Aki vizsgálni kezdi megalapításától kezdve mindmáig tartóan a Magyar Tudományos Akadémiának a magyar nyelvrol (és a magyar történelemrol) alkotott hivatalos véleményét, bizony nagyon meglepodik.
Ugyanis gyökeres fordulatot fedez fel a 48-as forradalom leverését követoen. Igaz, már 48 elott is eros volt a magyar nyelvet megsemmisíto igyekezet. Például Blaha Lujza részint azért maradt meg emlékezetünkben, mert a magyar fováros magyar: színpadán magyarul merészelt megszólalni. Ez akkor "skandalum" volt. Hasonló, halált megveto bátorságról tett tanúbizonyságot Széchenyi István is; o pedig a magyar parlamentben vette magának azt a bátorságot, hogy magyarul szólaljon fel. Ám ez csak a politikai elnyomás része volt, a Habsburgok magyar-gyulöletébol fakadt. A magyar nyelvrol és történelemrol magyar tudományos fórumon kialakított vélemény a Kiegyezés után lendült át teljesen az ellenkezo oldalra: mégpedig a magyarokra megalázóvá, s vált aztán ez a vélemény egyeduralkodóvá.
Itt tehát az a nagy kérdés, hogy vajon mi volt a Magyar Tudományos Akadémai hivatalos véleménye a Nagy Fordulata elott?
Erre a Magyar Tudományos Akadémiának az 1860-as években már csak nagy-nagy nehezen, de mégiscsak megjelent szótárában az úgynevezett Czuczor-Fogarasi értelmezo szótárban, melynek elokészítésében Vörösmarty Mihály is részt vett - könnyen találunk választ. Nem is kell tehát porosodó tudományos szakmunkákban kutakodnunk.
A magyar nyelvrol alkotott magyar hivatalos vélemény tehát a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos véleménye pedig az volt akkoriban még, hogy az ókon nagy nyelvek (és nyomukban a mai európai nyelvek is) a magyar nyelv "leány-nyelvei", vagyis a magyar romlott változatai. Részint az osi magyar muveltség és nyelv egykori elsöpro hatása hagyott bennük: kitörölhetetlen nyomokat, avagy a különbözo helyeken élok- feladva az osi, tiszta gondolkodást - különbözo módon rontották le az osnyelvek azt az osnyelvet, amelyet ma magyar nyelvnek nevezünk. Még a romlás okát is megfogalmazza az MTA szótárak írója:
"E leánynyelveken azt tapasztaljuk, hogy az anyanyelv szavaival jobbára úgy bánnak, mint mero lelketlen anyaggal, melyet majd megcsonkítva, majd megtoldva, néha kisimítva, majd összevisszahányva saját szerveikhez és ízlésükhöz idomítanak anélkül, hogy gyökeiket és képzoiket épségben hagynák, .s alapérteményökrol öntudatok volna. Ezeken a szoros értelemben vett nyelvalkotó érzék és szellem kihalt, s helyette csupán az idomítási hajlam és ügyesség muködik."
Tehát a leány-nyelvek (ógörög, latin, mai európai nyelvek) keletkezésének oka: kihalt e népekbol a nyelvalkotói érzék, s helyette csupán az idomítási hajlam és ügyesség muködött. (Könnyu belátni, hogy ez nem csak a nyugati nyelvek, hanem a nyugati társadalmak látlelete is: bonnok csupán az idomítási hajlam és ügyesség muködik. Merenghetünk azon, hogy vajon mikor állítanak Czuczor Gergelynek szobrot korszakalkotó felfedezésért - alapvetoen a magyar gyökrendszer felfedezésért -, mondjuk Brüsszelben, az EU székháza elott?)
Nagy költonk, Berzsenyi Dániel önmaga is kutatta a magyar nyelvet, s eredményérol így ír: "Bukdozásaim haszon nélkül nem maradtak, sot örömest tapasztaltam, hogy a magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja".
Az MTA akkori szótára a magyar szavak mellé természetes módon rendre megadta ahol volt párhuzam -, hogy mely nyelvek vették át azt a magyar szót: latin, ógörög, szanszkrit, német, angol stb. Csak néhány kis példát említek. A gyémánt színtiszta magyar szó, alapja: göm, gyöm, mint gyöm-gy melybol a gyön-gy szó. Ám a diamart nem gyémant-e? (A gy régiesen:-di.) A francia, angol semmit sem tud mondani arról, hogy mit jelent ez a szó, tehát átvették. Honnan? Avagy ógörög pi=víz, folyadék (lásd pióca, pisi, pisás, pisil, "pössent", pityók, pityókás), ebbol ógörög: piosz=piás, pioszisz=piázás, s kérdem: ismeretlenek-e ezek a szavak? A ferde tornyú város, Pisa (Piza) neve is forrást jelent, a brüsszeli híres Piss nevu szobor pedig egyszeruen pisilo. Avagy ógörög fain=fény, fainosz=fényes, faino(1)=fényel pür=pír, pürrosz=piros, pürroszisz=pírozás (pirítás, pirosít), pürin=píron, mint pironkodik, de a piromária sem egyéb, mint pír (azaz tuz) mánia, s az ógörög pur- azaz purparléról ne is beszéljünk. S még egy példa: pisztosz=biztos,
-aligopisztosz=alig biztos. Már ennyibol is megállapíthatjuk: nem csak az alapszavak azonosak a megfelelo magyar szavakkal, hanem az ógörög ragozás is magyar, csak a helyesírás szokatlan nekünk kissé így több ezer év múltán, s az, hogy akkoriban minden sziszego hangot sz-nek ejtettek, így az s-t is, mint jobbára még ma is a csángók! Hadd idézzek még néhány ógörög szótári szót a fentiek megerosítésére: kopasz, bosz, kotorék, patália, pikrosz=pokróc, büsszo=bosszú, szüszmatia=csizmadia, édesz=édes, megasz=magas, mogisz=mégis, mokézisz=mókázás, takarosz=takaros, tarhion=tarhonya.
Ám fordult a kocka, kitették a magyar nyelvészeket és történészeket a Tudományos Akadémia vezeto posztjairól, s helyettük németekel (idegen szívueket) hoztak. Volt ki akkor kezdett magyarul tanuhú, mikor a Magyar Tudományos Akadémián már magas rangot betöltve volt a magyar nyelv teljhatalmú nyelvésze. (Pl. Josef Budenz, Paul Hunsdorfer, s ez utóbbi arról is névezetessé vált, hogy elégette a Szentkatolnai Bálint Gábor által összegyujtött magyar rovásírásos emlékeket. A vonulat eredete világos: a XVIII. században élt német J. E. Fischer és A. L. Schlözer már történelem nélküli népnek minosítette a magyarokat.) Tehát nem arról van szó, hogy a Magyar Tudományos Akadémia magyar tudósai egyszercsak hirtelen és egyöntetuen az ellenkezojét kezdték állítani annak, mint amit addig mondtak, hanem arról van szó, hogy egyszeruen lecserélték a "személyzetét".
Aztán a magyar tudósok, írók, költok már csak a partvonalról, minden hatalomtól megfosztva figyelhették, micsoda rombolás, sáskajárás történik itt. Arany János ezt írta szomarúan (Az orthológusokra):
"Kisütik, hogy a magyar nyelv
Nincs, nem is lesz, nem is volt,
Ami új van benne mind rossz,
Ami régi, az meg tót."
Avagy:.
"Boncold csak nyelvész!
Hát baj, hogy az áldozat elvész?
Tartozik ez tereád?...
Egy bizonyos: nem anyád!"
(Vagyis hogy idegenek igyekeznek megsemmisíteni durván a magyar nyelvet, annak történetét.)
Jókai Mór pedig elegáns és maró gúnnyal tiltakozva ezt írta:
"Mellemre tett kezekkel hajolok meg a nagybecsu etnographiai adathalmaz, az összehasonlító nyelvészet szólajstromai elott; /.../ de minderre csak azt mondhatom: a magyarok nyelve mindig magyar volt."
Talán némi következtetésre adhat lehetoséget az is, hogy Czuczor Gergely börtönben írta a fent említett hatalmas szótárának jelentos részét (halálra ítélték egy 48-as verséért, de hat év után szabadult), Bajcsy Zsilinszky Endre börtönben írta a "Legrégibb nyelv a magyar" címu könyvét, s még az 1970-es években is öngyilkosságba kergették Romániában a székely Szabédi Lászlót, miután megjelent a latin és a magyar nyelv mély azonosságát részletesen feltáró, "A magyar nyelv ostörténete" címu könyve.
De a közelmúltban is érdekes megfigyelésre adódott lehetoség. Nemrégiben jelent meg az olasz nyelvész, Mario Alinei "Osi kapocs" címu könyve, melynek eredeti olasz címe: "Etruszk: a magyar archaikus formája". Vagyis hogy az etrusz nyelv a korabeli magyar nyelvvel azonos. Ezt persze tudtuk, csak hát egészen más, ha külföldi tudós is ezt állítja. Ám láthattuk: ahol hírt adtak e könyvrol, csak a szerzo és a könyv lejáratására ügyeltek: (Itt jegyzem meg, hogy rendre összeakadok nyugati nyelvészekkel, akik lázas sietséggel tanulnak magyarul. Ok már tudják, hogy e nélkül nem értheto meg egyik régi nyelv sem.)
De nyelvünk múltját illetoen nem kell csak Európára szorítkoznunk. Református lelkész fia lévén tövirol hegyire meg kellett ismernem a Bibliát. Remekül szórakoztam a benne sorjázó rengeteg magyar néven, fonéven. PI. Aba, Amos, Arad, Árpád, Béla, Dalajás, Éber, Eper, Ér, Erdei, Gál, Gáth, Húr, Hús, Jósafa, Juta, Kácor, Kádár, Kállai, Kedes, Kenéz, Kászifia, Keszed, Kis, Kóc, Kút, Lúd, Más, Moholi, Pára, Perec, Sallai, Sárai, Sáros, Szabad, Szalka, Szárai, Széled, Szemes, Szin, Só, Sófai, Súr, Tábor, Tél-Harsa, Torma, Úr, Uri stb. Tessék csak felütni a Bibliát! Horvát István írja 1825-ben ("Rajzolatok a magyar nemzet legrégiebb történetei"-bol, Pest, 1825): "Pözsög a' Szent Írás mindenféle a' régi Magyar nevektol és régi Magyar Írásmódtól. Ti éjjelnappal Szent Írást olvasó Rokonim! Hogyan nem vettétek ezeket észre a' sok század alatt!" Ma aztán végképp úgy vagyunk nevelve, hogy az ilyesmin mosolyognunk illd: (s orvosért kiáltanunk), gondolom néhány olvasó máris megingott kissé, ám néha gondolkodni is érdemes: tessék olyan nyelvet mondani, amelyben közszavak a fenti nevek, mert hogy a nevek szavak. Ráadásul e nevek egyben hibátlan magyar ragozásúak is! Akkor pedig milyennyelv mellett kell letenni a voksunkat? Hogy van akinek ez nem tetszik? Mire kötelez ez bennünket? Semmire. Ám van másféle támpont is.
Tudja-e az olvasó, hogy II. András királyunk a 20 000 fos keresztes hada élén szerencsésen megérkezett ugyan a Szent Földre, ám nem kezdte mészárolni az ellenfelet, mert rögvest kiderült: akikkel csatáznia kellett volna, azok magyar ajkú rokonaink. Csetepaté helyett inkább beszélgettek - nem kellett tolmács. A pápa ki is átkozta ezért II. Andrást, ezúttal már másodszor, s a teljes magyar néppel egyetemben. (Még ennél is árulkodóbb, hogy II. András Jeruzsálem királya lett.) Még Jeruzsálem neve is magyar, nem rég még így is írták: Hierosólyom, ahol hier=har, azaz felmagasló, pl. felmagaslása okán ezért e hegynevek: Hargita, azaz Har-gita, Har-sányi hegy. Tehát Jeruzsálem=felmagasodó sólyom. Sólyom pedig a szentlélek madara, pontosabban islen lelkének megszemélyesítoje, de azt hiszem, ezt nem kell részleteznem egy magyarnak. (Mondhatnánk azt is, hogy Solymár testvérvárosa Jeruzsálemnek: a sólyom okán.) A Bibliából is ismert szaracénok is színtiszta magyar emberek voltak, csak épp a muzulmán vallás hívei. Nevük jelentése: sárszín=szaracén, ugyanis valami oknál fogva a sárga színt tartották magukra, vagy mások rájuk jellemzonek. Ha már e tájékon járunk: tudja-e az olvasó, hogy a Kaukázus alatt, a Kaspi-tenger és az Ararát között lévo országban élok - ott, ahol két Zab nevu folyó is van, s ezek nem messze erednek a Vajk és a Tündérek hegytol (ma is ez a nevük, ahogy van ott még Kangavár, Almás is, pedig sok víz lefolyt azóta a Dunán) - az 1200-as években magyar nyelvu papokat kértek a pápától, mert úgy gondolták, mégiscsak jobb, ha a nép érti papjainak beszédét. Továbbá a Kaukázus északi oldalán is volt egy országunk, királyság, 1200 körül még állt. Legnevesebb királya szlávosan írva: Jeretyán, magyarul Gyertyán, s ezen országunk fovárosának neve bizony: Magyar. (Az 1700-as évek közepén még láthatók voltak palotáinak romjai.) Ez tehát három magyari ország: egy idoben! Volt egy negyedik is: ide ment Juliánusz barát. Az eddig leírtakból pedig már sejtheto, hogy miért csak ez utóbbiról hallhatunk, míg a másik kettorol egy szót sem: mert ez a Juliánusz-féle magyar hon van legmesszebb a "muvelt világtól". (Az sem szerepel a tankönyvekben, hogy Kiev neve is magyar szó: Kev, azaz köv=ko, még az itteni, IX. századi nagy építkezések vezetoinek nevét is tudjuk: Cseke és Keve kapitányok).
Tehát a nagy titkokról így még inkább fellebbent a fátyol.
A fentieket átgondolva most már kimondhatjuk: idoközben meg lettünk fosztva a múltunktól - papíron.
Hogy miért? Az ám az igazán cifra történet.
Varga Csaba
[ A Magyar Nyelv által (facebook) ] !
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése