Tavaly júniusban a Rio de Janeiróban megrendezett fenntartható fejlődés konferencián, mely 20 évvel az 1992-es ugyancsak riói Föld-konferencia, és 10 évvel a hasonló témájú johannesburgi találkozó után került megrendezésre, a világ országainak konkrét, számszerű célkitűzéseket kellett volna tenniük a bolygó erőforrásainak hatékonyabb kihasználása érdekében.
Itt hangzott el José Mujica, Uruguay 2010-ben beiktatott elnökének, akit a világ legszegényebb államelnökének kiáltottak ki, alábbi beszéde.
UruguayJosé Mujica egyike volt az uruguayi diktatúra által fogva tartott politikai túszoknak, mivel aktívan részt vett a baloldali Tupamaro gerillaszervezet fegyveres akcióiban. Az egyszerű életviteléről híres, és a fogyasztói kultúrát mélyen elítélő jelenlegi elnök összesen 15 évet volt börtönben embertelen körülmények között politikai fogolyként – életfilozófiáját nagyban befolyásolták a rács mögött töltött évek.
mujicaA Rio +20 konferencián elhangzott beszéde:
Valamennyi kormányszervnek, akik itt jelen vannak az összes régió és szervezet képviseletében, nagyon köszönöm a részvételt! Köszönöm a brazil népnek és az elnöküknek. Köszönöm a jóhiszeműséget, amelyet minden előttem felszólaló kétség kívül kinyilvánított.
Most mi, az ország irányítói kinyilvánítjuk azt a legbenső óhajunkat, hogy tartsunk be minden olyan megállapodást, aminek megkötésére boldogtalan emberiségünknek lehetősége lehet. Mindemellett ragadjuk meg a lehetőséget és hangosan tegyünk fel néhány kérdést.
Egész délután a fenntartható fejlődésről beszéltünk, arról, hogyan mentsük meg a tömegeket a szegénység karmaiból.
Mi az, ami ott motoszkál a fejünkben? A fejlődés és a fogyasztási modell az, ami a bővelkedő társadalmakat uralja?
Azt kérdezem magamtól: mi történne ezzel a bolygóval, ha Indiában az emberek családonként ugyanannyi autóval rendelkeznének, mint a németek? Mennyi oxigén maradna nekünk, hogy belélegezhessük?
eating the worldMég világosabb leszek. Van a világon jelenleg annyi erőforrás, ami lehetővé teszi, hogy 7 vagy 8 milliárd ember ugyanolyan fogyasztási szintet és pazarlást élvezhessen, mint a leggazdagabb nyugati társadalmak? Lehetséges lesz ez valaha is? Vagy egy napon egész másfajta párbeszédet kell megkezdenünk?
Mert mi hoztuk létre ezt a civilizációt, amiben élünk: a piac, a verseny termékeit, ami egy elképesztő és kirobbanó anyagi folyamatot indított el. A piac azonban piacközösségeket hozott létre. Ennek lett a végeredménye ez a globalizáció, ami azt jelentette, hogy az egész bolygót átlátjuk.
Mi irányítjuk a globalizációt vagy a globalizáció irányít bennünket?
Lehet a könyörtelen versenyen alapuló gazdaságban szolidaritásról és arról beszélni, hogy „mindannyian egyek vagyunk”? Milyen messzire terjed a testvériességünk?
Nem azért mondom ezt, hogy megkérdőjelezzem ennek az eseménynek a fontosságát. Épp ellenkezőleg, az előttünk álló kihívás roppant horderejű, és a nagy válság nem gazdasági válság, jóval inkább politikai válság. Ma már nem az emberek uralják azokat az erőket, amelyeket szabadjára eresztettek, sokkal inkább ezek az erők uralják az embereket, és az életet.
fogyaszto_tarsadalomMert nem azért jöttünk erre a bolygóra, hogy egyszerűen csak fejlődjünk, tekintet nélkül mindenre. Azért jöttünk erre a bolygóra, hogy boldogok legyünk. Mert az élet rövid, és pillanat alatt véget ér. És egyetlen anyagi holmi sem olyan értékes, mint az élet, ez mindennél fontosabb. De ha az élet úgy csúszik ki az ujjaink közül, hogy dolgozunk, folyton csak dolgozunk azért, hogy még többet fogyaszthassunk, és a fogyasztói társadalom a motor, hiszen végül is, ha a fogyasztás megbénul, a gazdaság leáll, ha pedig leáll a gazdaság, a stagnálás kísértete jelenik meg mindenki előtt, pedig éppen ez a túlfogyasztás az, ami a bolygóra veszélyes. Ezt a túlfogyasztást pedig azzal tudják fenntartani, hogy rövid ideig használható eszközöket gyártanak, mert úgy sokat lehet eladni. Így aztán egy izzó élettartama alig, 100 óra. Pedig vannak olyan izzók, amelyek 100.000 órát égnek! De ilyeneket nem szabad gyártani, mert az problémát okoz a piacon, mert dolgoznunk kell, és fenn kell tartanunk a „használd és dobd el” civilizációt, így aztán egy gonosz csapdába kerülünk.
