A Duna-műveltség földrajzi kiterjedése:

A Duna-műveltség földrajzi kiterjedése:

"Gordon Childe, ausztrál őstörténész figyelt fel arra, hogy kb. Kr.e. 7000-3500 között a Duna mentén a világ többi nagy folyamához hasonlóan igen jelentős és messzeható műveltség jött létre. A folyam vonalában gyöngysorszerűen sorakozó őskori műveltségek összességét találóan „Duna-műveltségnek[2], Marija Gimbutas meg „Régi Európá”-nak nevezte. Központja a Kárpát-medence, de a kisugárzott a Balkánra, Törökország nyugati, Németország keleti részére és Szicíliával együtt az olasz csizma végére. Bizonyítéka a sok-sok azonos vagy hasonló eljárással készített tárgyi emlék, építmény-maradványok stb.


A „Régi Európa”-ához tartozó, az ásatások mai földrajzi névéről elnevezett helyi műveltségek korát (a görögországi Sesklo, a szerbiai Lepenski Vir, a magyarországi Körös-Tisza a bánáti Starčevo/Tárcsó, a bulgáriai Karanovo stb.[5]) Kr.e. 6200/5400-3000 körüli időre becsülik. A legrégebbi, Kr.e. 7000-6000 körüli időből való a Torma Zsófia felfedezte Maros menti Tordosi műveltség, amit a leletek hasonlósága miatt összekapcsolnak a Pancsova közelében feltárt Vinca-i, továbbá a Tatárlaka-i leletekkel (Vinca-Tordos műveltség).

A réz-kőkori Duna-völgyi lakosság egyazon nyelvű népességhez tartozhatott. Jöhetett égszakadás-földindulás, lehetett háború, népirtás, a föld népe túlélte. Az idegen hódítók jöttek-mentek, a háborúk és az elvándorlások miatt megfogyatkozott népesség maradt. Egy-egy csoportjuk a túlnépesedés miatti megélhetési nehézségek miatt távoli vidékekre indult szerencsét próbálni, hogy aztán megerősödve hazatérjen. Miként Árpád vezér „Zemplin” váránál szétnézvén mondta: „…az én ősapám, a nagyhatalmas Attila király, bírta vala a földet, melly a Duna s Tisza között a bolgár határszélig terjed…”[6]
A tudósok egy-egy ilyen visszavándorolt csoport egyikének-másikának megtalálták a nyomát, távoli vidékek, más népek műveltségére utaló tárgyi emlékeket. Mondván, íme a bizonyíték a Kárpát-medence távoli tájakról, több hullámban való benépesítésére. Ti. az őshaza emlékével felvértezett elvándorlókat óhatatlanul idegen hatások érték, az új szállásterületükön szerzett ismeretekkel gazdagodva tértek vissza.
„A magyar nép a Kárpát-medencében őslakos, vagyis bejövetele minden más nép bejövetelét megelőzte… A Kárpát-medence eredeti lakossága nem pusztult el az idők folyamán, hanem megmaradt és a helyszínen folytatta életét, megszakítás nélkül egészen a mai napig, időközben megerősödve a Kelet-Európából hozzájuk telepedett törökös műveltségű turáni magyarokkal (szkítákkal, hunokkal, avarokkal és árpádi magyarokkal).”[7]
A magyarországi kutatók jobbára különállóan, esetleg más műveltségekre való némi utalással tárgyalják a Duna-menti őskori települések régészeti anyagát. Holott ha Torma Zsófiához[8] hasonlóan kiemelnék az ősi Duna-menti települések egymás közti és a keleti magasműveltségek közti kapcsolatokat és hasonlatosságokat, kiviláglana, hogy a leletek ugyanazon népre, a magyarok elődeire utalnak.
A Duna-műveltség hatással volt a régi európai népekre, a pelazgokra, a mínosziakra, a lelegekre, az ibérekre, az etruszkokra és a baszkokra, továbbá Szicíliát a föníciai-görög gyarmatosítás idején benépesítő sicanokra[9], sicelokra (székelyekre) és elymianokra. Meglepő módon e népek nyelvét „besorolhatatlannak” tartják, vagyis hivatalosan egyetlen nyelvcsaládhoz sem tartoznak, holott mindegyik népcsoport nyelve toldalékoló (ragozó), miként a magyar. Marija Gimbutas szerint a „Régi Európa” népeinek szinte azonos írása (képírása) az egynyelvűség bizonyítéka lehet.[10]

A Duna mentén folyamatosan lakott, 10-15 ezer lakost befogadó településeket, „mezővárosokat” tártak fel. Az emberek földszintes, 2-3 emeletes, erkélyes vagy inkább teraszos házakban, sorházakban éltek. Az egyik szintről a másikra létrán közlekedtek. A házaik, szentélyeik sárral vakolt vályogtéglából épültek, bár kőházaik is voltak. (Magyarországon még ma is vannak vályogtéglából épült, sárral tapasztott falú házak, bár ez a föld kínálta lehetőség kihasználása.) Mezőgazdasággal foglalkoztak, cseresznyét, borsót, kölest, olívabogyót termesztettek, bort készítettek. Kiváló kézművesek, takácsok, fémművesek, fazekasok voltak. Eleinte kézzel formált, később korongolt, kemencében égetett agyagedényeket készítettek. A használati tárgyaikat hasonló eljárással, mintázattal és formában készítették. Rézszerszámaikat, edényeiket hidegen kalapálták. Kr.e. 4500 táján már fémet, rezet és aranyat olvasztottak. A talált pecsétnyomatok igazolták, hogy írtak és számoltak.[12]

Az egyes telepek és a távolabbi vidékek közti közlekedési útvonal a Duna és mellékfolyói voltak. Kijutottak az Adriai-, az Égei- és a Földközi tengerre. Hajón szállították más vidékek lakosainak az obszidiánt, a sót, az erdélyi bányákból a rezet.
A Duna-műveltség évezredekkel megelőzte az első európai magasműveltségnek tartott görög, közelebbről a mínoszi (Kr.e. 2800)[14] és a mükénei műveltséget (Kr.e. 3500). Az iskolai tankönyvek szerint az elsődleges görög (-római) műveltség, a „görög csoda”, az őskori Duna-tájról táplálkozott[15], s nem elsődlegesen Mezopotámiáből[16], ahogy mostanság tartják. Már csak azért sem, mert a Tigris és az Eufrátesz közén létrejött sumir műveltség kezdetei nem nyúlnak Kr. e. 3600-nál régebbi időre, az egyiptomi magasműveltség kezdetét pedig rendkívül határozottan Kr. e. 3000-nél nem tartják régebbinek. Eszerint nem „Keleten kél a Nap”, mert az emberiség műveltsége a Duna völgyéből indult Keletre, majd onnan sugárzott szét a világ négy tájára. "

Forrás:
http://martonveronika.blog.hu/2014/08/27/a_fold_nepe_mindig_marad_i_resz?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare