A MÉDEK

A LATIN SZÓTÁR SZERINT (BURJÁN-ÉDES) MÉDEK (MADAI) UGYAN ABBAN AZ IDŐBEN TRÁKIÁBAN ÉS A PÁRTHUS BIRODALOMBAN IS URALKODTAK !

 

Ha a Méd (Madai) szóban a "d" betűt lágyítjuk "Y"-nal akkor is "gy" hangot kapunk ! Strabó (Kr.e. 64-kr,u.20) görög történész a pártus birodalom megalakulását így írja le :

" A Kaspi tenger körüli dákok egyesültek a médekkel és megalkották a Pártus birodalmat" (Kr.e. 250 - kr.u.225.)

Gerorg Rawlinson szerint : " a pártus birodalomban nagyobb jólét és gazdagság volt mint az ember elképzelhetné" ("The Sixth Great oriental Monarchy")- London 1873.

Ehhez képest ma a magyar történelem órákon a pártusokat meg sem említik ! A rabszolgatartó római kufárokat viszont agyba főbe dicsérik ! Mint ma a fasiszta Amerikát . Nem furcsa ez egy kicsit ?

Árpád magyarjait gyakran nevezték egyszerre hunnak- szkítának és pártusnak is a korabeli krónikák.

Az utóbbi százötven évben történelem órákon tilos a pártusokról tanítani Magyarországon. Egyes római korról szóló tankönyvek meg sem említik őket !

 

Média felemelkedése a Kr. e. VIII. század végén kezdődött, amikor a méd tartomány lerázta az asszír igát és létrejött a hatalmas Méd Királyság. Ezt közvetlenül megelőzte a korábban egységes, majd Salamon halála után kettészakadt Izrael királysága északi része a lakosságnak – melyet a Biblia több néven is megnevez: úgymint Szamária, Izrael, Efraim, Északi Királyság – a médek városaiba történt áttelepítése (asszír fogság) (2 Kir. 18, 11.) Ez egyben azt is jelenti, hogy a médeknek a Kr.e. VIII. században már városaik voltak. A bibliai térképeken szerepel például Amida városa (ma Diyarbekir), melynek városfala 30 méter magas, 4 m széles és 10 km hosszú.

1. Kép: Diyarbekir madártávlatból. Forrás: http://www.saradistribution.com/great_ring_wall.htm
Alig száz évvel a Méd Királyság létrejötte után a méd csapatok rohama következtében esett el Kr. e. 612-ben Ninive, Asszíria fővárosa. Ekkor Média még a Babiloniak szövetségese volt, Babilon fénykora azonban nem tartott hosszú ideig, ugyanis a médek és perzsák rövid időn belül Babilon ellen fordultak.
 A Biblia elsősorban a médek Babilon Kr. e. 539-ben történt elfoglalásában játszott szerepéről közöl információkat. „Mint szélvészek, délen tombolók, úgy jő a pusztából, rettenetes földről. Kemény látás jelentetett meg nékem: a csalárd csal, a pusztító pusztít. Jöjj fel Élám, szálld meg Madai. … És imé, lovas csapat jött, páros lovagok és szólott és mondá: Elesett, elesett Babilon, az isteneinek minden faragott képeit a földre zúzták le.” (Ésa. 21, 1-2.. 9).
 A méd birodalom a Kr. e. VI. század közepén bekövetkezett hanyatlását, Perzsia felemelkedését az Akhaimenida uralkodó család hatalomra jutása hozta meg, melynek első uralkodója az apai ágon perzsa, anyai ágon méd származású Cyrus volt. Halála után, Dárius idején teljesedett be a perzsa-méd hatalomváltás. A méd nemesség és papság elhagyta Médát, előbbi elsősorban északi irányban, a Turáni alföld felé, míg a papság elsősorban keletre, az indo-szkíták irányában.
A médek és a magyarok között fennálló kapcsolatokra a következő adatok utalnak. A méd név – Bibliában szereplő – eredeti formája Madaj (Hebrew: ידמ).
Kálti Márk Képes Krónikája (1358) és Túróczy János Krónikája (1488) a következő szöveget tartalmazza: „…Attila, rex hunorum, medorum, gotorum et danorum…”, azaz „… Attila, a hunok, médek, gótok és dánok királya …” Attila birodalma soknemzetiségű volt, melyben a krónikák szerint a hunok után közvetlenül a médek szerepelnek.
A magyar eredetmondában, melyet Kézai Simon Magyar Krónikájában (1283) jegyzett le, Hunur mellett Mogur szerepel (akiknek leszármazottai a magyarok).
Kiss Bálint, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja a magyar népnév eredetét Médiára vezeti vissza. „Ha Médiának két régi nevét mely is ez: Madaj és Ar összetesszük, és a középső ’a’ betűt alig hallható schémává tesszük, a napkeleti nyelvek szokása szerint, éppen a mi nemzeti nevünk lesz belőle, mely is ez: Madjar-Magyar, mert a ’dj’-t ’gy’-nek szoktuk mondani, mint ezekben a szókban is: mondja – mongya; térdje – térgye, rendje – rengye...” [Kiss Bálint: Magyar régiségek I-III., Pest 1839. I. köt. 10.]
A honfoglaló magyarokra vonatkozó archeogenetikai vizsgálatokat először az olasz Carmela Guglielmino és munkatársai végeztek. Legfontosabb megállapításuknak az tűnik, hogy a magyarok legközelebbi rokonai genetikai szempontból nem a finnugorok, és nem is a törökök, hanem az „irániak” [Romsics Ignác: A magyarok őstörténetéről, Magyar Tudomány 2014/5., http://www.matud.iif.hu/2014/05/01.htm]
A világ legnagyobb népességű – négy ország: Törökország, Szíria, Irak és Irán északi részén, de összefüggő területen élő – kisebbsége a kb. 36 milliós kurd nemzet. Kurdisztán hajdan az ókori Méd Birodalom része volt. Az II. világháború után rövid időre függetlenné vált, majd Irán által megszállt – a kurdok által alapított – Mahabad Köztársaság zászlaja pontos párhuzama a magyar zászlónak. A zászló közepén sugarakkal ellátott aranyszínű napkorong található, mely a székely címer egyik elemének a párhuzama.

   2. Kép: A kurdok zászlója

 

3. Kép: A székelyek ősi címere 1480-ból
A Beszterce-i evangélikus templom portáléján látható
A médek híresek voltak a lovaikról. A honfoglaló magyarok a ma élő – Türkmenisztánban kitenyésztett, valójában méd eredetű - akhal teke fajtájú lovakhoz legnagyobb genetikai hasonlóságot mutató csúcslovakat lovagoltak [mult-kor.hu 2009. okt. 6., http://mult-kor.hu/20091006_csucslovakkal_hoditottak_a_honfoglalo_magyarok]. Ezt a lófajtát Türkmenisztánban olyan becsben tartják, hogy a címerükbe is belefoglalták.



4. Kép: Türkmenisztán címere
A Babilon ellen készülő méd csapatok bibliai leírása: „Élesítsétek a nyilakat, töltsétek meg a tegzeket…tűzzétek ki a zászlót az országban, fújjátok meg a trombitát,…hozzátok ki a lovakat, mint rettenetes sáskasereget…” [Jer. 51, 11., 27.] megfelel a kalandozások kora csapatainak leírásához: „védj meg minket a magyarok nyilaitól” [Muratori, Ludovico Antonio: Antiquitates Italicae medii aevi. Tomus primus, 1738. 21–22.]
Egy – ugyancsak a hajdani Méd Birodalom területén található - állam, Tadzsikisztán hivatalos zászlója is piros-fehér-zöld sávokat tartalmaz és a tadzsik címerben is megtalálható a nap. A Kárpát-medence X. századi antropológiai leletanyagának megoszlásával összefüggésben ezt írja Fóthi Erzsébet, az MTM Embertani tárának munkatársa a tadzsikokkal összefüggésbe hozható pamíri típusról:
„…Pamíri típus. Térben és időben Közép-Ázsia vaskoráig vezethető vissza ez a teljes egészében europid típus, amelyre rövid agykoponya, magas, keskeny arc, meredek homlok, nagy, kerek szemüreg jellemző. Nem közismert, hogy Közép-Ázsiában az időszámítás kezdetéig europid típusú lakosság élt. Iráni eredetű lovas nomád népek voltak. Több hullámban érkeztek, a korábbiak a szakák, a későbbiek az uszunok voltak. Ők tulajdonképpen az ázsiai szkíták. Ezt az embertani típust nagy létszámú népesség képviselte, amely napjainkig ugyanazon a területen él a Pamír vidékén, az Amu-Darja és a Szir-Darja között. Utódaik a tadzsikok és Irán egyes vidékeinek a lakossága. Ez a pamíri típus kis számban megtalálható a hazai X. századi temetőkben is, döntő mértékben a leggazdagabb vezető rétegben…."

5. Kép: Tadzsikisztán zászlaja
A Pamír térségében volt a hajdani, a mai India felét meghódító Hephtalita (görögül hephta = hét) Birodalom központja.
 A magyar krónikákban és címerben szereplő hetes szám – hetumoger név, hét vezér (Anonymus), hét vágás - megtalálható Türkmenisztán címerében és Tadzsikisztán zászlajában is. Előbbinél hét gyapotvirág, utóbbinál a korona feletti félkör hét csillaga.
A nepmesekben van heted het orszag,hétfejű sárkány, Brasso mellett Hetfalu,csango-magyar telepules volt,ma vegyes,Segesvar mellett;Hetur nevu telepules,stb.
Figyelemre méltó, hogy a Pamír térségében – a Tadzsikisztánnal határos Kirgizisztánban folytatott kutatás szerint – gyakori a „magyar” szó személy-, földrajzi- és etnikai névként is. [Konkobajev, Kadyraly 2013]
A méd-tadzsik/szkíta-hun-avar-magyar kapcsolatot a nemzeti színek párhuzamain és az antropológiai adatokon kívül régészeti leletek is alátámasztják. A honfoglalás kori vezető réteg temetkezési szokásaira jellemző - selyem vagy bőr szemfedőre varrt, aranyból, vagy ezüstből készült – szem és szájlemezek, halotti maszkok megtalálhatók az előkelő lovas nomádok sírjaiban Kelet-Turkesztántól, Belső-Ázsiától és a pamíri térségtől kezdve Szibérián keresztül az Urál-vidékig, Ukrajnáig és a Kárpát medencéig. [Benkő Mihály: Halotti maszk és sírobulus, in: Antik Tanulmányok 1987-88. évi 2. szám, 169-200; Benkő Mihály, Aranymaszkos ősmagyar vezérsír, in: Antik Tanulmányok LVII (2003), 111–125; Mihály Benkő, Burial masks of mounted Nomadic peoples in the migration period (1st Millenium A. D. Acta Orientalia Academiae Scientarium Hungariae, Tomus XLVI. 118-131].

6. Kép: Szemlemezek Forrás: Benkő Mihály 1987-88.

7. Kép: Szem- és szájlemezek – Rakamaz. Forrás: Ősi halotti maszkok. A honfoglaló magyarság keleti eredetű halottas szokása. Magyar Nemzeti Múzeum, kiállítási katalógus. Budapest. 2013., 44. kép

8. Kép: Selyem, ill. bőr alapra helyezett nemesfém halotti maszkok, szem- és szájlemezek Eurázsiában a népvándorlás korában. Forrás: Benkő Mihály 1992-93
Felmerül a kérdés, hol kerülhettek a médek kapcsolatba az un. finnugor népekkel, majd a hunokkal. A több tudós által a magyarok őshazájának tekintett nyugat-szibériai, Irtis, Isim, Tobol vidéki ún. szargatkai kultúra a Kr. e. V-III. század között állt fenn. Keletkezésének időpontja összefüggésbe hozható a Méd Birodalom bukásával, vagyis a médek egy része ekkor északra vándorolt. Az Kr. e. III. század után a terület hun befolyás alá került. A hun főhatalom Kr. e. III. és Kr. u. III. század között állt fenn, majd a hunokkal a szargatkai kultúra népességének egy része is nyugatra vonult.
A szargatkai kultúráról a következőket írja a NYEST.hu finn-ugor portál [Zergenyei: Ősmagyarok nyugat-szibériában 2011. júl. 22.]: „…A kultúra alapjának valamiféle ősiráni népességet tartanak, amely fokozatosan hatása alá vonta a környezetében élő ugor és szamojéd népcsoportokat, ha úgy tetszik, iranizálta őket. Fölmerült az a lehetőség is, hogy a szargatkaiak a hunok etnogenezisében is szerepet játszottak...” A. Mogilnyikov a következőképpen foglalja össze a Szibériában és Közép-Ázsiában a Hsziungnu Birodalom bukása utáni eseményeket (Mogilnyikov, V. A.: Szargatszkaja kultúra, in: Sztyepnaja polosza Aziatszkoj csasztyi SzSzSzR v szkifo-szarmatszkoje vremja. Moszkva, 1992. 274–311): „…Az északi hsziungnuk az időszámításunk első évszázadában, a kínai császári hadseregtől elszenvedett katonai csapások után is, ha megtépázva is, de megőrizték politikai függetlenségüket Belső-Ázsiában. Az i. sz. II. században Nyugat felé indultak, magukkal sodorva az útjukba akadó törzseket. Mogilnyikov feltételezi, hogy a továbbiakban, az i. sz. III-IV. századokban, az északi hsziungnuk erőteljesen megváltozott kultúrával és megváltozott etnikai összetétellel, Közép-Ázsia, Kazahsztán és Délnyugat-Szibéria területén belül hatalmas, sok etnikumból álló nomád törzsszövetséget, mondhatnánk, államot alkottak. Ez a nomád államalakulat „hun” néven vált ismertté…”
 A jelentős népességnövekedés a fent említett területek népeinek Nyugat felé vándorlásához vezetett. Kapcsolódóan a fentiekhez, a szargatkai kultúra megszűntével kapcsolatban a következőket írja V. A. Mogilnyikov: „A szárgátkai kultúra az i. sz. III század végén, vagy a IV. század elején megszűnt létezni, nyilvánvalóan a népvándorlás eseményeinek következtében. A lakosság letelepedett része megsemmisült, vagy északra, a tajgazónába menekült, nomád állattenyésztést folytató része pedig a hunok soknemzetiségű együttesében nyugatra vonult, és a magyar etnogenezis egyik elemévé vált.” V. A. Mogilnyikov ezen utóbbi feltételezésének alapja a magyarok ugor nyelve, valamint az, hogy a szargatkai kultúrát a kultúrával foglalkozó kutatók többsége ugornak véli. Megjegyeznénk, hogy Vámbéry Ármin tisztán elméleti alapon, régészeti bizonyítékok ismerete nélkül, V. A. Mogilnyikovéhoz némileg hasonló nézetre jutott, már a XIX. század végén. Szerinte „ugorok bőségesen voltak Attila seregében”.
***
A méd-magyar kapcsolatot nyelvészeti és embertani adatok is alátámasztják.
A perzsa, kurd és afgán nyelvet az indo-európai nyelvcsalád iráni ágába sorolják. Ugyanakkor az iráni nyelv több olyan tulajdonsággal rendelkezik, amelyek a többi indo-európai nyelvben nem, ugyanakkor a magyar nyelvben megtalálhatók.
Mindenekelőtt a mély „a” hangot említem meg. A hangok a nyelvek legtartósabb elemei. Sok esetben megfigyelhető, hogy személyek vagy népek nyelvcsere esetén is megőrzik a korábbi nyelvben használt hangokat. A külföldiek számára az esetek többségében például a mély „a” hang megtanulása nagy nehézségbe ütközik, ehelyett „á” hangot ejtenek.
Az iráni nyelv – szemben a többi indoeurópai nyelvvel és hasonlóan a magyar nyelvhez – agglitunatív (toldalékoló) és nincsenek benne nemek.
A szkíto-szarmata korból (ie. 7-1. század) és az azt követő népvándorlás korából (isz. 1-8. század) származhatnak a magyar nyelvben található ősi iráni szavak. Ezek közel sem teljes listája a következő: ezer, kard, nemez, tej, tíz, száz, vám, vásár, vár (főnévként), asszony, híd, úr, kéj, arany, ló, nyereg, és fék. [Péli Péter: Terrorizmus vagy szőnyegszövés? Mi jut eszünkbe az iráni nyelvekről? In: NYEST nyelvészeti portál, 2010. május 4.]
Dr. Tóth Tibor antropológus több cikkben is foglalkozott a magyarság etnogenezisének problémájával.
Egy 1965-ben megjelent cikkének végén, összegzésként megállapítja: „…a honfoglaló magyarság embertani kialakulásának folyamata eltérő az Urál melléki ugor csoportokétól és kronológiailag a folyamat már a szarmata korban elkezdődött, regionálisan pedig nem az Urál-, hanem az Észak-Káspi melléken ment végbe….” [Dr. Tóth Tibor: A honfoglaló magyarság ethnogenezisének problémája. In: Anthropologiai Közlemények, IX. évf. (1965) 4. sz., pp. 139-149.]
1969-ben külön cikkben foglalkozik a honfoglaló magyarság genezisének szarmatakori időszakával. Ebben a következőket állapítja meg: „…a honfoglaló magyarság elődeinek, vagyis az ősmagyaroknak antropológiai arculata (aspektusa) eltér a Káma-Bjelaja mentén élt népvándorláskori etnikai csoportokétól, és a morfogenezis areálja az Észak-Káspi mellékére körvonalazódik …. Ezenkívül az összehasonlításokból megállapítható az is, hogy az ősmagyarok antropológiai arculata kialakulásának folyamata az Alsó-Volga és a Mugodzsár közötti térségben már az időszámításunk előtti 1. évezredben elkezdődött…” [Dr. Tóth Tibor: Az ősmagyarok genezisének szarmatakori etapjáról. In: MTA Filozófiai és Történettudományi Osztályainak Közleményei, XIX. évf. (1969), pp. 85-95.]
Dr. Tóth Tibor megállapításai szélekörű terepkutatáson alapszanak. Az 1960-as években több, mint háromezer mérést végzett sokkötetes, máig kiadatlan akadémiai doktori disszertációjához az akkori Szovjetúnió több tagköztársaságában, így Baskíriában, Kazahsztánban és Üzbegisztánban is. Nevéhez fűződik a magyarságkutatás 20. századi legjelentősebb eredménye is. Terepkutatása során – Julianus barát 1236-os útja után – ő találkozott először Közép-Ázsiában olyan személyekkel, akik a magukat keleti magyar népcsoport tagjainak vallják.
Dr. Tóth Tibor naplófeljegyzései szerint - anélkül, hogy ismerte volna a médeknek a Bibliában fennmaradt önelnevezését – a magyar szót a mad/méd szóból vezette le és ugyanerre az eredményre jutott a nemzetközileg ismert orosz tudós Gumiljev is. Dr. Tóth Tibor 1965. május 13-án a következőket jegyezte be naplójába:
„Az elmúlt napokban, még Alma Atában, a „magyar” elemzésekor eszembe villant a mad méd (=Média) összefüggés lehetősége…Így ma szinte megdöbbentő volt, amikor ezt a szóbontást leírtam Gumiljovnak (mad-iar) azonnal a méd szót említette…”

 
9. Kép: Részlet dr. Tóth Tibor naplójából.
Irodalom
Bartha A.: A magyar nép őstörténete. Budapest, 1988.
Benkő Mihály, Halotti maszk és sírobulus, in: Antik Tanulmányok 1987-88. évi 2. szám, 169-200.
Benkő Mihály, Aranymaszkos ősmagyar vezérsír, in: Antik Tanulmányok LVII (2003), 111–125
Benkő, Mihály: Burial masks of mounted Nomadic peoples in the migration period (1st Millenium A. D. Acta Orientalia Academiae Scientarium Hungariae, Tomus XLVI. (1992/93.) 118-131.
Bernshtam, A.N.: Ocherk istorii gunnov. Leningrad 1951.
Chernyecov, V.N.: Drevnaja istorija Srednego Priob’ja. Moszkva 1953.
Erdélyi István – Benkő Mihály: A szárgátkai kultúra és a hunok. Eleink 2005. 4 (2): 5-17.
Fodor I.: Hol készültek az I. Péter-gyűjtemény szibériai aranylemezei? In: Az idő rostájában III. (szerk.: Andrásfalvy B. és mtsai) Bp. 2004. 145-161.
Fóthi E. 2006. A Kárpát-medence X. századi antropológiai leletanyagának megoszlása. – In: Sziget A. (szerk.) A Magyar Őstörténeti Munkaközösség Egyesület Jubileumi Konferenciája, 47-58.
Konkobajev, Kadyraly: Ősmagyar nyomok a kirgiz nyelvben, in: Eleink XII/2 (30) 2013, 40-43
Koryakova, L. – Epimakhov, A. V.: The Urals and Western Siberia in the Bronze and Iron Ages. Cambridge World Archaeology. Cambridge, 2007.
Makkay János, Szarvasok, lovak, szemfedők, üstök és tálak. Indoiráni sajátosságok a finnugor és magyar régiségben, és keletkezésük kérdései. Budapest, 2007.
Matvejeva, N.P.: Sargatskaja kul’tura na Srednem Tobol’e. Novoszibirszk 1993.
Matvejeva, N.P.: Kraj v rannem zheleznom veke. In: Istorija Kurganskoj oblasti. Kurgan 1995.
Mogil’nyikov, V.A.: K sostojanii voprosa. In: Etnicheskie processi. Izhevsk 1983.
Mogil’nyikov, V. A.: Sargatskaja kul’tura. In: Moskova M.G. (szerk.), Stepnaja polosa aziatskoj chast’i SSSR v skifo-sarmatskoe vremja. Moskva 1992. 292 – 311. (Serija Arheologija SSSR).
Molnár E.: A magyar nép őstörténete. Budapest. 1953.
Napolskikh, V.V.: Vvedenyije v istoricheskuju uralistiku. Izhevsk, 1997. (A korábbanGöttingában tartott előadássorozatának átszerkesztett szövege. A kérdés szakirodalmaegyébként  óriási és az nagyrészt a magyarországi könyvtárakban hiányzik,  a magas nemzetközi kölcsönzési költségek miatt ez év márciusa óta már gyakorlatilagbehozhatatlan. A legteljesebb vonatkozó bibliográfia megtalálható a Botalov, Sz. G. és Ivanova, I.O. által szerkesztett kétkötetes monográfiában: Drevnaja istorija Juznogo Zaural’ja I-II. Cseljabinszk 2000) Omszk – Drevnie sokrovishcha Szibiri. Omszk 1988.
Péli Péter: Terrorizmus vagy szőnyegszövés? Mi jut eszünkbe az iráni nyelvekről? In: NYEST nyelvészeti portál, 2010. május 4.
Szent Biblia, fordította Károli Gáspár (Budapest, 2001.) Ésa 21, 1-10.
Dr. Tóth Tibor: A honfoglaló magyarság ethnogenezisének problémája.In: Anthropologiai Közlemények, IX. évf. (1965) 4. sz., pp. 139-149.
Dr. Tóth Tibor: Az ősmagyarok genezisének szarmatakori etapjáról. In: MTA Filozófiai
Dr. Tóth Tibor: Az ősmagyarok genezisének szarmatakori etapjáról. In: MTA Filozófiai és Történettudományi Osztályainak Közleményei, XIX. évf. (1969), pp. 85-95.
Vasziljev, V. I.: K etnicheskoj kharakteristike naselenyija. In: Kul’turnije i hozjaistvennije tradicii. Novosibirsk 1989. (Botalov – Ivanova nyomán).
Vámbéry Ármin: A magyarság keletkezése és gyarapodása. Budapest, 1898.

Forrás: http://julianusbaratai.blog.hu/2016/06/02/medek_magyarok