Ezek a problémák politikai természetűek, és azt mutatják, ideje, hogy megkezdjük a harcot egy új kultúráért. Nem arról beszélek, hogy menjünk vissza a barlangember idejébe, vagy magasztosítsuk a visszamaradottságot. De ezt nem folytathatjuk a végtelenségig, nem irányíthat mindig bennünket a piac, épp ellenkezőleg, nekünk kell uralnunk a piacot. Ezért mondom azt, hogy a probléma, amivel szemben állunk, politikai probléma.
Alázatosan azt mondom, amit a régi gondolkodók, Epicurus, Seneca és az ajmara indiánok is megfogalmaztak: „szegény ember nem az, akinek kevés vagyona van, hanem az, akinek a végtelenségig többre van szüksége, és végtelenségig többet és többet kíván”.
Ez egy nagyon fontos kulturális dolog.
american_dream3Örömmel fogadom az erőfeszítéseket és a megkötött megállapodásokat. És be fogom tartani őket, mint az ország egyik irányítója.
Tudom, hogy bizonyos dolgokat, amiket mondok, nem könnyű megemészteni. De rá kell jönnünk, nem a vízkészletek válságos helyzete és a környezettel szembeni erőszak az igazi ok. Az igazi ok az a civilizációs modell, amit mi hoztunk létre. És az életmódunk az, amit felül kell vizsgálnunk.
Egy olyan kis országban élek, amely bővelkedik a természeti erőforrásokban. Kis országom lélekszáma alig több mint 3 millió. De van kb. 13 millió tehén, a világ legjobbjai. És van kb. 8 vagy 10 millió kiváló birka. Országom élelmiszert, tejtermékeket és húst exportál. Síkvidék, és a föld csaknem 90%-a termékeny. Munkatársaim keményen harcoltak a 8 órás munkanapért. És most ezt 6 órára csökkentik. De az az ember, aki 6 órát dolgozik, két állást vállal, ezért hosszabb ideig dolgozik, mint azelőtt. De miért? Mert havonta kell fizetnie az autóért, amit megvett, a motorkerékpárért, amit megvett, és fizetnie kell és fizetnie kell, és amikor mindezzel végzett, rájön, hogy reumás öregember, mint én, és már vége az életének.
boldogság1És akkor megkérdezhetjük: hát ez az emberi sors?
Azt mondom, ezek a dolgok a legfontosabbak: a fejlődés nem lehet a boldogság ellen. Az emberi boldogságot kell szolgálnia, a Föld szeretetét, az emberi kapcsolatokat, a gyermekek nevelését, barátságok ápolását, az alapértékek őrzését. Pontosan azért, mert ez a legértékesebb kincs, amink van: a boldogság.
Amikor a környezetért harcolunk, nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy a környezet első eleme az emberi boldogság. Köszönöm!
Mujica elnök nem vizet prédikál és bort iszik: megválasztása után nem költözött be az elnöki palotába – viszont felajánlotta az üresen álló épületet a montevideói fedélnélkülieknek, arra az esetre, ha ítéletidő esetén betelnének a város hajléktalanszállói.
Mujica mind a mai napig vidéki házában él, a szintén ex-Tupamaro feleségével, Lucía Topolanskyval. Farmja, három traktora és egy régi Volkswagenjének piaci értékét 44 millió forintban állapította meg az uruguayi adóhivatal. Ezen felül az elnök fizetésének – mintegy 2,6 millió forint – 90 százalékát civil szervezeteknek adományozza (csak a maradék 10%-ot tartja meg -azaz körülbelül 900 eurót-, mert az felel meg egy általános uruguayi munkabérnek). Elnöki terminusa végén az ex-államfőknek járó tiszteletdíjból iskolát kíván építtetni.
Cikk megjelent http://komlomedia.wordpress.com által!
http://komlomedia.wordpress.com/2013/02/20/hasznald-es-dobd-el-fenntarthato-ez-a-fejlodes/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése