A magyar nyelvben rengeteg csoda ötvöződik. Nyelvészeink megállapították például azt, hogy alig változtak a 13. vagy akár a 16. sz. nyelvemlékeink. A kutatónak olyan érzése támadhat, mintha a magyar nyelv ellenállt volna a változásoknak. Ez elsősorban a bibliafordítóknak tűnt fel annak idején. De vajon miből nyeri ősiségét és időtállóságát, pontosabban időfelettiségét a nyelvünk? Mivel magyarázható, hogy a világ számos nyelve közül az egyik, ha nem a legősibb a magyar?
Egyes szakértők szerint, akik nem a főáramlatú tudományosság, hanem az ősi szellemiség és hagyomány szemszögéből is képesek vizsgálni nyelvünket, az ómagyar nyelv nem úgy alakult ki, mint ahogyan azt eddig tanultuk. Édes anyanyelvünk ősi formája egy birodalom életének volt a fejlett, tehát nem kezdetleges, hivatalos nyelve.
Így fordulhatott az elő, hogy amikor Károli Gáspár lefordította a Bibliát, akkor voltaképpen a Bibliáénál régebbi nyelvre ültette át a Könyvek Könyvét. Az archaikus nyelvváltozatokat vizsgálva feltűnik a közös jellemzőjük, nevezetesen, az ősiségük. Lett légyen szó óiráni, hun, szkíta vagy magyar megjelenési formáról, minden ízében fellelhető az archaikus forma. Így Károli fordítás nem nyelvfejlődést tükröz, hanem nyelvújjászületést. Ha pedig ez így van, akkor előtte a nyelvnek vissza kellett fejlődnie. Izgalmas kérdések egész sorát veti ez fel. Például miből lehet arra egyértelműen következtetni, hogy a magyar ősi nyelv? Milyen rokonságban, hányadán áll a többi, feltehetően szintén ősi vagy akár holt nyelvvel?
Nos, a nyelv évgyűrűként őrzi a történelmet. A nyelvek összehasonlításával sokan foglalkoztak már. Például a párizsi Sorbonne-on külön kutatást folyt annak megállapítására, hogy melyik nyelv őrzött meg legtöbbet az ős-műveltségből, vagyis az archaikus kultúrából. Hiszen ez egy olyan bizonyíték, amely talán beszédesebb még az írott történelemtől is.
Kollányi Károny: A Kárpát-medence Európában című könyvében fejti ki a következőket. Az ős-etymonokat vizsgálva azt találták, hogy az angol 4%-ot, a latin 5%-ot, a héber 5%-ot, a szankszrit 12%-ot, az őstörök 26%-ot, míg a mai magyar 68%-ot őrzött meg az ősműveltségből.
Szent István egyházügyi és hitújító programja sajnálatos módon nem mérte fel a magyar nyelv trónfosztásának következményeit akkor, amikor hivatali nyelvvé tette a latint. Egyes történészek úgy vélik, hogy megbocsátható bűne volt ezt I. Istvánnak, mivel ő egységesíteni akart. Ugyanez a vonal hamisnak feltételezi, hogy I. István rendelte volna el a magyar nyelvű, rovásírásos szent könyvek megsemmisítését. Ugyanakkor tény, hogy I. Endre ediktuma betiltotta a szkíta vallás rítusát. Ez a rendelet pedig nyilvánvalóan vonatkozhatott a szkíta nyelvű írásbeliség tiltására is, azaz a szent könyvekre, krónikákra és irodalomra. Így valóban háttérbe szorult a magyar nyelv a hivatalos életben.
De az összehasonlító nyelvtörténet sokkal többet árul el a magyar nyelv titkairól az előzőeknél. Megvizsgálva a szkíta, a sumer és a kelta nyelveknek a magyar nyelvvel való hasonlóságát, azt találták, hogy feltűnő a rokonság. Közérthető példa, hogy ha a magyar vagy szkíta szógyök azonos értelmű egy sumer vagy egy kelta szóban, akkor feltételezhetjük, hogy létezett némi rokonság az érintett nyelvek között.
Szakértők megjegyezték, hogy a magyar nyelvet mintha nem érintette volna a nyelvek bábeli zűrzavara. A magyar nyelvnek ősibb a logikája és alapvetőbb köze van a logikához és a számtanhoz, mint bármely másiknak. Sőt, úgy vélik, hogy a magyar a tiszta hangzók nyelve, illetve ragokkal és képzőkkel a legtöbb szóváltozat létrehozására alkalmas.
Újabb felfedezés volt, hogy a sumer és a magyar nyelv szelleme, szerkezete és nyelvtana sok tekintetben egyezik és minden mástól különbözik. Ennél fogva az átvétel kizárható, egyezésről vagy erős hasonlításról, rokonságról lehet szó. Példa erre a hangzóilleszkedés, amely az árja nyelvekben nincs, a finnugorok közül pedig csak a finnben, az észtben, a cseremiszben és a mordvinban. Avagy a kettősragozást is elhozhatnánk, amely a turáni nyelvterületen kívül nem létezik.
Ide kívánkozik még a szanszkrit és a magyar nyelv összehasonlítása, amelyet nem kisebb szakértő, mint Kőrösi Csoma Sándor végzett el. Ő állítja, hogy a szanszkrit nyelv szerkezete párhuzamot mutat a magyaréval és nagyban különbözik a nyugat-európai nyelvekétől. Felteszi, hogy a szanszkrit rokonságban áll a magyarral.
A nyelvészeten túlmenően az ősi szent hagyományok is rávilágítanak a magyarok őstörténetére. A szanszkrit és az északi ind nyelvek a szkítákat sakáknak, vagy szakáknak, vagy sákjáknak nevezik, ami annyit tesz „ág”, mint egy faj vagy nemzet ága. Nem mehetünk el a mellett szótlanul, hogy az egyik időszámítást az indoszkíták uralkodásától számítják: sakábd = szkíták szerinti (Kr.u.78-tól). Bárdi Lajos felhívja a figyelmet: Shakjamuni Buddha a shaka törzsből származott.
Az indiai nemzetségek történetét megörökítő Agni puránában (Tűz története, azaz a felsőbb kasztoké) a rázsputok a sakáktól (szkítáktól) származtatták magukat, azon belül egyik águkat a kusánoktól (indoszkítáktól), másikat a hunoktól. Az előbbi nép a Naptól, utóbbiak, a hunok és leszármazottaik a Holdtól kapták az erejüket. Családfájuk szerint a Nap fiainak, illetve a Hold fiainak tartották magukat. Zászlóikban a piros a Nap színe, az ezüst a Holdé. Az Árpád-sávos zászlóban is vélhetően eredetileg ilyen okkal szerepeltek ezek a színek.
A Hold fiai hungiák-nak nevezték magukat. A fehér hunok eredetileg Közép-Ázsiából jöttek, majd nyugat felé indultak, egyik részük a Kaukázusig és azon túl, a másik részük az Indus völgye felé tartott. Őshazájukat Saka Dvípának – Szkíta Birodalomnak nevezték.
Hol volt az magyar őshaza? Nem tudni pontosan, csak annyit, hogy mely birodalmaknak volt a hivatalos nyelve az ómagyar. Például a Szkíta Birodalomnak. A Magyar Királyság államalapító népe – Hungaria – a szkíta nyelvet beszélte, értesülünk Anonymustól és Bonfinitól. Később, a 15. századtól egyre intenzívebben indogermánosították a múltunkat: a tudományos körök egy része váltig állította, hogy nincs szkíta-magyar kontinuitás, s ezzel azt kezdték sulykolni, hogy a magyar esetében egy viszonylag új népről van szó, amelynek nincs őstörténelme. Ha pedig nincs őstörténetünk, akkor a nyelvünk sem lehet archaikus.
Azonban, a szakirodalomban régen szinonimának számított a szkíta, a hun és a magyar elnevezés. Később ez kikopott, mert bizonyos osztrák uralkodók és néhány érdekkör így döntött. Ez illeszkedett az 1849 utáni, a magyar államiság felszámolását célul kitűző törekvéseikbe. Ezzel igyekeztek aláaknázni a magyar nemzetet, a kultúrát és a nyelvet. Onnantól a mai napig számos történelemhamisítást követtek el. Például a szkíta nemzet, mint a magyarság őse nem szerepelhetett a történelemkönyvekben, viszont minden idegen magyarázatot kritikátlanul átvették. De ez a gondolatmenet messzire vezetne. Itt most megelégszünk annyival, hogy gondolatébresztőként említettünk néhány olyan eredményt, amely a magyar nyelv ősiségét alátámasztja.
Sumér-magyar nyelvi egyezőségek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése