Nem szaporodhatunk tovább, hisz ma már lassan mindenki tudja, hogy a jelenlegi gazdasági növekedés még plusz egy fél bolygót igényelne, ha ezt a „fejlődést” fent szeretnénk tartani. A becslés óvatos, mivel egyes számítások ennél jóval több pluszt határoznak meg.
Mindezt nem nehéz kiszámítani, akár kinek is van igaza, hisz egyszerű matek, hogy egyszer felemésztjük a Földet, azaz semmi sem marad mögöttünk, csak a nagy üresség, egy tönkretett bolygó.
Sokan legyintenek, arrébb van az még, hisz az emberek java legfeljebb az unokáik életéig gondolkodik, tovább már nem. Miért nem? Egyszerűen így lettünk tervezve.
A probléma azonban nem a távolabbi jövőben él, hanem már most a jelenben. Nem csak azért, mert kezdjük tapasztalni a klímaváltozás jeleit, hanem azért is, mert egyszerűen a Jövő Nemzedékének az erőforrásait fogyasztjuk, amit úgy is modellezhetünk, hogy a környezet kárára hiteleznek minket úgy, hogy még sem születtek.
Jól van ez így?
Biztos nem, mi lenne viszont a megoldás, ha az emberiség túl akarja élni a lassan, de egyre határozottabban körvonalazódó válságot? Egyelőre nem tudjuk meghódítani az űrt, és nem is úgy néz ki, hogy hamarosan kolóniákat fogunk tudni felépíteni azokon a bolygókon, melyekről ma még csak sejtjük, megfelelnek-e a földi elvárásoknak. Probléma az is, hogy az ember nem az űrre tervezett élőlény, csak földi körülmények között képes élni, ”fejlődni”. Mi lenne akkor a megoldás?
Nyilvánvalóan a számok megváltoztatásában, hisz 1930 körül még kb. csak 2 milliárd ember élt a bolygón, - ma kb. 7 milliárd, 2050-re pedig 9 -, így evidens, hogy a növekedést kényszerű csökkentésnek kellene követnie, ha azt szeretnénk, hogy a bolygó újratermelve értékeit, eltarthassa azt az emberi populációt, mely képes lenne aztán fenntarthatóan élni és ”fejlődni”.
Tulajdonképpen nem kell éles logika ahhoz, hogy átlássuk, mit is kellene tennünk, a megvalósítás azonban már annál nehezebb. Ki tudná uis megmondani a másiknak, hogy nekem több jogom van a bolygóhoz, mint neked, én élhetek, te pedig és a gyermekeid (már)nem.
Hogy az erőforrásokért már most is folyik a harc, nem kétséges, és az sem, mik lesznek azok az újak, melyekért akár véres háborúkat is vívhatnak majd a nemzetek egymás ellen még ebben az évszázadban. Nem kétséges az sem, ez mennyivel fogja csökkenteni az emberiség számát, ez azonban nyilvánvalóan nem lesz képes befolyásolni a fent említett arányokat.
Hát akkor?
Biológusok között ismert a populációk növekedésének és összeomlásának elmélete, velük való beszélgetés alkalmával nem látnak semmi rendkívülit abban, pl. a sáskapopulációk hogy növekednek robbanásszerűen, majd hogy omlanak össze. Pár egyed persze mindig túléli a tragédiát, mondják, majd a populációk, ha az objektív feltételek ismét adottak, újra növekedésnek indulnak. Vagyis a bolygó, avagy a természet, mindegy, hogy is nevezzük, szabályoz akkor is, ha az adott populáció arra nem képes.
Nem kétséges, így lesz ez az emberrel is, de milyen áron. Az ember alapvetően bölcs lény, így abszurd paradoxon az, hogy már jóval korábban is élhetett volna fenntarthatóan, vagy élhetne most is. ezt azonban mégsem teszi, így sorsa elkerülhetetlen.
Marad azonban a remény, hisz páran (csak) túlélik. Vagy mégsem? Esetleg a kérdés úgy is feltehető, hogy minek…
A paradoxonról, illetve tételes adatokról itt tekinthető meg film. Különösen érdekes amiatt, hogyan is, milyen látványosan fog a katasztrófa bekövetkezni, kik és milyen rendszerek lesznek az első ”áldozatok”. (Sajnos most nem mondhatjuk azt a videó megtekintéséhez, hogy Jó Szórakozást! Nézzék meg azonban, mikor került fel a netre ez a film, és eddig hányan nézték meg. Az adatok önmagukért beszélnek, és így rögtön érthetővé válik, mennyire bölcs is az ember.)
Forrás: http://utajovobe.eu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése