… A magyarság számára nem volt idegen a kereszténység, hiszen
Lebédiában olyan sok keresztény volt közöttük, hogy Konstantinápolyban
külön püspököt szenteltek számukra. Sőt a kereszténységgel már
dél-kaukázusi őshazájukban megismerkedtek a “szkíták” közt térítő András
és Fülöp apostolok révén, örmény szomszédaik pedig a világ összes népei
közül elsőként tették államvallásukká a kereszténységet a 4. században.
Örmény mintára (? K.M.E.) épültek az új hazában az első magyar
keresztény templomok is a 10. század vége felé. A magyarság tehát még a
Kaukázusban megismerkedett ezekkel, ott magáévá is tette azokat, és
nyilván vándorlásai különböző állomásain épített is ilyeneket, különben
évszázadokkal később már nem emlékezett volna erre az építkezési
formára.
Honfoglaláskori magyar sírokban számos díszes, gyakran ereklyéket is
magukban foglaló keresztet is találtak, különösen az előkelő
hölgyekében, akik ezeket a nyakukban hordták. Ezek az úgynevezett
“szentföldi típusú” keresztek nem az egyenlőszárú görög, azaz bizánci
formát követik, hanem hosszúszárúak és a rajtuk látható Krisztus és
szentek stílusa és megmunkálási módja dél-kaukázusi, sőt szíriai
eredetre utal. A magyarság legfelsőbb köreiben tehát már akkor számos
hívőre szert kellett tennie a kereszténységnek, amikor őseink még
dél-kaukázusi őshazájukban, már, velük rokon kultúrájú keresztény népek
szomszédságában éltek. Ezeket a nem-bizánci és nem-római keresztény
kapcsolataikat őseink nyilván nyugatra költözésük során is
fenntartották, és feltehetően még a Kárpát-medencében ápolták.
Az egyszerű vitézek asszonyaink ilyen díszesen megmunkált keresztekre
természetesen nem telt. A köznép sírjaiban talált, különböző méretű
keresztek viszont egymáshoz rendkívül hasonlítanak és viszonylag
primitív formájúak és kivitelűek, ami azt mutatja, hogy ezek valósággal
sorozatban, tömegesen készültek és voltak használatban.
A Kárpát-medencében évszázadokkal Álmos és Árpád magyarjai előtt
megtelepült avar-magyarok közt is sok volt a keresztény, az utolsó avar
kagánok maguk is keresztények voltak. A Hódmezővásárhely közelében fekvő
székkutasi nagy avar temető férfisírjaiban talált, vasból készült,
hosszúkás (szintén nem görög formájú) keresztek arról tanúskodnak, hogy
ezek az avar-magyarok is még a kaukázusi őshazából hozták magukkal a
kereszténységet.
A kereszténységnek ez az ősi, honfoglalás előtti formája
természetesen a latin és a görög rítusú kereszténységtől egyaránt
különbözött: mindkettőnél közelebb állt a magyarság saját
hagyományaihoz, vallásos fogalmaihoz, mítoszaihoz és formavilágához.
Azonos szellemi talajból táplálkozott a manicheizmussal, annak Krisztus
tanításától való későbbi elhajlásai nélkül. Perzsa-pártus eszmei
alapokra épült, ugyanazokra, amelyekre maga Jézus is alapozta tanítását
földi életében. Ezért igazabb és mélyebb volt, mint a kereszténység két
nagy fő áramlata, amelyek később ketté is szakították Jézus Krisztus
egyházát. Nem állt mereven szemben az ősi “pogány” kultúrával és
életformával, és nem zárkózott el annak gyakorlati megnyilvánulásaitól.
Mindenben megfelelt a magyarság nyílt és toleráns életszemléletének;
mondhatnánk, nemzeti szempontból testreszabott volt.
(Endrey Antal, Az ország koronája, Boldogasszony Könyv- és Lapkiadó, Hódmezővásárhely, 1999, 33-36. old.)
—————————–
Keresztek honvisszafoglaláskori magyar sírokból:
… A magyarság számára nem volt idegen a kereszténység, hiszen
Lebédiában olyan sok keresztény volt közöttük, hogy Konstantinápolyban
külön püspököt szenteltek számukra. Sőt a kereszténységgel már
dél-kaukázusi őshazájukban megismerkedtek a “szkíták” közt térítő András
és Fülöp apostolok révén, örmény szomszédaik pedig a világ összes népei
közül elsőként tették államvallásukká a kereszténységet a 4. században.
Örmény mintára (? K.M.E.) épültek az új hazában az első magyar
keresztény templomok is a 10. század vége felé. A magyarság tehát még a
Kaukázusban megismerkedett ezekkel, ott magáévá is tette azokat, és
nyilván vándorlásai különböző állomásain épített is ilyeneket, különben
évszázadokkal később már nem emlékezett volna erre az építkezési
formára.
Honfoglaláskori magyar sírokban számos díszes, gyakran ereklyéket is
magukban foglaló keresztet is találtak, különösen az előkelő
hölgyekében, akik ezeket a nyakukban hordták. Ezek az úgynevezett
“szentföldi típusú” keresztek nem az egyenlőszárú görög, azaz bizánci
formát követik, hanem hosszúszárúak és a rajtuk látható Krisztus és
szentek stílusa és megmunkálási módja dél-kaukázusi, sőt szíriai
eredetre utal. A magyarság legfelsőbb köreiben tehát már akkor számos
hívőre szert kellett tennie a kereszténységnek, amikor őseink még
dél-kaukázusi őshazájukban, már, velük rokon kultúrájú keresztény népek
szomszédságában éltek. Ezeket a nem-bizánci és nem-római keresztény
kapcsolataikat őseink nyilván nyugatra költözésük során is
fenntartották, és feltehetően még a Kárpát-medencében ápolták.
Az egyszerű vitézek asszonyaink ilyen díszesen megmunkált keresztekre
természetesen nem telt. A köznép sírjaiban talált, különböző méretű
keresztek viszont egymáshoz rendkívül hasonlítanak és viszonylag
primitív formájúak és kivitelűek, ami azt mutatja, hogy ezek valósággal
sorozatban, tömegesen készültek és voltak használatban.
A Kárpát-medencében évszázadokkal Álmos és Árpád magyarjai előtt
megtelepült avar-magyarok közt is sok volt a keresztény, az utolsó avar
kagánok maguk is keresztények voltak. A Hódmezővásárhely közelében fekvő
székkutasi nagy avar temető férfisírjaiban talált, vasból készült,
hosszúkás (szintén nem görög formájú) keresztek arról tanúskodnak, hogy
ezek az avar-magyarok is még a kaukázusi őshazából hozták magukkal a
kereszténységet.
A kereszténységnek ez az ősi, honfoglalás előtti formája
természetesen a latin és a görög rítusú kereszténységtől egyaránt
különbözött: mindkettőnél közelebb állt a magyarság saját
hagyományaihoz, vallásos fogalmaihoz, mítoszaihoz és formavilágához.
Azonos szellemi talajból táplálkozott a manicheizmussal, annak Krisztus
tanításától való későbbi elhajlásai nélkül. Perzsa-pártus eszmei
alapokra épült, ugyanazokra, amelyekre maga Jézus is alapozta tanítását
földi életében. Ezért igazabb és mélyebb volt, mint a kereszténység két
nagy fő áramlata, amelyek később ketté is szakították Jézus Krisztus
egyházát. Nem állt mereven szemben az ősi “pogány” kultúrával és
életformával, és nem zárkózott el annak gyakorlati megnyilvánulásaitól.
Mindenben megfelelt a magyarság nyílt és toleráns életszemléletének;
mondhatnánk, nemzeti szempontból testreszabott volt.
(Endrey Antal, Az ország koronája, Boldogasszony Könyv- és Lapkiadó, Hódmezővásárhely, 1999, 33-36. old.)
A nagy átállás Taksony fia Géza és annak fia István alatt történt,
amikor az országot a nyugat római kereszténység felé fordították. A
kereszténység nyugati változata a magyarság számára ismeretlen volt.
Felvétele egy teljesen idegen kultúrkörbe való beilleszkedést is
jelentett.
A magyarság számára csak a nyugati kereszténység volt idegen. Az ősi
kereszténységet gyakorló ősmagyaroknak semmiképpen nem új és ismeretlen
vallás volt Jézus tanításának követése. Bizonyítja ezt Luitbrandt
cremonai püspök állítása is 910-ben: “gens hungarorum videlicet
christiana”… azaz “a Magyar Nemzet nyilvánvalóan keresztény”. Luitbrandt
ezt a kijelentést azután tette, miután a Lombardiát megszálló
magyarokkal egy évig állandó érintkezésben volt.
Izsák ben Ábrahám Tróki, lengyelországi rabbi (1533-1594), a
kereszténység nagy ellensége, a “Chizzúk Emuná” c. könyvében ezt írja:
“Ahogyan Izraelt megbüntette az Úr a ‘bálványimádás’ miatt, ugyanez lesz
a sorsa a katolikusoknak is, mert bálványimádást űznek. Ahogyan
Izraeltől elvétetett – Isten büntetése képpen a királyság – ugyanúgy
vetette el a görög keresztényeket is az Isten a színe elől, mert nekik
sincsen már királyságuk, hanem a török császár alattvalói lettek…
Ugyanez a helyzet a Magyarokkal is, akik a NÁZÁRI JÉZUS VALLÁSÁT
KÖVETTÉK, de kiestek a méltóságukból és ők is elvesztették a
királyságukat…” mondja Tróki Izsák – félreérthetetlen emlékezésül a
magyarok ősi vallására… Miért veszi külön említésre Tróki a magyarokat…?
Nyilván azért, mert szerinte az Ó-szövetségi alapon álló római és görög
kereszténység nem volt ‘Jézus vallása’.” (Idézet Badiny Jós F., “A
Káld-Pártus hagyomány és a magyarok Jézus-vallása” (1999) című
könyvéből, 190. oldal)
Badiny Jós Ferenc szerint a “szentföldi típusú” mellkereszteken
látható személyek “pártus-jellegű öltözetben vannak. Az egyik oldalon az
“Elő Jézus” látható, hiszen lábai sebzetlenek, a másik oldalon
Boldogasszony, aki két tenyerét pártus királynői módon felénk fordítja.
Mindkét alakot 4-4 apostol veszi körül, szintén pártus-jellegű ruhában.
Képek az említett keresztekről és az Árpád-kori kerektemplomokról a
“képek” címszó alatt láthatók. (K.M.E.)
A nagy átállás Taksony fia Géza és annak fia István alatt történt,
amikor az országot a nyugat római kereszténység felé fordították. A
kereszténység nyugati változata a magyarság számára ismeretlen volt.
Felvétele egy teljesen idegen kultúrkörbe való beilleszkedést is
jelentett.
A magyarság számára csak a nyugati kereszténység volt idegen. Az ősi
kereszténységet gyakorló ősmagyaroknak semmiképpen nem új és ismeretlen
vallás volt Jézus tanításának követése. Bizonyítja ezt Luitbrandt
cremonai püspök állítása is 910-ben: “gens hungarorum videlicet
christiana”… azaz “a Magyar Nemzet nyilvánvalóan keresztény”. Luitbrandt
ezt a kijelentést azután tette, miután a Lombardiát megszálló
magyarokkal egy évig állandó érintkezésben volt.
Izsák ben Ábrahám Tróki, lengyelországi rabbi (1533-1594), a
kereszténység nagy ellensége, a “Chizzúk Emuná” c. könyvében ezt írja:
“Ahogyan Izraelt megbüntette az Úr a ‘bálványimádás’ miatt, ugyanez lesz
a sorsa a katolikusoknak is, mert bálványimádást űznek. Ahogyan
Izraeltől elvétetett – Isten büntetése képpen a királyság – ugyanúgy
vetette el a görög keresztényeket is az Isten a színe elől, mert nekik
sincsen már királyságuk, hanem a török császár alattvalói lettek…
Ugyanez a helyzet a Magyarokkal is, akik a NÁZÁRI JÉZUS VALLÁSÁT
KÖVETTÉK, de kiestek a méltóságukból és ők is elvesztették a
királyságukat…” mondja Tróki Izsák – félreérthetetlen emlékezésül a
magyarok ősi vallására… Miért veszi külön említésre Tróki a magyarokat…?
Nyilván azért, mert szerinte az Ó-szövetségi alapon álló római és görög
kereszténység nem volt ‘Jézus vallása’.” (Idézet Badiny Jós F., “A
Káld-Pártus hagyomány és a magyarok Jézus-vallása” (1999) című
könyvéből, 190. oldal)
Badiny Jós Ferenc szerint a “szentföldi típusú” mellkereszteken
látható személyek “pártus-jellegű öltözetben vannak. Az egyik oldalon az
“Elő Jézus” látható, hiszen lábai sebzetlenek, a másik oldalon
Boldogasszony, aki két tenyerét pártus királynői módon felénk fordítja.
Mindkét alakot 4-4 apostol veszi körül, szintén pártus-jellegű ruhában.
Endrey Antal
Forrás: http://arpad.org/osmagyarok/kereszteny-osmagyarok/
http://arpad.org/