VNTV - A természet kifogyhatatlan műszaki találmányai -- Jakab István, d...

Enigmák - A kihalás korában élünk - 2016.10.22.

A MÉDEK

A LATIN SZÓTÁR SZERINT (BURJÁN-ÉDES) MÉDEK (MADAI) UGYAN ABBAN AZ IDŐBEN TRÁKIÁBAN ÉS A PÁRTHUS BIRODALOMBAN IS URALKODTAK !

 

Ha a Méd (Madai) szóban a "d" betűt lágyítjuk "Y"-nal akkor is "gy" hangot kapunk ! Strabó (Kr.e. 64-kr,u.20) görög történész a pártus birodalom megalakulását így írja le :

" A Kaspi tenger körüli dákok egyesültek a médekkel és megalkották a Pártus birodalmat" (Kr.e. 250 - kr.u.225.)

Gerorg Rawlinson szerint : " a pártus birodalomban nagyobb jólét és gazdagság volt mint az ember elképzelhetné" ("The Sixth Great oriental Monarchy")- London 1873.

Ehhez képest ma a magyar történelem órákon a pártusokat meg sem említik ! A rabszolgatartó római kufárokat viszont agyba főbe dicsérik ! Mint ma a fasiszta Amerikát . Nem furcsa ez egy kicsit ?

Árpád magyarjait gyakran nevezték egyszerre hunnak- szkítának és pártusnak is a korabeli krónikák.

Az utóbbi százötven évben történelem órákon tilos a pártusokról tanítani Magyarországon. Egyes római korról szóló tankönyvek meg sem említik őket !

 

Média felemelkedése a Kr. e. VIII. század végén kezdődött, amikor a méd tartomány lerázta az asszír igát és létrejött a hatalmas Méd Királyság. Ezt közvetlenül megelőzte a korábban egységes, majd Salamon halála után kettészakadt Izrael királysága északi része a lakosságnak – melyet a Biblia több néven is megnevez: úgymint Szamária, Izrael, Efraim, Északi Királyság – a médek városaiba történt áttelepítése (asszír fogság) (2 Kir. 18, 11.) Ez egyben azt is jelenti, hogy a médeknek a Kr.e. VIII. században már városaik voltak. A bibliai térképeken szerepel például Amida városa (ma Diyarbekir), melynek városfala 30 méter magas, 4 m széles és 10 km hosszú.

1. Kép: Diyarbekir madártávlatból. Forrás: http://www.saradistribution.com/great_ring_wall.htm
Alig száz évvel a Méd Királyság létrejötte után a méd csapatok rohama következtében esett el Kr. e. 612-ben Ninive, Asszíria fővárosa. Ekkor Média még a Babiloniak szövetségese volt, Babilon fénykora azonban nem tartott hosszú ideig, ugyanis a médek és perzsák rövid időn belül Babilon ellen fordultak.
 A Biblia elsősorban a médek Babilon Kr. e. 539-ben történt elfoglalásában játszott szerepéről közöl információkat. „Mint szélvészek, délen tombolók, úgy jő a pusztából, rettenetes földről. Kemény látás jelentetett meg nékem: a csalárd csal, a pusztító pusztít. Jöjj fel Élám, szálld meg Madai. … És imé, lovas csapat jött, páros lovagok és szólott és mondá: Elesett, elesett Babilon, az isteneinek minden faragott képeit a földre zúzták le.” (Ésa. 21, 1-2.. 9).
 A méd birodalom a Kr. e. VI. század közepén bekövetkezett hanyatlását, Perzsia felemelkedését az Akhaimenida uralkodó család hatalomra jutása hozta meg, melynek első uralkodója az apai ágon perzsa, anyai ágon méd származású Cyrus volt. Halála után, Dárius idején teljesedett be a perzsa-méd hatalomváltás. A méd nemesség és papság elhagyta Médát, előbbi elsősorban északi irányban, a Turáni alföld felé, míg a papság elsősorban keletre, az indo-szkíták irányában.
A médek és a magyarok között fennálló kapcsolatokra a következő adatok utalnak. A méd név – Bibliában szereplő – eredeti formája Madaj (Hebrew: ידמ).
Kálti Márk Képes Krónikája (1358) és Túróczy János Krónikája (1488) a következő szöveget tartalmazza: „…Attila, rex hunorum, medorum, gotorum et danorum…”, azaz „… Attila, a hunok, médek, gótok és dánok királya …” Attila birodalma soknemzetiségű volt, melyben a krónikák szerint a hunok után közvetlenül a médek szerepelnek.
A magyar eredetmondában, melyet Kézai Simon Magyar Krónikájában (1283) jegyzett le, Hunur mellett Mogur szerepel (akiknek leszármazottai a magyarok).
Kiss Bálint, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja a magyar népnév eredetét Médiára vezeti vissza. „Ha Médiának két régi nevét mely is ez: Madaj és Ar összetesszük, és a középső ’a’ betűt alig hallható schémává tesszük, a napkeleti nyelvek szokása szerint, éppen a mi nemzeti nevünk lesz belőle, mely is ez: Madjar-Magyar, mert a ’dj’-t ’gy’-nek szoktuk mondani, mint ezekben a szókban is: mondja – mongya; térdje – térgye, rendje – rengye...” [Kiss Bálint: Magyar régiségek I-III., Pest 1839. I. köt. 10.]
A honfoglaló magyarokra vonatkozó archeogenetikai vizsgálatokat először az olasz Carmela Guglielmino és munkatársai végeztek. Legfontosabb megállapításuknak az tűnik, hogy a magyarok legközelebbi rokonai genetikai szempontból nem a finnugorok, és nem is a törökök, hanem az „irániak” [Romsics Ignác: A magyarok őstörténetéről, Magyar Tudomány 2014/5., http://www.matud.iif.hu/2014/05/01.htm]
A világ legnagyobb népességű – négy ország: Törökország, Szíria, Irak és Irán északi részén, de összefüggő területen élő – kisebbsége a kb. 36 milliós kurd nemzet. Kurdisztán hajdan az ókori Méd Birodalom része volt. Az II. világháború után rövid időre függetlenné vált, majd Irán által megszállt – a kurdok által alapított – Mahabad Köztársaság zászlaja pontos párhuzama a magyar zászlónak. A zászló közepén sugarakkal ellátott aranyszínű napkorong található, mely a székely címer egyik elemének a párhuzama.

   2. Kép: A kurdok zászlója

 

3. Kép: A székelyek ősi címere 1480-ból
A Beszterce-i evangélikus templom portáléján látható
A médek híresek voltak a lovaikról. A honfoglaló magyarok a ma élő – Türkmenisztánban kitenyésztett, valójában méd eredetű - akhal teke fajtájú lovakhoz legnagyobb genetikai hasonlóságot mutató csúcslovakat lovagoltak [mult-kor.hu 2009. okt. 6., http://mult-kor.hu/20091006_csucslovakkal_hoditottak_a_honfoglalo_magyarok]. Ezt a lófajtát Türkmenisztánban olyan becsben tartják, hogy a címerükbe is belefoglalták.



