A kérdésre, hogy vannak-e piramisok Afrikán, valamint Közép- és Dél-Amerikán kívül, napjainkban már aligha kétséges a válasz. De, hogy találunk-e ilyen mesterséges építményeket Európában, ennek egyértelműsítése még várat magára. A vitát mindenesetre felpörgette, hogy a Kárpát-medence közvetlen közelében, a bosznia-hercegovinai fővárostól, Sarajevotól északra fekvő Visokonál 2005 őszétől öt piramis alakú hegyről beszélnek. A bejelentés annyira megmozgatta magyar nemzettársaink képzeletét, hogy az már csak a Piliséhez fogható. Közülük az elmúlt négy év során több százan keresték fel a helyszínt – csak velem hozzávetőleg százötvenen –, hogy személyes véleményt alkothassanak.
Ami talán ennél is lényegesebb, ez a tömeg nem csupán turistaként utazott oda, hanem úgy tűnik, hogy minden nemzet között tőlünk érkeztek a legtöbben kutatási szándékkal.
Most már csak azt kéne eldönteni, hogy valóban piramisnak nevezhető építményekkel van dolgunk vagy csak valami hasonlóval? Mit mond a nemzetközi tudóstársadalom és mi tartozhat a tudományos-fantasztikus irodalom képzelt világába? E sorok írója 2006 júniusától nyolcszor járt a helyszínen, 2008 augusztusában, Sarajevoban részt vett az említett kérdések megválaszolása céljából szervezett nemzetközi tudóstanácskozáson, tapasztalatokat gyűjtött, azokról filmet készített. Nem célja, nem is lehet, a vita eldöntése, csupán a tények minden szépítés nélküli bemutatása.
Mindenek előtt tisztáznunk kell, hogy mi is a piramis? Ehhez nem árt, ha átlapozzuk az egyiptológus Kákosy László Ré fiai című, 1979-ben megjelent vaskos kötetét. Ha erre nincs időnk, akkor a nemzetközi hírű, egyiptomi Dr. Nabil Mohammed Swelim, a Piramis Kutatások kandidátusa, az említett tanácskozás elnöke tömör megfogalmazása lehet segítségünkre, mely szerint létezik a Földön
természetes eredetű fennsík, hegy, domb
mesterséges eredetű piramis, tumulusz, zikkurat
ezek 2005-ben egy természetes eredetű, majd emberi beavatkozás alkotta harmadik csoporttal egészültek ki, amit piramis dombnak (pyramid hill) neveztünk el – írja a tudós.
Swelim megadja a piramiskutatás meghatározó ismérveit is, amelyek alapján egyértelműen eldönthető, hogy miről van-e szó?
– Egyéntől függő, akadémikus piramiskutatás:
piramis tulajdonságok: geometria, stabilitás, tájolás,
meghatározások a piramis azonosításhoz,
piramis elméletek lehetnek: emlékmű, történelmi és vallási jellegűek
– A terület tárgyilagos vizsgálata, melynek során számba kell venni
a piramis helyszíni geológiáját,
a piramis, mint egész, archeológiáját,
az épületegyüttes építészetét,
Általánosan fogalmazva az építmény olyan tulajdonságokat mutat fel, amelyek megfelelnek a háromdimenziós, ősi egyiptomi piramisok geometriai jellemzőinek, igazolják a dőlésszögekből adódó stabilitását és tájolását bármely közeli, kívülálló tárgyhoz viszonyítva. A piramisismeret megköveteli az egyéntől függő kutatást és a tőle független vizsgálatot.
Az alapfogalmak tisztázása után nézzük, hogy milyen alapokon álltak a másfél évtized óta a texasi Houstonban élő, bosnyák származású Semir Osmanagic észrevételei. Kissé érthetetlen, hogy mint a közeli Zenica város szülöttjének csak akkor tűnt fel a visokoi Visocica hegy új nevén Nap) piramisszerű alakja, amikor 2005 nyarán hazalátogatott és a városi múzeum igazgatója, Senad J. Hodovic felhívta rájuk a figyelmét. Nincs kizárva, hogy korábban Semirnek is voltak sejtései, ám a látvány ellenére sem mert hangosan gondolkodni, nehogy köznevetség tárgyává tegye magát.
Ekkor azonban már az ősi műveltségek világot járt és ismert kutatójaként tért vissza, igaz doktori szakdolgozatán még dolgozott. És ez volt az a buktató, amiért a hivatalos történelem felülírásától idegenkedők csupán szabadidős tudósként kezelték és igyekeztek lejáratni. Napjainkban ez a szándék már egyre nehezebb, mert az Orosz Természettudományi Akadémia 2009-ben tiszteletbeli tagjai közé választotta és jelen sorok írásakor talán már a kandidátusi címet is megszerezte a maya civilizációról írt munkájával.
Osmanagic semmit nem bízott a véletlenre. Mivel tisztában volt saját szakmai hiányosságaival – ez a beismerés nem kis emberi nagyságra vall –, nemzetközi hírességeket kért fel a kutatásra és véleménynyilvánításra. Ettől kezdve csak azokat a nézeteket hangoztatta, amelyeket a szakemberek mondottak.
Az első és legfontosabb megállapítás a piramis alakú Visocica hegy oldalainak égtáj szerinti tájolása, dőlésszögének megmérése, csúcsának iránya. A tájolás tökéletesnek bizonyult, háromszöget képező három oldalának dőlésszöge a gizehi Cheops 51.3 fokához képest valamivel meredekebb (53 fok), csúcsa pedig a többi piramiséhoz hasonlóan az Északi Sarkcsillagra mutat. Magassága 200 méter (a gizehié 146-148), alapéle 400 (a gizehié 230). Ezekből a tényekből már ki lehetett indulni.
Kapcsolatai révén hozzájutott a NASA katonai fényképeihez, amelyeket a délszláv háború idején az akkori Jugoszlávia lehetséges hadászati támaszpontjainak, földalatti rejtekhelyeinek feltérképezése céljából az űrből készítettek. Semir előtt egy többtíz kilométeres alagútrendszer rajzolódott ki Visoko térségében, ennek pontosítását a német LGA Bautechnik emberei végezték georadar berendezésükkel.
A továbblépést segítette Dr. Aly Abdulah Barakat, az egyiptomi ásványforrások felkutatásáért felelős hatóság munkatársa, aki a következő megállapításokat tette negyven napig tartó vizsgálódása után:
A Visocica és a völgy másik oldalán emelkedő Pljesevica hegyek (mesterséges nevükön a Nap és a Hold) egyértelműen mutatják az emberi beavatkozás tényét.
A Visocica hegy oldalát borító, üledékes breccia (brecsa) kőzet és homokkő a természetben nem képez azonos méretű, négyzetes lapokat, amelyek ráadásul pontosan illeszkednek egymáshoz.
Nyilvánvalóan ember alakította, csiszolta ezeket a tömböket, fedte be velük a már korábban ott lévő hegyoldalakat.
A közelben megtalálták azt a kőfejtőt, ahonnan a breccia származhatott.
Hozzávetőleg 3000 évvel ezelőtt földrengés rázta meg a környéket, ami elpusztította a Visocica negyedik, addig szintén tökéletes alakú oldalát.
Nem kis bátorság kellett ahhoz, hogy tudós ilyen határozott véleményt tegyen közzé, hiszen ha nem megfelelő bizonyítékokkal támasztja alá, könnyen hiteltelenné válhat. Bár a 2008-as tudóstanácskozáson akadtak, akik kétségbe vonták az említett kőtömbök mesterségességét, a túlnyomó többség elfogadta a fenti megállapításokat és nevezte el a Visocica-t piramis dombnak (pyramid hill), azaz a természetes alapkőzetet az ember alakította tovább.
A geológiai vizsgálatoknál komolyabb gondot jelentett és jelent ma is a pyramid hill kormeghatározása. Ha az egyiptomi piramisokat vesszük alapul, könyvében Kákosy László a fajjúmi földműves közösség Kr.e. 4 500-4 000-ből származó munkaeszközeit, gabonatárolóit említi a legrégibb leleteknek, a piramisépítések kezdetét pedig lényegében csak a Kr. 2 620 táján trónra lépett Dzsószer fáraóhoz köti. Feltéve, ha elfogadjuk a fáraók temetkezési helyének elméletét. Ezzel szemben Nadia Nukic bosnyák geológusnő szerint a visokoi piramis alakú hegyek az utolsó jégkorszak után, kb. 12 000 évvel ezelőtt már álltak. Csakhogy ez a korszak ezt megelőzően 70 000 évig tartott, igaz nem is arról van szó, hogy a területet jégtakaró fedte volna. A megállapítás arra vonatkozik, hogy Északról a Kárpátok karéjáig lenyúló jégtakaróból a rendszeres olvadások idején jelentős mennyiségű víz juthatott a visokoi folyóvölgybe akár tavat képezve. Ez a víztömeg valamilyen hirtelen természeti hatásra akár nagy erővel is bezúdulhatott a Visocica feltárt alagútjaiba, azokat hordalékkal töltve fel. Ez az elmélet napjainkra hivatalos állásponttá vált.
A kormeghatározás bizonytalanságát valamelyest csökkenti, hogy a sarajevoi egyetem földképződéssel foglalkozó szakemberei (agropedologusok) megállapították, hogy ennél az 53 fokos dőlésszögnél 1 cm talaj hozzávetőleg 2-300 év alatt keletkezik. Miután a Visocica oldalát 40-50 centiméteres humusz fedi, képződéséhez 10-12.500 évre volt szükség és ez már egybecseng Nadia Nukic megállapításával.
Dr. Oleg B. Khavroshkin, az Orosz Rudományos Akadémia és a Schmidt Intézet munkatársa szeizmikus geofizikai méréseket végzett a helyszínen. A Nap piramis csúcsán azt tapasztalta, hogy az alacsonyfrekvenciás hullámok terjedése a homokkőre és acélra jellemző 1 800 - 6 000 méter/sekundum sebességgel történt. Ezek szerint ezen a szakaszon a felszín alatt acél és beton – szerű? – anyagot találtak.
Nem kevésbé sajátos jelenséget figyelt meg és mért be a brit Harry Oldfield a Kirlian módszeren alapuló fényképezésével, amellyel a terep mágneses mezőit tudja megjeleníteni. Amikor kis készülékét a környezet természetesnek gondolt hegyeire irányította, a kimutatott mágneses mezők a terep kiszögeléseit követve, vízszintesen, álló helyzetben jelentkeztek. Ezzel szemben, amikor a Visocica hegy felé fordult, ezek a mezők függőlegesen, felfelé mozogtak(!) és annak csúcsán keresztül kiáramlottak a szabadba. A jelenséget filmen mutatták be sajtótájékoztató keretében.
Ugyancsak megmagyarázhatatlan jelenség, hogy egy bizonyos délszaki növény, amely másutt mindenütt savat eresztő gyökérzetével a legkeményebb sziklát is át tudja fúrni, ezen a területen erre nem volt képes. Amint elérte a sziklát, a gyökérzetnek el kellett ágaznia rajta, hogy földet találjon további lefelé haladásához.
A hegyhez vezető, több kilométeres alagút feltárása folyamatos, eddig mintegy 300 métert tettek belőle járhatóvá. Ennek jelentőségét akkor értjük meg, ha tudjuk, hogy a feltáratlan szakaszon legfeljebb derékban meghajolva, másutt csak guggolva lehet haladni. Ezt magam is megszenvedtem, amikor 2006-ban kétszer is bent jártam és ezt a világon először Demeter Zoltán, valamint Víg Sándor munkatársaimmal filmen mutattuk be. Az alagutat a már említett sóderes hordalék „béleli”, ami érintésre ugyan pereg, de a szűk keresztmetszet miatt nem omlik. Az első sajátosság, hogy nagyjából 20-30 méterenként, jobbra-balra – korábban szellőző járatoknak tartott – oldalfolyósok nyílnak belőle, ám ezek bejáratát csaknem mindenütt, egyértelmű mesterségességgel egymásra pakolt, a környezettől teljesen elütő anyagú, cipó formájú kövekkel zárták el. Rendszerességük azt sejtteti, hogy utólag és minden bizonnyal az alagút védelmében történt az átalakítás.
Az egyetlen támpont a vájat korával kapcsolatban, az ott talált sztalagtit és sztalagmit cseppköveknek köszönhető. Utóbbi az alagút egy beomlott szakaszában képződött, ami azt jelzi, hogy a terület régebbi, mint a cseppkő. A cseppövet a lengyel dr. Anna Pazdur, a gliwicei Sziléziai Műszaki Egyetem professzornője bevizsgálta és megállapította, hogy 5 080 éves (+/- 75 év), az alagút tehát legalább ennyi idős.
Még régebbi kor nyomára is bukkant Andrew Lawler londoni régész, aki a sóderhordalékos falból egy fa/deszkadarabot bontott ki. Az említett gliwicei egyetem ezt is megvizsgálta és 34 000 évesnek tartja (+/-1 500 év). Hogy az eredmény még biztosabb legyen, Németországban is megtörtént egy vizsgálat, ami a fadarab korát 30 600 évesre tette (+/-500 év). Bár az eredmény mindenkit megdöbbentett, még sincs akkora jelentősége az alagút kormeghatározásban, mint a sztalagmitnak, mivel nem tudható, hogy a fadarab mennyi ideje van a járat hordalékfalában.
Jóllehet piramiskutatásról van szó, a legnagyobb feltűnést éppen a Nap hegybe vezető Ravne alagútban talált rovásjelek keltették. Osmanagic ezeket ugyan jelképeknek (symbols) nevezi mind a mai napig, sőt a nyomtatott, latin nagy E betű alakút a legrégibb archaikus latinok jelnek tartja, a dolog mégsem ilyen egyszerű.
Mai tudásunk szerint a latinok írásukat az etruszkoktól átvettből alakították ki. Mivel az alagút kövein feleségemmel, Friedrich Klára rovásíráskutatóval olyan jeleket is találtunk, ami a latin ábécében nem, viszont a Tordos-Vinca műveltséghez tartozó és röviden székely-magyar rovásírás betűi között megtalálható, a terület kutatása alapvető fordulatot vett. A Kárpát-medencéből induló és a Kr.e. 5 000-3 000-ig tartó újkőkor (neolitikum) írásműveltségének úttörő munkáját az 1870-es években az erdélyi származású Torma Zsófia, a világ első női régésze alapozta meg.
Megállapításainkat angolra fordítva elküldtük Osmanagicnak, aki ennek nyomán Klárát a 2008-as tudóstanácskozás egyik alelnökévé kérte fel. Mivel nem tudott elmenni, én tartottam meg helyette az angol nyelvű előadást, amelynek rövid kivonata a rendezvényt beharangozó tájékoztató füzetbe is bekerült, természetesen angolul.
Az elfogadott tanulmány és az előadás lényege, hogy Klárának sikerült 21 olyan jelet azonosítania Visokoban, amelyek alakjukat tekintve megegyeznek a mi rovásírásunk betűivel. Lásd a Friedrich Klára által készített táblázatot.
Hangsúlyozzuk azonban, hogy az egyezés csak abban az esetben lehetne tökéletes, ha ezen betűk hangértéke, azaz ejtése is azonos lenne. Csak példaként említem, attól, hogy a svédek, románok, spanyolok, finnek, németek írásban latin betűket használnak, még egymástól eltérő kiejtéssel beszélnek.
Hasonló indok miatt nem lehetséges az eddig fellelt több száz visokoi rovásjel megértése sem, hiszen nem ismerjük az akkori rovók szókincsét. Időnként feltűnnek személyek, akik isteni sugallatra hivatkozva mondanak szövegmagyarázatokat, megfejtéseket, az ilyen megközelítések azonban csak addig életképesek, ameddig egy másik személy szintén felső sugallatra hivatkozva újabb változattal elő nem áll. A latin betűvel író különböző népek sem értik egymást, ha nem ismerik a másik szókincsét.
Hogy a visokoi jeleket mégis összefüggésbe hozhatjuk a magyarsággal, annak a következő magyarázata lehet. Az egyik alagútban fekvő óriáskövön magam is felfedeztem a tatárlakai korong jobb alsó szélén lévő megfeszített íjra helyezett nyílvessző alakú D és Ny összerótt betűt. Bár elterjedt szóbeszéd szerint ezt a jelet is az odalátogató magyar turisták vésték a homokkőbe, mégsem igaz, mert Osmanagic korábban már ennek fényképét is közétette, csak sem ő, sem tanácsadói nem ismerték fel, ezért nem is foglalkoztak vele.
És éppen ez volt a már említett latin E (= rovás P) mellett a másik, jelen ismereteink szerint semmiképpen nem irányjelző – mint azt a feltárók állították – karcolat, hanem a Tordos-Vinca írásműveltség ábécéjének betűje, és mint ilyen, lényegesen régebbi az etruszk és az abból kialakított latin írásbeliségnél. Ráadásul jelenleg csupán egyetlen nép él a világon, amelyik ezt az elmúlt évszázadokban - és talán évezredekben - minden tiltás és pusztítás ellenére is megszakítás nélkül tömegesen használta és használja ma is, ez a magyar.
Ez azonban még semmiképp nem jelenti, hogy magyaroknak nevezett nép karcolta volna a jeleket, de még azt sem, hogy a magyarral rokon, nevesített elődnépek, mint a hunok, szkíták tették volna, mert nem ismerjük a többezer évvel ezelőtt élt nép nevét. Ezt azért lényeges tisztázni, mert olyan híradások is keringenek a világhálón, hogy a boszniai piramisokat a hunok építették.
És ha már a téves híreszteléseknél tartunk, megemlítem a másikat is, mely szerint a visokoi Nap piramis és a benne talált rovásjelek 34 000 évesek. A fentiekből kiderül, hogy ez az évszám kizárólag az alagútban talált fadarab korára vonatkozik. És hogy itt is példával éljek, ha valaki új házat épít és annak téglái közé egy középkori vár kövét is beemeli, attól még az ő háza nem lesz középkori eredetű.
Az alagútban talált tonnányi súlyú, teljesen környezetidegen, a karcolatokat és jeleket tartalmazó homokkövek eredete is tisztázatlan. Friedrich Klára kezdettől fogva azt feltételezte, hogy az alagút építői hagyhatták ott, mint megmaradt anyagot és karcolták rájuk névjegyüket. Mivel a betűk szélei tökéletesek, sehol egy repedés, vagy törés, úgy tűnik, mintha mindez akkor történt volna, amikor a kövek még „lágyak” voltak. A moldvai csángók között is járta egy néphagyomány mely szerint „valami oly régen történt, amikor még a kövek is lágyak voltak.”
Klára feltételezése akkor kapott hivatalos támogatást, amikor 2008 nyarán a feltárásokat vezető Goran Cakic is kimondta az alagútban: ezeket az óriási homokkő tömböket a helyszínen öntötték. Ez a kijelentés kapcsolódott azon amerikai szakvéleményekhez, melyek szerint a gizehi piramis kövei sem kőfejtőből származnak, hanem az építkezés helyszínén készített mészkőöntvények. Mivel ezen tanulmánynak nem célja az egyiptomi piramisok eredetének vizsgálata, így ez a párhuzam csupán a nagy port felvert hír beemelését jelenti az összeállításba.
A mesterségesen Holdnak (Pljesevica) nevezett piramis alakú hegy a völgy túloldalán található. Jellegzetessége, hogy felfelé csigavonalban, zikkurat szerűen haladó szintjei egyre nagyobb kőlapokból állnak. Ez a rendszer a fennsíkon megtörik, ahol egymás mellé helyezett, 5-10 centis homokkő darabok ezrei figyelhetők meg. Mivel ez az anyag a föld eltávolítása után felszínre kerülve kiszárad és porik, törlik, kérdés, hogy ezzel akarták-e valakik befejezni az építést, vagy csak valamilyen oknál fogva abbahagyták?
Bár Harry Oldfield nem mutatott be felvételt a Hold piramis mágneses mezőiről, ahogyan a völgy túloldalán tette, ennek fizikai jelei itt is tapasztalhatók. A helyszínen egyeseknek végtagjai nehezülnek el, másoknak, így e sorok írójának pedig fehér pöttyök jelentek meg a kézfején.
Amikor fennsíkról lefúrtak a hegy lábáig, az első 150 méteren felváltva követték egymás az agyag és homokkő rétegek, majd az utolsó 50 méteren, szürke anyag következett, amelynek tisztaságát a geológusok a legtisztább cementéhez hasonlították.
