen biztos, hogy az éjszakát a nappal váltja fel.”

 

Be is következett. Persze nem véletlen a 2. világháború sem, mint ahogyan az 1. világháború.
A megaláztatásunk, a nemzetünkért érzett fájdalmunk élő seb ma is, és nem feledhető emlékünk. A globalizált világunkat nem ismerő fiataloknak ismernie kell a magyar tragédiát, hogy tisztán lássanak a mai viszonyainkat illetően is. Semmi sem változott a múlthoz képest. 

Ma is elsöpörni akarnak. Ma is diktatúrával, csak ma liberálissal.

Tudniuk kell, amit már 1935-ben Henri Pozzi megírt, hogy: „A háborús vesztesek közül Magyarországot nem büntették – Magyarországot kivégezték.”

Tudniuk kell azt a történelmi tényt, hogy 1. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Mégis egyedül Magyarországot ítélték el, úgy, hogy még Ausztriát sem büntették meg.

A soknemzetiségű országunk területének 2/3-át úgy csatolták el, hogy tiszta magyar lakta települések estek áldozatul és olyanok, ahol a nemzetiségek kisebbségben voltak a magyar lakossággal szemben.

A Trianoni Békeszerződéssel Magyarország népét a kollektív bűnösség vádjával büntették, ami törvényellenes volt.

Az elcsatolandó területeken élő lakosokra vonatkozó népszavazási kérelmünket a diktátumkészítők elutasították, mert tudták, hogy milyen eredményt hozott volna.

A békediktátum aláírása kikényszerített volt, nem közös megegyezéssel történt. Ezért nem is lehet szerződésnek nevezni, csak kierőszakolt diktátumnak.
Magyarországot nem volt miért büntetni.

Állíthatjuk, hogy Trianon egy előre kitervelt nemzetgyilkossági kísérlet volt, nem sikerült. A „nemzetközi maffia” csak lelki megrázkódtatást tudott nekünk okozni, de nem tudtak eltüntetni bennünket a történelem színpadáról. Pedig azt akarták. A lelki megrázkódtatásról annyit, hogy azóta is a gyűlölet tárgyai vagyunk az elcsatolt területek haszonélvezői szemében. 

A magyargyűlölet Trianon óta kapott lángra. A pszichológiában ismert, hogy aki megbánt valakit, az a megbántottra úgy tekint, mint aki örök tanúja a bűnösségének. Ezért gyűlöli őt.
Talán valami elégtételt adhatna a Nyugat aljas tettének enyhítésére, és legalább az elcsatolt területeken élő saját véreink autonómiáját elősegíthetné hathatós közbenjárásával.


Forrás: Facebook.

TRIANONRÓL

 

Államférfiak a trianoni béke-parancsról:

 Francesco Nitti, olasz miniszterelnök, 1924. szeptemberében:
"Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot. De ezt az országot lélekben erős emberek lakják, akik nem nyugosznak bele hazájuk rombolásába.
Magyarország megcsonkítása annyira becstelen, hogy senki nem vállalja érte a felelősséget. Mindenki úgy tesz, mintha nem tudna róla, mindenki szemérmesen hallgat. A népek önrendelkezési jogára való hivatkozás csak hazug formula... a leggonoszabb módon visszaéltek a győzelemmel... Nincsen olyan francia, angol vagy olasz, aki elfogadná hazája számára azokat a feltételeket, amelyeket Magyarországra kényszerítettek.."
Herbert Henry Asguit, aki 8 évig volt angol miniszterelnök, 1925-ben:
"Ez a béke nem államférfiak munkája, hanem súlyos és végzetes tévedések eredménye."

Vladimir Iljics Lenin:
"Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és mészárosok békéje... hallatlan béke, rabló béke...ez nem béke, ezek olyan feltételek, amelyeket útonállók késsel a kezükben diktálnak a védtelen áldozatoknak."
Lloyd George, angol miniszterelnök, 1929. október 7-én mondott beszédében:
"Az egész dokumentáció, melyet szövetségeseink a béketárgyaláson rendelkezésünkre bocsátottak, csaló és hazug volt."

Artur Neville Chamberlain, angol miniszterelnök:
"A trianoni szerződés eredménye Európában nem béke, hanem az új háborútól való félelem."

André Tardieu, háromszoros francia miniszterelnök, a La paix című könyvében:
"Azért nem lehetett a magyaroktól elszakított Felvidéken népszavazást tartani, mert akkor nem jött volna létre Csehszlovákia a lakosság ellenszavazata következtében."

Tomás Garrigue Masaryk, Csehszlovákia első elnöke:
"Választanunk kellett Csehszlovákia megteremtése vagy a népszavazás között."

Andrej Hlinka páter, a legnagyobb szlovák párt, a Szlovák Néppárt vezetője 1925. június 4-én a következőket mondta:
"Mindannyiunk lelkében lobogjon a magyar haza emléke, mert ezer esztendős magyar uralom alatt nem szenvedtünk annyit, mint a cseh uralom hat éve alatt."

Lord Viscount Rothermere, a Daily Mail kiadója és főszerkesztője, 1927. június 21-i számában megjelent (Magyarország helye a nap alatt - Hungary s Place in the Sun) című cikkében a következőket írta:
"Két fiam esett el a háborúban. Nemes eszmékért áldozták az életüket és nem azért, hogy e dicső nemzettel ilyen igazságtalanul elbánjanak. Addig nem lesz nyugalom Európában, amíg revízió alá nem veszik a galád és ostoba trianoni szerződést."
Stanley Baldwin, angol miniszterelnök:
"Európa békéje a trianoni békeszerződés napján szűnt meg."
*

Forrás: http://tomoryzsuzsa.weebly.com/nem-magyar-aacutellamfeacuterfiak-trianonroacutel.html

 

*

TRIANON

TÖRTÉNET RÖVIDEN:

Az első világháború végkifejletei:
 1918. folyamán a központi hatalmak már mindenütt védekezésre szorultak.
 1918. január 8-án Wilson - még Amerika hadbalépése előtt - közzéteszi a szenátushoz intézett tizennégy pontból álló üzenetét, mely az igazságos békekötés feltételeit tartalmazza.
Az üzenet 10-es pontja az alábbiak szerint szól:
"Ausztria-Magyarország népeinek, amelyeknek helyét a népek között megoltalmazni és biztosítani kívánjuk, legelső alkalommal lehetővé kell tenni önálló fejlődésüket."
 1918. február 11-én Wilson újabb négy pontban foglalja össze álláspontját, mely szerint a népek akaratuk ellenére nem tolhatók egyik államból a másikba.
 Ezzel egy időben a külföldre szökött cseh emigránsok vezérei (Masaryk és Benes) "megpecsételik" a monarchia és az ezeréves Magyarország sorsát.
 1918. május 30-án az amerikai csehek és szlovákok megkötik a pittsburgi szerződést, mely kijelenti, hogy a szlovákok ha megfelelő autonómiát kapnak, akkor csatlakozni kívánnak Csehországhoz.
Wilson aki Masaryk rokona volt, a pittsburgi szerződés ürügyén, pártfogásába veszi a tervezett államot. Ennek következtében az antant hatalmak elismerik, az ekkor még NEM IS LÉTEZŐ Csehszlovákiát, hadviselő félnek.
 1918. szeptember 18-án a szaloniki antant hadsereg áttört a bolgárok frontján, és ezzel megnyílt az út az Osztrák-Magyar Monarchia déli határai felé. A központi hatalmak sorsa ezzel megpecsételődött. A szeptember 26-i antant-seregek támadásának Németország nem tud ellenállni.
A német vezérkar a kormányt fegyverszünet megkötésére ösztönzi.
 1918. október 5-én az antant-hatalmak felkérik Wilsont, hogy az általa elkészített dokumentum alapján, melyet ők már elfogadtak, kezdjen béketárgyalásokat.
Az antant-hatalmak valójában kivártak, arra számítva, hogy a központi hatalmak országain belül, a frontok megroppanását követően belső összeomlás fog bekövetkezni. Ez be is következett.
 1918. október 17-én Tisza István miniszterelnök a parlamentben bejelenti: "elvesztettük a háborút". Megszerveződik a Károlyi Mihály féle Nemzeti Tanács.
 1918. október 29-én Zágrábban, a horvát tartománygyűlés kikiáltja a Magyarországtól való elszakadást.
 1918. október 30-án a Nemzeti Tanács magához veszi a hatalmat.
Másnap meggyilkolták Tisza Istvánt.
 1918. november 1-én Károlyi kormánya elrendeli a magyar csapatok fegyverletételét, mely végzetes hatással van az október 24.-én megindult olasz offenzíva ellen védekező magyar csapatokra.
 1918. november 3-án megkötik az olaszokkal a padovai fegyverszünetet, amely Magyarország régi határait tekinti demarkációs vonalnak.
 Károlyi Mihályék megkötik a belgrádi fegyverszünetet, mely a Maros-Dráva vonaláig kiszolgáltatja Magyarországot a megszállásnak.
 1918. november 13-án Károlyi lemond az államügyek vezetésében való részvételről.
 1918. november 16-án Károlyi Mihály elnökségével kikiáltják a köztársaságot.