4. Kép: Türkmenisztán címere
A Babilon ellen készülő méd csapatok bibliai leírása: „Élesítsétek a nyilakat, töltsétek meg a tegzeket…tűzzétek ki a zászlót az országban, fújjátok meg a trombitát,…hozzátok ki a lovakat, mint rettenetes sáskasereget…” [Jer. 51, 11., 27.] megfelel a kalandozások kora csapatainak leírásához: „védj meg minket a magyarok nyilaitól” [Muratori, Ludovico Antonio: Antiquitates Italicae medii aevi. Tomus primus, 1738. 21–22.]
Egy – ugyancsak a hajdani Méd Birodalom területén található - állam, Tadzsikisztán hivatalos zászlója is piros-fehér-zöld sávokat tartalmaz és a tadzsik címerben is megtalálható a nap. A Kárpát-medence X. századi antropológiai leletanyagának megoszlásával összefüggésben ezt írja Fóthi Erzsébet, az MTM Embertani tárának munkatársa a tadzsikokkal összefüggésbe hozható pamíri típusról:
„…Pamíri típus. Térben és időben Közép-Ázsia vaskoráig vezethető vissza ez a teljes egészében europid típus, amelyre rövid agykoponya, magas, keskeny arc, meredek homlok, nagy, kerek szemüreg jellemző. Nem közismert, hogy Közép-Ázsiában az időszámítás kezdetéig europid típusú lakosság élt. Iráni eredetű lovas nomád népek voltak. Több hullámban érkeztek, a korábbiak a szakák, a későbbiek az uszunok voltak. Ők tulajdonképpen az ázsiai szkíták. Ezt az embertani típust nagy létszámú népesség képviselte, amely napjainkig ugyanazon a területen él a Pamír vidékén, az Amu-Darja és a Szir-Darja között. Utódaik a tadzsikok és Irán egyes vidékeinek a lakossága. Ez a pamíri típus kis számban megtalálható a hazai X. századi temetőkben is, döntő mértékben a leggazdagabb vezető rétegben…."

5. Kép: Tadzsikisztán zászlaja
A Pamír térségében volt a hajdani, a mai India felét meghódító Hephtalita (görögül hephta = hét) Birodalom központja.
 A magyar krónikákban és címerben szereplő hetes szám – hetumoger név, hét vezér (Anonymus), hét vágás - megtalálható Türkmenisztán címerében és Tadzsikisztán zászlajában is. Előbbinél hét gyapotvirág, utóbbinál a korona feletti félkör hét csillaga.
A nepmesekben van heted het orszag,hétfejű sárkány, Brasso mellett Hetfalu,csango-magyar telepules volt,ma vegyes,Segesvar mellett;Hetur nevu telepules,stb.
Figyelemre méltó, hogy a Pamír térségében – a Tadzsikisztánnal határos Kirgizisztánban folytatott kutatás szerint – gyakori a „magyar” szó személy-, földrajzi- és etnikai névként is. [Konkobajev, Kadyraly 2013]
A méd-tadzsik/szkíta-hun-avar-magyar kapcsolatot a nemzeti színek párhuzamain és az antropológiai adatokon kívül régészeti leletek is alátámasztják. A honfoglalás kori vezető réteg temetkezési szokásaira jellemző - selyem vagy bőr szemfedőre varrt, aranyból, vagy ezüstből készült – szem és szájlemezek, halotti maszkok megtalálhatók az előkelő lovas nomádok sírjaiban Kelet-Turkesztántól, Belső-Ázsiától és a pamíri térségtől kezdve Szibérián keresztül az Urál-vidékig, Ukrajnáig és a Kárpát medencéig. [Benkő Mihály: Halotti maszk és sírobulus, in: Antik Tanulmányok 1987-88. évi 2. szám, 169-200; Benkő Mihály, Aranymaszkos ősmagyar vezérsír, in: Antik Tanulmányok LVII (2003), 111–125; Mihály Benkő, Burial masks of mounted Nomadic peoples in the migration period (1st Millenium A. D. Acta Orientalia Academiae Scientarium Hungariae, Tomus XLVI. 118-131].

6. Kép: Szemlemezek Forrás: Benkő Mihály 1987-88.

7. Kép: Szem- és szájlemezek – Rakamaz. Forrás: Ősi halotti maszkok. A honfoglaló magyarság keleti eredetű halottas szokása. Magyar Nemzeti Múzeum, kiállítási katalógus. Budapest. 2013., 44. kép