Úgy a fennsíkon, mint a teraszokon láthatóak a szeizmikus mozgások törésvonalai, amelyek sok helyütt ferdévé alakították a vízszintes felületeket. Mivel a kőzetet fedő humusz és agyagréteg egyes helyeken a 2 métert is eléri, és a fennsíkon a már említett agropedológusok számításai 30 centi föld kialakulásához ezer évet feltételeztek, az építettnek tűnő részek kora hozzávetőleg 6000 év. Így már elképzelhető, hogy a 3000 évvel ezelőtti földmozgás mozdította el helyükről az egyes síkokat.
A harmadik helyszín a Visokotól alig 5 kilométerre lévő Vratnica, amelynek érdekessége a megjelenését tekintve kunhalomra hasonlító Toprak Alija domb. Húsz méternél nem magasabb, azonban a kutatók egy csoportja szerint tumulusz, azaz földdel fedett sírkamra. Ezekről Friedrich Klára írta Tászok-tetőtől a bosnyák piramisokig című könyvében, hogy „A dolmenek asztal vagy kőkamra formára összerakott sziklalapok. Elnevezésük breton vagy kelta eredetű, a daul=asztal és a moen=kő összetételből származik. A kőkamrák egyik lapján néha léleklyuknak nevezett nyílás van, ahol az elhunyt lelke közlekedik. Nem minden esetben találtak azonban temetésre utaló maradványokat alattuk. Németországban a néphagyomány hun síroknak tartotta a dolmeneket. Ha a dolment földhalom borítja, tumulusznak nevezik.”
A vratnicai tumulusz egyik feltárt oldalán, hatalmas kőtömbök fednek egy szintet, közöttük 2-3 centi széles hézagokkal. Ezt a kutatók szándékos építései módszernek tartják, amivel elkerülhető az anyag hőtágulási játékából eredő károsodás. Akár így van, akár nem, ugyanezen az oldalon egy 24 tonnás megalitot is kifejtettek a dombból, aminek megmozdításához a számítások szerint legalább 500 emberre lenne szükség, csakhogy annyian nem férnek hozzá.
A visokoi piramiselmélet támogatóit szakmai érvek helyett alpári támadások érik az angol nyelvű világhálón. A brit Anthony Harding, az Európai Régészek elnöke el sem utazott a helyszínre és úgy mondott lesújtó véleményt, ami mindössze azon az eddig nem bizonyított állításon alapult, hogy
5 000 évvel Krisztus előtt európai népei kunyhókban laktak. Dr. Mohamed Ibrahim El Anbaawy, a Kairói Egyetem Tudományos Fakultásának geológusa késhegyig menő vitába szállt Sarajevoban a már említett, szintén Dr. Aly Abdulah Barakattal. Ennek tárgya, hogy mivel a konglomerátumnak nevezett anyag a természetben is keletkezhet, de az ember is elő tudja állítani, nem állapítható meg, hogy a visokoi Nap piramis (Visocica) esetében melyik változatot fogadják el.
2009 májusában nem kevésbé heves pengeváltásra került sor Dr. Nabil Swelim és a bosnyák Dr. Blagoje Govedarica között. Utóbbi azt írta az Oslobodjenje című újságban, hogy az egyiptomiak nem ismerik a boszniai régészetet és csupán azért vonták be őket a kutatásba, hogy segítsék a turizmus fejlődését. A Bosznia - Hercegovinai Tudmányos Akadémia azonnal Govedarica pártját fogta és Európa legjelentősebb történelem-előtti szakértőjének nevezte. Miután azonban soha nem tanulmányozta a boszniai piramisok völgyét, arról semmilyen szaktanulmányt tett közzé, Swelim válaszában leírta, hogy a bosnyák tudós egyetlen célja a feltárók lejáratása és azokhoz hasonlította, akik hasonlóképpen jártak el Galilleivel és Schliemannal, végül kijelentette: „Ön arrogáns és semmiféle tudományos minősítése nincs ahhoz, hogy egyáltalán a piramisokról beszéljen!” („You are arrogant and have no scientific qualifications to talk about the pyramids!”)
Ez az eset megerősítette e sorok írójának egy évvel ezelőtt mondott szavait, mely szerint, azon személyek, akár tudósok, akár nem, akik kimaradtak a feltárás dicsőségből, szakmai érvek nélkül is mindig támadni fogják Osmanagicot. Velük ellentétben elismerését fejezte ki a sarajevoi tanácskozáson Dr. Mostafa Abdel Hamid El-Abbadi, az Alexandriai Könyvtár idős, nemzetközileg elismert igazgatója.
2009. február 27/28-án meghívásomra Budapesten járt és rendkívüli érdeklődés mellett két előadást tartott a bosnyák régész. A kétórás időtartamra a MOM-ban bérelt helységben lehetetlen volt egy végtelenbe nyúló kérdésözönnel zárni a tájékoztatót (ezt a Turán 2009. január-márciusi számában egy névtelen tudósító szóvá is tette, azt viszont nem említette, hogy Osmanagic nem véletlenül tévedt Budapestre), ahogyan azt sem lehetett eldönteni, hogy ki kapjon szót és ki nem. Egy ilyen közönségtalálkozó legalább egy napot vett volna igénybe, amire már csak Semir zsúfolt időbeosztása miatt sem volt lehetőség.
Azóta kedvezőtlen fordulatot vettek az események. 2009 nyarán tett látogatásom alkalmával tudtam meg helyi vezetőmtől, Sanel Silajdzictól, hogy a bosnyák kormány, amelyik 2008-ban még elvi támogatásáról biztosította a tanácskozás résztvevőit, rejtélyes okból leállíttatta a feltárások folytatását. Azért rejtélyes, mert az indok, mely szerint az Osmanagic feltárta területeken nem történt szakszerű állagvédelem, ugyanúgy fennáll a Nap piramis (Visocica) tetején lévő, állami feltárásban részesült vármaradvány esetében is. A valódi okot tehát homály fedi. A Hold piramis (Pljesevica) esetében elszámolási nézeteltérés miatt állt le az ásatás. A területtulajdonosok állítólag nem kapták meg azt a területhasználati díjat, amiben Semirrel megállapodtak és ennek rendezéséig fel sem engedik a hegy tetejére.
A visokoi hegypiramisok feltárásai ezalatt pusztulnak. A kőlapok réseit felveri a gyom, omlik rájuk a föld, a gyengébb állapotú kövek mállanak és törnek. A látvány elkeserítő, ám mindez csupán néhány %-át érinti a hegyeknek, és remélhető, hogy valamikor a jövőben, más szemléletű politikai hozzáállás ismét lendületbe hozza az abbahagyott munkálatokat, amelyek most kizárólag a Ravne alagútban folynak.
Végezetül néhány észrevételt szeretnék tenni a visokoi piramisdombok kapcsán a magyarság körében elindult piramis felfedezési hullám kapcsán. Folyamatosan érkező körlevelek tájékoztatnak az ujgur és a kárpát-medencei piramisokról, ám a kettő között lényeges különbség van. A kínai Shaanxi tartományban – nem a jelenlegi Ujguria területén – lévő építményeket a tudomány már lényegében elismeri (a terület Régészeti Intézetének igazgatója, Dr. Jiao Nanfeng szintén jelen volt Sarajevoban), ezeket Semir Osmanagic is bemutatta budapesti vetített képes előadása során. Építőiről azonban éppoly keveset tudunk, mint a világ bármely más pontján található piramisok esetében, ezért egyelőre korai lenne az ujgurok alkotásának nevezni, ráadásul ezeket egy török film töröknek is tartja.
A Kárpát-medencében, noha számos helyszínen lehet a visokóihoz hasonló hegyeket látni, eddig semmiféle tudományos vizsgálat nem folyt. Így puszta látvány alapján csak piramis alakú hegyekről beszélhetünk. Akinek ideje és képzettsége van hozzá, szakemberek bevonásával próbálja végigjárni azt az utat, amit Semir Osmanagic a visokoi hegypiramisok bizonyítása esetében már eddig is megtett. Ehhez kívánok elszánt kitartást és majdani sikert.
Forrás: Magyarságtudományi Füzetek.Kisenciklopédia 7.
