- Zrínyi Miklós Atillát mint magyar királyt méltatja (1651)
Atilla-Birodalomban is fő szerepet játszik a Duna. A Duna az a tengely,
amely köré szerveződik az ország. Atilla vára (Dobogó-kő) a Pilisben
(PiLiS = VaLLáS), abban a Duna (DuNa = TaN) kanyarulata által körülölelt
térségben volt, amely végig a középkorban az uralkodói központ szerepét
töltötte be.
Miért fontos mindez? Azért, mert bármennyire is
pogánynak nevezik a hunokat és Atilla magyarjait, magát Atillát is, a
néphagyomány szerint Birodalma uralkodójaként legfelső szinten Jézus
Krisztust tartja. Atilla tehát keresztény volt!
Arra a kérdésre
pedig, hogy milyen minőségű volt az élet Atilla Birodalmában, elég azt a
Priszkosz rhétor által leírt esetet felelevenítenünk, amely két görög
találkozásáról szól. Az egyik maga Priszkosz, a másik pedig egy
Hunniában szabadon és boldogan élő görög ember. Álljanak itt ez utóbbi
ember szavai mintegy annak bemutatására, hogyan érzékelte az élet
minőségét valaki, aki Bizáncban és Atilla Birodalmában is élt.
„Oh igen - folytatá pillanatnyi eszmélkedés után az ember a hunoknál, ha
egyszer a had munkája befejezve, gondtalan életet él, senki nem
háborgatja, semmi nem zavarja. A háború minket táplál, mind azokat kik a
római kormány alatt élnek, kiszivja s tönkreteszi. A római alattvalónak
mások karjába kell ön életének reményét helyezni, miután egy zsarnok
törvény nem engedi, hogy fegyvert viseljen, mellyel magát védelmezhesse;
azok, kiknek a törvény a fegyverviselést megengedi, bármily vitézek
volnának is rosszul folytatják a háborút, részint tudatlan, részint
gyáva főnökeik által nyűgözve lévén. Azonban a háború baja mind semmi
azon nyomorúsághoz mérve, mely a rómaiaknál a békével együtt jár, mert
ekkor van igazán virágában a kiállhatatlan szigorú adó, a kincstári
ügynökök huzavonája és a hatalmasok elnyomása. De hogyan is lehetne
másképp? A törvény nem mindenkire nézve ugyanaz. Ha gazdag vagy hatalmas
ember hágja át, büntetlen viheti jogtalankodásait, hanem szegény
embert, oly embert ki a törvényes formaságokat nem ismeri, a büntetés
késedelem nélkül el fog érni, hacsak kiköltekezve s a végtelen per által
tönkrejutva kétségbeestében ítélet előtt el nem hal. Pénzért juthatni
csak igazsághoz és törvényhez nézetem szerint a legnagyobb
igazságtalanság. Ha valami sérelmed van, törvényszékhez nem járulhatsz,
ítéletet a bírától nem nyerhetsz míg bizonyos összeg pénzt előre le nem
fizetsz a bíró és alárendeltjei javára.” - Priszkosz rhétor -
A
fent leírt esemény tanulságait levonva kijelenthetjük, hogy még ezen a
viszonylag alacsony szinten is egészen más volt Atilla birodalma, mint a
vele szemben álló görög-római világ. Összehasonlíthatatlanul nagy
minőségi ugrást jelentett Hunniában élni Bizánchoz és Rómához
viszonyítva, akár erkölcsi, akár anyagi szemszögből vizsgálódunk. Ezt
pedig nem egy jelenkori „elfogult, délibábos” magyar kutató, hanem egy
kortárs, a hunokkal ellenséges birodalom valamikori polgára jelenti ki.
Azt is mondhatjuk, hogy a két életeszmény úgy viszonyul egymáshoz, mint
fény a sötétséghez.
Atilláról azt is tudnunk kell, hogy ő a
görög-római világot úgy kezelte, mint egy betegséget. Birodalma határai
mentén háromnapi járóföldnek megfelelő területet hagyott lakatlanul,
ahova senkit nem engedett betelepülni. Ehhez hasonló módon a középkorban
a járványok elől védekeztek.
Fülöp Szabolcs református lelkész - Székelydálya
*
Kép forrása:
http://azeletvan.network.hu/blog/az-elet-van-mely-gyonyoruseges-hirei/attila-hun-fejedelem
Szöveg lelőhelye:
HUN Nemzetiség
(facebook)
Napkirály volt Atilla,a Rabszolgatartó birodalmak szétzúzója.
A Világ Ítélethozója Atilla önmérséklete Róma kapujában olyan szellemi fölényt takar, amivel azó
ta
sem tudott a nyugati történetírás megbirkózni. Jutalmul barbár
fenevadként tartják számon és a kisgyerekeket riogatják vele. Ők nem
tudják, neki Róma csak egy állomás volt az egységes magyar Európa
megteremtésének útján. Azóta sem volt igazi európai politikus, aki hozzá
mérhető lenne. Szakrális királyaink égben fogant végtelen hatalma,
melyet népükért használtak, fényévnyi távolságokra volt a barbár
nyugatiak Róma romjaiba kapaszkodó hatalomőrületétől. Ma már
körvonalazódni látszik az is, hogy a Római Birodalmat úton-útfélen
segítő hunok Atillával sokkal messzebbre néztek, mint ahogy azt ma
tanítják.
Aki most
legyinteni akar, halassza későbbre: bizony mindkét Római Birodalom
adófizetője volt Atillának, mégpedig igen nagy tételben, ugyanakkor a
hunok élelmezték őket. Ez úgy volt lehetséges, hogy az eurázsiai
búzatermő öv mind a hunoké volt, hatalmas hajóparkjuk pedig e termény
szállításával foglalkozott. Badiny ez utóbbi megállapításainak
természetesen megsemmisítően romboló hatása van az eddig hangoztatott,
nomád - értsd: primitív és barbár- életmóddal fémjelzett előtörténeti
elképzelésekre. Hogyan is tudhatnának primitív barbárok kontinensnyi
méretekben búzát termelni és szállítani? Pedig ezt tették.
Ami
itt a legdöntőbb érvnek tekinthető a szkíták, hunok, avarok, Atilla,
Baján és később Árpád mozgalma körül, az a felismerés, hogy a Kr. e.
1200 táján indult hun háborúk Kínától Rómáig a rabszolgatartó
társadalmak szétzúzását célozták. A rabszolgatartók borzalmas irtást
végeztek Európa magyari földműves őslakói között. Felszabadítottak
szinte minden (rokon) népet Eurázsiában és egyúttal felszámolták a nagy
ókori rabszolgatartó társadalmakat. Hogy miért tettek volna ilyet? Mert
ők tudták, hogy egész Európa földművesei, az őslakók, a
Kárpát-medenceiek, a kelták nyugaton és a szkíták, szarmaták keleten
mind az ő népük és a reájuk telepedők nyomása alatt nyelvüket és
nemzetüket készültek elveszíteni. A harcias nagyállattartók, a
rettenthetetlen katonák jöttek felszabadítóként vissza földműves
testvéreik hívására, és a nagy munkát el is végezték. A szlávokat sem
ajándékképpen szabadították fel, hisz kőztük is rengeteg őshonos
földművelő készült felszívódni és elveszíteni nyelvét. Nem csoda hát,
hogy a "horrortörténelem" - (a tanított köztörténet) - írói minden
hunban, de legfőképpen Atillában szörnyeteget szeretnének láttatni, hisz
az ő népeik jólétét tönkretette Atilla. Nekik valóban a Flagellum Dei,
Isten ostora csapott végig a hátukon. Nekünk viszont Atilla első nagy
királyunk, népünk megmentője és újraegyesítője. Európának pedig akár
Catalaunummal, akár nélküle, döntő változásokat hozott. Az addigra
megváltozott tudatú nyugat-európai magyari leszármazottakat nemzetünkbe
visszahozni már nem tudta, de a földrésznek e részét is felszabadította.
Különös módon az akkor felszabadult Nyugat-Európa, amely akkor frank
név alatt kezdett új életet és egyesítette nyers erőit, a bukott Római
Birodalom eszménye helyett nem talált jobbat. Még különösebb az, hogy
szinte Bismarckig tovább élt a Birodalom iránti vágyódás ezen a tájon.
Hogy ez Róma "zsenialitását", vagy az utódok gondolati sivárságát
bizonyítja-e inkább, majd megválaszolja valaki az eljövő generációkból.
Vesztésre áll már a népvándorlás elméletének ügye is, Atilla nem
lehetett egyszerre a dominósor két végén, amikor valójában ki sem
mozdult Európából. A rómaiak és görögök-bizánciak Atilla csapásait
meglehet, egy számukra végtelennek tűnő népözöntől elszenvedett
csapássorozatként élték meg. Úgy tűnik, hiába írtak eddig már
könyvtárakat tele a hunokról és Atilláról, mert csak azon tények alapján
is, amit itt sikerül felemlíteni, az ő történetüket is újra kell írni. A
rabszolgaság felszámolása helyreállította a népek valódi
egyenjogúságát. Hogy ez mennyire így van, arra fényes bizonyíték a
perzsa, arab, itáliai és görög pompázatos világbirodalmak romjain maradt
egykori vezérnépek utódainak eljelentéktelenedése, elszürkülése.
Arra mindenesetre maradt energiájuk, hogy egykori "dicsőséges"
történelmüket úgy írják meg, hogy abból ne derüljön ki a valóságos ókori
történelem és saját bűneikért a sommásan barbárnak nevezett népeket
tegyék felelőssé. A "barbárok" istene, műveltsége, tudása ma is fénylik.
Többek közt mi magunk is emiatt lettünk "betolakodók" saját
őshazánkban, ez a "jutalom" kijárt Atilla örököseinek. A nyugaton
felszívódott hunokban már nem keresnek ellenséget, onnét nézve
megszűntek létezni. Ami pedig Buda halálát illeti, nemcsak a történeti
tények cáfolják, de a magyar szellemiség sem engedte meg ilyen tett
elkövetését sem Atillának, sem másnak. És ha ilyen szörnyűség
elkövetését csak az erkölcsük nem engedte, akkor azt nem is tette meg
senki, akár van erre "írott" forrás, akár nincs.
A hun kérdéskör
tárgyalásába a németek már eddig is nagy energiát fektettek,
valószínűleg nem véletlenül, ők a hunok "indogermánságából" kiindulva
szeretnének a Régi Kelettel azonosulni. E szándék megléte azt mutatná,
nem is olyan rossz a hurok származása. Szerintem azonban rossz úton
járnak, ha a hunok indogermanizálásán munkálkodnak, mert az Atillával és
a hun névvel kapcsolatos németországi helynevek azokra a területekre
összpontosulnak, ahol valóságos hun letelepedés volt: Bajorországban és
Svájcban, ez pedig nem indok arra, hogy a fehér hunokat - akik Ammianus
Marcellinus szerint tényleg fehérek és szőkések lettek volna, mint az
alánok - egyszerűen germánnak jelentsék ki. E kérdések megválaszolását
bízzuk azokra, akik ezt felvetették. Ami azonban mindenki számára
megfontolandó lehet, az éppen az a kívánság, hogy mindenki a saját
történelmére lehessen büszke, akármilyen volt is az, pusztán azért, mert
az a sajátja. Nyugodtan felszámolhatjuk tehát a kis nép - kis
történelem, nagy nép - nagy történelem téveszmét most így együtt,
mindannyian.
A földi és égi Hadak Útja és a magyar műveltség gyökerei
Megérezzük és kitapintjuk az akkor "ismert" földrajzi területeken kívül
működő hun-pártos birodalmak erős hatásait, láthatatlan
anyaszékhelyeit, ahol a menekülők új erőre kaphatnak. Talán van is egy
hatalmas, kontinenseket átölelő, Esztergomtól a kínai Ordosig érő ősi,
népeink megtartó országútja, a mag, amelyen élni, életben maradni, erőt
gyűjteni, visszatérni és elválni lehet. Pap Gábor már ráérzett e
gondolatra. Talán a földi Hadak Útja ez, Csaba királyfi e világban
megtestesült hadiösvénye, mint az égi Tejút párja, ahová mindig volt
lehetőség szorongatott helyzetekben visszatérni. Általában az
"ismeretlen eredetű és barbár" népekről - és ilyen rengeteg van e
környéken az indogermán történetírás szerint - legtöbbször az derül ki,
hogy magyari népek ők, akár Keleten, akár Nyugaton élnek-nevük, nyelvük,
kultúrájuk, vallásuk, tudásuk van, mert a Tudás Népe ők. Ha kell,
városokat építenek, ha kell kamlikot (és nem jurtát), ha kell, hajót
építenek, ha kell, lovon élnek. Mindenütt otthon vannak az irdatlan
méretű tájakon, tudják pontosan, mi történik tőlük ezernyi
kilométerekre. Ők a szkíták (hunok, magyarok stb.)
Kozmikus
méretekben gondolkodnak, testvérük a mindenség. Bárhová nyúlunk e táj
(és e nép) történelmében, művészetében, gondolkodását reprezentáló
bármilyen területen az ősi gyökerek kozmikus eredetű bizonyítékaiba
botlunk egyfolytában. Ha valakinek kétsége támadna e megállapítás iránt,
próbálja megmagyarázni saját kútfőjéből népmeséink rejteki tartalmát,
mennyezett templomaink kazettás, festett, elképzelhetetlen tömegű népi
motívumos ábrázolásainak rejteki, az Égből, a Zodiákusról letekintő hit
és tudás tartalmát - melyek kozmikus és mégis végletesen letisztult
hétköznapi tudást tömörítenek hallatlan sűrűséggel - saját maga, ezzel
is bizonyítandó megalapozott tudását a cáfolatra. Mai hétköznapi
tudásunk bizony kevés ehhez. Ugyanerről a Zodiákusról - legyen az keleti
vagy nyugati - és a Tejútról származik a magyar műveltség minden többi
tudása és eleme is. Minden, minden tárgy, ami a magyar műveltséget
hordozza, beszél, eligazít, irányt szab, erkölcsöt oktat, vallást tanít,
eligazít a világegyetemben és a hétköznapokban. De nem csak ezek.
Ugyanezt a tudást hordozza a magyar tánc is, mozdulatai regényeket
beszélnek ugyanerről, amiről a hímzések, faragások, aranytálak, kancsók,
mennyező festett táblák is. Csontváry géniusza minden képéről
visszaköszön az utókorra, a Zodiákus lényeit és lényegüket jeleníti meg ő
is más, rejteki nyelven számunkra a kultúra mélyére ásva. Ugyaninnen
táplálkozik a magyar zene is. Az újabb kutatások arra mutatnak, -
megkoronázva az eddigi felismeréseket -, hogy innét származik a magyar
nyelv maga is: az ige, a vers. Bár nyelvészeink még nem végeztek a
munkával, de remélhetőleg erre igen jó esély mutatkozik.
E
fejtések jelentik ma a kutatás legforróbb pontjait. Újra táltosokra van
szükségünk a régiek műveltségének megfejtésére. Erre ma Magyarországon
még csak néhány elme képes.
Táltosokra van szükség, hogy a
tudásra vágyókat újólag felismert ősi kincseink megértésére megtanítsuk.
