Ezen magyar ABC-vel foglalkozó, a „JEL JEL JEL avagy az ABC 30.000 éves története” c. műve 209.- 211. oldalán Varga Csaba bemutat néhány hieroglif jelet, amelyek rovásírás jelkészletünk szerves részét képezik, nevüket onnan kapták, hogy geometriájukban hasonlítanak az ősi, egyiptomi írásjelekhez, hangi értékük pedig állandó összetételű betűcsoport, és nemcsak egy betű. Közülük az egyik azért érdekes, mert napjainkig megmaradt rovásírásos jelkészletünkben, ismerjük a hozzárendelt hangi értéket, betűsort, de nem tudjuk a jelentését, és eddig még nem került elő olyan magyar eredetű írásmaradvány, ahol értelmezhető szöveg környezetében, vagy akár önállóan is előfordulna. Mondhatjuk tehát, hogy ez egy rejtőzködő jel, míg a másik éppen azzal tűnik ki, hogy számtalan korban és helyen megjelent, mai szóhasználattal és némi túlzással élve, világkarriert futott be.
Próbáljunk meg a nyomába eredni a talányoknak, annak hangsúlyozásával, amit maga a szerző is kijelent a felmerülő lehetséges megoldások kapcsán: „Ha nem tudunk valamit, minden ötlet komolyan megfontolandó.”
A „rejtőzködő” jel származtatása, kezelése ligatúraként.
A rovásírás rejtelmeivel nem foglalkozó olvasóink számára jegyzem meg, hogy ligatúra alatt azokat az, egyedi rovásírás jelekből összeállított, rendkívül elmés építményeket értjük, amelyek általában eseti jellegűek, helymegtakarítás és szellemiképesség-próba céljából születnek, de közülük a sikeresebbek, mint állandósult ligatúrák, a „közírás” részévé is válhatnak.
A vizsgált jel grafikai képe:
A jelhez tartozó hangi érték vagy betűsor: TPRS
Mivel a magyar ABC hieroglif jelei (korukról, eredetükről szinte semmit sem tudunk) többségükben az egyiptomi szkarabeusz jelével való rokonságot mutatják, képi és hangi értékben egyaránt, feltételezhető, hogy a vizsgált jel is ezek egyikéből jött létre.
Kiindulásként fogadjuk el a szerző feltételezését, miszerint a vizsgált jel alapja, az alábbi magyar hieroglif jel, melynek hangi értéke:TPRu, míg a szkarabeusz jelé: HPR
Tehát az alapjel grafikai képe:
Meglátásom szerint, ez az alapjel vizuálisan mindenképpen, de talán gondolati síkon is, kell, hogy emlékeztessen bennünket kabar őstörzsünk alábbi NAP jelére is:
melyen a nap sugarainak görbülése, a nap forgását, kialakulásának körülményeit szimbolizálja. Nemsokára meglátjuk, milyen közel vagyunk az igazsághoz.
A továbbiakban, ellentétben Telegdi János elméletével (Rudimenta c. rovásírásos tankönyv: 1598 – hiv. irod. 210. old.), én abból indulok ki, hogy a vizsgált jelünk két hieroglif jel ligatúrájából keletkezett, követve ezután Varga Cs. (hiv. irod. 211.old) gondolatmenetét, az alábbi algoritmus szerint:
A ligatúra hangi értékének értelmezése.
A rovásírás jeleinek összeolvasása jobbról balra történik, nem feledve viszont, hogy itt valójában csak „két” jelünk van, így a megfejteni kívánt betűsor: USTPR Természetesen, a későbbi értelmezés során az sem okozna problémát, ha megmaradnánk az eredeti TPRUS betűsorrend mellett.
Ha feltételezzük, hogy a jel alkotója alkalmazta a hangugratás módszerét (egyértelműség esetén a magánhangzók elhagyásának lehetősége), és abból az egyik leggyakrabban alkalmazott szabályt, az e hangzó elhagyását vesszük figyelembe, akkor az értelmezni kívánt gyökök sorozata a következőképpen alakul: TePeRUS = USTePeR. Innen viszont, már egyszerű dolgunk van.
Az US jelentése (bővebb magyarázat a hiv. könyv 212. oldalán): név szerinti ős(üs), de teremtő értelmű is. Mint teremtő, tudjuk örökkön való, tehát a jel átvitt értelemben az örökkévalóságot, az idők végtelenségét is szimbolizálja.
A Te második jelentéscsoportja Czuczor G. – Fogarasi L. szerint: te = távolító ta. Ez azért jelentős, mert a fenti betűsornak, a magánhangzók harmonikus összecsengése mellett, USTaPeR olvasata is lehetne, de ezek szerint a ta gyök is ugyanazt jelenti. A jelentéstartalmakat a TEhát, TEgnap, TEnger, TAlán, TAszít, TÁj, Távol, Tova szavakon keresztül érhetjük meg, és általában a térbeli eltávolításra, messzeségre, tehát a körülöttünk lévő végtelen tér jelképezésére vonatkoztathatjuk.
A PeR jelentése többek között, a PERgés, forgás, keringés, körforgás szavakban fejeződik ki, de tegyük hozzá, hogy a PER = PÖR szógyökök nagy szóbokrokat építettek ki maguk körül a magyar nyelv sok részterületén.
Olvassuk össze ezek után a jelentéstartalmakat, miszerint:
USTePeR = USTaPeR = teremtője a távoli körforgásnak = világmindenség-teremtő = örök végtelen világ
Nem feltétlen szükséges, de az utolsó, világmindenség-teremtő = örök végtelen világ filozófiai tartalmú egyenlőségtételhez fűzzünk annyi magyarázatot, hogy amíg teremtmény nincs, maga a teremtő a végtelen világ. Teremtménye viszont, mint sajátja, Őt testesíti meg, keletkezése után, tehát vele együtt lesz a végtelen világ.
A ligatúra, mint képi jel értelmezése
Első közelítésben mondhatjuk, hogy a ligatúra alkotója azt fogalmazta meg, amit maga körül látott (örök, távoli forgás), tehát értelemszerűen kimaradt belőle ő maga, és vonatkoztatási pontja, helye, a Föld. Tegyük ezt annak ellenére, hogy bodorság lenne feltételezni nagy szellemi képességekkel rendelkező őseinkről, miszerint ők is beleestek volna kései utódaik hibájába, és EGO-, vagy GEO-centrikus világképben gondolkodtak, akár egy pillanatig is. Pótoljuk azonban még ezt a hiányosságot is, oldjuk fel e látszólagos ellentmondást!
Nézzük, tehát még egyszer magát a ligatúrát, és bontsuk fel, ugyan nem az eredeti összetevők irányába haladva, hanem egy egészen új értelmezés szerint!
Az egymás fölötti hármas csúcs (A), a szerző értelmezése szerint (hiv. könyv 200. oldal) a „hegyek hegyét”, vagyis az Északi-sarkot jelenti. Aki tudta, hogy létezik Északi - sark, az tudott a Déli - sarokról (C) is, közöttük értelemszerűen kapcsolatot teremt a Föld forgástengelye (T), amely mindkét irányban túlnyúlva, kijelöli az égi pólusokat, korunkban északon az északi Sark-csillagot, létrehozva ezzel jelképesen, a Földnek a világmindenséggel való kapcsolatát.
Az itt bemutatott T rovásírás jel önmagában is a tengely fogalommal azonosítható, lásd a hiv. könyv 221.old. található táblázatban Varga Géza összeállítása alapján.
Értelmezésem szerint, tehát e jel és hangi értéke, egymást kiegészítve, szimbolizálja a Földet, a körülvevő Univerzumot, az Örökkévalóságot és annak Örökkön Való Teremtőjét, mind egyszerre, mert ez valójában mind egy is.
Nem tudom véka alá rejteni azt a meglátásomat sem, hogy e hieroglif jel átmeneti állapotában mindenképpen, illetve stilizáltan végső kialakításában is a női nemi részt szimbolizálja, mégpedig kétszeres jelképezéssel (tessék csak jól megfigyelni!), amitől viszont nem különösen bonyolult eszmetársítás után azonnal eljutunk a születés, a minden létező anyag teremtése, az anyag örök körforgása fogalmához is.
A „világkarriert befutott” Isten szó fogalmának eredete és ligatúrája.
A másik titokzatos jel, amiről beszélni szeretnék, szintén két hieroglif és egy rovásírás jelből képezett ligatúra, de ellentétben az előbbivel:
- jelentését nagyon jól ismerjük, százezer évek óta őskultúránk szerves része
- mint jelkép, nyugodtan mondhatjuk, világkarriert futott be, úgy vallási, mint világi uralkodói körökben, vagy a népművészetekben egyaránt
Bővebben erről részletes leírást találunk Varga Cs. hiv. könyve 212.-220. oldalán.
A ligatúra származtatása, jelképi jelölése, hangi értéke és jelentése:
Ezt a gondolatmenetet mindenki elfogadja, jelentése levezetését, annak jogosságát számtalan írásos szöveg, művészi alkotás, régészeti tárgy és lelet bizonyítja.
Az US-TeN = ŐS-TeN = Ős-tevő = Ős-teremtő = Isten magyarázatához csak annyit, hogy az US = Ős (kiejtésben = Is) azonosságot a fentiekben is bizonyítottuk, a TeN = tenni, teremteni jelentéstartalom egyezéshez pedig gondolom, kétség sem férhet.
Az Isten szó, mint fogalom jelentéstartalmának kibővítése.
Mielőtt e nem könnyű feladat megoldását elkezdeném, előre bocsátom, hogy a több lehetőség, amely bemutatásra kerül, nem ellentmondóan, egymást kiegészíti és mindenképpen a teljesség irányába hat.
Az Isten szó, mint fogalom gyökökre bontása: ISTEN = IS Te N
A IS = US = Üs, Ős jelentéstartalmat mai vonatkozásában is, továbbra is fogadjuk el, azzal a kiegészítéssel, hogy az ŐS fogalma átvitt értelemben tartalmazza az egyre távolabbi régmúltat, örökkévalóságot, a végtelen időt is.
A Te = Ta = távoli messzeség jelentéstartalom azonossággal, szintén az előbbi levezetésnél ismerkedtünk meg, itt csak hangsúlyozzuk ki újra, hogy természetesen ebben a megközelítésben a fogalom magát a végtelen teret szimbolizálja.
Az N, mint mássalhangzó, gyökként nem állhat magánhangzó nélkül!
Első megoldásban egészítsük ki az N-t a legkézenfekvőbbnek tűnő „e” hangzóval! Kiejtésben ez nem hallatszik, jelentése pedig az összevonás után, magától értetődően, eN = én, mint első személy is lehet. Őseink, e jelentéstartalmat itt alkalmazva, bizonyára nem magukra vonatkoztatva, ezt úgy értelmezhették:
ISTeeN = ISTeN = Isten = első(egy) személyben a végtelen tér és a végtelen idő.
A TeeN = TeN = tenni, teremteni állandósult, önálló jelentésűvé vált gyökkapcsolat viszont azt is jelenti, hogy gondolkodó eleink a világmindenséget, a végtelen időben megvalósulva ugyan, de alapvetően a végtelen tér teremtményének tekintették.
A második megoldás abból adódik, hogy az eredeti hieroglif jel hangi értéke: aNT
Ebben a megközelítésben a TeN = TNa = TeNa azonosság feltételezhető, amelyből adódik, hogy Na = Nő, illetve Na = aNa (ezek evidenciák) = anyaistennő értelmezés mellett, az előbbi „semleges” istenség egyértelműen női alakot öltött, és kinek nem jut itt az eszébe azonnal a Mi Nagyboldogasszony Anyánk, mint a kereszténység előtt tisztelt főistenségünk.
Ezt az ISTeNa = ISTeaNa = Isten = (legfőbb)Nőistenség logikai és filozófiai értelmezési azonosságot elsősorban nőelvi őstörzseink, a szemerék (sumérok), besenyők vagy fekete jászok (nem bőrszínük, hanem a ruhaviseletük alapján) stb. fogadták el, illetve hirdették. Ezzel adták meg a választ arra az örök, eredetfilozófiai kérdésre is, hogy: mi volt előbb, az anyag vagy az energia (erő = lélek = szellem stb.)? Ekként való állásfoglalásuk egyértelműen az anyag elsődlegességére utal, hiszen mindenféle anyag, mint megtermékenyülő és életadó, tehát passzív, befogadó, nőiségi jelkép, míg a szellem, az erő, az energia, mint behatoló, életre keltő, tehát aktív, természetesen hímségi jelkép. Röviden és megfordítva, az anyag elsődlegességének tudata maga után vonta a legfőbb Istenség női mivoltát.
A harmadik megoldáshoz, amely nélkül a fentiek alapján komoly hiányérzetünk is lehetne, az Ister szó, mint Isten jelentésű fogalom felelevenítése és értelmezése vezet el bennünket.
Az Ister szó római kori jelenlétével (a Duna elnevezése volt abban az időben!) a „Visszaszereztük Pozsonyt, a Dunát és a Kárpátokat” c. tanulmányom még nem nyilvános, módosított változatában már foglalkoztam, ezért a bizonyítás ott elhangzott részét itt nem ismétlem meg.
Előzetes ismeretek nélküli vizsgálat esetén is elfogadható azonban, hogy az ISTEN = ŐsTeN = ŐsTeR = USTeR = ISTER egyenlőség fennáll, hiszen a TeR = TERemtő, tevő azonossághoz kétség sem férhet. Márpedig, az Isten szó fogalmi elemzésekor éppen az ősteremtő jelentéstartalom volt az egyik legfőbb „érvünk” állításunk igazolására, csak ez a változat az utóbbi 1500 évben egy kissé háttérbe szorult, valószínűleg a hun birodalom összeomlása következtében is, amely következtetést a végén majd jobban megmagyarázom.
Az Ister szó, mint fogalom gyökökre bontása: ISTER = IS Te R
Az IS és a Te gyök ugyanaz, mint előbb, magyarázatot tehát nem igényel.
Az R betűvel kapcsolatban is hasonló az eljárás, csak egyszerűbb a helyzet, mint az N betűnél volt. Itt elegendő a legkézenfekvőbb megoldás, az eR gyök vizsgálata.
Régről tudjuk, hogy az eR = embeR, eRő, féRfi stb. jelentéssel bír, érzelmileg minket mélyen érintő, legismertebb formája a magyar = megyer = mager = mag ember = minden emberi élet kezdete létfilozófiai összefüggésben nyilvánul meg.
Az eddigiekből következik, hogy az ISTeR = Isten = (legfőbb) Férfi Istenség értelmezés, tehát egyértelműen a hímelvű társadalmakban, hímelvű őstörzseinknél kellett, hogy az eredetfilozófiai elmélkedések és magyarázatok kiindulási pontjául szolgáljon. Közéjük tartoztak a magyarok, hunok valamint, ha már előbb is említettük, a fehér jászok, akiknél a gyász (= jász!) színe is a fehér volt. Így érthetjük meg a fenti, előre jelzett összefüggést, miszerint, az Ister elnevezés a hímelvi hunok európai jelenléte, Kárpát-medencei uralkodása idején elfogadott volt, de birodalmuk bukása után, a feltehetően nőelvi avarok inkább az Isten szót használták. A kereszténység térhódítása és magyarok általi elfogadása után, pedig már esély sem volt a hittérítők által is átvett fogalmak, elnevezések megmásítására. Végül, csak egy utolsó megjegyzés, ami ide kívánkozik: láthatjuk, hogy az a közösség biztosított elsődlegességet a teremtésben a szellemnek, az anyaggal szemben, amelyik ISTERben hitt. Hát, egy kicsit megzavarodtunk ezen a téren is, ellentmondás látszik felbukkanni a magyarság hímelvűsége, Isten-, és Nagyboldogasszony-hite között, csak nincs tudomásunk róla. Egyszerű megoldásnak látszik a hímelvűségre utaló következtetéseink „feladása”, de én azt hiszem, a kérdés ennél egy kicsit bonyolultabb. Őseink tudásának megismerése és átvétele igazíthat el bennünket ebben is, ha még jobban oda figyelünk rájuk.
http://hunhir.hu/index.php?pid=ony&id=000412
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése