2016. szeptember 30., péntek

A tudatos emberek a társadalom leprásai. / Egyetlen igazság létezik, a szeretet. -VNTV-

A tudatos emberek a társadalom leprásai. 

 

Mit érdemel az a bűnös, aki nem engedelmeskedik tovább, aki nem hagyja tovább, hogy programozzák, aki nem nézi a megtévesztő híreket, aki nem veszi és eszi a mérgeket, aki nem szedi be a gyógyszereket, aki nem vásárol szupermarketekben, aki nem veszi igénybe a bank szolgáltatásait, aki nem fogadja el az állam által felkínált szolgáltatásokat? Miféle ember az a társadalom számára aki kívül marad a normákon, a mintákon, aki tudatosan azt választja, hogy fittyet hány a tömeghipnózisra és önfenntartóvá, öngyógyítóvá válik, aki felébreszti és használja kreatív képességeit és nem kérve többet a hatalom kiszipolyozó rendszeréből, biztosítani tudja önmaga, s családja számára a megélhetést?
Jakab István , Horányi Ágnes




 -VNTV-

 

 Egyetlen igazság létezik, a szeretet. 

 

 Létezik-e olyan nézőpont, ahonnan a dolgokat szemlélve mindenki igazsága egy, ahonnan mindnyájan ugyanazt a valóságot látjuk? Az igazság-érzetünk folyamatosan hajt minket a végső igazság megismerésére, mindemellett a saját igazunkat körömszakadtáig védjük. Amíg nem látjuk a valódi igazságot, addig nem is élhetjük azt. Ehhez azonban új látásmódra van szükség.

A Kombucha Napokon közösen, egy kicsit mindig közelebb kerülünk ennek az igazságnak nemcsak a megértéséhez, hanem a megérzéséhez, megéléséhez is. Minden út ugyan oda vezet, ahol egyszer csak minden-mindennel összeér. A világot, a jövőt, a jelen pillanatoddal a „MOST”-ban teremted. A Kombucha Nap egész napos rendezvényén most is olyan programokkal, előadásokkal kedveskedünk, ahol hangolódni, finomodni tud a gondolkodás, ahol a test-lélek-szellem mindegyike egészséges táplálékot kap. A Kombucha Napon olyan magokat vetünk, amik bárkiben, akiben jó táptalajra lelnek, élhető, békés, szeretetteljes és egészséges világot teremtenek.
Jakab István , Horányi Ágnes


 

http://www.vntv.hu

 

VNTV - VIVA NATURA TELEVÍZIÓ

2016. szeptember 29., csütörtök

Friedrich Klára írása a tatárlakai korongról:


Az ősmagyar rovásírás legrégebbi emléke a 6500 éves, tehát újkőkori tatárlakai agyagkorong, amelyet N. Vlassza, román régész 1961-ben talált az erdélyi Tatárlakán egy sírban, férficsontok mellett. A lelet rendkívüli jelentőségének több oka van. Egyrészt igen korai kárpát-medencei írásbeliséget bizonyít, mivel helyi agyagból készült. Másrészt három betű az ősmagyar rovásírásból felismerhető, ezek a Z, Ny és Gy. Nagyon fontos, hogy pont az Ny és Gy jelek maradtak fenn a korongon, mert ezek a hangok a Ty-vel, Sz-szel, Zs-vel, Cs-vel együtt nyelvünk hangkészletének legősibb rétegéhez tartoznak, mivel az etnogenetikailag fiatalabb, de később a közelünkben élő népeknek, keltáknak, etruszkoknak, pelazgoknak, főniciaiaknak ezekre a hangokra nem volt jelük, ezért feltehetően hangkészletükben sem szerepelt.


A korong igazolja, hogy Kárpát-medencei jelenlétünk nem a 896-os honfoglalással kezdődött. Az is rendkívül fontos, és talán ez magyarázza, hogy a hivatalos tudomány elhallgatja leletünk jelentőségét, hogy a korong és a mellette lévő két másik téglalap alakú agyagtáblácska 1000-1500 évvel idősebb, mint a hasonló képjeleket tartalmazó sumér agyagtáblák az al-ubaidi és uruki kultúrát követő Jemdet-Nasr korszakból. Ez azt jelenti – és erre már Torma Zsófia és Fehérné Walter Anna is rámutatott, hogy rokonság áll fenn a kárpát-medencei és a sumér írásbeliség között, sőt a Kárpát-medence a kiindulópont.


A korong bal alsó negyedében lévő Gy rovásjelhez hasonló a sumér „pa” szótag, amelynek jelentése vezető, irányító, parancsnok, magyarul gyula. Természetesen egyetlen leletre nem lehet ilyen horderejű következtetéseket felépíteni. A tatárlakai korong azonban nem egyedülálló lelet, hanem egy kultúra előfutára, része és megfelelő politikai és régészeti hozzáállás mellett valószínűleg több hasonló bizonyítékunk lenne. Egyelőre az is bizonytalan, hogy a tatárlakai leletegyüttes jelenleg hol van. A széleskörű nemzetközi tudósgárda vizsgálódása után állítólag (szóbeli közlés) a Kolozsvári Történelmi Múzeum gyűjteményébe került vissza. Götz László írja le, hogy a Torma-gyűjteményből származó egyik tordosi korong rokonítható a British Muzeum híres Blau tábláival, amelyek Vlassza szerint az uruki és a Jemdet-Nasr kultúrákhoz tartoznak, azaz kb. 5200 évesek. Azt a kultúrát, amelynek a tatárlakai korong is korai terméke, ma a régészet Tordos-Vinca (Bánáti) kultúrának nevezi. Első és méltatlanul mellőzött feltárója Torma Zsófia (1840-1899) régésznő, akiről a „Torma Zsófia igazsága” című fejezetben bővebben ejtek szót. A tatárlakai korong felhívta a világ neves régészeinek, sumerológusainak, antropológusainak figyelmét a Kárpát-medencéből kiáradó, gazdag, fejlett újkokori és rézkori kultúrákra. Adam Falkenstein német, Alexander Kifisin orosz sumerológus, Sinclair Hood, az athéni Brit Régészeti Iskola igazgatója, Titov és Borisz Perlov orosz kutatók, de maga Vlassza is, egyértelműen állapítják meg a mezopotámiai kapcsolatot.
Nálunk a hivatalos tudomány hallgat, mintha a tatárlakai korong nem is a mi erdélyi leletünk volna, még akkor is, ha 1920-ban egy igazságtalan és kegyetlen politikai döntés miatt határainkon kívül került. Csak kilenc évvel a világszenzációt keltett feltárás után, 1970-ben jelenik meg Makkay János professzor könyve Tartariai leletek címmel és húsz évvel (!) később, 1981 novemberében a kecskeméti Forrás folyóiratban a külföldi tudósok következtetése, hogy a sumér írásbeliség lehetséges kiindulópontja Erdély. Ennek a közlésnek meg is lett a következménye, a már 13 évfolyamot megért lapot azonnal beszüntették. Sajnos a trianoni átok nemcsak országunk területét csonkította meg, hanem évezredekre visszamenően őstörténetünket is. Világszerte publikáló régészek, kutatók, pl. Lord Colin Renfrew a trianoni határokat valami ősidőktől fogva meglévőnek tartják, és a mi őseink kultúráit, régészeti leleteit mint romániai, bulgáriai, jugoszláviai, délszlovák leleteket és kultúrákat emlegetik, holott ezek jelentősége éppen abban áll, hogy kézzelfoghatóan bizonyítják, hogy legalább 7000 éve, az újkőkortól Kárpát-medencei őslakosok vagyunk.
Talán ennek „köszönhető”, hogy Jován Todorovics horvát írástörténész térképén úgy tünteti fel a trianoni határokat, mintha nem csak 1920-tól, hanem már az újkőkorban és a rézkorban is léteztek volna… (újkőkor: Kr. e. 5000-3000, rézkor: Kr. e. 3000-2000)
Torma Zsófia ősrégész.


A magyar kutatók közül az egyik legtöbbet Torma Zsófia tette, akinek hagyatéka egy 11 ezer darab feliratos agyagkorongból álló gyűjtemény. Hagyatékát felháborítóan gondatlanul kezelték és kezelik, holott külföldi régészek, kultúrtörténészek, amatőr kutatók hada vetette rá magát a neki köszönhető felfedezésekre. Itthon mélyen hallgatnak róla, csupán kevesen, többek között Makkay János, Götz László méltatták. A zseniális Götz László szintén megkapta a hivatalos tudománytól a megbélyegző „amatőr” jelzőt, holott a Keleten kél a Nap című kétkötetes munkája a kevés megbízható és rendkívül pontos forrásmunkák közé tartozik őstörténetünket illetően. Az agyagtáblák jeleit külföldön dolgozták fel, analizálták és osztályozták, majd besorolták őket olyan megalitikus kultúrák emlékei közé, amelyeknek terméke pl. Stonehenge, vagy a piramisok. Nálunk pedig mély hallgatás és finnugor bogyógyűjtögetés…

 
Torma Zsófia gyűjteményét – már, ami megmaradt belőle – sokan felhasználták és használják kutatásaikban anélkül, hogy említenék, vagy kellőképpen méltatnák őt (H. Schmidt, Vasics, Gordon Childe, Krantz, Renfrew, Vlassza, Todorovics). Az agyagtáblákat pedig cserépfenekeknek vagy orsónehezéknek nevezik, holott az orsónehezék vastagabb és középen lyukas, ráadásul ilyen rovásfeliratos orsónehezék látható a Budapesti Történeti Múzeum állandó kiállításán is. Vitatott, hogy mi lehetett a nagy számú korong funkciója, amelyeket Torma Zsófia a Maros leszakadozó partfalából gyűjtött össze. Elképzelhető, hogy fazekastelep állott ott, azonban tudván rovásemlékeinkből, hogy nálunk a köznép sem volt írástudatlan (pl. szarvasi, alattyáni, jánoshidai tűtartók, közkatonák övcsatjai, íjtegezei, nyíltegezei), azt feltételezem, hogy a helyszínen egy iskola működött és a korongokon lévő betűkből őseink gyermekei szótagokat, szavakat, mondatokat raktak ki.
A rovásírás tehát birtoklevelünk a Kárpát-medencére, Kárpát-medencei ősiségünk bizonyítéka. Annak a 6-7 ezer éves teremtő és termékeny jelenlétnek a bizonyítéka, amelynek során Közép-Európa legjelentősebb újkőkori és rézkori kultúráit hoztuk létre, pl. a Kőrös kultúrát, az alföldi és dunántúli vonaldíszes kerámia kultúráját, a Tordos-Vinca (bánáti), a zselizi, a lengyeli, a tiszai, a tiszapolgári, bodrogkeresztúri kultúrákat.



A rovásírás a szkíta-hun-avar-magyar folytonosság bizonyítéka is, mert őseink tárgyain megtalálható, a fejlődés levezethető.



Friedrich Klára

Atilláról / Napkirály volt Atilla,a Rabszolgatartó birodalmak szétzúzója.




„Én vagyok a magyarok legelső királya,
utolsó világrészről én kihozója!
Én lehetek tehát magyarnak példája,
Hírét s birodalmát hogy nyújtsa szablyája.” 


- Zrínyi Miklós Atillát mint magyar királyt méltatja (1651)

Atilla-Birodalomban is fő szerepet játszik a Duna. A Duna az a tengely, amely köré szerveződik az ország. Atilla vára (Dobogó-kő) a Pilisben (PiLiS = VaLLáS), abban a Duna (DuNa = TaN) kanyarulata által körülölelt térségben volt, amely végig a középkorban az uralkodói központ szerepét töltötte be.

Miért fontos mindez? Azért, mert bármennyire is pogánynak nevezik a hunokat és Atilla magyarjait, magát Atillát is, a néphagyomány szerint Birodalma uralkodójaként legfelső szinten Jézus Krisztust tartja. Atilla tehát keresztény volt!

Arra a kérdésre pedig, hogy milyen minőségű volt az élet Atilla Birodalmában, elég azt a Priszkosz rhétor által leírt esetet felelevenítenünk, amely két görög találkozásáról szól. Az egyik maga Priszkosz, a másik pedig egy Hunniában szabadon és boldogan élő görög ember. Álljanak itt ez utóbbi ember szavai mintegy annak bemutatására, hogyan érzékelte az élet minőségét valaki, aki Bizáncban és Atilla Birodalmában is élt.

„Oh igen - folytatá pillanatnyi eszmélkedés után az ember a hunoknál, ha egyszer a had munkája befejezve, gondtalan életet él, senki nem háborgatja, semmi nem zavarja. A háború minket táplál, mind azokat kik a római kormány alatt élnek, kiszivja s tönkreteszi. A római alattvalónak mások karjába kell ön életének reményét helyezni, miután egy zsarnok törvény nem engedi, hogy fegyvert viseljen, mellyel magát védelmezhesse; azok, kiknek a törvény a fegyverviselést megengedi, bármily vitézek volnának is rosszul folytatják a háborút, részint tudatlan, részint gyáva főnökeik által nyűgözve lévén. Azonban a háború baja mind semmi azon nyomorúsághoz mérve, mely a rómaiaknál a békével együtt jár, mert ekkor van igazán virágában a kiállhatatlan szigorú adó, a kincstári ügynökök huzavonája és a hatalmasok elnyomása. De hogyan is lehetne másképp? A törvény nem mindenkire nézve ugyanaz. Ha gazdag vagy hatalmas ember hágja át, büntetlen viheti jogtalankodásait, hanem szegény embert, oly embert ki a törvényes formaságokat nem ismeri, a büntetés késedelem nélkül el fog érni, hacsak kiköltekezve s a végtelen per által tönkrejutva kétségbeestében ítélet előtt el nem hal. Pénzért juthatni csak igazsághoz és törvényhez nézetem szerint a legnagyobb igazságtalanság. Ha valami sérelmed van, törvényszékhez nem járulhatsz, ítéletet a bírától nem nyerhetsz míg bizonyos összeg pénzt előre le nem fizetsz a bíró és alárendeltjei javára.” - Priszkosz rhétor -

A fent leírt esemény tanulságait levonva kijelenthetjük, hogy még ezen a viszonylag alacsony szinten is egészen más volt Atilla birodalma, mint a vele szemben álló görög-római világ. Összehasonlíthatatlanul nagy minőségi ugrást jelentett Hunniában élni Bizánchoz és Rómához viszonyítva, akár erkölcsi, akár anyagi szemszögből vizsgálódunk. Ezt pedig nem egy jelenkori „elfogult, délibábos” magyar kutató, hanem egy kortárs, a hunokkal ellenséges birodalom valamikori polgára jelenti ki. Azt is mondhatjuk, hogy a két életeszmény úgy viszonyul egymáshoz, mint fény a sötétséghez.

Atilláról azt is tudnunk kell, hogy ő a görög-római világot úgy kezelte, mint egy betegséget. Birodalma határai mentén háromnapi járóföldnek megfelelő területet hagyott lakatlanul, ahova senkit nem engedett betelepülni. Ehhez hasonló módon a középkorban a járványok elől védekeztek.


Fülöp Szabolcs református lelkész - Székelydálya
 
*

Kép forrása:

 http://azeletvan.network.hu/blog/az-elet-van-mely-gyonyoruseges-hirei/attila-hun-fejedelem


Szöveg lelőhelye:

 HUN Nemzetiség
(facebook)

 Napkirály volt Atilla,a Rabszolgatartó birodalmak szétzúzója.





A Világ Ítélethozója Atilla önmérséklete Róma kapujában olyan szellemi fölényt takar, amivel azóta sem tudott a nyugati történetírás megbirkózni. Jutalmul barbár fenevadként tartják számon és a kisgyerekeket riogatják vele. Ők nem tudják, neki Róma csak egy állomás volt az egységes magyar Európa megteremtésének útján. Azóta sem volt igazi európai politikus, aki hozzá mérhető lenne. Szakrális királyaink égben fogant végtelen hatalma, melyet népükért használtak, fényévnyi távolságokra volt a barbár nyugatiak Róma romjaiba kapaszkodó hatalomőrületétől. Ma már körvonalazódni látszik az is, hogy a Római Birodalmat úton-útfélen segítő hunok Atillával sokkal messzebbre néztek, mint ahogy azt ma tanítják.
Aki most legyinteni akar, halassza későbbre: bizony mindkét Római Birodalom adófizetője volt Atillának, mégpedig igen nagy tételben, ugyanakkor a hunok élelmezték őket. Ez úgy volt lehetséges, hogy az eurázsiai búzatermő öv mind a hunoké volt, hatalmas hajóparkjuk pedig e termény szállításával foglalkozott. Badiny ez utóbbi megállapításainak természetesen megsemmisítően romboló hatása van az eddig hangoztatott, nomád - értsd: primitív és barbár- életmóddal fémjelzett előtörténeti elképzelésekre. Hogyan is tudhatnának primitív barbárok kontinensnyi méretekben búzát termelni és szállítani? Pedig ezt tették.
Ami itt a legdöntőbb érvnek tekinthető a szkíták, hunok, avarok, Atilla, Baján és később Árpád mozgalma körül, az a felismerés, hogy a Kr. e. 1200 táján indult hun háborúk Kínától Rómáig a rabszolgatartó társadalmak szétzúzását célozták. A rabszolgatartók borzalmas irtást végeztek Európa magyari földműves őslakói között. Felszabadítottak szinte minden (rokon) népet Eurázsiában és egyúttal felszámolták a nagy ókori rabszolgatartó társadalmakat. Hogy miért tettek volna ilyet? Mert ők tudták, hogy egész Európa földművesei, az őslakók, a Kárpát-medenceiek, a kelták nyugaton és a szkíták, szarmaták keleten mind az ő népük és a reájuk telepedők nyomása alatt nyelvüket és nemzetüket készültek elveszíteni. A harcias nagyállattartók, a rettenthetetlen katonák jöttek felszabadítóként vissza földműves testvéreik hívására, és a nagy munkát el is végezték. A szlávokat sem ajándékképpen szabadították fel, hisz kőztük is rengeteg őshonos földművelő készült felszívódni és elveszíteni nyelvét. Nem csoda hát, hogy a "horrortörténelem" - (a tanított köztörténet) - írói minden hunban, de legfőképpen Atillában szörnyeteget szeretnének láttatni, hisz az ő népeik jólétét tönkretette Atilla. Nekik valóban a Flagellum Dei, Isten ostora csapott végig a hátukon. Nekünk viszont Atilla első nagy királyunk, népünk megmentője és újraegyesítője. Európának pedig akár Catalaunummal, akár nélküle, döntő változásokat hozott. Az addigra megváltozott tudatú nyugat-európai magyari leszármazottakat nemzetünkbe visszahozni már nem tudta, de a földrésznek e részét is felszabadította. Különös módon az akkor felszabadult Nyugat-Európa, amely akkor frank név alatt kezdett új életet és egyesítette nyers erőit, a bukott Római Birodalom eszménye helyett nem talált jobbat. Még különösebb az, hogy szinte Bismarckig tovább élt a Birodalom iránti vágyódás ezen a tájon. Hogy ez Róma "zsenialitását", vagy az utódok gondolati sivárságát bizonyítja-e inkább, majd megválaszolja valaki az eljövő generációkból.
Vesztésre áll már a népvándorlás elméletének ügye is, Atilla nem lehetett egyszerre a dominósor két végén, amikor valójában ki sem mozdult Európából. A rómaiak és görögök-bizánciak Atilla csapásait meglehet, egy számukra végtelennek tűnő népözöntől elszenvedett csapássorozatként élték meg. Úgy tűnik, hiába írtak eddig már könyvtárakat tele a hunokról és Atilláról, mert csak azon tények alapján is, amit itt sikerül felemlíteni, az ő történetüket is újra kell írni. A rabszolgaság felszámolása helyreállította a népek valódi egyenjogúságát. Hogy ez mennyire így van, arra fényes bizonyíték a perzsa, arab, itáliai és görög pompázatos világbirodalmak romjain maradt egykori vezérnépek utódainak eljelentéktelenedése, elszürkülése.
Arra mindenesetre maradt energiájuk, hogy egykori "dicsőséges" történelmüket úgy írják meg, hogy abból ne derüljön ki a valóságos ókori történelem és saját bűneikért a sommásan barbárnak nevezett népeket tegyék felelőssé. A "barbárok" istene, műveltsége, tudása ma is fénylik. Többek közt mi magunk is emiatt lettünk "betolakodók" saját őshazánkban, ez a "jutalom" kijárt Atilla örököseinek. A nyugaton felszívódott hunokban már nem keresnek ellenséget, onnét nézve megszűntek létezni. Ami pedig Buda halálát illeti, nemcsak a történeti tények cáfolják, de a magyar szellemiség sem engedte meg ilyen tett elkövetését sem Atillának, sem másnak. És ha ilyen szörnyűség elkövetését csak az erkölcsük nem engedte, akkor azt nem is tette meg senki, akár van erre "írott" forrás, akár nincs.
A hun kérdéskör tárgyalásába a németek már eddig is nagy energiát fektettek, valószínűleg nem véletlenül, ők a hunok "indogermánságából" kiindulva szeretnének a Régi Kelettel azonosulni. E szándék megléte azt mutatná, nem is olyan rossz a hurok származása. Szerintem azonban rossz úton járnak, ha a hunok indogermanizálásán munkálkodnak, mert az Atillával és a hun névvel kapcsolatos németországi helynevek azokra a területekre összpontosulnak, ahol valóságos hun letelepedés volt: Bajorországban és Svájcban, ez pedig nem indok arra, hogy a fehér hunokat - akik Ammianus Marcellinus szerint tényleg fehérek és szőkések lettek volna, mint az alánok - egyszerűen germánnak jelentsék ki. E kérdések megválaszolását bízzuk azokra, akik ezt felvetették. Ami azonban mindenki számára megfontolandó lehet, az éppen az a kívánság, hogy mindenki a saját történelmére lehessen büszke, akármilyen volt is az, pusztán azért, mert az a sajátja. Nyugodtan felszámolhatjuk tehát a kis nép - kis történelem, nagy nép - nagy történelem téveszmét most így együtt, mindannyian.
A földi és égi Hadak Útja és a magyar műveltség gyökerei
Megérezzük és kitapintjuk az akkor "ismert" földrajzi területeken kívül működő hun-pártos birodalmak erős hatásait, láthatatlan anyaszékhelyeit, ahol a menekülők új erőre kaphatnak. Talán van is egy hatalmas, kontinenseket átölelő, Esztergomtól a kínai Ordosig érő ősi, népeink megtartó országútja, a mag, amelyen élni, életben maradni, erőt gyűjteni, visszatérni és elválni lehet. Pap Gábor már ráérzett e gondolatra. Talán a földi Hadak Útja ez, Csaba királyfi e világban megtestesült hadiösvénye, mint az égi Tejút párja, ahová mindig volt lehetőség szorongatott helyzetekben visszatérni. Általában az "ismeretlen eredetű és barbár" népekről - és ilyen rengeteg van e környéken az indogermán történetírás szerint - legtöbbször az derül ki, hogy magyari népek ők, akár Keleten, akár Nyugaton élnek-nevük, nyelvük, kultúrájuk, vallásuk, tudásuk van, mert a Tudás Népe ők. Ha kell, városokat építenek, ha kell kamlikot (és nem jurtát), ha kell, hajót építenek, ha kell, lovon élnek. Mindenütt otthon vannak az irdatlan méretű tájakon, tudják pontosan, mi történik tőlük ezernyi kilométerekre. Ők a szkíták (hunok, magyarok stb.)
Kozmikus méretekben gondolkodnak, testvérük a mindenség. Bárhová nyúlunk e táj (és e nép) történelmében, művészetében, gondolkodását reprezentáló bármilyen területen az ősi gyökerek kozmikus eredetű bizonyítékaiba botlunk egyfolytában. Ha valakinek kétsége támadna e megállapítás iránt, próbálja megmagyarázni saját kútfőjéből népmeséink rejteki tartalmát, mennyezett templomaink kazettás, festett, elképzelhetetlen tömegű népi motívumos ábrázolásainak rejteki, az Égből, a Zodiákusról letekintő hit és tudás tartalmát - melyek kozmikus és mégis végletesen letisztult hétköznapi tudást tömörítenek hallatlan sűrűséggel - saját maga, ezzel is bizonyítandó megalapozott tudását a cáfolatra. Mai hétköznapi tudásunk bizony kevés ehhez. Ugyanerről a Zodiákusról - legyen az keleti vagy nyugati - és a Tejútról származik a magyar műveltség minden többi tudása és eleme is. Minden, minden tárgy, ami a magyar műveltséget hordozza, beszél, eligazít, irányt szab, erkölcsöt oktat, vallást tanít, eligazít a világegyetemben és a hétköznapokban. De nem csak ezek. Ugyanezt a tudást hordozza a magyar tánc is, mozdulatai regényeket beszélnek ugyanerről, amiről a hímzések, faragások, aranytálak, kancsók, mennyező festett táblák is. Csontváry géniusza minden képéről visszaköszön az utókorra, a Zodiákus lényeit és lényegüket jeleníti meg ő is más, rejteki nyelven számunkra a kultúra mélyére ásva. Ugyaninnen táplálkozik a magyar zene is. Az újabb kutatások arra mutatnak, - megkoronázva az eddigi felismeréseket -, hogy innét származik a magyar nyelv maga is: az ige, a vers. Bár nyelvészeink még nem végeztek a munkával, de remélhetőleg erre igen jó esély mutatkozik.
E fejtések jelentik ma a kutatás legforróbb pontjait. Újra táltosokra van szükségünk a régiek műveltségének megfejtésére. Erre ma Magyarországon még csak néhány elme képes.
Táltosokra van szükség, hogy a tudásra vágyókat újólag felismert ősi kincseink megértésére megtanítsuk. Az a páratlan és hallatlan gazdagság, amely körülvesz mindannyiunkat, kötelez annak megbecsülésére, de nem a múzeumok tárlóiban van e kincs helye. Hétköznapi életünket kell átszőjék egy teljes életen át. Eljött az ideje annak, hogy a magyar műveltség oktatását kiterjesszük utódainkra. Bár e munka még csak kísérleti jelleggel működik, nincs kétségem afelől, hogy a kísérlet fényes sikerrel fog zárulni. Akkor majd ne szégyelljük magunkat iskolás gyermekeinktől megtudakolni a magyarázatot a "jó pásztorok hagyatékáról". Hagyjuk magunkat újra megtanítani ezekre a fontos dolgokra. Az a szerencse, hogy örökösei lehetünk a történelem gyermekeinek, hallatlan energiát kell felszabadítson bennünk hagyományaink megbecsülése és ápolása terén.
Nagyformátumú történészekre, nyelvészekre, régészekre, műtörténészekre stb. - szakmájukban elmélyülő és a láncszemeket összekapcsolni képes tudósokra - is szükségünk van, sokra és becsületesre, akik feltárják e sodró lendületű történelem részleteit és fő vonulatait. Újra kellene olvasnunk megmaradt krónikáinkat azon az alapon, hogy ami azokban van, nem mind dajkamese. Utána kellene menni a legapróbb utalásoknak is. Ma már tudjuk, hihetünk az ókori szövegeknek, de Kézait és Anonymust se tekintse senki képzelgő hazugnak. Még sokat mesélhetnének a nyugati és keleti levéltárak is, a vatikánit is beleértve. Újra kellene értékelni régészetünk eddigi eredményeit. Mindezt a feladathoz illő alázattal. Mindehhez szükség lenne eltanulnunk újra azt a hallatlan magabiztosságot is, amivel őseink a földgolyón jártak, a felmérendő terület nagysága is ezt kívánja meg.
Ez a földi Hadak Útja ígéretes kutatási terület, mert ma is létezik, él és működik, bár nem sok információnk volt eddig róla. Az eddig ismert hátrahagyott rokon népeink megsokasodni látszanak többek közt az újraindított TURÁN c. folyóirat jóvoltából is. Tudósításokat olvashatunk kaukázusi oszét, csecsen, ingus, majd kazahsztáni kazak és nepáli magar népekről. A folyamatosan előkerülő rengeteg új anyag akarva-akaratlanul támogatja az itt felvázolt történelmet, olvasása azt a reakciót válthatja ki az olvasóból, hogy a minél többet tanulunk meg valamiről, annál kevesebbet tudunk érzése kerítheti hatalmába a tájékozódni kívánót. Napjainkra kialakult már olyan szellemi kapacitás a különböző kutatási területeken, hogy a legjobbak vezetésével összekapcsolható az egységes szellemben való közös munkálkodás. Hatalmas alkotóerő lakozik az e területen dolgozó tudósainkban, amely képes módszeresen feltárni azt az óriási anyagot, amely a magyari népek története, műveltsége, alkotása. Ők eddig árnyékban, szinte pironkodva kényszerültek kutatni, de félelemre nincsen tovább ok. Kiléphetnek a fényre, el kell foglalják az őket megillető helyet múltunk feltárásában. Talán paradoxonként hat, de a finnugorizmus léte és cáfolata egy még letisztultabb, alaposabb őstörténet létrejöttét segítette elő.
Az örökség bemutatása
Néhány szobor is hiányzik még Magyarországon. Kik és mik is lennének ezek? Nimród, Tudó, Lugalzagasi, Ur-Nammu, Nagy Arszák, Berozamad, Atilla, Baján, Opos, Ügek, Emese, Álmos, Nagy Árpád és fiai, a Turul, mint jelképe az új fénynek, a téli napforduló ünnepének (sumirul Tur-Ullu) és talán még találhatunk jeles magyar személyeket, akik példája méltó az utódok tiszteletére. Van már újra hely is a nagy elődök számára, Ópusztaszernek hívják. Az embernek szinte vissza kell fognia magát, ha arra gondol, mi minden hiányzik még Ópusztaszerről, mit kellene még ott felépíteni és láttatni, tanítani és megmutatni, mert irdatlan a bemutatni érdemes anyag. A sumirok szekere, a fokos népének jelképei, a magyarok istene -a Nap - megörökítése, az aranyszarvas, a párduc, az oroszlán, a kos, Én-Lil ligetének lakói, Tündér Ilona - Dingir Mama és a többiek, a Tündérkert lakói, népeink családfája, a népeink által belakott világ bemutatása, népművészetünk emlékei és jelképei, a történelemelőttiben fogant jelképek bemutatása, tanítása mind az elkövetkezők feladata. Eljött az ideje annak is, hogy a romantikus lovasmesékkel is leszámoljunk. Tekintsük ezentúl a lovat-minden tiszteletünk, szeretetünk és vonzódásunk mellett - egyszerű közlekedési eszköznek, harci társnak.
Vajon hány magyar várost építettek fel eleink, a kelták, hunok, pártusok, avarok és szkíták, mielőtt hazajöttek volna? Tízet, százat, ezret? Ki lehet olyan tudatlan, hogy Padányi óta összekeveri a nomád és a primitív fogalmait? El tudná-e készíteni valaki e városok makettjeit és Ópusztaszeren bemutatni? Várunk még arra az emberre is, aki a gondolatot, szellemet, hitet megtestesíti népünk évezredeiből legalább úgy, ahogy azt a szkíták tették végtelen alkotókészséggel tonnaszám készült aranyműveiken. Itt talán jut hely azoknak a testvérnépeknek is a Népeink parkjában, akiktől elszakadtunk és feloldódtak Kelet és Nyugat új népeiben, és akik közül néhányan a fehér Magyarországon találtak menedéket maradványaik túlélésének biztosítására és talán a besenyőknek is, akik évszázados küzdelmekben morzsolódtak fel keleti határainkon kívül Bizánccal vívott élethalálharcukban, minket is védve egyúttal, és azoknak is, akik korábban olvadtak fel a magyar név alatt az elmúlt évezredekben. És nem biztos, hogy üldözött népnek kell magunkat képzelnünk. A hely, ahol élünk- a hallatlan stratégiai jelentőségű Kárpát-medence - rengeteg népnek keltette fel érdeklődését és akarta birtokolni saját túlélése vagy éppen hatalma támasza biztosításának érdekében. Megvívtunk mindegyikkel tehetségünk szerint.
Nem elég magunkat meggyőzni új történelmünkről. Meg kell győzni a világot is róla hatásosan és érthető formában. Folyamatosan és állandóan, nem fáradva, minden lehetséges módon. És ahogy Kemál Atatürk megújított török őstörténetével is könnyen megbarátkozott a világ, bízvást számíthatunk mi is erre. Ráadásul nyertünk egy sereg rokont is Európában azok után, hogy eddig mást sem hallottunk, mint a magyarok nagy magányosságát e földrészen. Sőt, Európában majdnem mindenki rokonunk őseink elkeveredése okán, még ha ma nem is hiszik el mind. Az indogermanizmus és finnugorizmus széthullásával eltakaríthatók már a korlátok Európa őstörténetének újraírása elől is. Újabb ismereteinket is beleépítve mi is megérdemelt helyünkre kerülünk végre.

ÁLDOTTAK LEGYETEK
MAGYAROK,
ATILLA NÉPÉNEK ÖRÖKÖSEI!

J.J. Modi indiai történész, hun-kutató rövid beszéde, részlet.
,,Mert ez a faj, amely egy Atillát tudott produkálni, magából kitermelni, olyan érték és olyan erő, amelyet ideig-óráig érhetnek ugyan leromlások, kisiklások, letörések, de mégis a maga őserejéből táplálkozva megújulhat százszor és ezerszer, s amelyet végleg elpusztítani nem lehet soha! A magyarok mindig az első faja voltak a világnak s azok is maradnak mindvégig, a történelmi idők jó és balsorsán keresztül.

ATILLA AZ ISTEN OSTORA, A KIRÁLYOK KIRÁLYA
(434 – 453 között uralkodott)

NOE az ószövetségben és a magyar nyelvben. ( Videóanyag! )


NOE 1 

 

 

NOE 2




Pap Gábor előadása 2005

2016. szeptember 28., szerda

Korunk 8 nagy problémája. Az okaik és a megoldásaik. ( TZM )

Korunk 8 nagy problémája és okaik:


Okok színkódjai:

*Fehér: mentális állapotok
*Piros: pénzzel kapcsolatos koncepciók
*Kék: gazdasággal kapcsolatos koncepciók
*Sárga: reálfolyamatok

Hitelpénzrendszer okai: mohóság (bankok), megalkuvás (politika), tudatlanság (lakosság) / Profit okai: mohóság, kamat / Kamat okai: mohóság / Reklám okai: profit

Hogyan okoz az egyenlőtlenség túlfogyasztást?

Az egyenlőtlenség miatt fölértékelődnek a státuszszimbólumok (pl. márkás óra, telefon, nagy autó, stb.), így ezeket olyanok is megveszik, akiknek egyébként nem is futna rá, vagy nincs is rá szüksége.


Hogyan okoz a hitelpénzrendszer eladósodást?

Néhány száz éve legalizált hitelpénzrendszer keretein belül az állam helyett a bank teremti a pénz több, mint 90%-át számlapénz formájában, adósságként. Az adósságot vissza kell fizetni, és a tőkerész visszafizetésével megszűnik az így teremtett pénz. Ám még kamatot is kell fizetni, amit csak úgy lehet, ha másoktól elcsaljuk, így viszont elkerülhetetlenül lesznek olyanok, akik nem tudják megfizetni adósságaikat. Ha az állam nem tudja megfizetni adósságait (ami hitelfelvétel helyett teljes készpénzfedezet mellett saját, adósságmentes pénzt is teremthetne az infláció veszélye nélkül), akkor kénytelen az állami tulajdont értékesíteni, és ha ezekből kifogyott, akkor örökre eladósodik – pontosabban az adófizetők, akik soha sem szavaztak arra, hogy állami hitelek kamatait szeretnék fizetni megemelt adók formájában.

Hogyan okoznak az elavult termelési módok több hulladékot, mint kellene?

Az iparban fölhasznált nyersanyagok 90%-a már azelőtt hulladékká válik, hogy a termék elhagyná a gyárat, a termékek 80%-át pedig hat hónapon belül kidobjuk. Ehhez képest az újrahasznosított alapanyagokra épülő modern, 3D nyomtatáson alapuló termelési módok esetén a felhasznált anyagoknak csak elhanyagolható százaléka megy kárba.

Hogyan okoznak az alacsony árak pazarlást?

Ennek a legszemléletesebb példája a kőolaj, aminek most különösen alacsony az ára (~40$ hordónként), de még tízszer ekkora ár sem tükrözné reálisan az anyag használati értékét, és végességét. Az ár ugyanis az erőforrások helyettesítő termékeikhez viszonyított értékét, vagy a teljes mennyiségét nem, csak a kereslet és a kínálat pillanatnyi viszonyait fejezi ki (amit ráadásul kartallek, oligopóliumok, és monopóliumok manipulálhatnak).

Hogyan okoz a profitstruktúra pazarlást?

Nem feltétlenül az jár a legkevesebb hulladékkal, ami a legprofitáilisabb. Ezt mi sem példázza jobban, mint az, hogy a világon az újrahasznosítás aránya 7% alatt van. Ha profitális lenne minden termék és anyag újrahasznosítása, akkor ez az arány mindenütt megközelíteni a száz százalékot.

Háborúkat nem csak akkor vívnak, ha túl sok ember van túl kevés erőforrásra; indítottak már háborúkat birodalmak öncélú növelése miatt, sőt profitszerzés céljából is, mivel a politika mindig összefonódik a gazdasági elittel, így azt utóbbi érdekei határozzák meg. A feudalizmus idején a gazdasági elit a földesurakat és magát a királyt jelentette, mivel a vagyon alapja a föld volt, ám a kereskedelem és az ipar megjelenésével megjelent a gazdagok egy új csoportja, akik idővel nagyobb vagyonra (és így hatalomra) tett szert, mint a földbirtokosok.


Korunk 8 nagy problémája és megoldásaik:



Okok színkódjai:

*Fehér: mentális állapotok
*Zöld: pénzzel kapcsolatos koncepciók
*Kék: gazdasággal kapcsolatos koncepciók
*Sárga: reálfolyamatok

Non-profit hitelezés:

A bankok nem teremthetnek pénzt, csak az állam, önkormányzatok, vagy takarékszövetkezetek, és csak annyi díjat számolhatnak föl, ami éppen fedezi a működési költségeket (beleértve a munkabért). Megjegyzés: továbbra is megengedett a kamatmentes helyi pénzek használata (ugyanez érvényes a vállalkozásokra is). A kamat betiltása révén kiiktathatjuk a hiányt a pénzrendszerből, ami azt eredményezi, hogy a bankokon kívül minden gazdasági szereplő (beleértve az államot) rohan a pénze után, ami miatt a többi gazdasági szereplőn kénytelen nyerészkedni (profit), hogy elkerülje a csődöt.

Születésszabályozás:

A fejlett országokban központi témává válik, tekintve, hogy mind túlnépesedett (beleértve hazánkat is, ahol már a lakosság ökológiai lábnyoma már így is az ország területének 160%-a, emiatt feléljük a terület tartalékait, pl. talaj, víz, nyersanyagok, stb.). Ezen felül a családtervezés népszerűsítése, és az ahhoz szükséges eszközök biztosítása a nemzetközi fejlesztés egyik legfontosabb elemévé válik, valamint a nemzetközi segélyszervezetek is nagyobb hangsúlyt fektetnek rá, tekintve, hogy ez a szegénység leküzdésének leghatékonyabb eszköze.

Nagyobb egyenlőség:

A szociológiai kutatások – az ENSZ adatait felhasználva – rámutattak, hogy minél nagyobb az egyenlőtlenség egy társadalomban, annál rosszabbak a társadalmi mutatók (pl. születéskor várható élettartam, gyermekhalandóság, függőségek és mentális betegségek előfordulási aránya, stb.), azaz a jólét. A közvélemény kutatásokból pedig az derült ki, hogy az emberek több, mint 90%-a nagyságrendekkel egyenlőbb társadalmat szeretne, mint amilyen most van.

Megújuló energia:

A Nap pár óra alatt több energiát zúdít a Földfelszínre, mint amennyit egy év alatt fölhasználunk. Most már vannak olyan napelemtípusok is, melyekhez nem szükségesek ritka anyagok (ilyenek a perovszkit alapú napelemek), és a hatékonyságuk is elérte a hagyományos típusokét (kb. 20%).[4] A napenergiát más, jobban szabályozható megújuló energiaforrásokkal kombinálnunk (pl. vízenergia), fűtésre pedig érdemes geotermális energiát használnunk. Érdemes hozzátenni, hogy nemcsak hatalmas mennyiségű üvegházhatású gáz kibocsátását előzhetnénk meg, de paradox módon nagyságrendekkel kevesebb sugárterhelést okozna, ha az összes szénerőművet lecserélnénk atomerőműre, mivel a szénbe jellemzően sugárzó elemek ágyazódnak, amik égetéskor kiszabadulnak.

Biogazdálkodás:

A biogazdálkodás és permakultúra megóvja a talaj termőképességét, és nem mérgezik azt vegyszerekkel. Itt érdemes megemlíteni a tetőkerteket, valamint a hidroponikus farmokat, amik révén talaj és vegyszerek nélkül termelhetünk élelmiszert, akár sokkal kevesebb területen (lásd: vertikális farmok), méghozzá jóval kisebb vízfelhasználás mellett.

Teljes (készpénz)fedezet:

Amennyiben a tartalékrátát felemeljük 100%-ra, onnantól kezdve a bankok nem tudnak hitelek révén (számla)pénzt teremteni, így nem tudják manipulálni a pénzmennyiséget. Ezáltal a pénz, mint negyedik hatalmi ág visszakerül jogos tulajdonosához, az államhoz. Ha pedig megszüntetjük a tőzsdéket, akkor elkerülhetjük a spekulatív buborékok kialakulását.

Stratégiai dizájn:

A stratégiai dizájn a profit helyett a hatékonyság folyamatos növelésére törekszik, hogy biztosítsa a fenntarthatóságot. A jelenlegi, profitorientált gyakorlattal szemben (tervezett elavulás) különös figyelmet fordít a termékek élettartamának, modularitásának, kompatibilitásának, valamint újrahasznosíthatóságának maximalizálására.

IoT:

Internet of Things (a dolgok internete); azt jelenti, hogy minden termelőeszköz össze van kötve egy közös hálózatba, így valós időben nyomon tudjuk követni a nyersanyagok, termékek és hulladékok áramlását, hogy elkerüljük a hiányt és a pazarlást. Megjegyzés: az ármechanizmus erre alkalmatlan, ugyanis egyrészt borzasztóan lassú (lásd: negyedéves beszámolók, éves leltározás, stb.), másrészt csak a becsült kereslet és kínálat pillanatnyi viszonyát veszi figyelembe, a teljes nyersanyag mennyiséget nem.


Forrás:


TZM Magyarország

(facebook)

 

 ***

 

"The Zeitgeist Movement"

 
"A TZM  ( A  Korszellem Mozgalom ) Magyarország egy fenntarthatóságot elősegítő mozgalom. Célja a társadalom informálása, és az értékrend fejlesztése a fenntarthatóság irányába."

 

 

( Youtube csatorna )

 

 https://www.youtube.com/channel/UCcZE8Q_vRwzkJCJrImbyFrg

 

 

http://tzm.hu/

 

* https://hu.wikipedia.org/wiki/Zeitgeist-mozgalom 

2016. szeptember 25., vasárnap

Országunk népét minden megszálló hatalom rabszolgának tekintette. ( “TEST - SZELLEM - LÉLEK ” ezek alkotják a harmonikus egységet, – ha ezek közül bármelyik is rab, nem lehetsz szabad! )



Későre jár, ideje lefeküdni. -mondta a tanítvány.

Bizony, későre jár. Ideje felébredni! -mondta a mester.

"A világon sehol nincs annyira beárnyékolva, megbéklyózva az emberi elme, és a szabad akarat, mint itthon Magyarországon!

“TEST - SZELLEM - LÉLEK ” ezek alkotják a harmonikus egységet, – ha ezek közül bármelyik is rab, nem lehetsz szabad!

Országunk népét minden megszálló hatalom rabszolgának tekintette, és ez azóta sem változott, hiszen nem kár értünk, ha elpusztulunk:
“Rabszolga-had indulj velünk!!!”

Hosszan lehetne elemezni a Magyarországot sújtó csapásokat pl. tatárjárás, török uralom, mindkét világháború, a 48 és a 1956-os forradalom, …és persze a jelenlegi Európai Unió is, és maga a NATO!

Azt, hogy az elmúlt évszázadokban, évtizedekben milyen gyalázatos tevékenységek folytak, folynak Magyarországon, nem kell ecsetelnem (pl. politika, kormányintézkedések, bank, gazdaság, ipar, egészségügy, oktatás, jog stb.)….ezek az intézkedések mind arra szolgálnak, hogy megtörjék a magyart, hitét vesztett és gyönge legyen!

A magyar ember múltja nélkül semmivé és senkivé lesz!! Ha egy népnek elveszik, “eltörlik” a múltját, akkor ezzel elvágják a gyökereit, amely az ősi hagyományaihoz vezet, ezért a nép gyönge lesz, önbizalmát veszti, s így már könnyen ki lehet fosztani, rabszolgává lehet tenni, végül pedig el lehet pusztítani!

Amely népnek nincsen múltja, annak nincsen hazája és jövőképe sem, és ha végleg elfelejti a múltját, akkor elveszti előbb-utóbb kultúráját, indentitását is!!!
“Egy nép, amely elfelejti történelmét, annak nincs múltja és nincs jövője”…..“- …az a nép, amely megtagadja múltját, elveszti létjogosultságát a jövő nemzetei sorában, – aki pedig őseit tagadja meg, az elkótyavetyéli utódai tiszteletét !!!”.
Érted már a lényeget?

Én a szakák népéből való vagyok, vagyis SZKÍTA, – szabadnak születtem, nem rabnak!!!
És Te ?

Az indiai szent irat, a Vishnu Purana így ír erről:
“A szakák népe felébred és viszi a tüzet más földekre is!

A szakák ébrednek fel elsőként, ahogy évmilliókkal ezelőtt is ők vitték a fényt !! Elsőnek Nimród népe tér magához, utána a többi !”

A “szaka” alatt az ókori indiai szövegek a szkítákat értik, ami nem más, mint a MAGYAR NÉP !! A szkíta nép nem rokon, hanem a magyar nép őse, tehát a “szakák”, vagyis a SZKÍTÁK mi MAGunk, 

MAGyarok vagyunk!
Ébredj MAGyar!

Írta és bejegyezte: Krémer Etelka ( Magyar Etel) a Jégbontó havának 9.-dik napján."

Forrás: magyarno.com


2016. szeptember 24., szombat

Enigmák - A darwinizmus dogmáinak ledöntése - 2016.09.24.

TTE - Titkos Terror Ellenünk. ( Mi lesz, ha a TTIP, szerződés rászabadul Európára? )

Arról beszélünk, hosszú idő óta, hogy Úr Isten mi lesz, ha a TTIP, szerződés rászabadul Európára? Véleményem szerint ez már rég ránk zúdult, ugyanis az óriási világvállalatok már évtizedek óta figyelembe sem veszik az emberek érdekeit, a nemzetek önálló érdekeit, bármit véghezvisznek, ami az érdekeiket szolgálja. Irányitják a törvénykezést, az állami hivatalokat, pénzügyi szervezeteket.

Az óriásvállalatok érdekei nem azonosak az emberek érdekeivel, viszont titkos hatalmuk van bármit ránk erőszakolni, ami hatalmi és profitéhségük kielégítését szolgálja. Mint tapasztaljuk, semmi sem elég a számukra.

Végiggondoltam, hogy hányféle titkos terrorista támadás van ellenünk.

Az adásból kimaradt a vallásterror, ahol folyamatosan befolyásolják a véleményünket, a döntéseinket, az ítéleteinket. A vallásterror a legnagyobb bűntény az emberek ellen, mert azt akarja velünk elhitetni, hogy különbözőek vagyunk. Onnantól, hogy vallási ellentétet szítanak közöttünk, máris elhisszük, hogy nem szerethetjük ugyanúgy azt az embert, aki más vallást gyakorol.
Aki a szeretetbe éket ver, az a legnagyobb bűnt követi el az emberiség életében. Egy az Isten, a többi csak vallás, egyetlen igazság van, a szeretet.

Az időjárás befolyásolása, a Chemtrail, Haarp, az idegi állapotunk folyamatos terrorizálása, ezek mind-mind titkos terrortámadások ellenünk.

A parkolótársaságok titkos terrorja, amikor kórházak elé tesznek parkolóórákat úgy, hogy meg sem tudod saccolni, hogy mikor fogsz végezni egy hosszú várakozás és vizsgálatot követően.