 Az antant semmit nem tesz, hol vannak a wilsoni elvek:
 A csehek betörnek a Felvidékre, a románok az alsó vidékeinken kalandoznak.

 1918. október 30-án a tót, november 25-én a szerb és december 1-én a román "népgyűlések" részvevői kimondták a Magyarországtól való elszakadást. Valójában népgyülésnek nem minösülö események voltak.
 A megszállók az elrabolt területeket - a békekonferencia döntését be sem várva - mindjárt impériumuk alá veszik.
A kormányunk fegyveres erővel nem tud ellenállni, mert saját hadügyminisztere, Linder is azt hirdeti, hogy „Nem akarok katonát látni!"
A kormányban uralkodó viszájok, elősegítették a köztársaság összeomlását.
 1919. március 21-én a Vix jegyzék - újabb országrészek kiürítését követelő antant jegyzék - hatása alatt Károlyi átadja a hatalmat a szociáldemokratáknak, kik Kun Bélával egyeznek meg, és megnyílik az út a bolsevizmus felé.
 1919. május elején egészen a Tiszáig vonultak.
 1919. június 25-én a ludovikások és a dunai monitorok ellenforradalmi fölkelése következett be, melyet vérbefojtottak.
 1919. június végén a vörös hadsereg megtámadta a cseheket, azonban Clemenceau fenyegető jegyzéke vissza parancsolta őket.
A vörös hadsereg ezután a románok ellen fordult, de a kezdeti sikerek ellenére, vereséget szenvedtek.
 1919. július 31-én a népbiztosok megszöknek, és a románok harc nélkül megszállják Budapestet és a Duna vonalát. Ezután három és fél hónapon keresztül, zavartalanul fosztogatják az országot.
Az antant államokban, mára már senki sem vette komolyan a Wilsoni elveket. Mindenki természetesnek találta, hogy a legyőzött államokra minden feltételt rá lehet és rá kell kényszeríteni.
A győzők vezetői a legyőzött államok meghallgatása, részvétele nélkül határoztak, majd kijelentették, hogy a meghozott határozatok megváltoztathatatlanok.
 Magyarország helyzetét különösen nehézzé tették a szerbek, románok és csehek Párizsban tevékenykedő képviselői és ágensei. Különösképpen mert az antant Franciaország érdekkörébe tartozó területnek tekintette a közép Duna völgyét.
A kommunista kormányzat bukása után Peidl Gyula alakított kormányt.
A román megszállás alatt álló Aradról, Szegedre tette át székhelyét Károlyi Gyula gróf, ki május 5-én kormányt alakított, melynek hadügyminisztere Horthy Miklós lett. Horthy szervezte meg a nemzeti hadsereget.
Károlyi lemondása után, Ábrahám Ernő került a helyére, de lemondva róla mint fővezér megszállta a Dunántúlt.
 1919. november közepén, az antant hatalmak sürgetésére a románok kiürítették Budapestet, és a Duna-Tisza közét.
 1919. november 16-án Horthy Miklós a nemzeti hadsereg élén bevonult Budapestre, majd megszállta az ország többi - román uralom alól felszabadult - részét is.
 1919. november 22-én Sir Clerk antant kiküldött segédletével, Huszár Károly vezetésével koncentrációs kormány alakult. Ez a kormány kapott meghívást a Párizsi béketárgyalásokra.
 1919. év folyamán a békét diktáló nagyhatalmak kisebbségi szerződéseket kötöttek Csehországgal, Szerbiával és Romániával, mivel maguk is érezték, hogy Közép-Európa új rendezése nemzetiségi szempontból veszélyes helyzetet teremt. Az utódállamokban megnyilvánuló féktelen nacionalizmus is aggodalmat keltett bennük.
 1920. január 7.-én Párizsba érkezett a magyar delegáció, Apponyi Albert gróf vezetése alatt, Bethlen István gróf és Teleki Pál gróf segédletével.
 1920. január 15-én Apponyi gróf lehetőséget kapott arra, hogy ismertesse a magyar álláspontot. Apponyi gróf több nyelven is próbálkozott a konferencia tagjait meggyőzni a Magyarországnak szabott feltételek igazságtalan és esztelen voltáról, mind hiába. Hiába bizonygatta a delegáció a feltételek történelmi, gazdasági, néprajzi képtelenségeit, hiába a wilsoni - be nem tartott - elvek.
 1920. március 1-én a már létrejött nemzetgyűlés, Horthy Miklóst választotta meg kormányzónak.
 1920. tavaszán az antant hatalmak többszöri felszólítása után, a románok kiürítették a Tiszántúlt is.
 1920. május 5-én kapta kézhez a magyar delegáció a konferencia elnökének, Millerandnak levelét, melyben közölte, hogy a feltételek változatlanok, követelte az abban foglaltak véglegesítését. Millerand kísérőlevele ezenkívül kilátásba helyezte, hogy a határok legkirívóbb igazságtalanságait annak idején orvosolni fogják, és a Csehszlovákiához csatolt ruténföld autonómiát kap, és maga dönthet sorsának irányítása felől. Már tudjuk, hogy ezekből az ígéretekből, SEMMI NEM VALÓSULT MEG!
 1920. június 4-én Apponyi lemondása után, a versaillesi kis Trianon kastélyban, Bénárd Ágoston népjóléti miniszter és Drasche Lázár Alfréd írták alá a szerződést.
 1920. november 13-án a nemzetgyűlés iktatta törvénybe.
Kihirdetése után mint 1921: XXX. törvénycikk került a magyar törvények tárába.
 A trianoni békeszerződés, hogy éket verjen a magyar és osztrák nemzet közé, Nyugat-Magyarországot Ausztriának ítélte, de egyenlőre Magyarország kezében maradt.
 1921. július 26-án vált kötelező jellegű nemzetközi okirattá a szerződés.
Ezzel egy időben az osztrákok követelni kezdték a nyugati magyar terület átadását, melyet a csehek fenyegető fellépése is támogatott. Az osztrákok megkísérelték a terület megszállását, de minden felé magyar csapatok ellenállása fogadta őket.
Bethlen visszautasította az illetéktelen cseh beavatkozást, azután a mindig magyarbarát Olaszország közvetítését kérte.
 1921. október 12-én Velencében aláírták az osztrák-magyar megegyezést.
Ennek értelmében a Nyugat-Magyarország nagyobb része az osztrákoké lett, de kimondta, hogy Sopronban és környékén népszavazást kell tartani.
 1921. december 14-én a NÉPSZAVAZÁSON FÖLÉNYESEN GYŐZÖTT A MAGYARORSZÁGHOZ VALÓ HŰSÉG GONDOLATA!
Ezért is szokták mondani, hogy Sopron a leghűségesebb magyar város!

 A 14 részből és 364 cikkelyből álló trianoni szerződés rettentően megcsonkította Magyarországot. A háború előtti 325.411 négyzetkilométernyi területből, csak 92.833 négyzetkilométernyi maradt.
A 20.900.000 lakosból, csak 7.980.000 maradt. Vagyis ELVETTÉK AZ ORSZÁG TERÜLETÉNEK HÁROMNEGYED RÉSZÉT, 72 százalékát, NÉPESSÉGÉNEK KÉTHARMADÁT, 64 százalékát.
Sok egyéb igazságtalanság mellett, a győztes államok zálogjogot kaptak Magyarország minden állami jövedelmére, amit aztán 1930-ban a hágai konferencia rendezett.

 Az utódállamokat végtelenül nyugtalanította, hogy Magyarország a trianoni szerződést nem tekinti véglegesnek s az első pillanattól annak revízióját követeli. Ezért Magyarországgal szemben állandóan a legrosszabb indulatú politikát folytatták, ádáz propagandába kezdtek ellenünk.

 A Magyarországra rótt békefeltételek olyan súlyosak voltak, hogy azokat még a győztes nagyhatalmak országaiban sem fogadta egyhangú helyeslés.

 A magyar közvélemény első visszahatása az ország feldarabolása ellen abban a jelszóban fejeződött ki, amely azóta már világhírű lett: "NEM! NEM! SOHA!" Megalakult a Területvédő Liga, majd Revíziós Liga s igyekezett lelket önteni az elcsüggedt magyarságba, megkísérelte, hogy az első összekötő szálakat megteremtse a külföld felé. Mindenfelé szavalták, majd megzenésítették és énekelték is Pap-Váry Elemérné örökszép imádságát, a Magyar "HISZEKEGY"-et.
A külföldi propaganda első komoly kísérletének érdeme a Pesti Hírlapé.
A lap a békefeltételek megismerése után, több nyelven külön számot jelentettet meg a tervezett országcsonkítás igazságtalanságainak, képtelenségeinek kimutatására, és ezt a számot 1920 februárjában sok ezer példányba juttatta el külföldre.
Ezt követöen 1927-ben Lord Rothermere Igazságot Magyarországnak "Justicer for Hungary " mozgalma elindította a magyarok jogsértéseinek elismeréséért vívott harcot nemzetközi porondon.Ennek eredeménye az lett,hogy 160 brit alsóházi képviselö részvételével megalakult az angol parlamentben egy "parlamenti bizottság a trianoni békeszerzödés módosítására ",majd négyhatalmi bizottság ült össze a vitás határkérdések rendezésére, de itt ekkor még a német igények kerültek elötérbe,majd késöbb 1938-ban a müncheni megállapodás utáni idöszakban vette kezdetét a magyar revízió elör Felvidék nagyobb részének ,majd Kárpátalja, Erdély egy részének és végül 1941-ben Délvidék egy részének visszacsatolásával ért véget.
A II.világháborút követö Párizsi békeszerzödés 1947-ben egy a trianoninál is csonkítóbb határokat szabott meg elszakítva magyarok millióit egymástól . A következmények ma is érezhetök a "trianon szindróma" létezik és negatív hatássát az egész nemzetre fejti ki, függetlenül attól, hogy határ melyik oldalán élö nemzetrészröl van szó.

(Irodalom: Az Ezeréves Magyarország, Pesti Hírlap RT nyomán)

Forrás: http://nemzetidal.gportal.hu/gindex.php?pg=3770871

 ***

A Trianon Társaság új elnöke - Drábik Jánossal Jakab István beszélget:

 

 

  

***

Kapcsolódó téma: http://www.magyarfoldre.hu/cikkek/2989/trianon_-_de_meddig

*

1920. június 4. | A trianoni béke aláírása.

1920. június 4-én írták alá a versailles-i Nagy-Trianon palotában azt a békediktátumot, mely területe kétharmadával megcsonkította a történelmi Magyarországot.

Az 1918. november 3-án Padovában – még a Monarchia részeként – majd november 13-án Belgrádban fegyverszünetet kérő Magyarország elvesztette az első világháborút, így aztán szembe kellett néznie a soknemzetiségű Monarchia korábbi kisebbségeinek követeléseivel, aminek a háború előtti nagyhatalmi helyzetben azok nem tudtak érvényt szerezni. Az ország területén egyre-másra alakultak a nemzetiségi tanácsok, melyek programjában a háború előtti cseh, román, délszláv tervek párosultak az antant ígéreteivel. Ezek a tervek Magyarország területének felosztását helyezték kilátásba. A tervezett békekonferencia jóindulata érdekében az őszirózsás forradalom (1918. október 31.) után népköztársaságot létrehozó Károlyi Mihály és kormánya nem állta útját a Felvidéket, Erdélyt és Délvidéket megszálló szerb, csehszlovák és román hadseregeknek, ez pedig súlyos hibának bizonyult.

Mint utóbb kiderült, ezek a csapatok nem a békeszerződés aláírásáig – tehát pusztán rendfenntartási céllal – szállták meg az ország nagy részét, hanem már a később elcsatolt területeket vették birtokba. Magyarországnak 1918 őszén talán még elegendő ereje lett volna a megszállók megállítására, de miután 1919 februárjára az ország területe a maihoz hasonló méretűre zsugorodott, erre már esély sem maradt. A trianoni határokat elsősorban az erő alapján szabták meg, és a pacifista politikát választó, hadseregét leszerelő Károlyi-kormányzat éppen ezzel rendelkezett legkevésbé.

A trianoni békeszerződés a versailles-i békerendszer részeként született meg, melyet a világháború lezárását követően egy másfél éves konferencia készített elő. A győztes antant hatalmak 1919. január 18-án kezdték meg a tanácskozást a Párizs környéki kastélyokban, ahol a „négy nagy”, Clemenceau francia, Lloyd George brit, Orlando olasz miniszterelnökök és Wilson amerikai elnök szava dominált. A legyőzöttek képviselői is részt vettek a tárgyalásokon, de tényleges ráhatásuk nem volt az események menetére, csupán az 1919. júliusától születő szerződéseket írták alá.

A magyar politikai vezetés – 1919 márciusáig a Károlyi-kormány – kezdetben optimizmussal tekintett a tárgyalásokra, de miután onnan csak további területek kiürítését követelő jegyzékeket – pl. az 1919. márciusi Vix-jegyzéket – kapott, végül belebukott ebbe a reménybe. A Kun Béla vezetésével hatalomra kerülő kommunisták nem voltak szalonképes erő az antant számára, bár Clemenceau a tanácsköztársaság csapatainak visszavonása érdekében megvillantotta előttük a részvétel lehetőségét. 1919 augusztusában, amikor az ország nagy része román megszállás alá került, ez a köztes állapot már terhessé vált a tárgyaló felek számára, de a Nemzeti Hadsereg segítségével új, kozervatív rendszert építő Horthy Miklós már megfelelő partnernek tűnt. Magyarországnak csak ekkor, 1919 végén küldték el a meghívót a békekonferenciára.

A gróf Apponyi Albert által vezetett magyar delegáció hosszas munka után, Teleki Pál „vörös térképével”, etnikai, néprajzi, történelmi munkák és érvek tucatjával érkezett meg 1920 januárjában Párizsba – mindhiába. A magyar küldöttséget a tárgyalások ideje alatt házi őrizetben tartották, szót pedig csak 1920. január 16-án, a béketervezet véglegesítése után adtak Apponyi Albert vezérszónoknak. A konferencián Magyarországnak nem volt lehetősége érveket hozni a csehszlovák, román és délszláv területi követelések, a hamisított etnikai adatok és kérdőívek ellenében, az antantnak lényegében semmi másra nem volt szüksége, mint két megbízottra, akik aláírják majd a kész szerződést. Erre az aktusra végül 1920. június 4-én, a Nagy-Trianon palotában került sor, ahol két teljesen súlytalan politikus, Benárd Ágoston és Drasche-Lázár Alfréd írta alá a trianoni békediktátumot, ezzel szentesítették a történelmi Magyarország szétszakítását.

A trianoni béke pontjai ismertek: Magyarország elveszítette területének és lakosságának mintegy kétharmadát, ennek megfelelően 320 ezer négyzetkilométer területű, húszmilliós középhatalomból 90 ezer négyzetkilométeres, hétmillió lakost számláló kisállammá vált. Románia megszerezte a Partiumot és Erdélyt, a délszláv állam a Délvidéket, Csehszlovákia pedig a Felvidéket és Kárpátalját. A béke minden más szempontból is gúzsba kötötte az országot, miután a háború egyik felelőseként tetemes jóvátételt szabott ki Magyarországra, hadseregét 35 000 főben határozta meg, és számos egyéb gazdasági és katonai kérdés kapcsán sértette a vesztes állam szuverenitását.
A trianoni békéről tehát mindezek alapján elmondható, hogy erőszakos diktátum volt, melyet egyoldalúan kényszerítettek Magyarországra, és amely végül megtagadta mindazon elveket, melyek nevében megszületett. Annak ellenére, hogy a területüket gyarapító országok célja hivatalosan a nemzeti önrendelkezés megvalósítása, önálló nemzetállamok létrehozása volt, a békekonferencián valójában az a cél vezérelte őket, hogy Magyarország területéből minél nagyobb részt szerezhessenek meg.

Nemzetállamok helyett soknemzetiségű országok jöttek létre, ahol a kisebbségbe szorult magyarság ugyanolyan diszkriminatív bánásmódban részesült, mint amivel korábban a Monarchia alatt éppen az akkori többségi magyarságot vádolták, csupán a szerepek fordultak meg. A béke a térség stabilitása szempontjából is káros volt, hiszen a győztes-vesztes ellentét kiélezése megszabta azokat a kényszerpályákat – Magyarország a revízió útjára lépett, a megalakuló kisantant pedig a megszerzett területek görcsös védelmére rendezkedett be – melyek mentén Közép-Európa később egy újabb világháborúba sodródott.

A trianoni békediktátum következtében a Történelmi Magyarország kétharmadát és a magyarság egyharmadát csatolják idegen, többségében újonnan létrehozott államalakulatokhoz. Ahhoz, hogy megértsük a Trianonhoz vezető hosszú és figyelmeztető jelekkel teli utat, vissza kell tekintenünk a középkori Magyarország történelmére. A XV. század második felében Mátyás uralkodása idején még nagyhatalomként tekint Magyarországra Európa és ami a lényeg, több mint 80%-os többségben él a magyarság a Kárpát-medencében. A kb. 3,5 millió magyar lélekszámban megegyezik az angolokkal és a franciákkal. Ezt követően a százötven éves török uralom, majd a Habsburgok ellen folytatott függetlenségi és szabadságharcok, katasztrofálisan megtizedelik a magyar lakosságot. Az idegen népek beszivárgása, a megszállók általi betelepítések és ezen népek szaporulata következtében az 1787-es népszámlálás csupán 38%-nyi magyart talál a történelmi határok közt. A Habsburg elnyomók a harcban végsőkig kitartó magyart az ősi származástudat meghamisításával, városaink, kultúránk elnémetesítésével és az egyre nagyobb létszámú nemzetiségek ellenünk uszításával próbálják megtörni. A Trianon előtti utolsó 1910-es népszámlálási adatok mégis azt mutatják, hogy létszámunk- Horvátországot nem számítva- eléri az 55%-os többséget. Ezt a tendenciát töri meg az I. világháború és a háborút lezáró békediktátum. A feldarabolt Kárpát-medencében 1918 óta újra tart a magyarság létszámának, a többi néphez viszonyított csökkenése. Az eredmény lesújtó: a középkori összehasonlításhoz képest az angolok és a franciák több mint ötven millióan élnek hazájukban, mi magyarok nyolc országban szétszabdalva csak alig 12 millióan. Az 1849-ben eltiport szabadságharc és véglegesen az 1867-es kiegyezés után összekötődik sorsunk egy pusztulásra ítélt birodalommal. Az Osztrák-Magyar monarchia éppen olyan soknemzetiségű állam, mint amilyen a történelmi Magyarország lesz a mohácsi vész után. A nemzetek ébredésének korában, a kétszáz éve Habsburgoktól megtiport és a korlátolt nemesség rövidlátásától gyötört hazánk széthullása, még egy világháború nélkül is garantált, nemhogy egy olyan szituációban, ahol a háború utáni győztesek potenciális szövetségeseket látnak, nagyrészt a mi kárunkra megjutalmazott népekben. A románok és a csehek a nagy háború előtti évtizedekben már kitartó, céltudatos propagandát folytatnak Nyugat-Európában a monarchia és főleg Magyarország ellen. A rövidlátással és a liberalizmussal egyre jobban megfertőzött magyar politika nem veszi figyelembe a nyílt elszakadási törekvéseket, sőt a sorsfordító 1918-19-es esztendőkben mindent alulmúlva egy hazaáruló liberálbolsevik társaság végezteti be a történelmi Magyarország szomorú sorsát. A liberális urak polgári demokratikus forradalmat levezényelve, tort ülnek a számukra borzasztó Magyar Királyság felett. Leszerelik a hadsereget és a még fegyverben lévő minimális haderőnek is megtiltják az ellenállást. Végezetül, hogy művük „tökéletes” legyen átadják a hatalmat a bolsevikoknak. A szervezett széleskörű nemzeti ellenállásra képtelen, liberális demokratáktól és fajidegen bolsevikoktól megalázott Magyarország, szedett-vetett megszállókkal a területén várja a végítéletét, ami be is következik 1920. június 4-én. Előre eldöntve mindent, hazánk képviselőit kész tények elé állítják, a népek önrendelkezéséért oly fáradhatatlanul dolgozó demokratikus nyugat képviselői és az új államok mohó, diadalittas diplomatái. Színmagyar területeket csatolnak közvetlen a határ mellett az új országokhoz úgy, hogy saját nagyvonalúan hangoztatott elveiket semmibe véve, szintén soknemzetiségű államokat tákolnak össze. A Trianonhoz vezető út és a sokkoló végkifejlet figyelmeztet saját felelősségünkre is: Okuljunk a múlt hibáiból, mert egy sokkal veszélyesebb etnikai bomba ketyeg a megmaradt hazában és egész Európában, robbanásra várva. A huszonkét éve egymást váltogató, köpönyegforgató, szolga szellemű demokraták elődeik útján járva mellébeszélnek, megmagyaráznak és egy újabb nemzeti tragédia felé terelik, megroppant, lezüllesztett nemzetünket. Hagyjuk?

Szemléletváltás - Trianoni megemlékezés:

"Fél világot is bejárhatod, más ember földjén testvértelen leszel, s elfúj a szél, mint kósza őszi lombot, ha nemzetedről megfeledkezel."

A Magyarság az egyik legősibb, az egyik legrégebbi kultúra, ami a jelenben is áll és él annak ellenére, hogy több évszázada válogatott módszerekkel szipolyozzák. Mai műsorunkban a trianoni békediktátum évfordulójára emlékezünk. A múltunkat illető tudás elengedhetetlen ahhoz, hogy megérthessük: kik és miért fosztották meg a Magyarságot a minimum ezer évre, ha nem több ezer évre visszanyúló egységétől.

Videók:

Szemléletváltás - Trianoni megemlékezés 1. rész

Szemléletváltás - Trianoni megemlékezés 2. rész

"Trianon árnyékában élve feledjünk el minden személyi sérelmet, pártoskodást és nyújtsunk testvérkezet mindenkinek, aki szívében és szándékában magyar még, még akkor is, ha nézeteink sok mindenben nem egyeznek."

 "Trianonba akarok menni, a dolgokat a helyükre tenni,
Hogy lehessünk Nagyszalontán, családi körben eztán.
Hisz amiről nem mondunk le, az mindig a miénk marad."

 "Gyűlölet tövise
nem virágzott még békét soha."

Közzétett Idézetek :

https://www.citatum.hu/szerzo/Wass_Albert/22

https://www.citatum.hu/kereso.php?x=0&y=0&kereses=trianon 

T.r.i.a.n.o.n, igazságtalan világrendről ....

....Ha már az igazságos világrendről van szó, 1940. augusztus 30.-án román kérésre német-olasz döntőbizottság ül össze, mely észak-Erdélyt visszacsatolja Magyarországhoz. Nem azért mert Hitler szeretne bennünket - nem minket is és a románokat is lenéz - de sokkal igazságosabb döntést hoz, mint az antant. A részleges revízió során létrejött államhatárok sokkal igazságosabbak, mint a Trianoni diktátum határai. Ezért a döntéséért nem lehet a Führert hibáztatni, mert képes volt érdekeit és az igazságosság elveit sokkal jobban egyesíteni, mint akár Trianonban az antant vagy később az oroszok. Igaz a döntéssel mind a két fél elégedetlen volt. Nyilvánvaló azonban, hogy bár a két hadsereg összehasonlítása alapján a román látszott erősebbnek, a magyar gyengébbnek, a harci morál tekintetében mi felette álltunk az oláh hadseregnek, és a románok tartottak tőle, hogy egy hasonló Blitzkrieg áldozataivá vállnak, mint francia szövetségeseik. A magyar haditerv lényegében ilyen is volt. A front déli részén feltartani az oláh csapatokat, északon egy ponton koncentráltan áttörni, eljutni a székelyföldre és a felkelő székelyekkel egyesülve kizavarni a bocskoros oláht Erdélyből. A román hadsereg fegyverkezése korábban indult mint a magyar hadseregé és 1940-ben jó néhány olyan fegyverünk volt, ami verte a románokét. Részben hazai fejlesztésűek, részben pedig német és olasz fegyverek. A román hadseregnek bár voltak nekik is német fegyverei sok francia és angol fegyver volt, amelyekben a blitzkrieg sikere után nem igen bízhattak. Stratégia előny volt a magyar hadsereg számára az is, hogy a románok olyan határt kellett védeniük, amely mind két oldalán magyarok vannak, ráadásul az utánpótlási vonalaikat elvághatják a magyar szabotőrök. A keleti kárpátokon keresztül haladó román csapatok vonulását a helyi magyar lakosság akadályozhatta volna, a déli kárpátokon pedig a kevés hágó nehezítette. Ráadásul számolniuk kellett egy egyidejű bolgár támadással is, sőt az orosz hadsereg besszarábiai jelenléte is fenyegette őket. Horthy szempontjából azért kellett elfogadni a döntőbíráskodást, mert egyrészt nem szállhattunk szembe Hitlerrel, aki Kárpátaljáért és a lengyelek támogatásáért orrolt ránk, másrészt rengeteg áldozat lett volna a felszabadító háború során. Hogy a román hadsereg mennyire reálisan ítélte meg saját helyzetét, az a doni katasztrófa idején kiderült, mikor a magyar és német csapatok között az oroszok a román és az olasz front szakaszain áttörve kerítettek be minket és a németeket.




észak Erdély visszacsatolása, a Blitzkrieg egyik következménye volt, hiszen a Trianoni békét garantáló, románbarát Franciaország bukott meg. Természetes, hogy a magyar közvélemény, bár ekkor még semlegesek voltunk, a németeknek drukkolt. Van az eseményeknek egy másik vonatkozása is, nevezetesen az, hogy a francia hadifoglyok elég szép számban megszöktek Németországból, Magyarországra. Ekkor az országunk nagyon nemes gesztust tett a franciák felé. Nem adtuk ki a francia menekülteket, hanem menedéket adtunk nekik is, mind a lengyeleknek. Ezzel újabb rossz pontot szerzett az ország Hitlernél, de ennyit arról, hogy utolsó csatlós voltunk. A franciák megpróbálták viszonozni ezt a gesztust, és a háború végén Trianon revíziójára tettek javaslatot. Ekkor azonban már nem ők, hanem az oroszok döntöttek, és Sztálin tőlünk jobban tartott, mint a gerinctelen, ide-oda átállok oláhoktól....