Az a páratlan és hallatlan gazdagság, amely körülvesz mindannyiunkat,
kötelez annak megbecsülésére, de nem a múzeumok tárlóiban van e kincs
helye. Hétköznapi életünket kell átszőjék egy teljes életen át. Eljött
az ideje annak, hogy a magyar műveltség oktatását kiterjesszük
utódainkra. Bár e munka még csak kísérleti jelleggel működik, nincs
kétségem afelől, hogy a kísérlet fényes sikerrel fog zárulni. Akkor majd
ne szégyelljük magunkat iskolás gyermekeinktől megtudakolni a
magyarázatot a "jó pásztorok hagyatékáról". Hagyjuk magunkat újra
megtanítani ezekre a fontos dolgokra. Az a szerencse, hogy örökösei
lehetünk a történelem gyermekeinek, hallatlan energiát kell
felszabadítson bennünk hagyományaink megbecsülése és ápolása terén.
Nagyformátumú történészekre, nyelvészekre, régészekre, műtörténészekre
stb. - szakmájukban elmélyülő és a láncszemeket összekapcsolni képes
tudósokra - is szükségünk van, sokra és becsületesre, akik feltárják e
sodró lendületű történelem részleteit és fő vonulatait. Újra kellene
olvasnunk megmaradt krónikáinkat azon az alapon, hogy ami azokban van,
nem mind dajkamese. Utána kellene menni a legapróbb utalásoknak is. Ma
már tudjuk, hihetünk az ókori szövegeknek, de Kézait és Anonymust se
tekintse senki képzelgő hazugnak. Még sokat mesélhetnének a nyugati és
keleti levéltárak is, a vatikánit is beleértve. Újra kellene értékelni
régészetünk eddigi eredményeit. Mindezt a feladathoz illő alázattal.
Mindehhez szükség lenne eltanulnunk újra azt a hallatlan magabiztosságot
is, amivel őseink a földgolyón jártak, a felmérendő terület nagysága is
ezt kívánja meg.
Ez a földi Hadak Útja ígéretes kutatási
terület, mert ma is létezik, él és működik, bár nem sok információnk
volt eddig róla. Az eddig ismert hátrahagyott rokon népeink megsokasodni
látszanak többek közt az újraindított TURÁN c. folyóirat jóvoltából is.
Tudósításokat olvashatunk kaukázusi oszét, csecsen, ingus, majd
kazahsztáni kazak és nepáli magar népekről. A folyamatosan előkerülő
rengeteg új anyag akarva-akaratlanul támogatja az itt felvázolt
történelmet, olvasása azt a reakciót válthatja ki az olvasóból, hogy a
minél többet tanulunk meg valamiről, annál kevesebbet tudunk érzése
kerítheti hatalmába a tájékozódni kívánót. Napjainkra kialakult már
olyan szellemi kapacitás a különböző kutatási területeken, hogy a
legjobbak vezetésével összekapcsolható az egységes szellemben való közös
munkálkodás. Hatalmas alkotóerő lakozik az e területen dolgozó
tudósainkban, amely képes módszeresen feltárni azt az óriási anyagot,
amely a magyari népek története, műveltsége, alkotása. Ők eddig
árnyékban, szinte pironkodva kényszerültek kutatni, de félelemre nincsen
tovább ok. Kiléphetnek a fényre, el kell foglalják az őket megillető
helyet múltunk feltárásában. Talán paradoxonként hat, de a finnugorizmus
léte és cáfolata egy még letisztultabb, alaposabb őstörténet
létrejöttét segítette elő.
Az örökség bemutatása
Néhány
szobor is hiányzik még Magyarországon. Kik és mik is lennének ezek?
Nimród, Tudó, Lugalzagasi, Ur-Nammu, Nagy Arszák, Berozamad, Atilla,
Baján, Opos, Ügek, Emese, Álmos, Nagy Árpád és fiai, a Turul, mint
jelképe az új fénynek, a téli napforduló ünnepének (sumirul Tur-Ullu) és
talán még találhatunk jeles magyar személyeket, akik példája méltó az
utódok tiszteletére. Van már újra hely is a nagy elődök számára,
Ópusztaszernek hívják. Az embernek szinte vissza kell fognia magát, ha
arra gondol, mi minden hiányzik még Ópusztaszerről, mit kellene még ott
felépíteni és láttatni, tanítani és megmutatni, mert irdatlan a
bemutatni érdemes anyag. A sumirok szekere, a fokos népének jelképei, a
magyarok istene -a Nap - megörökítése, az aranyszarvas, a párduc, az
oroszlán, a kos, Én-Lil ligetének lakói, Tündér Ilona - Dingir Mama és a
többiek, a Tündérkert lakói, népeink családfája, a népeink által
belakott világ bemutatása, népművészetünk emlékei és jelképei, a
történelemelőttiben fogant jelképek bemutatása, tanítása mind az
elkövetkezők feladata. Eljött az ideje annak is, hogy a romantikus
lovasmesékkel is leszámoljunk. Tekintsük ezentúl a lovat-minden
tiszteletünk, szeretetünk és vonzódásunk mellett - egyszerű közlekedési
eszköznek, harci társnak.
Vajon hány magyar várost építettek fel
eleink, a kelták, hunok, pártusok, avarok és szkíták, mielőtt hazajöttek
volna? Tízet, százat, ezret? Ki lehet olyan tudatlan, hogy Padányi óta
összekeveri a nomád és a primitív fogalmait? El tudná-e készíteni valaki
e városok makettjeit és Ópusztaszeren bemutatni? Várunk még arra az
emberre is, aki a gondolatot, szellemet, hitet megtestesíti népünk
évezredeiből legalább úgy, ahogy azt a szkíták tették végtelen
alkotókészséggel tonnaszám készült aranyműveiken. Itt talán jut hely
azoknak a testvérnépeknek is a Népeink parkjában, akiktől elszakadtunk
és feloldódtak Kelet és Nyugat új népeiben, és akik közül néhányan a
fehér Magyarországon találtak menedéket maradványaik túlélésének
biztosítására és talán a besenyőknek is, akik évszázados küzdelmekben
morzsolódtak fel keleti határainkon kívül Bizánccal vívott
élethalálharcukban, minket is védve egyúttal, és azoknak is, akik
korábban olvadtak fel a magyar név alatt az elmúlt évezredekben. És nem
biztos, hogy üldözött népnek kell magunkat képzelnünk. A hely, ahol
élünk- a hallatlan stratégiai jelentőségű Kárpát-medence - rengeteg
népnek keltette fel érdeklődését és akarta birtokolni saját túlélése
vagy éppen hatalma támasza biztosításának érdekében. Megvívtunk
mindegyikkel tehetségünk szerint.
Nem elég magunkat meggyőzni új
történelmünkről. Meg kell győzni a világot is róla hatásosan és érthető
formában. Folyamatosan és állandóan, nem fáradva, minden lehetséges
módon. És ahogy Kemál Atatürk megújított török őstörténetével is könnyen
megbarátkozott a világ, bízvást számíthatunk mi is erre. Ráadásul
nyertünk egy sereg rokont is Európában azok után, hogy eddig mást sem
hallottunk, mint a magyarok nagy magányosságát e földrészen. Sőt,
Európában majdnem mindenki rokonunk őseink elkeveredése okán, még ha ma
nem is hiszik el mind. Az indogermanizmus és finnugorizmus
széthullásával eltakaríthatók már a korlátok Európa őstörténetének
újraírása elől is. Újabb ismereteinket is beleépítve mi is megérdemelt
helyünkre kerülünk végre.
ÁLDOTTAK LEGYETEK
MAGYAROK,
ATILLA NÉPÉNEK ÖRÖKÖSEI!
J.J. Modi indiai történész, hun-kutató rövid beszéde, részlet.
,,Mert ez a faj, amely egy Atillát tudott produkálni, magából
kitermelni, olyan érték és olyan erő, amelyet ideig-óráig érhetnek ugyan
leromlások, kisiklások, letörések, de mégis a maga őserejéből
táplálkozva megújulhat százszor és ezerszer, s amelyet végleg
elpusztítani nem lehet soha! A magyarok mindig az első faja voltak a
világnak s azok is maradnak mindvégig, a történelmi idők jó és balsorsán
keresztül.
ATILLA AZ ISTEN OSTORA, A KIRÁLYOK KIRÁLYA
(434 – 453 között uralkodott)