Erről azonnal eszedbe jut a betegségügy, ami az egészséged elleni legmocskosabb terror, ahol leginkább megérzed a kiszolgáltatottságot, és folytathatod a sort a végtelenségig...

Létezik-e adóterror, úgy állapítják meg az adóterheket, hogy ebbe neked semmiféle beleszólásod nincsen? Ha véletlenül nem jelentesz be egy adatot, egy nem ismert törvény alapján bármit megtehetnek veled. Terror az életünk minden pillanata, és ez addig megy így, amíg nem mondod, hogy elég.

Erről sosem hallasz a hivatalos médiumokban, merthogy ezek országok felett álló terrorcselekmények, és a médiákat is a titkos terroristák irányítják.

A TTE, a “titkos terror ellenünk” egyelőre csak egy bűnlajstrom, amit mindenki maga fog bővíteni, mert hogy számos terrortámadást működtetnek ellenünk.

Sokszor az is eszembe jut, hogy sokunknak még nem elég, nekik így jó! Mire tépem itt a szám? 

LEFIZETETT VALÓSÁG - MÉDIAHAZUGSÁGOK HÁLÓJÁBAN

Kilóra megvett újságíró társadalom, a valós hírek leplezése, manipulatív, hamisított híradások tömkelege és persze a politikailag korrekt (vagyis alapvetően képmutató és hazug) hangnem. Manapság és jó néhány éve ezek jellemzik a világmédia fővonalas részét, beleértve ide hírportálokat, napi és hetilapokat, tévécsatornákat. Az objektív tájékoztatásnak immáron teljesen leáldozott, a függetlenség pedig csupán egy sosem alkalmazott idea. Az újbeszél gyakorlata és a neoliberalizmus elmebeteg eszméje zavaros elegyet alkotva homályosít el szándékosan mindent, ami a globális problémák valós kiindulópontjait jelentheti. Van kiút ebből a mérgező, és az igazságot tűzzel-vassal üldöző, gonosz rendszerből?

 

  

Hihetetlen Magazin

 

2016. szeptember 23., péntek

Századfordító magyarok- Szent-Györgyi Albert dokumentumfilm.

Szent-Györgyi Albert életéről és munkásságáról szóló film a századfordító magyarok sorozatból.

 

„Az én nézetem szerint még nem tudunk semmit. Még a legelején vagyunk csak a természet megismerésének, és a legfontosabb kérdésekre nemhogy válasz nincs, de azokat még nem is kérdezték.”
„Az alapvető kutatásokhoz, amelyek tényleg az emberiség jövőjét jelentik, először egy feltétel kell okvetlenül: hogy a tudomány eredményeit ne emberölésre használjuk, hanem az emberi élet emelésére.”
„Kiszámítottam, hogy mennyit költött az emberiség alapkutatásokra, és az eredménye az volt, hogy egy ötödét költötte eddig annak, amit ma kiad egy évben fegyverkezésre.” -Szent-Györgyi Albert
Részlet a Szent-Györgyi Albert életéről és munkásságáról szóló filmből, a "Századfordító magyarok" c. sorozatból.

 

 

2016. szeptember 21., szerda

A Nagy Felejtés. ( A túlélés ősi tudása. )

"A Nagy Felejtés arra a gazdag tudásra vonatkozik, amit kultúránk akkor vesztett el, amikor új, civilizált életmódunk megkezdődött. Arra a tudásra, ami lehetővé tette az őslakosok számára a túlélést, annak tudására, hogy valaha mi is törzsközösségben éltünk, és annak megértésére, hogy csupán egy voltunk a sok ezer kultúra közül. Mindez néhány rövid nemzedék alatt eltűnt..."



A Nagy Felejtés című teóriát először Daniel Quinn fogalmazta meg Izmael című könyvében, melyet mindenkinek ajánlunk: http://katalizatorkiado.hu/termek/dan...

Ezt a videot egy angol blog cikke alapján készítettük:
http://overgrowthesystem.com/have-you...

fordította: Sevaster
Felolvasta: Szabó Sipos Barnabás
Zene: Camino Rojo del Corazon - The Big Forgetting
design: RastaBrotha - http://raas.me

Iratkozz fel, hogy első kézből értesülj legújabb videóinkról, melyek most már nem csak zenék, hanem ismeretterjesztő anyagok is! / Subscribe: http://youtube.com/egysegmedia

"Lájkold" facebook oldalainkat friss híreinkért! / Like us: https://www.facebook.com/egysegmedia

honlapjaink / our websites:
http://www.egysegmedia.hu
http://www.adambatyam.com

 Egység Média / Bérczes Ádám

 ***



HALLOTTÁL MÁR A NAGY FELEJTÉSRŐL? 10.000 ÉVVEL EZELŐTT TÖRTÉNT, ÉS TELJES HATÁSSAL VAN AZ ÉLETEDRE

 

A Nagy Felejtés arra a gazdag tudásra vonatkozik, amit kultúránk akkor vesztett el, amikor új, civilizált életmódunk megkezdődött. Arra a tudásra, ami lehetővé tette az őslakosok számára a túlélést, annak tudására, hogy valaha mi is törzsközösségben éltünk, és annak megértésére, hogy csupán egy voltunk a sok ezer kultúra közül. Mindez néhány rövid nemzedék alatt eltűnt.
A Nagy Felejtés az oka az óriási kulturális összeomlásnak, amikor egyszer csak a törzsközösségben élő emberek egy új és különös, tömegeket központosító társadalomban találták magukat. Új hiedelmek, új életmódok igyekeztek kitölteni a kulturális vákumot. A korábban több ezer évig működő természetes kiválasztódás hiánya miatt azonban ingatag volt ennek az új kultúrának a fejlődése.
Csak nemrégiben derült fény a Nagy Felejtésre. Ennek megértésével megláthatjuk pusztító kultúránk okait. Ha pedig újra emlékezünk arra, amit elfelejtettünk, kezünkben tarthatjuk a jövőt.

 

Hogyan történt a Nagy Felejtés?

 

Kb. 10.000 évvel ezelőtt kezdődött, amikor a közel-keleti kultúra olyan életmódot választott, amivel korábban még nem próbálkoztak emberek.
Intenzív mezőgazdaságot kezdtek folytatni, ami lehetővé tette számukra, hogy településeken éljenek.
Hatalmas élelmiszertartalékokat képeztek, ami népesség- és geográfiai robbanáshoz vezetett. A kezdetben gazdálkodó közösségek végül falvakká, majd városokká, végül pedig királyságokká váltak. Megkezdődött a civilizáció.
Ez azonban jóval korábban volt, mint az írásos történelem, valójában több ezer évvel előbb. Addigra azonban az új kultúrájú emberek elfelejtették, hogy mi történt. Elfelejtették, hogy valaha vadásztak, gyűjtögettek, és nomád életmódot éltek. Azt hitték, hogy az emberiség a civilizációval együtt érkezett a bolygóra. Azt hitték, hogy a civilizáció és a helyhez kötött mezőgazdaság az emberiség természetes állapota, olyan természetes, ahogyan a csordában élés és a legelés természetes a bölény számára.
Természetesen ebből az a hiedelem alakult ki, hogy csak néhány ezer évesek vagyunk, és az emberiség élete a civilizációval kezdődött.
A korai civilizációk peremén élő primitív kultúrák nyilvánvalóan azt sugallnák, hogy az emberek másként éltek korábban. Mégis könnyen félremagyarázták őket. Lecsúsztak a civilizáció természetes állapotából; barbárokká alacsonyodtak le. Valaha teljes értékű emberekként éltek, de elfelejtették a kultúrát, és most alsóbbrendűvé, félállatokká váltak.

 

Kultúránk filozófiai gyökerei

 

Ez a kollektív kulturális emlékezetkihagyás és az a felfogás volt jellemző a kultúránk kiagyalóira, hogy az emberek a civilizáció létrehozóiként érkeztek a világunkba.
Az ősi civilizációk, Sumer, Egyiptom, Asszíria, Babilon, India és Kína filozófusai, történészei és hittudósai beleszőtték a Nagy Felejtést munkájukba.
Az őket követők – a Biblia héber szerzői, Mózes, Sámuel, Illés, Ézsaiás és Jeremiás, a nagy nyugati gondolkodók, Szókratész, Platón és Arisztotelész, és a nagy keleti gondolkodók, Lao-ce, Guatama Buddha és Konfuciusz – mind beleszőtték a Nagy Felejtést munkájukba.
Az újabb korok gondolkodói hasonlóan cselekedtek, nem vettek tudomást a Nagy Felejtésről. Miért tették volna? Nem volt okuk azt hinni, hogy az emberek nem a civilizáció létrehozóiként jöttek erre a világra. Nem volt okuk azt hinni, hogy nem az volt a természetes állapotunk. Így aztán Aquinói Szent Tamás, Francis Bacon, Galileo Galilei, Isaac Newton és Rene Descartes alapvetően a Nagy Felejtés alapjaival vitték tovább kultúránkat.

 

Az igazság kiderül

 

Az őslénytan derített fényt a Nagy Felejtésre. Az őslénytan tette világossá, hogy az emberiség nem akkor érkezett a Földre, amikor a civilizáció keletkezett. Nagyon hosszú ideje, gyakorlatilag több millió éve már teljesen más életmódot éltünk. Az emberiség nem a természetes állapotból került primitív életmódba. Hanem így kezdtük el.
Visszatekintve azt gondolnánk, hogy a Nagy Felejtés kiderítése nagy horderejű felfedezés lehetett volna. Gondolkodásmódunkat és kultúránkat alapjaiban rengette volna meg. Az ember azt gondolná, hogy ez alapvetően megváltoztatná felfogásunkat származásunkról és a követendő életmódról.
De nem így történt. A Nagy Felejtést egyszerűen félremagyarázták. Ahelyett, hogy elismerték volna a 19. század gondolkodói az emberiség két nagyon különböző és törvényes történelmi életmódját, erre jutottak: noha az ember primitív barbárként született erre a világra, az volt a rendeltetése, hogy civilizációt építsen.
Lényegében ezt mondták: “Kit érdekel, hogy nem civilizációt építő emberként érkeztünk? Az a sorsunk, hogy civilizációt építsünk. Most, hogy itt vagyunk, kit érdekel, hogy mi volt előttünk? Azok az emberek, akik előttünk éltek, csupán az elődeink voltak. Nem voltak fontosak.”
Nem civilizációt építő emberként érkeztünk. De az volt a sorsunk, hogy civilizáltak legyünk.
A történészek kényelmes módon semmibe veszik azokat az embereket, akik több millió éven keresztül éltek a Földön a kultúránk keletkezése előtt.
Ahelyett, hogy a történelem részeként elfogadnák, a történészek a történelem előtti korba száműzik őket. Azért a történelem előtti korba, mert a történelem a civilizáció kezdetével kezdődött. Mi vagyunk a jók; mi teljesítjük be az emberiség küldetését. Bennünket kell tanulmányozni.

 

A mezőgazdasági forradalom meséje

 

Azt is félremagyarázták, ahogyan kultúránk a vadászó-gyűjtő életmódról a civilizáció építésére tért át. Gondolkodóink erre a “mezőgazdasági forradalom” kifejezést találták ki.
Így magyarázták: A mezőgazdasági forradalom előtt az emberek nem tudták, hogyan gazdálkodjanak vagy hogyan műveljék a földet. Vadásztak, gyűjtögettek és legeltettek. Amikor felfedezték a gazdálkodást, le tudtak telepedni, és civilizációt tudtak építeni. A mezőgazdasági forradalom volt az az alap, amiből az emberiség nagysága kiindult.
Olyan módon magyarázták el, ami elhiteti velünk, hogy a mezőgazdasági forradalom:
o   Többé-kevésbé mindenhol lezajlott.
o   Többé-kevésbé egyidejűleg zajlott le.
A történetet úgy adták elő, hogy azt gondoljuk, egy embercsoport kitalálta, aztán a szomszédjaik meglátták, hogy mit csinálnak, és ezt gondolták: “hűha, mennyivel jobb módszer, jobb életmód.” Amint egy csoport megvilágosodott a mezőgazdaság tudományával, azonnal abbahagyta a primitív vadászást és gyűjtögetést, és letelepedett, hogy a jobb életmódot élje. Azt látták, hogy ez a sors az ember sorsa, és mohón magukévá tették.
Ez a mese terjedt el kultúránkban, amióta a 19. századi gondolkodók kitalálták, hogy alátámasszák elméletüket, miszerint a civilizáció az emberiség isteni sorsa. A mezőgazdasági forradalom azonban nem volt forradalom, és egyáltalán semmi köze nem volt a mezőgazdasághoz.
A mezőgazdaságot számtalan módon és formában űzte több ezer kultúra a bolygó körül. A mezőgazdaság nem a civilizáció egyedi jellemzője. A civilizáció egyedi jellemzője a mezőgazdaságnak egy különleges formája, amit Daniel Quinn totalitárius mezőgazdaságnak hív.
A mezőgazdasági forradalomnak egyáltalán semmi köze sincs a mezőgazdasághoz.
A totalitárius mezőgazdaság minden életformát alárendel az emberi élelmiszerek kérlelhetetlen, céltudatos termelésének. Az a felfogás jellemző, hogy az egész világra jogot formálhatunk, és minden földből emberi élelmiszert kell kihoznunk.
Ez jelentős fölösleget eredményez, ami rohamos népességnövekedést és rohamos földrajzi terjeszkedést eredményez.
Létszámfölényükkel a totalitárius mezőgazdászok elárasztották a szomszédos területeket, és kiirtottak más kultúrákat és azok életmódját. A mezőgazdasági forradalom nem ezer évvel ezelőtt kezdődött és fejeződött be. Napjainkban is folytatódik, és azok a kulturális doktrínák hajtják előre, amelyek azt sugallják, hogy a föld ellenfél, és le kell győzni.
A mezőgazdasági forradalom nem arról szólt, hogy az emberek jobb életmódot találtak. Arról szólt, hogy a több ezer kultúra közül egy kultúra olyan módon kezdett el élni, ami csak exponenciális terjedéssel működött. A civilizáció nem azért terjedt el, mert jó ötlet volt. A civilizáció erőszakkal terjedt. A totalitárius mezőgazdászok exponenciális terjedése mindenki mást kiszorított. Nem forradalom volt; kísérlet volt, ami fékeveszett vonattá vált.
Ezért amikor a Nagy Felejtésre rájöttek, gyorsan el is titkolták. Kultúránkat először így képzeltük el:


Első emberek
|
Mi
Aztán így:
Első emberek
|
Kőkorszaki emberek
|
Középső kőkorszaki emberek
|
Új kőkorszaki emberek
|
Mi
Amikor valójában ez így néz ki inkább:
Első emberek
|
Kőkorszaki emberek
|
Középső kőkorszaki emberek
|
Új kőkorszaki emberek
|
Nagy felejtés
|                                                   |
10.000 egyéb kultúra                 Mi

 

 

Új gondolkodásmód

 

A Nagy Felejtés felfedezése új rálátást ad az emberi történelemre és a világban elfoglalt helyünkre. Lehetőséget ad arra, hogy azt a másik életmódot a bolygón jogosan létezőként ismerjük el.
Az ökológiai válságra adott válasz nem abban rejlik, hogy ugyanúgy kínlódjunk tovább, ahogy több tízezer éven keresztül tettük. Nem abban rejlik, hogy mániákusan próbáljunk meg helyrehozni egy olyan életmódot, ami csak növekedéssel tud fennmaradni. Végül az akkorává növi ki magát, hogy már nincs hely a számára. Ez az idő most jött el.
Ahelyett, hogy megpróbálnánk valahogy működőképessé javítani életmódunkat, teljesen át kell azt alakítanunk. Most már tanulmányozhatjuk a bennszülött kultúrákat anélkül, hogy barbárnak tekintenénk őket. Nem maradtak el tőlünk a fejlődés útján; nem ők a legfejletlenebb civilizált népek. Olyan életmódot folytatnak, ami teljesen eltér a mienktől.
Olyan életmódot, ami nem feltétlenül alsóbbrendű, ami semmiképp a civilizáció elődje. Most már új szemlélettel tekinthetünk rájuk, újonnan felfedezett tisztelettel, és meghallgathatjuk mondandójukat.
Fenntartható módon éltek több millió éven keresztül ezen a bolygón. Sok mindent tanulhatunk tőlük.
Most már láthatjuk, hogy az ökológiai válságban a problémát nem az emberiség okozza. Az emberek nem élősködők. Az emberek képesek fenntartható módon élni, ahogy korábban. A problémát egyetlen kultúra jelenti. A kultúra, ami 10 ezer évvel ezelőtt kezdődött a totalitárius mezőgazdasággal, és ami most is él. Nem kell az embereket megváltoztatnunk. Nem kell őket megjavítanunk. Egyetlen pusztító kultúráról kell csak lemondanunk.
Nem azért vagyunk a világ lakosságának 99%-a, mert jobb az életmódunk. Azért vagyunk a 99%, mert kultúránk terjedt, és kiszorította azokat, amelyek nem terjedtek.
De találhatunk új módszert.


Forrás:  



Fordította:

 sevaster / felolvasta: Szabó Sipos Barnabás / zene: Sajti

A cikk alapját adó könyv: 

2016. szeptember 11., vasárnap

Az 1914-es karácsonyi fegyverszünet története / film.

Christmas truce - Karácsonyi fegyverszünet 1914. 

 


The story of the Christmas truce of 1914. Az 1914-es karácsonyi fegyverszünet története (magyar 
 feliarattal).


 ***

Fegyverszünet karácsonyra (teljes film.)

 


 Mikor 1914 nyarán kitör a háború, sok millió ember élete fenekestül felfordul, s a harcok sokakat állítanak csatasorba. Beköszönt a tél és vele együtt a karácsony is: a fronton szolgáló katonákat családtagjaik és a hadsereg ajándékokkal halmozzák el, de a francia, skót és német lövészárkokban tartózkodókat a legnagyobb meglepetés nem a csomagokat kibontva éri. Aznap este csodálatos dolog történik, amely örökre megváltoztatja négy ember, egy anglikán pap, egy francia hadnagy, egy különleges német tenor és szerelme, egy szoprán énekes életét. Karácsony éjjelén megvalósul az elképzelhetetlen: a katonák kimásznak a lövészárkokból, s fegyvereiket hátrahagyva kezet ráznak az ellenséggel.


2016. szeptember 10., szombat

Népesség, Jövedelem, Fenntarthatóság (magyar szinkronnal)

Egy zseniális előadás a népesség alakulásáról a század végéig, a jövedelmi különbségek csökkentéséről, és ezek fenntarthatósági vonzatairól, lehetőségeiről. Ebből a videóból megtudhatjuk, miért van az, hogy a szegény országokban az emberek több gyereket vállalnak, mint amennyit egyébként el tudnának tartani.

A statisztikai adatok szerint az elmúlt években a világszintű termékenységi ráta 2,5-re csökkent (2,5 gyermek/nő). A születéskor várható életkor növekedése egyelőre elfedi ezt a jelenséget, de amint megáll, a globális népesség újra stabilizálódik. 22.30-nál azt állítja: már 2000-ben megállt a világon a gyermekek számának emelkedése (2 millárdnál), és a népesség további növekedése elsősorban a gyerekhalandóság megfékezésének köszönhető. Persze van még mit tenni, főleg Afrikában. 

 

 

 TZM Magyarország

2016. szeptember 8., csütörtök

Zeitgeist: Addendum (magyar szinkronnal)

 

 

Jelenlegi társadalmunkkal az a nagy probléma, hogy a többségben nem tudatosult még, hogy végre kitörtünk a malthusi csapdából (az Ipari Forradalom, és a Zöld Forradalom révén), azaz eleget tudunk termelni ahhoz, hogy mindenki szükségletét kielégítsük, és még többet.

Ezért aztán még mindig a szűkösség szülte mentalitás, és az abból levezetett malthusi ideológiák uralkodnak, aminek kapcsán egyesek önkényesen tulajdonukként kezelnek közjavakat, és (játék)pénzért árulják. Akinek pedig nem jutott pénz globális Monopoly-ban, az szenved - feleslegesen.

Mindez viszont az is eredményezi, hogy a vállalatok profitmaximalizálás oltárán feláldozzák a környezetet, és közben újrahasznosítás nélkül pazarolják a nyersanygokat és az erőforrásokat. És mivel minket sikeresen behülyítettek a konzumerista értékrenddel, így passzívan hozzá is járulunk a Föld erőforrásainak és ökológiai tartalákainak kimerítéséhez. Azzal, hogy felesleges, tengerentúlról jött holmikat vásárolunk, és azzal, hogy egyáltalán elmegyünk szavazni, miközben tudjuk, politikusokat is lefizetik a lobbisták, vagy akár maguk is vállalatvezetők (vagy netán családtagjaik).

Persze van kiút: a közösségi gazdálkodás, a gazdaság decentralizálása, és így a kereskedelmet és a profitstruktúrát kiküszöbölve végre előtérbe kerülhetnek a hatékonysági és fenntarhatósági protokollok.

Facebook-oldal: https://www.facebook.com/tzmmagyarorszag 

Hivatalos honlap: http://tzm.hu/

 YouTube-csatorna: https://www.youtube.com/channel/UCcZE8Q_vRwzkJCJrImbyFrg

2016. szeptember 6., kedd

Budapest ostroma.

 Budapest ostroma

 

A második Sztálingrád

 


Budapest 1944-1945-ös ostroma a legvéresebb városostromok közé sorolható. Ellentétben a korábbi ostromokkal, amikor döntően a Várhegy birtoklásáért folytak a harcok, a II. világháborúban az egész város csatatérré vált. Ennek nyomai mind a mai napig jól láthatók. Nemcsak a szétlőtt homlokzatok tanúskodnak erről: a városban folyó építkezések során ma is kerülnek elő tömegsírok, fel nem robbant lövedékek, fegyver- és felszerelésmaradványok.
    Mivel a harc szó szerint a lakosság feje felett folyt, az eseményeknek több mint 800 000 szemtanúja maradt. Az ostrom kataklizmáját érzékelteti, hogy élménye kitörölhetetlenül ott van mindenkiben, aki átélte, akár kisgyerekként, akár családfő- ként. A harcokat áltélt német és magyar katonák számára Budapest ostroma minden korábbi bevetésük szörnyűségeit felülmúlta: jellemző, hogy a 66. páncélgránátos ezred parancsnoka, Wilhelm Schöning tartalékos alezredes 1985-ben bekövetkezett haláláig csak budapesti élményei rekonstruálásával foglalkozott, holott 1939 óta folyamatosan részt vett a háború különböző ütközeteiben. Helmut Wolff alezredes, a Bundeswehr későbbi tábornoka sem tudott szabadulni az átélt borzalmaktól: "hogy még élek, vad álmokat okoz nekem", nyilatkozta a kitörés után.
    Budapest ostromáról az utóbbi években örvendetesen sok publikáció jelent meg. A szerző doktori disszertációjában dolgozta fel az ostrom történetét.[1] A nemrég elhunyt Gosztonyi Péter több évtizedes kutatásait adta közzé Budapest lángokban[2] címmel. Gasparovich László A rettegés ötven napja[3] című kötete elsősorban népszerűsítő céllal íródott. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum külön kötetbe tette közzé az ostrom fontosabb német, magyar és román katonai iratait.[4]
    A publikációkhoz hasonló sikert aratott a Nyílt Társadalom Archívum által megrendezett kiállítás is Budapest ostromáról.[5] A publikációk és a kiállítás hatására folyamatosan jelentkeztek a szerzőnél magyar és német túlélők, akik közzé akarták tenni az emlékeiket.
    Budapest ostroma több szempontból is rendkívüli volt. A szovjet hadsereg magyarországi összes veszteségének fele Budapesttel kapcsolatosan keletkezett. A város elfoglalásáért indított hadművelet 108 napig, a tényleges ostrom 102 napig tartott, amelyből 52 napot a védők teljes bekerítésben harcoltak végig. Ezzel szemben Berlin két hét alatt, Bécs hat nap alatt elesett, és a legkitartóbb német helyőrségek is, mint a königsbergi vagy breslaui, csak 77, illetve 82 napig álltak ellen az ostromlóknak. Sztálingrád ostroma ugyan 125 napig tartott, de ennek döntő része nem érintette a város területét, ahonnan a civil lakosságot egyébként is evakuálták. Budapest ostromához igazából csak Varsó 1944-es ostroma mérhető - csak ott a németek voltak a támadó fél. 
    Hitler monológjaiban sokszor említette meg a magyar fővárost, amelyet építészeti szépsége miatt csodált. "Budapest a legnagyszerűbb, ami csak elképzelhető. Az egész Német Birodalomban nincs hozzá hasonló"[6] "Egyébként pedig - történelmi szempontból nézve - megbocsáthatatlan paródia, hogy Attilának és hunjai utódainak legyen a legszebb fővárosa a Nibelun- gok folyója mentén",[7] nyilatkozta egyszer. Mindez természetesen semmilyen szerepet sem játszott abban, hogy Budapestet Hitler külön utasítására háztól-házig védendő erődnek nyilvánították. A német diktátor számára Budapest birtoklása a zalai és zistersdorfi olajmezők miatt volt elengedhetetlen. Ezt csak erősítette a főváros politikai jelentősége: eleste után vélelmezhető volt, hogy az addig is gyenge magyar harcikedv még jobban csökkenni fog. Magyarországra viszont gazdasági és katonai okokból is feltétlen szükség volt. A Kárpát-medencében harcoló gyalogságnak még 1945 februárjában is a Honvédség adta a 30 százalékát, és ez az arány a tüzérség esetében az 50 százalékot is meghaladta.
    Sztálin szemében Budapest elfoglalásának elsősorban politikai okai voltak. Számára axióma volt, hogy a győztes dolga saját társadalmi rendjének mielőbbi bevezetése a vesztes országaiban. Magyarország előre eldöntött bolsevizálásának menetrendjét nagymértékben felgyorsíthatta volna Budapest birtoklása. A britek adriai partraszállási terve 1944 őszén jutott Sztálin tudomására. Bár a terv illúziónak bizonyult, a szovjet diktátor beteges gyanakvását teljes mértékben felkeltette. Sztálinnak elfogadhatatlan lett volna angolszász csapatok megjelenése azon a területen, amelyet ő saját érdekszférájának tekintett, ezért 1944. október 28-án parancsot adott Budapest azonnali, menetből történő bevételére.
    Az első szovjet harckocsi 1944. november 3-án elérte Budapest mai közigazgatási határát. Malinovszkij marsall támadása azonban az Ecser-Vecsés-Soroksár vonalban kiépített Attila vonalon megállt, és az akkori közigazgatási területen az első építmény, a pesti oldalon, csak 1945. január 1-jén került szovjet kézre: Adavkin gárdaőrmester foglalta el Sashalomtól nyugatra az első házat.
    Budán 1944. december 24-én jelent meg az első szovjet harckocsi: a Budakesziről érkező harckocsidandár egyik zászlóalja a déli órákban elérte a Szépjuhászné nyerget, majd rövid tűzharc után továbbgördült a Budakeszi úton, keletnek, a főváros szíve felé. 13 órakor az első T-34-es kijutott a Budakeszi út-Hűvösvölgyi út torkolatához, ahol most a Szépilona kocsiszín, illetve egy patika található. A kocsiszín melletti benzinkútból egy magyar katonai tartálykocsi éppen a benzin leszívásával foglalatoskodott. Percek alatt heves tűzharc bontakozott ki a mögötte állásba menő német katonák és az előretörő, de gyalogság nélküli szovjet karckocsik között. Közben a benzinkútból és a találatot kapott tartály- kocsiból is folyni kezdett az üzemanyag, és hamarosan lángra is lobbant. Egyes források szerint a szovjetek oldalán civil ruhás fegyveresek is bekapcsolódtak a harcokba. A T-34-esek mellett szórványos akna- és géppuskatűz süvített végig a Hűvösvölgyi úton: néhány gépkocsi és teherautó ennek ellenére ekkor még megpróbálkozott az áttöréssel, nagyrészt sikerrel. A Bolyai laktanyába települt "Galántai" csendőrzászlóalj páncélosszázadának Csaba páncélgépkocsijai, a vezetők szerencséjére, nem tudtak útnak indulni: az elavult járműveknek befagyott a hűtővizük, így ott kellett hagyni őket a laktanya udvarán - elindulás esetén valószínűleg percek alatt kilőtték volna őket a szovjet páncélosok. A beindítható járművek közül egy Párduc harckocsi még akadálytalanul kijutott a gyűrűből; a csendőrök az északi kapun át gyalogosan távoztak.[8]
    Egy másik szovjet csoport, amely gyalogosokból állt, a Svábhegyen keresztül közelítette meg a várost. Andrej Iljics Kozlov alhadnagy felderítőszakasza este hat órakor érte el, különösebb harcérintkezés nélkül, a Fogaskerekű svábhegyi végállomásának épületét, ahol karácsonyfát és egy vaskályhánál sült gesztenyét is árultak még. Miután a szovjet katonák is vásároltak egy-egy zacskónyi gesztenyét, megérkezett a menetrendszerinti járat. Kozlov nyolc emberével a középső kocsiba szállt fel. A szerelvény elindult, ám az egyik utasnak feltűnt az ismeretlen egyenruha, és megrántotta a vészféket. A szerelvény megállt, a szovjet katonák pedig elvették néhány utas karóráját, majd eltűntek az erdőben. Egyes források szerint a szovjet őrjárat egészen a János Kórházig jutott.[9] A megállított szerelvény később újra elindult: az új beszállókat a kalauz azzal a hírrel fogadta, hogy a fogaskerekűt a szovjetek indították el a Széchenyi-hegyről.[10]
    Karácsony után nem sokkal megkezdődött a háztól-házig harc. Voltak épületek, amelyek néhány nap alatt ötször is gazdát cseréltek. A háztengerben gyakran előfordult, hogy a támadó szovjet vagy éppen ellentámadó német harccsoport mélyen betört a másik fél által ellenőrzött területre. Az így előretörő csoportok sokszor beszorultak valamelyik épület földszintjére vagy éppen emeletére. Leküzdésük legegyszerűbb módja az volt, ha rájuk gyújtották az épületet: a Postapalota, a Várfok utca-Vérmező utca sarokháza, illetve a Kálvin tér északkeleti oldalán épült Pintér-bérház is ilyen harcok során égett ki.
    A Kálvin térre január 14-15 között jutott el egy szovjet harccsoport, amely a Pintér-bérház pincéjében tűzharcba is keveredett a németekkel. A harcoló felek a civileket használták fedezékül, emiatt sokan meghaltak. A szovjet katonák hamar eltűntek a pincéből, és a német védők végiglángszórózták az épület összes szobáját, hogy megsemmisítsék az esetleg elrejtőzött harcosokat. Mindennek csak annyi következménye volt, hogy a carrarai márvánnyal burkolt épület teljesen kiégett állapotban ke- rült másnap a szovjet csapatok kezére.[11]
    Hasonlóan pusztult el a Várfok utca- Vérmező utca sarkán álló ház is. Január 30-án, egy viszonylag csendes napon a háziak közül többen felhasználták a szokatlan nyugalmat arra, hogy friss levegőt vegyenek a ház belső udvarán. Egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy a Logodi utca felől pufajkás alakok ugrálnak ki az ablakokon. Minden jel szerint sikerült egy szovjet cso- portnak észrevétlenül elfoglalnia az Attila út sarkán álló iskolát, és onnan továbbjutnia. A házban állomásozó csendőrök és német katonák leadtak néhány lövést, de közben az óvóhelyre rohantak, hogy a szom- szédos épületbe átmenekülhessenek, mivel a pincék közti falak át voltak törve. A géppisztolyos szovjet csatárok először meghátráltak, de látva a védők menekülését, folytatták a támadást. Mielőtt az utolsó német katona átbújt volna a másik házba vezető résen, elkiáltotta magát: "weg vom Loch ich schieße" (el a lyuktól, lövök). A szovjet katonák közül senkit sem talált el, de négy lakót agyonlőtt géppisztolysorozatával. A házba beszorult szovjetek további támadásai mind összeomlottak a védők tüzében. Február 2-án a szomszédos épületből német lángszórók felgyújtották az emeletet: a ház teljesen kiégett, a lakók a né- metek megszállta 14. számú ház pincéjébe menekültek, és a szovjet katonák is visszavonultak. Az épület az ostrom végéig német kézen maradt, lakói minden vagyonukat elveszítették, és ettől fogva a harcok végéig éheztek.[12]
    Az első vonal házaiból a szovjet hadsereg igyekezett kiköltöztetni a lakosságot. Erre praktikus okokból volt szükség: a civilek közt megbújhattak német-magyar katonák is, és saját harcosaik biztonságát is féltették a civilektől. A lakosság volt hogy öt percet, volt hogy egy órát kapott, hogy összeszedje a holmiját, és elhagyja otthonát. Aki "csak" a vagyonát veszítette így el, még szerencsésnek bizonyult: voltak ugyanis olyanok, akik a biztos hátország helyett ismét belegyalogoltak a frontba, mint például a Kis-Svábhegyen lakó család, akiket a Tusnádi utca 45. számú házból költöztettek ki a szovjetek. A menekülő család a Csaba lépcsőn át az Endresz György térre menekült (ma Magyar Jakobinusok Tere a Déli Pályaudvar előtt). Itt vették csak észre, hogy a kapualjakból és a házakból német és szovjet katonák tüzelnek egymásra. A lövöldöző szovjet katonák innen is továbbzavarták őket, és a Horváth házaspár gyerekével együtt a Városmajori templom küszöbén talált csak fedelet a februári hidegben, míg végül jóindulatú lakók be nem fogadták őket a Csaba utca egyik házába.[13]
    Az ostrom tragikus fejezetei közé tartoznak a szovjet katonák erőszakoskodásai, kilengései. A megerőszakolásokon, fosztogatásokon túlmenően a hadsereg speciális kémelhárító osztagai számos vérengzést követtek el. A katonai szolgálatot sohasem teljesített T. Sándor családjával és néhány másik civillel együtt szenvedő alanya volt egy ilyen esetnek:
    "Február 11-én a Lepke utca 23. számú házban voltunk. A kitörés utáni reggel tódultak a villába a németek, magyarok és néhány nyilas pártszolgálatos. Mind meg akarta adni magát, sokan sebesültek voltak. 10-11 óra felé megjelent a GPU. Min- denkit összeszedtek, és elvittek, csak a civilek maradtak ott. Majd lejött egy ukrán, és elvette igazolványainkat. Majd ő is elment.
    Az ablakon kinézve láttam hogy nyolc német katona áll feltartott kézzel a ház előtt. Egyszer csak bejött egy ötfős szovjet járőr a szobába, és minden átmenet nélkül elkezdett lövöldözni. Én karlövést kaptam, lezuhantam a dohányzóasztal alá. Az egyik katona felkapott, és közvetlen közelről leadott rám egy lövést, ami mellkason talált. Valaki elkiáltotta magát 'ne lőjetek, magyarok vagyunk', de válasz nem érkezett, csak egy géppisztolysorozat, és a bátyám meghalt. Hasonlóan járt a szobában tartózkodó többi hat civil: egyikük bablevest kanalazott, amikor elérte a halálos golyó. A lövöldözésre apám is bejött az udvarról, ahol addig éppen a csajkáját mosta: őt hátulról lőtték fejbe. Engem hasra fordítottak, és úgy hagytak. Sötétedés után átcsúsztam a szomszédos házhoz, és levonszoltam magam a pincébe. A nyolc német katona tarkólövéssel feküdt a házunk előtt."[14]
    Az ostrom legutolsó felvonása a védősereg kétségbeesett kitörési kísérlete volt. A német parancsnokság és katonáik zöme is úgy tartotta, hogy a szovjet hadifogság egyenlő a halállal. Bár február első napjaiban már szinte semmi esély sem látszott arra, hogy a kitörés sikerrel szervezhető meg, Pfeffer-Wildenbruch mégis elszánta magát erre a lépésre. Február 11-én este 8 órakor a Széll Kálmán (ma Moszkva) és a Széna téren, valamint a Margit körút teljes hosszában megindult a védők rohama. Szovjet részről felkészülten várták az akciót: a szemközti házakban elhelyezett géppuskák szörnyű aratást végeztek a sztálin- gyertyák által szinte nappali fénnyel megvilágított utcákon. A Széna téren hullahalmok alakultak ki, a katonák nagy része még a városban elesett vagy megsebesült.
    Az elképesztő veszteségek ellenére több ezer német és néhány száz magyar katona, valamint civilek kijutottak a budai hegyekbe. Az erdőben nem üldözték őket szovjet csapatok, de a zsámbéki medence nyílt terepén már csak keveseknek sikerült átjutniuk. Az éhségtől és hidegtől szinte félőrült kitörők egy része még a budai hegyekben feladta a küzdelmet. Billnitzer vezérőrnagy volt az egyetlen tábornok, aki túljutott a hegyeken és csak Perbálnál esett szovjet fogságba.
    A legnehezebb feladat a német vonalak előtt húzódó, kb. 5-10 kilométer széles nyílt terepen való átjutás volt. Otto Kutscher és Adolf John azon kevesek közé tartozott, akiknek ez is sikerült. Kutscher így emlékszik az utolsó méterek megtételére:
    "Hirtelen két világítórakéta szállt fel. Ezek csak a mieink lehetnek. Már el is értük az orosz lövészárkot, amikor ránkkiáltottak. Erre azonnal megnyitottuk a tüzet kézifegyvereinkből, és akinél még volt, az bevágta a lövészárokba az utolsó kézigránátot. Amilyen gyorsan csak tudtunk, átugrottunk a lövészárkon és akkor kezdtek el az oroszok is lőni ránk.
    Egy kézigránát éppen köztem és Schöning alezredes, a csoport vezetője között landolt. Schöning megsebesült a jobb lábán, én egy nagyobb repeszt kaptam a bal combomba. Kúszva és bicegve jutottam még néhány métert tovább, mígnem két katona el nem kapott és a saját vonalakhoz nem vitt. A kötözőhelyen tört aztán ki rajtam a megváltott zokogása."[15]
    A 40 000 katonából kevesebb mint két százalékuk, 624 fő jutott át a szovjet ostromgyűrűn. Mintegy 20 000 ember elpusztult, a maradék - részben sebesülten - fogságba esett, és ebből a fogságból sokan nem tértek vissza.
    A főváros ostroma közben egy másik háború is folyt: a nyilasok gyilkosságai a főváros zsidósága ellen. Budapest 38 000 civil áldozatából 14 000 volt zsidó származású, miközben arányuk az ostromlott főváros lakosságának alig 15 százalékát tette ki (a munkaképes férfiak zöme munkaszolgálatosként nem tartózkodott a fővárosban, tízezreket korábban Nyugatra hajtottak, és egyes külső kerületek zsidóságát még a nyár folyamán deportálták). A zsidók zöme az Újlipótváros nemzetközi védelem alá helyezett házaiban vagy a VI. kerületben kialakított gettóban élte át az ostromot, de több tízezren voltak, akiket keresztény ismerőseik bújtattak el. A gettóban sokan éhen haltak. Mintegy 7000 ember lett gyilkosság áldozata. A nyilasok általában a Duna-parton végezték ki áldozataikat: sokan, mint például Kis Ervin, a sortűz előtt a vízbe ugrottak, és így élték túl a vérengzést. Váradi Gézáné egy ilyen túlélőtől tudta meg vőlegénye halálának körülményeit: bár ő is megmenekülhetett volna, ha korábban ugrik, azt súgta barátjának, hogy nem akarja elhagyni a családját, négy év munkaszolgálat és szenvedés után.[16]

     Az emberveszteség mellett rendkívül súlyos volt a főváros értékeinek pusztulása is. Bár korábban a szovjet légierő is bombázta a hidakat, felrobbantásukat a német védők végezték el Pest kiürítése után. Súlyos károkat szenvedett a pesti Duna-korzó. A Királyi Vár egyes részei már az ostrom alatt sérüléseket szenvedtek, a tetőszerkezet elpusztult. Az épületegyüttes kiégése hetekig tartott, és döntően már az ostrom után következett be. A Rózsadomb és a Sashegy villái közül számos elpusztult, romba dőlt az Állatkert és Bel-Buda sok épülete. Egyes házak, mint például a Margit körúton épült Regent-ház, illetve a Vitéz utca egyik épülete a földdel vált egyenlővé a mellettük telepített lőszerraktár felrobbanása miatt. Szinte minden épület szenvedett kisebb-nagyobb károkat, amelyeket az alábbi táblázat csak akkor vett figyelembe, ha azok az épület lakhatóságának korlátozódásával jártak.  

  Terjedelmi okokból e tanulmány nem vállalkozhat az ostrom eseményeinek bemutatására. Erről a már említett szakirodalom részletesen tájékoztat. Az utcai harcok ismertetése is meghaladná a kereteit. Ezért inkább két, több szempontból is különleges forrással szeretnénk bemutatni az ostrom alatti eseményeket.
    Az alábbiakban közreadott napló, illetve visszaemlékezés szerzője 1944-ben 15 éves volt. Deseő László családjával a Mészáros utca 32. számú házában lakott. A környék az ostrom egyik legtöbbet támadott helye volt, a Déli Pályaudvar közelsége és a Naphegy stratégiai jelentősége miatt. Deseő az ostrom alatt folyamatosan vezette iskolai füzetbe írt naplóját: az eseményeket és saját gondolatait azonnal, mindenféle utólagos szűrő alkalmazása nélkül írta le, mintha filmet forgatna. Ez azzal járt, hogy saját akkori reakcióit is változtatás, szépítgetés nélkül örökítette meg. Írásából nyomon követhetjük, hogyan változtatta meg a háború gyökeresen egy budai család életét, hogyan változott a konszolidált polgári villa vértől síkos romhalmazzá, hogyan viselkedtek a pincébe zárt emberek a heteken át tartó infernális körülmények között...

 ***

Forrás és


VIDEÓK: 

 

Budapest ostroma -

dokumentumfilm trailer:

 


 "A Central European Media Group Budapest ostroma c. dokumentumfilmjének trailere a II. világháború egyik legvéresebb városcsatájáról. A film gyártása 2008-ban kezdődött és 2015-ben fejeződött be. A filmet Magyarországon először a Duna Televízió mutatja be."

 

Hagyaték - Állva meghalni - Budapest ostroma és a kitörés:



 "A Hagyaték a magyar szellemi kulturális örökség átörökítésén munkálkodik. Leporolja a magyar múlt szellemi hagyatékának egy-egy darabkájáról a modern korokban rárakódott szennyeződéseket, hogy azok újra a maguk fényességében ragyogjanak. Ezek a mozaikdarabkák - épületek, tárgyak, könyvek, emlékek, történetek, tájak, gondolatok és mindenekelőtt az azokat alkotó és alakító szellemek - hétről hétre a képernyőre kerülnek, hogy végül a soha el nem évülő egyetemes magyar szellemtörténet egészévé, a megújuló magyar hagyománnyá álljanak össze a nézők lelkében."


BUDAPEST OSTROMA  ÉS A KITÖRÉS
 



Hetven évvel ezelőtt kísérelték meg a budai várba szorult magyar és német katonák a lehetetlent, a többszörös szovjet ostromgyűrűből való kitörést. A kitörésről, amelynek egy nap alatt 40-60.000 hősi halottja volt, ma sem lehet akadálytalanul megemlékezni Magyarországon. Alább közzétesszük Dobai Miklós emlékező írását és Magyaródy Szabolcs fontos közlését.


Kereken 70 éve történt, amikor 1945-ben egy kisvárosnyi magyar férfi (nő és gyerek!) halt meg, s néhány óra alatt elesett hozzávetőleg 20 ezer (!) magyar, hozzávetőleg ugyanannyi, mint az 1526-ban lezajlott mohácsi csatában. 


Mi is történt 1945. február 11-én, este, úgy 8 óra után?    Tudjuk, ez évfordulója a Budai várból 1945. február 11-én történt kitörésnek, mely során a 1944 Karácsonya óta a Budai várban rekedt magyar és német alakulatok maradványai, hátrahagyva a Várhegy pincéiben sebesült és beteg bajtársaikat, elkerülendő a semmi jóval nem kecsegtető fogságba esést, megkísérelték a lehetetlent, azaz egy bravúros rohammal kitörni a Vár és Budapest körül kiépített többszörös szovjet gyűrűből.


Mint tudjuk, a Budapest körüli szovjet gyűrű 1944 Karácsonyán bezárult, s 1945. január közepén a magyar és német alakulatok, feladva Pestet, Budára, majd fokozatosan a Várhegyre, pontosabban a Budai várba szorultak vissza. A Hitler által ígért légi utánpótlás akadozott, majd a szükség repülőtérként használt Vérmező eleste után le is állt.


A magyar és német parancsnokok, Hindy Iván vezérezredes és Karl Pfeffer-Wildenbruch Obergruppenfürer, akik összességében 40-45 ezer ember – nagyjából fele-fele arányban magyar és német katonák – felett rendelkeztek, s akik minden korábbi kitörési engedély-kérelemre Hitlertől elutasító választ kaptak, lőszer és élelem fogytával elhatározták a kitörést. Itt is furfanghoz kellett folyamodniuk, azaz a Berlin felé küldött rádióüzenet után, miszerint kitörnek, összetörték a rádiót, hogy ne vehessék Hitler ismételt tiltó parancsát.



Az 1945. február 11-én este 8 óra körül a Bécsi kapun keresztül a Várfok és az Ostrom utcán kitóduló magyar és német csapatokat, melyek sem tüzérségi támogatást nem kaptak, s nehézfegyverekkel sem rendelkeztek, a kitörést már „váró” szovjetek a Széna és Széll Kálmán tereken félelmetes golyózáporral fogadták.


Az egyenlőtlen küzdelem hamar eldőlt: a fáradt, kiéhezett, lőszerrel alig rendelkező kitörő sereg, azaz józan becslések szerint 44 ezer, fele részt magyar, fele részt német katonából másnapra hozzávetőleg 700 katona érte el a magyar-német vonalakat, (átmenetileg) megmenekült. Azaz 43 ezer katona egyetlen nap leforgása alatt halt meg, amiből, ha az arányok helyesek 21-22 ezer volt a magyar halott.

És itt meg kell állni. Megállni és nem azt boncolgatni, hogy az elesettek hány százaléka szimpatizált a német terjeszkedéssel, hány százaléka volt náci (szovjet szóhasználat szerint: fasiszta) érzelmű, hanem fejet hajtani a katonai esküjükhöz halálukig ragaszkodó, hazájuk fővárosát az ellenségtől (igenis ellenségtől, mert egy katona számára a felettese, a parancsnoka mondja meg ki az ellenség) védő katonák végső erőfeszítése, halála előtt. S hogy nem adták meg magukat, az is érthető, hiszen már 1944 ősze óta magyar földön tevékenykedik a Vörös Hadsereg, s vannak hírek, hogy az elfoglalt területeken mi történik, s mi történik a fogságba esett honvédekkel. De tudjuk azt is, hogy a Várhegy pincéiben berendezett hadikórházak sebesültjeinek szenvedését a Várba betörő szovjetek, nem gyógyszerrel, kötszerrel és érzéstelenítővel, hanem lángszóróval rövidítették le.


Igen! Meg kell állni és eltöprengeni azon, hogy a mohácsi csatával azonos emberveszteség, miért nem érdemel meg, több mint 60 év után, a hivatalos Magyarországtól kegyeletet. Hogy egy tisztességesen megrendezett állami megemlékezésen elsirassuk azt a kisvárosnyi életerős magyar férfit, köztük a csupa fiatalból álló két Egyetemi Rohamzászlóalj önkénteseit, a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége (HONSZ) elnökének, Dr. Padányi Máriusznak ikertestvérét, Imrét is, ahogy ezt tette Nemeskürty István 1972-ben a doni áldozatokkal a „Requiem egy hadseregért” című könyvében. Megemlékezni, s nem azon fanyalogni, hogy párfős szervezetek miként emlékeznek meg róluk. S mellesleg elsiratni azt a Gerhard Schmidhuber német vezérkari ezredest, aki egy hónappal korábban még megmentette a budapesti gettó maradék 60-70 ezer lakóját, s aki a Lövőház utcában ugyanezen harcban esett el.



Igen, ideje már központilag, államilag felmenteni ezeket az elesett katonákat a hamisan csengő „fasiszta” jelző súlya alól, s ezzel felitatni azt a gyászkönnyet, mely még ma is legördül ezekben a hideg február elejei napokban a hozzátartozók sokat látott és még többet tapasztalt barázdált arcán. Ez a feladat a hatalomban lévőkre vár!


Mi pedig, civilek, addig is kegyelettel gondoljunk az elesettekre! Legyen emlékük áldott!

Forrás:

Hivatalos Honlap:

 http://budapest-ostroma.hu/