Blogoldalon található bejegyzések, forrásokkal megjelölt válogatott tartalmak főbb témái: TényekErődje/címkereső:

 

 

*((( AZ EDDIG TARTALMAKBÓL A FŐBB TÉMÁK! A SOR BŐVÜLHET! )))

CÍMSZAVAK / Linkek:

 

 MOTIVÁCIÓS

 https://tenyekerodje.blogspot.com/search?q=MOTIV%C3%81CI%C3%93S

 

ROBOTOK

 https://tenyekerodje.blogspot.com/search?q=ROBOTOK

 

 AI

 https://tenyekerodje.blogspot.com/search?q=AI

 

TRIANON 

https://tenyekerodje.blogspot.com/search?q=TRIANON 

SUMÉR 

https://tenyekerodje.blogspot.com/search?q=SUM%C3%89R 

 

SZKÍTÁK 

 https://tenyekerodje.blogspot.com/search?q=SZK%C3%8DT%C3%81K

 

 TITKOS ELIT

 https://tenyekerodje.blogspot.com/search?q=TITKOS+ELIT

 

 VILÁGHÁBORÚ 

https://tenyekerodje.blogspot.com/search?q=VIL%C3%81GH%C3%81BOR%C3%9A 

 

 MUNKAHELYI

 https://tenyekerodje.blogspot.com/search?q=MUNKAHELYI

  

 3.ÉVEZRED

 https://tenyekerodje.blogspot.com/search?q=3.+%C3%89VEZRED

 

 HIHETETLEN MAGAZIN

 https://tenyekerodje.blogspot.com/search?q=HIHETETLEN+MAGAZIN

 

 HÁTTÉRHATALOM

https://tenyekerodje.blogspot.com/search?q=h%C3%A1tt%C3%A9rhatalom 

 

 KÖRNYEZETVÉDELEM

 

https://tenyekerodje.blogspot.com/search?q=K%C3%96RNYEZETV%C3%89DELEM 

 

ÁLLATVÉDELEM

https://tenyekerodje.blogspot.com/search?q=%C3%81LLATV%C3%89DELEM

 TESLA

https://tenyekerodje.blogspot.com/search?q=TESLA 

 

  KÖRNYEZETVÉDELEM

 https://tenyekerodje.blogspot.com/search?q=K%C3%96RNYEZETV%C3%89DELEM

 

 TZM

https://tenyekerodje.blogspot.com/search?q=tzm 

 

 MAGYAROK

https://tenyekerodje.blogspot.com/search?q=magyarok  

 

OKTATÁSI RENDSZER 

 https://tenyekerodje.blogspot.com/search?q=oktat%C3%A1si+rendszer

 

EGÉSZSÉGES 

https://tenyekerodje.blogspot.com/search?q=EG%C3%89SZS%C3%89GES 

 

ENIGMA 

https://tenyekerodje.blogspot.com/search?q=ENIGMA 

 

VNTV 

https://tenyekerodje.blogspot.com/search?q=VNTV

 

SPORT 

 https://tenyekerodje.blogspot.com/search?q=SPORT

 

STATISZTIKA

https://tenyekerodje.blogspot.com/search?q=STATISZTIKA 

 

 

 

... 

 

 

 

 

 

 

 

Kategóriák: A főbb, tágabb témakörök.

Címkék (Tags): A kategóriákon belüli részletesebb kulcsszavak.

Rovatok: Magazin jellegű blogoknál használt elnevezés a fix témacsoportokra.

Menüpontok: Ha a főbb témák ki vannak téve a blog felső navigációs sávjába.

TRIANON A GYŐZTESEK SZEMÉVEL : ( Yves de Daruvar nyomán. )

Ti, a győztesek oldalán maradt embertársaink, románok, ukránok, szlovákok, osztrákok, szlovének, horvátok, szerbek, ne utasítsátok el magatoktól olvasatlanul ezt az írást! Ne riadjatok meg tőle, és ne útálkozzatok! A ti képviselőitek, a győzteseké szólnak belőle, és elsősorban tihozzátok, akik máig haszonélvezői vagytok egy, a világtörténelemben példa nélkül álló diktátumnak, amelyről ti valószínűleg azt tanultátok – ha egyáltalán hallottatok róla –, hogy igazságos békeszerződés volt. Nekünk, akik vesztesei lettünk ennek a diktátumnak, nem hinnétek el mindazt, ami ebben az idézetgyűjteményben áll. Nekik elhihetitek, és higgyétek is el!

 

A ti lelkiismeretetek a záloga annak, hogy Európa szívében, a Kárpát-medencében béke és boldogság lesz-e az itt élő és egymásra utalt népek osztályrésze a következő évezredben, vagy a világnak ez a páratlanul gazdag és szép tájegysége marad az, amivé a diktátum következményeképpen vált: egymásra uszított népek állatkerti ketrece.

 

„Az igazság szabadokká tesz benneteket” – mondja Jézus Krisztus, és ezt az üzenetét a nem-keresztények, sőt a meggyőződéses ateisták is elfogadhatják. De az igazságot meg kell ismerni ahhoz, hogy szabadok lehessünk. Íme, egy alkalom – éljetek vele!
Ti pedig, akik a vesztesek oldalán értétek meg a huszonegyedik századot, magyar testvéreim, ne feledjétek: az Igazság Napja mindenkire egyformán árasztja fényét és melegét. Győztesekre is, vesztesekre is. Nekünk szabad szeretni őket akkor is, ha ez az érzés – egyelőre – nem tűnik kölcsönösnek.

 

PAP GÁBOR,
Budapest, 2006. Karácsonyán

1. TRIANON A GYŐZTESEK SZEMÉVEL
(Yves de Daruvar nyomán)

„Ma már biztosan tudjuk, hogy a szarajevói merényletet, vagyis gyilkosságot, amely az első világháborút kirobbantotta, a Szerbiát manipuláló Oroszország követte el, mégpedig azért, hogy kiterjesztett háború útján előidézze Ausztria-Magyarország megosztását. Szerbia a háború kirobbantásának orosz eszköze volt.” (Gobron, Gabriel: La Hongrie de demain. Paris, 1932.)

„Ha Oroszország győzött volna és nem omlott volna össze 1917-ben, akkor hatalmas területek birtokába jutott volna, többek között teljességgel birtokolta volna Lengyelországot, a Fekete-tengert és Konstantinápolyt. Az európai háború elsősorban Oroszország háborúja volt, amelyet katonai uralkodó körei akartak, hogy kárpótolják magukat a Japánnal szemben elszenvedett 1905-ös vereségért” (Nitti F.: La Paix, Paris, 1925.)

Előzőleg már háromszor igyekeztek háborút kezdeményezni Ausztria ellen, 1909. februárjában, 1912. decemberében és 1913. augusztusában…

Henri Pozzi hiteles táviratok dokumentációjának birtokában kimondja a legfőbb és megcáfolhatatlan vádat:
„A július 24-i titkos orosz mozgósítás nélkül, amelyet negyvennyolc órára azért titkoltak el előlünk, hogy ne legyünk képesek megakadályozni, 1914. júliusának utolsó hetében a béke megmentésére irányuló kísérleteink sikerrel jártak volna. Nem lett volna háború. És amikor az utolsó pillanatban Ausztria hajlandónak mutatkozott volna a kompromisszumra, akkor nem Németország, hanem Oroszország utasította vissza a nemzetközi konferenciára vonatkozó brit javaslatot. Ausztria-Magyarországot Oroszország rángatta bele az élet-halál harcba. A francia kormány pedig – ismeri el Pozzi –, az orosz politikára hagyatkozott. Vitathatatlan – írja ugyan-csak ő –, hogy kormányunk, vagy legalább is a vezető politikusaink, az Európát háborúba kényszerítő hadüzenet alkalmával már tudhatták, hogy Oroszország július 24-én mozgósítási parancsot adott ki… Egyébként az orosz bűnösség bizonyítéka olyannyira nyilvánvaló volt, hogy a táviratot, amelyben Maurice Paléologue jelentette a mozgósítást, kihagyták a Sárga Könyvből, amelyet a Quai d'Orsay adott ki a háború eredetéről és okairól és amelynek szerzői nem sejthették előre, hogy egy nap nem csupán Maurice Paléologue, hanem maga Szazonov is felfedi az igazságot… A július 24-i orosz mozgósítás – amelyet négy nagy katonai körzetben tekintettek kötelező érvényűnek (Moszkva, Kijev, Kazány és Odessza), valamint a Balti- és a Fekete-tengeri flottánál – a haderő kétharmad részére vonatkozott –, és ez volt Európa irányában a legelső meghatározó gesztus, amely visszavonhatatlanul a háború irányába mutatott, elemi módon határozván meg a német ellenmozgósítást is.” (Pozzi, Henri: Les Coupables, Paris, 1934. 134-135. old.)