8. Kép: Selyem, ill. bőr alapra helyezett nemesfém halotti maszkok, szem- és szájlemezek Eurázsiában a népvándorlás korában. Forrás: Benkő Mihály 1992-93
Felmerül a kérdés, hol kerülhettek a médek kapcsolatba az un. finnugor népekkel, majd a hunokkal. A több tudós által a magyarok őshazájának tekintett nyugat-szibériai, Irtis, Isim, Tobol vidéki ún. szargatkai kultúra a Kr. e. V-III. század között állt fenn. Keletkezésének időpontja összefüggésbe hozható a Méd Birodalom bukásával, vagyis a médek egy része ekkor északra vándorolt. Az Kr. e. III. század után a terület hun befolyás alá került. A hun főhatalom Kr. e. III. és Kr. u. III. század között állt fenn, majd a hunokkal a szargatkai kultúra népességének egy része is nyugatra vonult.
A szargatkai kultúráról a következőket írja a NYEST.hu finn-ugor portál [Zergenyei: Ősmagyarok nyugat-szibériában 2011. júl. 22.]: „…A kultúra alapjának valamiféle ősiráni népességet tartanak, amely fokozatosan hatása alá vonta a környezetében élő ugor és szamojéd népcsoportokat, ha úgy tetszik, iranizálta őket. Fölmerült az a lehetőség is, hogy a szargatkaiak a hunok etnogenezisében is szerepet játszottak...” A. Mogilnyikov a következőképpen foglalja össze a Szibériában és Közép-Ázsiában a Hsziungnu Birodalom bukása utáni eseményeket (Mogilnyikov, V. A.: Szargatszkaja kultúra, in: Sztyepnaja polosza Aziatszkoj csasztyi SzSzSzR v szkifo-szarmatszkoje vremja. Moszkva, 1992. 274–311): „…Az északi hsziungnuk az időszámításunk első évszázadában, a kínai császári hadseregtől elszenvedett katonai csapások után is, ha megtépázva is, de megőrizték politikai függetlenségüket Belső-Ázsiában. Az i. sz. II. században Nyugat felé indultak, magukkal sodorva az útjukba akadó törzseket. Mogilnyikov feltételezi, hogy a továbbiakban, az i. sz. III-IV. századokban, az északi hsziungnuk erőteljesen megváltozott kultúrával és megváltozott etnikai összetétellel, Közép-Ázsia, Kazahsztán és Délnyugat-Szibéria területén belül hatalmas, sok etnikumból álló nomád törzsszövetséget, mondhatnánk, államot alkottak. Ez a nomád államalakulat „hun” néven vált ismertté…”
 A jelentős népességnövekedés a fent említett területek népeinek Nyugat felé vándorlásához vezetett. Kapcsolódóan a fentiekhez, a szargatkai kultúra megszűntével kapcsolatban a következőket írja V. A. Mogilnyikov: „A szárgátkai kultúra az i. sz. III század végén, vagy a IV. század elején megszűnt létezni, nyilvánvalóan a népvándorlás eseményeinek következtében. A lakosság letelepedett része megsemmisült, vagy északra, a tajgazónába menekült, nomád állattenyésztést folytató része pedig a hunok soknemzetiségű együttesében nyugatra vonult, és a magyar etnogenezis egyik elemévé vált.” V. A. Mogilnyikov ezen utóbbi feltételezésének alapja a magyarok ugor nyelve, valamint az, hogy a szargatkai kultúrát a kultúrával foglalkozó kutatók többsége ugornak véli. Megjegyeznénk, hogy Vámbéry Ármin tisztán elméleti alapon, régészeti bizonyítékok ismerete nélkül, V. A. Mogilnyikovéhoz némileg hasonló nézetre jutott, már a XIX. század végén. Szerinte „ugorok bőségesen voltak Attila seregében”.
***
A méd-magyar kapcsolatot nyelvészeti és embertani adatok is alátámasztják.
A perzsa, kurd és afgán nyelvet az indo-európai nyelvcsalád iráni ágába sorolják. Ugyanakkor az iráni nyelv több olyan tulajdonsággal rendelkezik, amelyek a többi indo-európai nyelvben nem, ugyanakkor a magyar nyelvben megtalálhatók.
Mindenekelőtt a mély „a” hangot említem meg. A hangok a nyelvek legtartósabb elemei. Sok esetben megfigyelhető, hogy személyek vagy népek nyelvcsere esetén is megőrzik a korábbi nyelvben használt hangokat. A külföldiek számára az esetek többségében például a mély „a” hang megtanulása nagy nehézségbe ütközik, ehelyett „á” hangot ejtenek.
Az iráni nyelv – szemben a többi indoeurópai nyelvvel és hasonlóan a magyar nyelvhez – agglitunatív (toldalékoló) és nincsenek benne nemek.
A szkíto-szarmata korból (ie. 7-1. század) és az azt követő népvándorlás korából (isz. 1-8. század) származhatnak a magyar nyelvben található ősi iráni szavak. Ezek közel sem teljes listája a következő: ezer, kard, nemez, tej, tíz, száz, vám, vásár, vár (főnévként), asszony, híd, úr, kéj, arany, ló, nyereg, és fék. [Péli Péter: Terrorizmus vagy szőnyegszövés? Mi jut eszünkbe az iráni nyelvekről? In: NYEST nyelvészeti portál, 2010. május 4.]
Dr. Tóth Tibor antropológus több cikkben is foglalkozott a magyarság etnogenezisének problémájával.
Egy 1965-ben megjelent cikkének végén, összegzésként megállapítja: „…a honfoglaló magyarság embertani kialakulásának folyamata eltérő az Urál melléki ugor csoportokétól és kronológiailag a folyamat már a szarmata korban elkezdődött, regionálisan pedig nem az Urál-, hanem az Észak-Káspi melléken ment végbe….” [Dr. Tóth Tibor: A honfoglaló magyarság ethnogenezisének problémája. In: Anthropologiai Közlemények, IX. évf. (1965) 4. sz., pp. 139-149.]
1969-ben külön cikkben foglalkozik a honfoglaló magyarság genezisének szarmatakori időszakával. Ebben a következőket állapítja meg: „…a honfoglaló magyarság elődeinek, vagyis az ősmagyaroknak antropológiai arculata (aspektusa) eltér a Káma-Bjelaja mentén élt népvándorláskori etnikai csoportokétól, és a morfogenezis areálja az Észak-Káspi mellékére körvonalazódik …. Ezenkívül az összehasonlításokból megállapítható az is, hogy az ősmagyarok antropológiai arculata kialakulásának folyamata az Alsó-Volga és a Mugodzsár közötti térségben már az időszámításunk előtti 1. évezredben elkezdődött…” [Dr. Tóth Tibor: Az ősmagyarok genezisének szarmatakori etapjáról. In: MTA Filozófiai és Történettudományi Osztályainak Közleményei, XIX. évf. (1969), pp. 85-95.]
Dr. Tóth Tibor megállapításai szélekörű terepkutatáson alapszanak. Az 1960-as években több, mint háromezer mérést végzett sokkötetes, máig kiadatlan akadémiai doktori disszertációjához az akkori Szovjetúnió több tagköztársaságában, így Baskíriában, Kazahsztánban és Üzbegisztánban is. Nevéhez fűződik a magyarságkutatás 20. századi legjelentősebb eredménye is. Terepkutatása során – Julianus barát 1236-os útja után – ő találkozott először Közép-Ázsiában olyan személyekkel, akik a magukat keleti magyar népcsoport tagjainak vallják.
Dr. Tóth Tibor naplófeljegyzései szerint - anélkül, hogy ismerte volna a médeknek a Bibliában fennmaradt önelnevezését – a magyar szót a mad/méd szóból vezette le és ugyanerre az eredményre jutott a nemzetközileg ismert orosz tudós Gumiljev is. Dr. Tóth Tibor 1965. május 13-án a következőket jegyezte be naplójába:
„Az elmúlt napokban, még Alma Atában, a „magyar” elemzésekor eszembe villant a mad méd (=Média) összefüggés lehetősége…Így ma szinte megdöbbentő volt, amikor ezt a szóbontást leírtam Gumiljovnak (mad-iar) azonnal a méd szót említette…”

 
9. Kép: Részlet dr. Tóth Tibor naplójából.
Irodalom
Bartha A.: A magyar nép őstörténete. Budapest, 1988.
Benkő Mihály, Halotti maszk és sírobulus, in: Antik Tanulmányok 1987-88. évi 2. szám, 169-200.
Benkő Mihály, Aranymaszkos ősmagyar vezérsír, in: Antik Tanulmányok LVII (2003), 111–125
Benkő, Mihály: Burial masks of mounted Nomadic peoples in the migration period (1st Millenium A. D. Acta Orientalia Academiae Scientarium Hungariae, Tomus XLVI. (1992/93.) 118-131.
Bernshtam, A.N.: Ocherk istorii gunnov. Leningrad 1951.
Chernyecov, V.N.: Drevnaja istorija Srednego Priob’ja. Moszkva 1953.
Erdélyi István – Benkő Mihály: A szárgátkai kultúra és a hunok. Eleink 2005. 4 (2): 5-17.
Fodor I.: Hol készültek az I. Péter-gyűjtemény szibériai aranylemezei? In: Az idő rostájában III. (szerk.: Andrásfalvy B. és mtsai) Bp. 2004. 145-161.
Fóthi E. 2006. A Kárpát-medence X. századi antropológiai leletanyagának megoszlása. – In: Sziget A. (szerk.) A Magyar Őstörténeti Munkaközösség Egyesület Jubileumi Konferenciája, 47-58.
Konkobajev, Kadyraly: Ősmagyar nyomok a kirgiz nyelvben, in: Eleink XII/2 (30) 2013, 40-43
Koryakova, L. – Epimakhov, A. V.: The Urals and Western Siberia in the Bronze and Iron Ages. Cambridge World Archaeology. Cambridge, 2007.
Makkay János, Szarvasok, lovak, szemfedők, üstök és tálak. Indoiráni sajátosságok a finnugor és magyar régiségben, és keletkezésük kérdései. Budapest, 2007.
Matvejeva, N.P.: Sargatskaja kul’tura na Srednem Tobol’e. Novoszibirszk 1993.
Matvejeva, N.P.: Kraj v rannem zheleznom veke. In: Istorija Kurganskoj oblasti. Kurgan 1995.
Mogil’nyikov, V.A.: K sostojanii voprosa. In: Etnicheskie processi. Izhevsk 1983.
Mogil’nyikov, V. A.: Sargatskaja kul’tura. In: Moskova M.G. (szerk.), Stepnaja polosa aziatskoj chast’i SSSR v skifo-sarmatskoe vremja. Moskva 1992. 292 – 311. (Serija Arheologija SSSR).
Molnár E.: A magyar nép őstörténete. Budapest. 1953.
Napolskikh, V.V.: Vvedenyije v istoricheskuju uralistiku. Izhevsk, 1997. (A korábbanGöttingában tartott előadássorozatának átszerkesztett szövege. A kérdés szakirodalmaegyébként  óriási és az nagyrészt a magyarországi könyvtárakban hiányzik,  a magas nemzetközi kölcsönzési költségek miatt ez év márciusa óta már gyakorlatilagbehozhatatlan. A legteljesebb vonatkozó bibliográfia megtalálható a Botalov, Sz. G. és Ivanova, I.O. által szerkesztett kétkötetes monográfiában: Drevnaja istorija Juznogo Zaural’ja I-II. Cseljabinszk 2000) Omszk – Drevnie sokrovishcha Szibiri. Omszk 1988.
Péli Péter: Terrorizmus vagy szőnyegszövés? Mi jut eszünkbe az iráni nyelvekről? In: NYEST nyelvészeti portál, 2010. május 4.
Szent Biblia, fordította Károli Gáspár (Budapest, 2001.) Ésa 21, 1-10.
Dr. Tóth Tibor: A honfoglaló magyarság ethnogenezisének problémája.In: Anthropologiai Közlemények, IX. évf. (1965) 4. sz., pp. 139-149.
Dr. Tóth Tibor: Az ősmagyarok genezisének szarmatakori etapjáról. In: MTA Filozófiai
Dr. Tóth Tibor: Az ősmagyarok genezisének szarmatakori etapjáról. In: MTA Filozófiai és Történettudományi Osztályainak Közleményei, XIX. évf. (1969), pp. 85-95.
Vasziljev, V. I.: K etnicheskoj kharakteristike naselenyija. In: Kul’turnije i hozjaistvennije tradicii. Novosibirsk 1989. (Botalov – Ivanova nyomán).
Vámbéry Ármin: A magyarság keletkezése és gyarapodása. Budapest, 1898.

Forrás: http://julianusbaratai.blog.hu/2016/06/02/medek_magyarok 

Hogyan változtatták meg a farkasok a folyókat...

A természet végtelenül bölcs. Hagynunk kell, tegye a dolgát. Ő mindig képes megújulni, nem kell hozzá a mi beavatozásunk. És ne vadászattal akarjuk az élővilágot szabályozni. A természet majd eldönti, hol és mire van szükség.

Videó:

 Minden mindennel összefügg!

"Mitakuye Oyasin"

A titokzatos Pártusok.

 

Bizonyítékok a szumer-pártus-szkíta-hun-magyar azonosságra: 

1. A magyar és a külföldi középkori krónikák a népünket szkítának, hunnak, magyarnak, pártusnak, türknek és sarmatának is megnevezik (+ ősgesztáink, így a Tarih-i Üngürüsz is a szumer-pártus-hun-magyar azonosságról beszélnek.)
2. 2800 szumir szógyök egyezik a magyarral, ehhez képest 300 finnugor szógyök egyezik a magyarral
3. Régészetileg cáfolhatatlanul a szkíta és hun népek kultúrája jellemzi a magyar népet
4. A magyar nép egy lovasíjász hadú nép volt, akárcsak a szkíták, hunok, sarmaták, pártusok és egyéb turáni népek, a finn hadak akkortájt csak gyalogosokból állt.
5. Vallásunk teljesen megegyezik a szkíta-hun elődeink vallásával, ahogy nekik, nekünk is táltosaink voltak, a finn és egyéb északi szláv népeknek csak sámánjai voltak.
6. A magyarok rovásírással írtak akárcsak a szkíta-hun őseink.
7. Krónikáink nem is hallottak \"finnugor\" népekről, mivel nem is létezett finnugor nemzet, ők szlávok antropológiailag
8. A szumir ékirásaink magukat MAH-GAR-nak (magyarnak), azaz a Tudás Népének hívják.
9. a turáni, magyari népek (hikszosz, óegyiptomi, arámi, etruszk, hurrita stb) írásokat csakis a mai magyar nyelvvel lehet értelmezni!
10. Hazánkat rengeteg külföldi országban HUNgary-nak, (H)UNgarn-nak s eféléknek van megnevezve, amelyek a HUN-GAR szóból származtatók és nem az onugor szóból (mellesleg szumir nyelven UNUGURI jelentése: UR városából származó!!!)

Forrás: http://maghar.gportal.hu/gindex.php?pg=24564947

 

 

 A titokzatos pártus lovasnépről és az esetleges magyar őstörténeti összefüggésekről:

 

 Aki egy kicsit is érdeklődik e témakör iránt, netán a szakirodalomban utánanéz a hajdani Pártus Birodalom határainak — és a pártus uralkodók által befolyásolt térségnek —, hamar kiderítheti, hogy nemcsak a Kaszpi-tenger térségének délkeleti területeire terjedt ki, hanem nyugati-délnyugati és déli irányban is; az ókori Plinius szerint a Perzsa-öböltől a Kaszpi-tengerig és egészen a Kaukázusig.
Götz László A. von Gutschmidre hivatkozva közli, hogy a Kr. e. I. században az Azovi-tengertől az Indusig húzódó hatalmas területen több — szám szerint öt — pártus részkirályság létezett: Pártia, Média, Örményország, Szkítia (a Kaukázustól északra) és Baktria területén, s az utóbbi fennhatósága kiterjedt az Indus vidékére is.
A „pártuskérdés” azonban a földrajzi vonatkozásoknál sokkal összetettebb. E helyütt a pártusokkal összefüggő gondolatkör rendkívül bonyolult és szerteágazó szálainak mindössze néhány adalékára utalok, pusztán azért, mert e rövid írás keretei a téma bővebb kifejtését nem teszik lehetővé. Ugyanakkor feltétlenül szükséges pár szót ejteni e népről, mert sok a félreértés körülötte, s nem zárom ki a szándékosan leegyszerűsítő jellegű ferdítéseket sem.
A pártusok kifejezett irániságának –– nyilván ezzel együtt az állítólagos indogermánságának vagy indoeurópaiságának –– megkérdőjelezése tekintetében kiindulópont (vagy ha úgy tetszik, egyfajta vezérfonal) lehet az is, hogy a nyelv, a kultúra, valamint a különböző népek vérségi-genetikai összetartozása nem mindig fedi egymást tökéletesen; nem is beszélve a nyelvi hatás vagy a nyelvváltás útvesztőiről, esetleg arról a tévedésről, amikor egy régi történeti időben élt népről — vagy a nép egy ágáról — néhány neki tulajdonított töredékes nyelvi emlék alapján mondják ki „halálos” bizonyossággal hovatartozását. Néhány „csőlátású” nyelvész ugyanis gyakorta hajlamos figyelmen kívül hagyni az egyik alapvető fontosságú problémát, nevezetesen a néppé válás, vagyis az etnogenezis hallatlanul bonyolult szálait és annak folyamatát. Nagy Géza, Götz László, Bakay Kornél és mások már rámutattak ilyen esetekre, például a szkíták állítólagos (és kizárólagos) iráni nyelvének vonatkozásában.
A pártusok iránisága esetében a probléma valahol ott kezdődik, hogy többen összetévesztik őket a perzsákkal, aminek több oka van. Ebben — többek között —közrejátszhat a perzsák Indiába vándorolt párszi nevű népcsoportjának neve is. (A párszi név ugyanis halványan emlékeztet a pártus szóalakra.) A „hivatalostól” eltérő nézetű történészek és egyéb, a magyar őstörténettel foglalkozó kutatók körében viszont köztudomású, hogy az iráni nyelvet beszélő (és iráninak mondott) perzsák a pártusokat maguktól idegennek tekintették, pedig az utóbbiak — állítólag — szintén iráni nyelvet beszéltek. (Idevonatkozó források nyomán többen utalnak erre.) Akkor vajon kik a „valódi” irániak? S honnan tudható, hogy a pártusok pontosan milyen nyelvet beszéltek? S vajon mennyire lehetünk bizonyosak abban, hogy a pártusok kizárólag egy nyelvet beszéltek?

 A különböző gyűjtőnevek alatt ismert régi lovas népek (és utódaik) már eleve (nép)ötvözetként foghatók fel, ahol a meghatározó embertani arculat olyan europid jellegzetességeket mutat, amelyek a Kaukázus és környékének népességére, valamint a Közép- és Belső-Ázsiában élt — napjainkban is élő — türk és iráni embertípusokra jellemzők. Az antropológiai jegyek, illetve a vérből kimutatható markergének vizsgálata jelzi a különböző történeti időkben lezajlott keveredéseket, a különböző jellegű europid és a többféle mongolid típusok eltérő mértékű összeolvadását. Bizonyos források és különböző utalások a szkítaféle népeket a türkökkel-törökökkel is kapcsolatba hozzák. A szkítákkal közeli rokon szarmatákat Plinius egyenesen török fajúnak ismeri. Bakay Kornél viszont arra utal, hogy egy Aral-tó környéki szkíta fejedelemnek, Kara Tasnak (neve Fekete Követ jelent) türk neve volt. Ez egyáltalán nem egyedülálló adat, mert Götz László O. Franke-ra hivatkozva írja, hogy a Kr. e. I. században Indiába benyomuló szkíta-szakák „nevei és címei túlnyomórészt törökök, maguk a hindu források is »turuskának« nevezik őket. Úgyszintén a »jüe-csi« néven említett nép baktriai utódai, a kusánok is török méltóságneveket viselnek”. László Gyula viszont (egy általa írt előszóban) arra figyelmeztet, hogy a szkíták közt járt ókori írók mongolos jellegűeknek látták őket. Nyilvánvaló tehát, hogy a szkíták sem voltak homogének. A körükbe tartozó — pártus, szarmata, geta, daha (dák?) stb. — népek közt kétségkívül ott voltak az iráni, de minden bizonnyal a türk, valamint esetleg a vegyes „közlekedőnyelvű” törzsek és ezek töredékeit felölelő embercsoportok is. Még az sem zárható ki teljesen, hogy közöttük ómagyar nyelvet beszélő, illetve a magyar nyelvvel kapcsolatba hozható néptörzsek is lehettek (nem szükségszerűen finnugorok). A nyelvi vonatkozásoktól függetlenül lehetett egy nem meghatározó, mongolos — esetleg a görögökre, latinokra és a nyugat-európaiakra nem hasonlító, enyhén mongoloid, a turanid embertípus körébe tartozó — rétegük is. Ezeket az embertani kategóriákkal kapcsolatos vonásokat viselő népek esetében azonban kissé kétséges, hogy kifejezetten valamilyen mongol nyelven beszéltek, noha teljesen ez sem zárható ki. A szkíták egy része — így a pártusok művelt rétege — görögül is beszélt, s többféle írást alkalmazott.
Közép- és Belső-Ázsia bizonyos türk vagy iráni nyelvű népeinél jelenleg már az europid és a mongolid típusok különböző mérvű, néhol erőteljes keveredése tapasztalható, gyakran inkább a mongolid kategória felé hajló (erősen mongoloid) arculattal. Ez azonban a szkíták és pártusok idejében még távolról sem volt ilyen komoly mértékű, mint azt a számtalan (szobrokon, domborműveken és a legkülönbözőbb tárgyakon való) arcábrázolás tanúsítja.
Az ókori és későbbi lovas népekkel kapcsolatosan talán az a gondolat is megkockáztatható, hogy az olyan nagy népek, mint például a szkíták, a hunok és az avarok genetikai vonatkozásban nem „tűntek el”, nem „haltak ki” — miként ezt közhelyként emlegetni szokták. Más neveken, rokon kultúrájú és gyakorta rokon genetikájú népekkel összeolvadva, különféle mértékben idegen etnikumokkal is keveredve utódnépeikben éltek és — lassan változva — élnek tovább.
A pártusokkal összefüggő kérdés kapcsán a valódi gondot az okozza, hogy a szkíta és hun vonatkozásokra utaló forrásokat sokan figyelmen kívül hagyják. A „hivatalos” szemlélettel ellentétben tény, hogy a pártusokat több ókori és középkori forrás, valamint a későbbi történeti szakirodalom számos utalása — köztük a IX. század végétől napjainkig — a szkítákkal és hunokkal hozza összefüggésbe. Emellett több szerző felhívta a figyelmet bizonyos, a pártusok és a különböző történeti időben élő (szkítákkal és hunokkal rokonítható) altáji népek közti kulturális hasonlóságokra. (A fentiekkel összefüggő szakirodalmak részletes felsorolásától az adatok sokasága és a már említett indokok miatt e helyütt szintén eltekintek.)

 Götz a hun–pártus összefüggések terén a középkori örmény forrásokra hivatkozik, köztük Faustus Byzantinusra, kinek tanúsága szerint a IV. század elején az örmény trónon ülő Sanesan a pártusok Arszakida- (Arsakida-) uralkodóházának leszármazottja, aki „a »maszkitok és hunok« királya” volt. „De a legfontosabb adat ezzel kapcsolatban az, hogy több kora középkori örmény forrás az Arszakidákat egyenesen az ázsiai hun dinasztiából származtatja. Ennek pedig történelmi alapja kell legyen, mert az örmény trónon háromszáz évig Arszakidák ültek, az örmény írók tehát saját dinasztiájuk eredetét, hagyományait bizonyára jól ismerték.” Götz e helyütt még arra is felhívja a figyelmet, hogy „a hunok két fő ága pontosan az egykori pártus birodalom két hűbéres királyságának területein alakította ki birodalmait: az eftalita-hunok a Baktria–Indus-vidéki, volt Arszakida-királyságot szállták meg, az európai hunok pedig a szkítiai, Pontusz–Kaukázus-vidéki pártus utódállam térségében tűntek fel, és itt a Sanesan-féle Arszakida-dinasztia alatt erősödtek meg”. Götz a továbbiakban a következőképpen folytatja: „Szintén szoros pártus–hun kapcsolatokra mutat Altheim közlése is »Geschichte der Hunnen« című műve II. kötetében: Artabán pártus király seregével együtt köszönti a felkelő napot, éppúgy, mint a kínai források szerint a kelet-ázsiai hunok. ... A »Weltgeschichte Asiens im griechischen Zeitalter« című... műben leírja a pártusok szokásait, harcmodorukat, amelyek pontról pontra egyeznek a későbbi altáji népek analóg szokásaival. A csatát dobokkal vezették be, mint később a törökök is. Háborúban vezéreik, békében bíráik voltak: »duces in bello, in pace rectores« –– írja róluk Plinius, Apollodórosz nyomán. Figyelemre méltó itt a mi Kézaink teljesen azonos közlése a hunokról.”
Újabban Tábori László foglalkozik behatóan a „pártuskérdéssel”. Véleménye szerint a pártus név első említése az I. Dareiosz (Dareios) perzsa uralkodó alatt keletkezett úgynevezett „behistuni” (óperzsa, újbabiloni és elámi nyelvű ékírásos) feliratban tűnik fel, s e témakör vonatkozásában — többek közt — e nép egyik legkorábbi említésére utal: „Hérodotosz leírta az Akhaimenida Birodalom adófizető kerületeit, s ebből tudjuk, hogy Pártia a 16. adókerület volt az óperzsa birodalomban. ... Mitikus első uralkodójukról, Arsakról (Arszakész) az egész pártus királyi dinasztiát Arszakidának nevezik.” Tábori is Götzhöz hasonló következtetésre jutott: „Az Arszakida-dinasztia eredetére nézve az örmény források döntő fontosságúak. Ezek szerint Nagy Arsak és utódai az ókori Baktriából származó hunok.”
Viszonylag közismert az ókori Sztrabónnak (Strabónnak) a Pártus Birodalommal kapcsolatos, a Kaszpi-tenger térségéből a dahák (dákok?) területéről szóló, kissé bizonytalankodó leírása — amelyet Bakay, Tábori és mások is idéznek a különböző szakirodalmakban. Sztrabón a dahákat aparnosoknak nevezi: „Az aparnosokhoz tartozó Daai törzsről mondják, hogy a Maiotistól [valószínűleg a Meotiszként ismert terület] északra lakó és a xandiosoknak vagy pariosoknak is nevezett Daai törzsek köréből vándoroltak ki. Ámde nincs egyetértés abban, hogy a Daai törzs a Maiotistól északra lakó skythákhoz tartozik-e.” Sztrabón leírása ugyanakkor Arsakot szkítaként említi, s a pártusok életmódját pedig a szkítákhoz hasonlónak találja, mondván, „sok barbár és szkíta elemet tartalmaz”.
Justinus viszont minden kétséget kizáróan, egyértelműen és határozottan kijelenti: „A pártusok a szkíták száműzöttjei voltak. Ezt a nevük is nyilvánvalóvá teszi, mert szkíta nyelven a száműzötteket parthusoknak mondják. ... Szkíthiából belső lázongások folytán űzték ki őket.”
Georgina Herrmann álláspontja szerint a szkítákhoz tartozó dahák egyik parni nevű törzse a Kr. e. III–II. század fordulója táján a Szeleukida Birodalom Pártia nevű tartományában telepedtek le, s nevüket is erről kapták. Justinus és más ókori leírások nyomán azonban többen arra gondoltak, hogy maga a pártus név esetleg a magyar párt, pártos, pártoskodó, pártütő szavakkal rokonítható. E felfogástól Bakay sem zárkózik el, mondván, hogy „talán nem is alaptalanul” következtettek erre némelyek. Bakay állásfoglalásában azonban (nagyon helyesen) érezhető a tudományos óvatosság bizonytalansága, hiszen e gondolatok mindmáig feltételezések, amelyek bár nem lehetetlenek, napjainkban még nem tudható, hogy igazak-e vagy sem. Éppen ezért a hipotézist –– bármennyire tetszetős is –– nem szabad összetévesztenünk a teljes bizonyossággal. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a régi magyar kultúra némely vonása kísértetiesen emlékeztet a szkíta és pártus lovas népek műveltségének több jellegzetességére.

 A pártusok kultúrájáról régebben Georgina Herrmann írt kimerítően, míg e nagy múltú nép néhány jellemző sajátosságát, viselkedését, tulajdonságát magyar részről Bakay Kornél és Tábori László foglalta össze.
1. A pártusoknak könnyű- és nehézlovasságuk volt; előbbiek hátrafelé nyilaztak. Szinte egész életüket lovon töltötték, noha városaik (is) voltak. Justinus imigyen ír róluk: „Minden idejüket lóháton töltik: lovon harcolnak, lovon lakomáznak, lóháton intézik a közügyeket és magánügyeket, lovon utaznak és pihennek, lóháton kereskednek és társalognak.” Lovaikról kevés adat maradt fenn. Egy, az I. századból származó és a grúziai Boriban előkerült ezüstedény alján levő véseten egy pártus mén látható. Az ábrázolás viszonylag arányos termetű, bár törzséhez képest némiképp hosszú lábú, magas és izmos termetű, kis fejű, ívelt, ám kissé rövid nyakú állatot mutat. Jól tudjuk, hogy a lovas népek nem csak egyfajta lovat használtak. Az azonban jól kivehető, hogy a véseten látható pártus mén nem egyezik a későbbi lovaskultúrák népeinél általános „taki”-féle (Equus caballus przewalskii) lóval, sem pedig a szintén kisebb termetű tarpánra (Equus caballus gmelini) emlékeztető típusokkal.
Herrmann azt is említi, hogy a kínai források is megemlékeznek a közép-ázsiai (talán pártus) lovakról. „Az i. e. II. század vége felé a pártusok Közép-Ázsiában közvetlen kapcsolatba kerültek a nagy Han-dinasztia uralma alatt álló Kínával. ... A Han-császár, Vu-ti (i. e. 141–87) követét Csang Csient Közép-Ázsiába küldte.”
Zhang Qian (kiejtése megközelítőleg: Dzsang Ty[s]hien) — többek közt — kiváló lovakról számolt be. „A fergánai lovak messze felülmúlták a Kínában tenyésztetteket; Vu-ti [helyesen írva: Wu Di] messze nyugatra, Szogdiába vezetett hadjáratot, csak hogy szert tehessen rájuk. A Kínában »mennyei« vagy »vért izzadó« néven ismert lovak erősebbek és gyorsabbak voltak, mint azok, amelyeket a kínaiak korábban ismertek, s majdnem biztosra vehető, hogy a pártusok ezt a fajtát tartották. ... II. Mithridatész és Vu-ti követet cserélt, s ajándékokat küldött egymásnak. A pártusok mint újdonságot, strucctojást [?] és bűvészeket vittek a Han-udvarba.”
2. A pártusok alkalmazták a vérszerződés rítusát, s tisztelték őseiket.
3. Hitvilágukban helyet kapott a Nap tisztelete, de többféle vallás hívei voltak (buddhizmus, zoroasztrizmus, Mithrász-kultusz, a görög mitológia hatásai stb.). Vélhető, hogy egy mindezek keverékéből kialakult, összetett vallás is létezett náluk, az animizmus és sámánizmus elemeivel együtt.
4. Szent madaruk a sólyom volt, mint az királyszobraikról és hadijelvényeikről ismeretes.
5. Miként a szkítáknak, a pártusoknak is a szarvas volt a szent állatuk.
6. Öltözetükre jellemző volt a bő, kissé buggyos nadrág és egy kaftánszerű ruhadarab, amelyről az előkelőiket ábrázoló szobraik tanúskodnak. Jellegzetes némely pártus uralkodó és családtagjai szobrainak üdvözlő kéztartása is, amely a felemelt jobb kéz tenyerét mutatja, s amelyről feltételezhető, hogy szkíta összefüggésekre utal, ugyanúgy, miként az a hajdani közép-ázsiai Baktriából származó, a kusán birodalom nyomait őrző reliefeken is megfigyelhető.
7. A szkíta-féle népekre jellemző módon nagyfokú igazságérzetük és fejlett jogérzékük volt, továbbá ismeretlen fogalom volt előttük a hazugság, és „szent” volt számukra az adott szó.
8. A feudalizmus alapjait mutató társadalmukban alapvető lényegiséggel bírt a földtulajdon.
9. Temetkezési jellegzetességeik közt szerepelt a halotti maszk és a sírobulus.
10. Fejlett építészeti ismereteik voltak, számos városukról tudunk (Nisza [Nisa], Hekatompülosz [Hekatomphylos], Hatra stb.), s több helyütt feltárták épületeiket. Különösen érdekes Nisza (a jelenlegi Ashabádhoz közeli Parthanisa), ahol erődöt, templomokat fedeztek fel, valamint egy négyszögletes alaprajzú palotát, benne a lepecsételt királyi kincstárral. A rengeteg felbecsülhetetlen kincs között negyven darab nagyméretű elefántcsont ivókürtöt (rhytont) találtak. E gyönyörű rhytonok minden bizonnyal szertartási edényekként szolgáltak, szájperemüket vésett domborművekkel, míg keskenyebb végüket kis szobrokkal ékesítették. Bakay megjegyzi, hogy a pártus ivókürtök állatábrázolásait a szkíta művészet egyenes folytatásának tartja. Ugyanakkor feltűnő hasonlóságokat lát az avar és pártus állatábrázolásokat illetően, s több párhuzamot von a pártus és a kései magyar kultúra bizonyos elemei között.

A szkítákkal, hunokkal stb. kapcsolatba hozható pártuskérdés a magyar őstörténet szemszögéből is fontos. Semmiképp sem hagyhatók figyelmen kívül a magyar eredetkutatás bonyolult szálainak szövevényében a különféle források azon utalásai, valamint a különböző szakterületeken folyó kutatómunka eredményeinek ama sokasága, amely a magyarságot a pusztai lovas népekkel és azok különféle ágaival köti össze. A nyelvrokonságra alapozott, kizárólagos finnugor eredet ugyanis napjainkban már igencsak kérdésessé vált.
A magyarság és a finnugor népek közti nyelvrokonság tudományos tényét komoly kutató — legyen bármely szakterület képviselője — nem tagadja. E nyelvrokonság azonban egymagában is igen bonyolult kérdés, amelyre hosszadalmasan és részletekbe menően e rövid írás keretében lehetetlen kitérni (s majd csak lábjegyzetben utalok László Gyula egy fontos meglátására). Az azonban bizonyos, hogy a nyelvrokonság többféleképpen létrejöhet. A nyelvrokonság gyakran jelez(het) több-kevesebb genetikai rokonságot, amely azonban semmiképpen nem kizárólagos és meghatározó. A nyelvrokonság nemritkán csak a különféle népek eltérő (néha pusztán felszínes vagy éppen csak elenyésző genetikai összefüggést mutató) érintkezését jelzi. A többé-kevésbé hasonló, illetve a különféle kultúrák egymásra hatásából keletkezett nyelvi sajátosságok alapján egy csoportba sorolt népek tehát nem minden esetben származnak meghatározó módon egy tőről, vagyis nincs köztük alapvető vérségi kötelék. Következésképpen a népek, illetve egy bizonyos nép eredetét kizárólag a nyelvrokonság tényének megállapításából levezetni igen nagy hiba, s valójában nem is lehetséges (különösképp így van ez a máig vitatott eredetű magyarság esetében).
Abszolút egygyökerű, homogén népek természetesen nincsenek, ellenben voltak és vannak rokon kultúrájú, valamint hasonló testi jellegzetességeket viselő, rokon genetikájú népek, népcsoportok. Egy nép esetében az egységgé válás folyamatában az eredetet a többséget alkotó népösszetevők antropológiai, genetikai-vérségi, valamint kulturális jellemzői határozzák meg, s nem a beolvadt kisebbségek jellegzetességei. A kutatások tükrében a magyar–finnugor nyelvrokonság létező valósága mellett ugyancsak kétségtelen és már régóta világos tény, hogy a magyarság embertani, genetikai felépítése és ősi kultúrája nem a finnugorokhoz, hanem a (túlnyomóan europid arculatú, azaz szkíta, hun, avar, türk) lovas népekhez áll közel. Ebből következik, hogy a finnugor nyelvrokonságot és a másfelé mutató embertani-genetikai összefüggéseket a magyarság vonatkozásában semmiképpen sem szabad összekevernünk, sőt ez esetben el kell választanunk.
Mindenféleképpen tényként kell kezelnünk, hogy az ázsiai lovaskultúrák rokoni körébe a pártusok is beletartoznak, noha a más lovas népekkel való kapcsolataik még nem tekinthetők tökéletesen felderítettnek. A pártuskérdés tekintetében tehát feltétlenül szükségesek a korábbi forrásokra alapozott további kutatások, illetve tisztázni kell a szkíta–pártus és hun–pártus stb. összefüggéseket is. Ugyanakkor semmiképp sem szabad félresöpörni vagy egyszerűen „tévedésnek” minősíteni azokat a keleti (perzsa és arab nyelvű), bizánci és nyugati források, valamint a magyar krónikák megállapításait, amelyek a magyarságot a lovas népekkel — az egymáshoz különféle szállal kötődő szkítákkal, hunokkal, avarokkal, szavárdokkal, türkökkel — hozzák kapcsolatba. Ám a magyarságot — hagyományai és krónikái tanúsága ellenére — a szkíta, hun stb. összefüggések köréből természetesen kirekesztette a „hivatalos” tudomány, amely a magyar őstörténet vonatkozásában kizárólag a finnugor eredetet fogadja el. Szinte lehetetlen, hogy a magyarságot a régi lovas népekkel kapcsolatba hozó minden idevonatkozó forrás „téved”. A tudományos álca alatt „tévedésnek” minősített feltételezések és magyarázatok mögött azonban jól sejthető a valódi ok: a lovas népekkel való azonosítás (illetve a tőlük való származtatás) nem fér bele a magyarságról kialakított és „hivatalosított” — ám egyre gyengülő lábakon álló — finnugor „képbe”.


Forrás:


Csajághy György  / http://www.valosagonline.hu/index.php?oldal=cikk&cazon=143&lap=4

Ébresztő videó. Tökéletesen bemutatja a rendszer hibás működését, mely megöli a kreativitást, érdeklődést!

"Vádolom a modern iskolarendszert" - Az iskolában több millió embert robottá változtatni mókás? Mi változott 150 év alatt?
  
PrinceEA ébresztő videója tökéletesen bemutatja a rendszer hibás működését, mely megöli a kreativitást és kiöli a gyerekek természetes érdeklődését a világ iránt.... (magyar felirattal) ITT AZ IDŐ VÁLTOZTATNUNK!

Vádolom az iskolarendszert - Prince EA ébresztő videója magyarul:

 

 Vádolom a modern iskolarendszert - Az iskolában több millió embert robottá változtatni mókás? Mi változott 150 év alatt? 

http://www.VilagHelyzete.com

PrinceEA ébresztő videója tökéletesen bemutatja a rendszer hibás működését, mely megöli a kreativitást és kiöli a gyerekek természetes érdeklődését a világ iránt.... (magyar felirattal)

- A jövőre készítenek fel vagy a múltra ? Hiszen a gyári munkások képzésére lett létrehozva a mostani formája... Napi 8 óra, egyenes sorokba rendezett padokkal...., rövid ebédszünettel. Megszabja, mit gondoljanak, mire mit kell válaszolni...
- "A", B"" és "C" osztályba sorolva a gyerekeket, mint a termékeket.
DE A VILÁG TOVÁBBLÉPETT! 

"Ma olyan emberek kellenek, akik gondolkodnak. Kreatívan, együttműködve, kritikusan, függetlenül, nyitottan a tudásra." 

- Ha egy orvos minden betegének ugyanazt a receptet írná fel, a végeredmény tragédia lenne! Az oktatásban miért tesszük ezt akkor?
- A tanároké a legfontosabb munka és mégis alulfizetettek.
- Politikai döntéshozók írják a tanterveket...
- Bekarikázós standardizált tesztek? Hiszen még maga a feltalálója Frederick J. Kelly is azt mondta: "ezek a tesztek túl durvák, hogy használjuk őket"
- Ha személyre tudunk ma már szabni mindent, miért nem tesszük meg a legfontosabb területen?

Szabadítsuk fel minden egyes diák szellemét, ez lenne a dolgunk.
Nem az alapműveltség a cél, hanem hogy megragadjuk minden szív alapját! A matematikai fontos, de nem fontosabb, mint a művészetek vagy a tánc...

Még több ébresztő jellegű oktatásról szóló cikk a VilagHelyzete oldalon: http://vilaghelyzete.blogspot.hu/sear...

Source: https://www.youtube.com/watch?v=dqTTo...
AWAKENING THE WORLD ... ... EVERY HEART MAKES A DIFFERENCE
http://www.facebook.com/AWAKENINGtheW...
In a world that continues to evolve, there are certain outcomes that become inevitable. The shift in human potential is one of them...

 

 - A jövőre készítenek fel vagy a múltra ? Hiszen a gyári munkások képzésére lett létrehozva a mostani formája...
Napi 8 óra, egyenes sorokba rendezett padokkal...., rövid ebédszünettel.
Megszabja, mit gondoljanak, mire mit kell válaszolni...

- "A", B"" és "C" osztályba sorolva a gyerekeket, mint a termékeket.
- 150 éve ugyanaz a módszer, ugyanaz technika...

 

DE A VILÁG TOVÁBBLÉPETT! 

"Ma olyan emberek kellenek, akik gondolkodnak. Kreatívan, együttműködve, kritikusan, függetlenül, nyitottan a tudásra." 

- Ha egy orvos minden betegének ugyanazt a receptet írná fel, a végeredmény tragédia lenne! Az oktatásban miért tesszük ezt akkor?
- A tanároké a legfontosabb munka és mégis alulfizetettek.
- Politikai döntéshozók írják a tanterveket...
- Bekarikázós standardizált tesztek? Hiszen még maga a feltalálója Frederick J. Kelly is azt mondta: "ezek a tesztek túl durvák, hogy használjuk őket"

- Ha személyre tudunk ma már szabni mindent, miért nem tesszük meg a legfontosabb területen, a gyerekek oktatásában?

Szabadítsuk fel minden egyes diák szellemét, ez lenne a dolgunk.
Nem az alapműveltség a cél, hanem hogy megragadjuk minden szív alapját!

A matematikai fontos, de nem fontosabb, mint a művészetek vagy a tánc...
Nem a múltat kell bemagoltatni, hanem a jövőre felkészíteni, az érdeklődést, a kíváncsiságot és a lelkesedést fenntartani, gyarapítani...

 

 Csehovnak van egy csodálatos kitétele az egyik levelében:

"egy egész élet nem elég ahhoz, hogy kiizzadjuk magunkból azt a rabszolgát, akivé az iskola tett bennünket."

Fontos idézetek MÁTRIX

The Connected Universe (trailer) - "Az Összekapcsolódott Univerzum (előzetes)"

"Minden mindennel összefügg - The Connected Universe (trailer)
A lakota indiánok hitét talán ezzel lehet a legjobban összefoglalni: Mitakuye Oyasin – azaz minden mindennel összefügg, vagy mindenki mindenkinek a rokona.
Ezt a felfogást kezdi lassanként a mi civilizációnk is megérteni, ami a The Connected Universe trailerében is tükröződik. Óriási mértékben változna az életünk, ha megértenénk ennek a valóságát, hiszen megszűnnének a háborúk, viszályok, és minden cselekedetünket az egymással, mindenkivel és minden dologgal szembeni felelősség határozná meg."

Sevaster1

 

 TZM Magyarország

Ez vagyunk mi - David Icke

Ha a szív, az agy és a központi idegrendszer egymással összhangban van, elektromágneses harmóniában, akkor az ember teljesen más, sokkal magasabb szintű tudatosságra és tudatra emelkedik. A szívünkkel kapcsolódunk magasabb szintekre, és ha szívünket bezárjuk, visszaesünk a mátrixba, a rabszolgaságba.

 

Lakota ima a videó végén (a lemaradt szöveggel együtt):

Ó, Nagy Titok!
Kinek hangját a szélben hallom,
Ki életet lehel az egész világba,
hallj engem, kicsi vagyok és gyenge,
Szükségem van erődre és bölcsességedre.
Végy körbe szépséggel, és szemem mindig lássa
a vörös és bíbor naplementét.

Kezemmel óvjam mindazt, amit te teremtettél,
fülemmel halljam a hangodat.
Tégy bölccsé, hogy megértsem azokat dolgokat,
miket népemnek tanítottál.
Engedd, hogy megtanuljam a leckét, amit
minden falevélben és kőben elrejtettél.

Adj erőt, ne nagyobbat, mint fivéremnek és nővéremnek,
csak annyit, hogy legyőzzem legnagyobb ellenségemet:
önmagamat.

Mindig legyek kész arra, hogy
tiszta kézzel és nyílt tekintettel álljak eléd.
Hogy amikor az élet kihuny, ahogy a lenyugvó nap,
lelkem szégyenérzés nélkül állhasson eléd.

Piramis építése. Az ősi egyiptomi építéstechnika titka képekben.

Ha nem megy kézzel ,csináld ésszel! /Mr.Fusion/
Egy több ezer éves titok, melyet még senki nem tudott megfejteni eddig
Az Egyiptomiak a követ nem sokat faragták ,találtak gyorsabb megoldást :ÖNTÖTTÉK .
Úgy mint mi a betont ,csak nem cementel csinálták hanem saját anyagával .
Öntötték :

 VIDEÓ:

 

-a mészkövet a piramisokhoz ,a templomokhoz... bekristályosítás vízüveggel
-az alabástromot 2mm vastagságban vitték fel a falra
-a gránitot akár 340 tonnás obeliszk tömbbé ,szarkofággá ...
A gránit alapanyag eredeti gránit a radioaktív sugárzás is igazolja ?
-a dioritot 5 mm vastagsággal 60cm átmérőjű tál három helyen ívesen felnyúló nyelvel ,a középen egy 70mm belső átmérővel 2mm falvastagságú csővel ami 12cm magas u.n "tálaló edénnyé"(az egyiptomológusok szerint)
Bámulatos ahogy lemásolták a természetet és észrevettek egy effektust ami zseniálisan egyszerű .
A követ SZÉT szedi majd ÖSSZE rakja ,saját anyagával Isteni technikával.
Még a Szfinx is rétegekből van öntve zsaluba, mögötte a fal (Szfinx árok) a piramis méretű tömbök vannak összeoldva.A templomoknál és a királyok völgyében is ugyan ezt alkalmazták.
Az utolsó képen látható ,hogy a mesterek nem gatyáztak. Nem verték szét a mészkövet ,hanem rá öntötték.
Nem használtak hozzá napbárkát ,sem rámpát ,nem a faragott köveket vitték oda a Níluson ,sem darut és nem az U.F.O.-k építették. A kételkedőknek ajánlanám a figyelmükbe,hogy a bányászott gránit tömbben nincsenek levegőbuborékok és nincs benne emberi hajszál és fonal darab sem !!! Míg az öntöttben előfordul.