„…amikor a győztesek megszabták Versailles-ban a békefeltételeket, valamint St. Germainben és Trianonban nemkülönben, akkor Németország és Ausztria-Magyarország bűnösségének – pontosabban kizárólagos bűnösségének – axiómája szolgált a megfel-lebbezhetetlen döntések morális alapjaként…” (Pozzi, Henri: Les Coupables, Paris, 1934. 72. old.)

Magyarországgal akarták levezekeltetni azokat a hibákat, amiket az nem követett el, sőt, még meg is akart akadályozni. Hiszen gróf Tisza István személyében egyedül Magyarország tett kísérletet, hogy egy ilyen kalandba való belebonyolódásnak ellent álljon, amelyben nyilvánvalóan semmit sem nyerhet. ...Magyarországnak semmiféle hódító szándéka nem volt 1914-ben, és csak kizárólag szövetségesei iránti tiszteletből és saját védelme és fennmaradása érdekében lépett a háborúba, helyesen tudva, hogy szomszédai az ő területeire sóvárognak, és annak felosztását tervezik. Mindezek ellenére a trianoni diktátum 161.§-a szerint a szeren-csétlen feldarabolt Magyarországnak még el kellett ismernie, hogy bűnös a háború kiprovokálásában.

„1914 júliusának hosszan tartó történelmi meghamisítását elsősorban dokumentumok szándékos félreértelmezésével végezték… A tömegek eléggé ragaszkodtak a mítoszokhoz és a legendákhoz, amelyekkel táplálják őket… Az igazság elterjedését egyszerűen megakadá- lyozta egy nagyon finoman, ám biztosan működö cenzúra, amely meghatározott csoportok kezében összpontosult… Letűnt államférfiak még mindig igyekeznek megtéveszteni minket… Kortársaikat sikerült becsapniuk, lehet, hogy sikerül becsapni utódaikat is… Ők az okai annak, hogy sok polgártársunk szemet hunyt a múlt felett… De végül is a történelem mondja majd ki az utolsó szót…” (Fabre-Luce, Alfred: L'Histoire démaquillée. Paris, 1967. 11-14. old.)

…ma már messzemenően bizonyított tény, hogy Magyarországot nem lehet felelőssé tenni a háború kirobbantásáért, még akkor sem, ha a háború alatt és után alávalóan hazug módon Ernest Denis nevű történész elsőként állította, hogy az 1914. júniusi vihart személyesen a mi-niszterelnök, gróf Tisza István kavarta. Természetesen Eduard Beneš, ez az alávalóan hazug ember, híres-hírhedt 1915-ös brosúrájában már így ír: „Pusztítsátok el Ausztria-Magyarországot”, és képmutató módon gróf Tisza Istvánt úgy állítja be, mint a háború egyik fő bűnösét. A továbbiak folyamán Louis Eisenmann professzor még rálicitált erre a hazugságra, hihetetlen cinizmussal Magyarországnak tulajdonítva az „európai mészárlás iszonytató felelősségét.” Egészen röviden és velősen kifejezve ez a tolvajok esete, akik mindenkinél hangosabban kiáltanak „tolvajt”!

„Közép-Európában csak egyetlen egy ember akarta kétségbeesetten a békét: a becsületes Tisza!” (Gobron, Gabriel: La Hongrie mystérieuse. Paris, 1932.)

Az őszintén felháborodott Tisza István valóban az egyetlen ember volt az Osztrák-Magyar Monarchia minisztertanácsában, aki már az első naptól kezdve tiltakozott a háború ellen, és aki mindent megtett előzőleg azért, hogy ez a háború ki se robbanjon, olyannyira, hogy végül is fölajánlotta lemondását, amennyiben a mérsékletet célzó tanácsai nem találnak meghallgatásra. Ferenc József császárnak még egy memorandumot is benyújtott a fentiekkel kapcsolatban, amint erről a minisztertanács jegyzőkönyvei bőségesen tanúskodnak, valamint egyéb titkos diplomáciai iratok, amelyeket a háború után Bécsben, Berlinben és Pétervárott hoztak nyilvánosságra. 1914. július 7-e után Tisza már állandóan tiltakozott az ellen, hogy túlságosan kemény hangnemű ultimátumot küldjenek Szerbiának, és csak július 14-e után adta kénysze-redett beleegyezését, miután az orosz mozgósításról értesült: „A magyar kormány július 14-én délelőtt, sőt már nyolcadikán értesült arról a tényről, hogy Ázsiában már mozgósítják az orosz csapatokat és Kijev térségében csapatmozgások észlelhetőek.” – írja Henri Pozzi. (Pozzi, Henri: Les Coupables, Paris. 1934. 25. és 27. old.)

Nem kevésbé közismert tény, hogy 1915. végén a gorlicei áttörés döntő csapást jelentett Oroszországnak, és Szerbia teljes megszállása után Magyarország mintegy befejezettnek te-kintette a háborút, csupán védekezésre szorítkozott, és határozottan követelte osztrák és német szövetségeseitől a béketárgyalások mielőbbi megkezdését az antanttal, mégpedig a „status quo ante” alapján, kivéve az oroszoktól megszabadított lengyel területeket, amelyeket az osztrák Galíciával kellene újra egyesíteni, hogy az új és független lengyel állam létrejöhessen. Az országgyűlési jegyzőkönyvek tanúságtétele szerint 1915. decemberében minden vezető magyar politikai párt a fenti szellemben nyilatkozott.

…a hadifoglyok, menekültek és polgári internáltak Magyarországon sokkal jobb elbánásban részesültek, mint bárhol másutt, mind az első, mind pedig a második világháborúban. Tisza István gróf ezért jelenthette ki ünnepélyesen 1918. október 17-én, a háború végén az országgyűlés előtt: „Igen, a háborút elvesztettük. De ebben az iszonyatos küzdelemben a ma-gyar nemzet mindent elkövetett, hogy kivívja ellenségei megbecsülését és tiszteletét. Az egész világ a bírája annak, hogy milyen jó szívvel gondoskodtunk a sebesült ellenségről, mennyire szívünkön viseltük a nálunk rekedt külföldiek, idegenek sorsát. Hol van az a nemzet, amely nagyobb hősiességgel verekedett és több benne a lovagi érzület? Hol van az a nép, amely több nemességgel harcolt a puszta létéért és kevesebb volt a gyűlölet a szívében?” (Gobron, Gabriel: La Hongrie de demain. Paris, 1932. 138. oldal)

A „Csehszlovákia” kifejezés először 1917. január 10-én lát napvilágot a szövetségesek egy hivatalos közleményében, de a franciák, angolok és amerikaiak csak 1918. augusztus 9-én, majd szeptember 2-án ismerik el hadban álló félként a Csehszlovák Nemzeti Tanácsot, amely szeptember 26-án alakul át ideiglenes csehszlovák kormánnyá.” (D’Orcival, Francois: Le Danube était noir. Paris. 1968. 71-74. oldal)

Beneš és Masaryk mítoszának tökéletes megvalósulása volt ez: a szövetségesek két közönséges informátora, akik kezdetben csupán egyszerű emigránsok voltak, a háború végére Közép-Európa valóságos politikai hatalmasságává nőtték ki magukat, miután nézeteiket apránként sikerült ráerőszakolni a nyugati államférfiak többségére, az USA-hoz, sőt elsősorban magához Wilson elnökhöz fűződő kapcsolataiknak köszönhetően. „Nehéz munka volt meggyőznünk a szövetségeseket arról, hogy Ausztria-Magyarországot mindenképpen el kell pusztítani” – írja e szavakat Masaryk emlékirataiban, hozzátéve, hogy „a magyarokat mindenhol segítette 1848-as forradalmuk és Kossuth emléke, aki egykor száműzetésben élt a szövetséges országokban”, és így aztán, minden propaganda ellenére, a magyarok meglehetősen jól tartották magukat az ellenséges országok közvéleményében.
„Masaryk ezután már diadalittasan írhatta, hogy a Habsburg-birodalom széttagolása tekinthető az első világháború fő céljának.” Persze a cinkosaival együtt ő maga is látta a folyamat komoly buktatóit. Egyik írásában megjegyzi, hogy »az 1917-es év nagyon veszélyes volt a mi szempontunkból, mivel a császár gyors különbékén dolgozott, hogy birodalmát megmentse.« És valóban: „diplomáciailag távolról sem volt lehetetlen mindkét részről leállítani a mészárlást 1917-ben – Károly császár békejavaslatainak idején a közvetítő sógora, a Bourbonok pármai ágából való Sixtus volt —, ha Franciaország visszakapja Elzász-Lotharingiát, Olasz-országhoz csatolják Triesztet, és olyan konföderációt létesítenek a Duna-medence népei számára, amelyben mindegyikük egyenlő autonómiát élvez.” (Vallery-Radot, Robert: Les Ferieux de la Paix. Paris, 1936.)

Még mindig Masaryk az, aki – teljes épülésünkre – éles fénnyel világítja meg a szörnyű öldöklés elhúzódásának igazi motívumait, emlékirataiban ezt írva: „Nyugtalanul egyre csak azon tűnődtem, hogy a háború vajon eltart-e elég hosszú ideig, ahogy arra számítottam... A szövetségesek gyors győzelme esetén, attól tartok, mi itt állunk majd üres kézzel... Ha a szövetségesek győzelme gyorsan jött volna, mi nem tudtuk volna kivívni a függetlenségünket; így vagy úgy, de Ausztria fennmaradt volna.” (Masaryk, Thomas: Résurrection d’un Etat. 64. old.)

Így aztán csak azért húzták el a háborút szinte a végletekig, hogy elpusztíthassák Auszt-ria-Magyarországot, és hogy az osztrák-magyar békejavaslatot több millió fölösleges áldozat árán elfojthassák.

2. NÉHÁNY TOVÁBBI NYILATKOZAT A GYÕZTESEK RÉSZÉRÕL
(Kollányi Károly nyomán)

Dami, Aldo, a főleg kisebbségi kérdésekkel foglalkozó svájci történész írta. „Ha Ma-gyarország nemzetiségeit erőszakosan be akarta volna olvasztani, évszázadokig lett volna ehhez ideje és hatalma... Magyarország nem követte a francia királyok politikáját, sem a császárságét vagy a forradalomét. Franciaország mindenek felett ezeréves politikai centralizmusának köszönhette, hogy az 1815. és 1871. évi vereségeit könnyen viselte. Magyarországot azonban 1920-ban azért büntették, mert egységesítő politikáját elhanyagolta, és nemzetiségeinek lehetővé tette, hogy területén szabadon fejlődjenek... Ha tényleg elnyomta volna azokat, már régen eltűntek volna, és Magyarország nem jutott volna a trianoni határok közé. Az elnyomatás története, amely alatt más népek szenvedtek volna, csak mese. Ellenkezőleg, a magyarok maguk váltak liberális politikájuk áldozatává. Trianon haszonélvezői a nekik alávetett magyar lakossággal szemben nem gyakorolják azt a türelmet, nagylelkűséget.” (Le Hongrie de demain. Paris, 1932, 97. old.)

Ugyanő írja: „...a nemzetiségek helyzete a régi Magyarországon összehasonlíthatatlanul jobb volt. Az összehasonlítás teljesen Magyarország javára dől el, amelyre pedig hosszú ideig, indokolatlanul, ujjal mutogattak. Azok a magyarok, akik ma az utódállamokhoz tartoznak, boldogok lehetnének, ha hasonló bánásmódban részesülnének...” (D. A.: Les noveaux martyrs, destin des minorités. Paris, 1936.)

J. Ficher, Williams ismert angol nemzetközi jogász írta: „A szuverenitás kedvenc szó azon államok vezetőinek szájában, akik cselekedeteiket a nemzetközi jog fórumának ítélőszéke elé bocsátani nem merik.” (Magyar Szemle, 1928. IX.)

Bizonyos államok ma is erélyesen tiltakoznak „belügyeikbe való beavatkozás ellen”, ha kötelezettségeik teljesítésére figyelmeztetik őket.

A francia külügyminisztérium terve 1918. november 20-án, a magyar-csehszlovák határra vonatkozóan még ilyen volt: „Szlovákia nem egyéb, mint egy mítosz: Észak-Magyarország szlovák törzsei sohasem alkottak államot; típusuk sem egységes, faluról falura változik.” A francia tanulmány szerint azt a teret, ahol a szlovákok számottevő arányban találhatók, keleten az Ung határolja. A vonal Sátoraljaújhely felett Rozsnyóhoz és Rimaszombathoz kanyarog, Losoncnál éri el az Ipolyt, azt észak felé követi, majd lehajlik Nyitra alá, és Pozsony fölé lejt, elérve annak külvárosát, de magát a várost nem, míg végül felfelé haladva, a Morvánál ér véget. Majd megállapítja a tervezet: „Csupán e vonal mögött lehet szlovák földről beszélni. Sőt, az igazán szlovák lakta területet a Garam vonaláig korlátozhatjuk, az ettől keletre fekvő területen ugyanis mindig csak kisebbségben éltek. Liptó, Zólyom, Trencsén hegyes vidékei a valóban szlovák földek. Az általunk meghúzott etnográfiai vonal sehol sem érinti a Dunát, amely máig megmaradt magyar és német folyamnak. Nem foglalja magában Pozsonyt sem, amelynek üzemeiben dolgoznak ugyan szlovák munkások, és amelynek piaca odavonzza a környék szlovák parasztjait, de ahol 42 németre és 40 magyarra 14 szlovák jut. Pozsony nem szlovák főváros, ha van ilyen, úgy az Túrócszentmárton.” Így tudták a párizsi külügymi-nisztériumban a szakértők 1918 őszén, Trianon előtt. (Paix, vol. 69. ff. 28. 64., Les Limites en point de vue ethnique de l’Etat tchécoslovaque. 1918. nov. 20.)

Jaksch, Wenzel, a neves szudétanémet politikus írta: „Miért fogadták el az I. világháború végén a Quai d’Orsay hivatalai és Foch vezérkara Beneš javaslatait, Franciaország saját béketervéről lemondva? Miért támogatták vakon szövetségeseik követeléseit, amikor jogosan őket illette a döntés szerepe?” (Potsdam 1945, ou l'histoire d'un mensonge. Paris, 1966.)

Fentebb láttuk, hogy a francia külügyminisztérium szakértői jobban voltak értesülve, például a felvidéki helyzetről, mint ahogyan azt Beneš, teljesen hazug módon előadta – mégis ő győzött.

Jordan Theodore szintén még az első világháború alatt hirdette, 1916-ban: „Azoknak a népeknek, amelyek a Duna-völgyét lakják, közös érdekeik vannak, amelyek őket mindig, többé-kevésbé kompakt tömbbe csoportosítják. Ez a közös érdek azelőtt a török veszedelem volt. A török veszedelem helyébe a szláv lépett és ez cementezi össze egy tucat nemzetiség eme heterogén szövetségét. Be kell vallanunk, hogy ez a csoportosulás, amelyet Bécs és Budapest irányít, egy tagadhatatlan földrajzi egységet képez!... Ne számítsunk tehát olyan sietve ennek felosztására... Különben jegyezzük meg, hogy csak látszólag dualista állam, mert az osztrák elem észrevétlenül abszorbeálódik, megsemmisül, s a magyar elem uralma alá kerül: a birodalom politikai fővárosa Budapest.” (Revue Internatonale Sociologique, 1916, 358. o.)

Lloyd George angol miniszterelnök, egy beszédében 1928. okt. 7-én, de emlékirataiban is beismerte: „Minden adat, amelyet bizonyos szövetségeseink a béketárgyalások folyamán szolgáltattak, hazug és hamis volt.” (Pozzi, Henri: Les Coupables. Paris, 1934.)

Lukaszevski, Jerzy a Monarchia történelmi földrajzában többek között megállapította, hogy „...a többnemzetiségű Monarchia csak egy négy évig tartó rettenetes háború után bomlott fel. Ha kártyavár, szúette képlet lett volna, az első megrázkódtatásra elemeire bomlott volna. Az a vélemény, hogy felbomlása elkerülhetetlen lett volna, ma már csak szórványosan hallható. Maguknál ama államoknál, amelyek 1914-ben Ausztria-Magyarország ellen harcoltak, a felosztás gondolata csak a háború utolsó hónapjaiban jelentkezett. Lloyd George 1918. jan. 25-én egy beszédben, amelyet a szakszervezetek konferenciáján tartott, még közölte, hogy a Monarchia felbontása nem célja a szövetségeseknek.” (L’ Historiogeographie de 1’Ausrtiche-Hongrie, Paris, 1968.)

F. O. Miksche ezredes, ismert szakíró: „Csehszlovákia mesterséges szüleménye egy békekonferenciának, a propaganda gyermeke, áldozatai Ausztria és Magyarország voltak. Új államokat alkottak, amelyek semmivel sem voltak kevésbé kevert nemzetiségűek, mint a Duna-birodalom volt. De hiányzott belőlük az összefogó erő és hagyomány... Nem tagadható, hogy a bécsi jegyzőkönyvekkel teremtett új határok sokkal inkább megfeleltek a népi határvonalaknak, mint az 1918-20-as határok.” (Donauföderation. Salzburg, 1953.)

Ugyanő írta: „Könnyű hatalommal és pénzzel mesterséges államokat létrehozni. De mihelyt az az erő, amely létrehozta azokat, meggyengül, vagy a politikai körülmények megváltoznak, ezek az államok azonnal elbuknak.” (World Review,1951. Nov.)

A. de Menzie francia szenátor a trianoni békéről írta: „A történelem lélekbúvárai sohasem tudják majd megállapítani, hogy e korszakban Franciaország politikája miért acsarkodott egyedül Magyarország ellen, kockáztatva azt, hogy ezzel azoknak kezére játssza, akik egykor esetleg bennünket fenyegetnek.” (Mármint a németek.) Írta a szenátor Charles Tisseyre Une erreur diplomatique, La Hongrie mutilée című könyvében (Paris,1922).

Payot: „Magyarország csodálatra méltó földrajzi egység, amelynek egyes részei összhangzatosan egymásra vannak utalva és nem szakíthatók el az egész sérelme nélkül. Ma-gyarország zárt egész, és ennek egyes részei, még ha az országot feldarabolnák is, idővel önmaguktól csatlakoznának vissza a csonka törzshöz.” (Olay Ferenc: A magyar művelődés kálváriája. Budapest, 1930.)

Peset, Ernest francia szenátor, a külügyi bizottság elnöke szerint is: „…a dunai táj... nagyszerű gazdasági és katonai egység volt... a természet erői, a térség parancsa, a történelem logikája, az ész útmutatása, az emberföldrajz határozott utasítása... mind-mind a magyar mag körüli összefogásra int, ha tartós, biztos államokat akarunk létrehozni. A dunai történelem... természetszerűen hozta létre a dunai birodalmat, mint szükségletet. Ennek a birodalomnak tehát megvolt a létjoga önmagában és megvolt a létjoga európai szempontból is abban a hivatásban, amelyet a Kelet-Nyugat közötti úthálózat őrzésével betöltött.”

Ugyanő írta 1944-ben: „A Kisantant csökönyösen ragaszkodott a Magyarországgal szemben gyakorolt megértés nélküli, fennhéjazó politikájához. Ezzel a megátalkodottsággal bebizonyította, hogy az európai problémákat képtelen megérteni. A kisebbségek eltiprásával akarták államuk egységét megvalósítani.” (...et la Paix, Paris 1925. és 1945.)

Pozzi, Henri korábbi francia diplomata írta: „A béke nagy bírái számára a földrajz, történelem, néprajz, azokat a népeket illetően, amelyek sorsáról dönteniük kellett – teljesen ismeretlen volt... Ebben Wilson, Lloyd George és Clemenceau tökéletesen egyforma volt.” Fentebb láttuk, hogy Lloyd George beismerte, hazug adatok alapján döntöttek. Pozzi tovább: „Ez rettenetes vád, amelyet azonban sohasem emeltek a felelősökkel szemben, de vonatkozik az Entente tárgyalóira. Nekik észre kellett volna venniük Prága, Bukarest és Belgrád képviselőinek csalárd ügyeskedését, amikor ezek megkísérelték az Ententét képzeletbeli statisztikáikkal, memorandumaikkal, hazugságaikkal félrevezetni, amelyek a trianoni szerződésből a legsúlyosabb igazságtalanságokat eredményezték a diplomácia történetében.”

Ugyanő írta: „Clemenceau mondotta nekem 1918 októberében: „Az összes háborús bűnösök között a románok a legrosszabb bitangok!... A csatatéren gyávák voltak és a vereségben árulók... és ezek után merészkedtek a békekonferencián bérüket követelni!...”

Ugyancsak Pozzi: „Izvolsky (orosz nagykövet Párizsban) 1909. és 1914. között igyekezett a francia közvéleményt háborúra lelkesíteni. Ezt a munkát (éppen így Beneš és Masaryk a háború alatt) a párizsi sajtó megvesztegethetősége könnyítette meg. A történészek számára, akik jól vannak értesülve, a trianoni konferencia André Tardieu műve. Clemenceau és Wilson mögött takarva, mindent ő rendezett és valósított meg. Ma már abban a helyzetben vagyunk, hogy a hiba rettenetes méreteit felismerjük, amellyel a szövetségeseket Trianonban félrevezette, vak gyűlöletével, igyekezetével, hogy a cseh és szerb szlávizmustól és a szövetséges románoktól abból a zsákmányból, amelyre mohón vártak, semmit el ne vegyenek, amire ígéretet kaptak, ő évek óta munkatársuk, fizetett ügynökük volt.”

Ugyancsak Pozzi: „A legyőzöttek között senki sem szenvedett oly súlyosan, mint Ma-gyarország. Az igazságosság nevében a szó szoros értelmében felnégyelték. Elítélése egyenlő volt a kivégzéssel. Még soha egy erőszakos béke nem volt ily egyoldalúan brutális, ilyen értelmetlenül romboló, dühtől vezetett, elfelejtve a világtörténelem tanítását, nem számolva azzal, hogy régi gyűlöletet újraéleszt, mint ez az „értelmes és jóvátevő” béke 1920-ban. Trianon csak helyben hagyta tényleg az úgynevezett utódállamok csapatainak területfoglalását – az ellenségeskedések befejezése után, a fegyverszüneti szerződések megszegésével. Az intrika és ha-talomvágy konzorciuma propaganda cikkeivel, csekkfüzeteivel dolgozva – hivatalok és szer-kesztőségek előszobáiban, a befolyásos lapoknál Párizsban, Rómában, Londonban és Washingtonban; hamisítottak térképeket, statisztikát, dokumentumokat változtattak meg, lókupec-módszerekkel dolgozva, mint a vásárban. Clemenceau – sajnos, későn, amikor mesterkedéseiket látta – békénk sakálainak nevezte őket.” (Les Coupables. Paris,1934.)

Reclus, Elisée Európa egyik legismertebb földrajztudósa, aki egy ideig Magyarországon is tartózkodott, az országot jól ismerte, megállapításai szerint az európai kontinensen nincs egyetlen állam sem, amelyik olyan megbonthatatlan, szétszakíthatatlan földrajzi egység volna, mint a régi Magyarország. „Magyarország rendkívüli előnye, hogy a szó szoros értelmében vett földrajzi egység. A magyar királyság földrajzi szempontból Európa egyik legösszefüggőbb területe. Akárhogyan is alakuljon a közép-európai államok sorsa, az bizonyos, hogy a ma-gyarság mindig a legjelentősebb szerepet fogja játszani a Kárpátok által körülvett óriási arénában.” (Nouvelle Geographie Universelle T. III. Paris,1878.)

De la Reveliére: „Ha a mai Magyarországot a Kisantanttal összehasonlítjuk, látjuk, hogy magot képez, az erő központját, befolyását egy holnapi csoportosuláshoz, amelyet mi sem elhanyagolni, sem elnyomni nem tudunk. A magyarok egy erődben laknak, amely hadászati és kereskedelmi központja a Duna-medencének. Ezeknek a népeknek irigylésre méltó gazdasági adottságai volnának, ha normális határok között élnének. Ez a képlet, különböző elemekből, tulajdonképpen egységben kellett volna, hogy maradjon.” De la Reveliére már 1923-ban előre látta, hogy: „…eljön az idő, amikor a természetes test, amelyik Magyarországot oly sokáig alkotta, arra törekszik, hogy leválasztott tagjait ismét egyesítse és ezek valamikor önként találnak vissza az eredeti keretbe.” (Europe Centrale: Etude d’incendie. Paris, 1923.)

Roux, Georges 1931-ben foglalkozott a békeszerződések revíziója kérdésével, ismerve létrejöttük előzményeit, a háború alatt „erőteljes, hazug propagandával igyekeztek a kormányok a katonák harci szellemét fokozni. A tények meghamisítása szabállyá vált, a gyűlölet szent érzelemmé. Eszméket kovácsoltak erkölcsi önigazolásra, a saját nép lelkesítésére és az ellenség demoralizálására. Ilyen hangulatban voltak a szövetségesek, amikor a Központi Hatalmak 1918-ban összeomlottak. A győzelem feles; váratlan és nem remélt volt. A gyors cselekvés vágya nem adott időt a meggondolásra. A győzelmi mámorban hónapok alatt készült el a béke, az új Európa, korlátlan hatalommal. Világos, hogy a magyarok az erőszakos területi csonkítást nem vették egyszerűen tudomásul, amelyek mindennemű nemzetközi jogba ütköztek, a lakosság megkérdezése nélkül. Végül volt egyetlen népszavazás, Sopronban, a magyarok győzelmével, Ausztriával, amely maga is vesztes volt. Az új államokban, amelyeket a győztesek támogattak, nem engedtek meg egyetlen népszavazást sem.” (Reviser les traités? Paris, 1931.)

Nem hiába mondotta Tardieu, a békeszerződések egyik főbábája: „Választanunk kellett a népszavazás vagy Csehszlovákia megteremtése között.” Őt pedig az utóbbiért fizették meg. Taillandier, Saint-René: „A magyar nemzet nem pusztulhat el, s ha sírba tennék is, előbb-utóbb fel fog támadni. Magyarországot, a nemzetek mártírját, csodálatraméltó politikai érettsége emeli ki a habsburgi monarchia népei közül.” (Dr. Olay Ferenc idézett műve.)

Forrás:

Facebook /

Soproni Magyar Tükör - szellemi műhely

Két Hollós Könyvesbolt

*