A II. VILÁGHÁBORÚ "IGAZ" TÖRTÉNETE !

* [ A II. Világháború igaz története
Írta:
Juhász Áron és Juhász László
http://www.igazsagok-gazsagok.info ]
_______________________________________________________________________________________


Előszó:

Nagyon nehéz megérteni, miért lényegtelen, üdvtörténeti szempontból,
hogy egy háborúban ki lesz a győztes. Eseménytörténetet tanulva, csak
arra figyelve, ki volt az erősebb éppen a lényeg veszik el, mégpedig az,
hogy ki volt a küzdelem erkölcsi nyertese, melyik az a fél, amely a jövője
számára valódi értékeket nyert. Azt szokták mondani, a győztesnek mindig igaza
van, de minden mulandó. A ma győzteseiből a holnap vesztesei lesznek, és amit
eseménytörténetileg nyerhet egy harcoló fél, az elenyészik, és még a legnagyobb
anyagi és emberveszteséget is pótolhatja az idő. Amit üdvtörténetileg nyerhet
vagy veszthetnek a felek, azok az értékek nem anyagiak, ezért nem is mulandók.
Sokkal fontosabb tehát egy küzdelemben az vajon melyik fél erkölcse diadalmaskodott.

Henryk Sienkiewicz Sivatagban és vadonban című művében Sztas a lengyel fiatalember próbálja megtanítani, mi a jó és mi a rossz Kalinak, a néger fiúnak. - Mondj egy rossz cselekedetet, Kali! - a néger fiú gondolkodik, majd kiböki: - Ha valaki ellopja Kali tehenét, az rossz cselekedet! - Nagyszerű, Kali! - örül Sztás - Most mondj egy jó cselekedetet! - Kali most már nem is gondolkodik, hanem egyből rávágja: - Ha Kali lopja el valaki más tehenét! Ebből a példából meg lehet érteni, miért mindegy, hogy ki győz. Mindegy, hogy Kali tehenét lopják el, vagy Kali lopja el más tehenét - mindenképp rossz cselekedet. Mindig az a lényeg, kinek az erkölcse győz. Az erkölcsi győzelem, akkor is a miénk, ha ki tudtunk tartani a saját erkölcsünk mellett, még akkor is, ha ezért le kellett mondanunk győzelemről. Az első világháború erkölcsi győztese Németország és a Monarchia, különösen az első világháborút lezáró békék miatt. Ezeknek a hatása, felháborító volta, megingatta az antant országok közvéleményét is, a legkiválóbbak elítélték a békediktátumokat. A II. VH esetében már nincs a háborúnak igazi, és teljes erkölcsi győztese, mert a németek nem voltak képesek arra, amire az első világháborúban, megőrizni erkölcsi felsőbbrendűségüket. Engedményeket tettek, átvették az ellenségeik erkölcseit, ideológiáját, ezért eseménytörténeti szempontból eredményesebbek lettek, de nem eléggé a tényleges győzelemhez. Ez nem jelenti azt, hogy teljesen feladtak volna mindent, és messze nem azt jelenti, hogy minden németre ez jellemző lett volna erkölcsi értékeikkel való szembe fordulás. A háború pozitív szerepe Ami a pozitívuma a II. Világháborúnak, hogy voltak a szövetségesek oldalán is olyanok, akik képesek voltak magasabb erkölcsi szintre emelkedni. Üdvtörténeti szempontból a szövetségesek számára Patton és Nimitz valamint MacArthur embersége az igazi nyereség, a németek számára Rommel és a többi tábornok, Manstein, Guderian, Kesselring, Bock, DIETRICH rátermettsége, a német katonák hősiessége, a mérnökeik szakértelme, ellenségeik könyörtelensége, a német nép helytállása minden hibájúk, vagy bűnük ellenére is biztosította a részleges erkölcsi győzelmet. Igen, a tudománytalan fajelmélet ellenére, a koncentrációs táborok ellenére is, a II. VH erkölcsi győztesei a tengelyhatalmak, erkölcsi győzelmük azonban éppen ezek miatt nem lehet teljes. A faj elméletet a németek részben a franciáktól, angoloktól, részben pedig a zsidóktól vették át, és rájuk alkalmazták. A koncentrációs táborokat az angoloktól, részben az oroszoktól. Mind a két esetben feladták a humanista német erkölcs alapvető elveit, az ellenség erkölcsét vették át, ami egyértelműen veszteség üdvtörténeti szempontból. A japánok a gyarmattartó európai hatalmak könyörtelenségét ötvözték a szamuráj erkölccsel, ahogyan a németek az antant hatalmak gátlástalan machiavellizmusát a német precizitással, porosz mentalitással. A II.VH-ban olyan bűn követtetett el, amely példátlan az emberi történelemben. Ez a bűn, nem a holokauszt, hanem az atombomba. Ugyanis ez a földi élet teljes kipusztulásának rémét vetítette elő. Minden ember elpusztulása, minden élet megszűnése, nyílván sokkal nagyobb tragédia, mint egy népet érő. A szövetségesek nemcsak az atombomba felrobbantásával követtek el háborús bűnöket, de a németek hiába is igyekeztek évtizedek és évszázadok népirtását utol érni. Átvenni az ellenfél módszereit, már azért is végzetes hiba volt a németek számára, mert az ellenfeleik gyakorlottabbak voltak, és ki tudták használni a németek tapasztalatlanságát, sőt nemegyszer naivitását is. A bűnök A németek is sok esetben fertelmes bűnöket követtek el, de sokkal ügyetlenebbül, mint ellenfeleik. Lidice lakóinak lemészárlása elborzasztó, óriási erkölcsi veszteség az elkövetőnek. Egy angol-amerikai terrorbombázás sokkal több embert megölt, mint egy ilyen akció. A katini mészárlás titokban maradt évtizedekig, nem különben az, ahogy a háború után az oroszok saját területükön hajtottak végre szőnyegbombázást, többek között fellázadt magyar falú elpusztítására, vagy felkelt gulág táboréra. Sztálin gátlástalanságával nem is versenghetett a III. Birodalom, már abban sem, hogy Sztálin miatt több orosz halt meg, mint Hitler miatt, de lehet, hogy több zsidó élet is szárad rajta. Miért vették át a németek az ellenfeleik módszereit? Az ok egyértelműen az volt, miután az első világháborúban felülkerekedtek a túlerőben lévő antanton, az USA hadba lépése elvette Németországtól a megérdemelt győzelmet. Ez olyan válságot idézett elő, amelyet nem lehetett feldolgozniuk. Ha ti így, mi is így lépett elő. Ez olyan hiba, amely már az első puskalövés előtt vesztessé tette a németeket. Ha megnyeri a III. Birodalom a második világháborút, akkor azzal éppen ellenségei erkölcsét viszi diadalra Németország, vesztese lesz a háborúnak üdvtörténeti értelemben, mindent elveszít, amit az első világháborúban megnyert. Szerencsére nem ez történt, sőt, mindennek ellenére a német hadsereg, a még nagyobb túlerő elleni helytállásával meg tudta fordítani a háború kimenetelét, üdvtörténeti szempontból. Az eseménytörténeti vereség ellenére, a II. VH legnagyobb tiszteletnek örvendő tábornokai németek, a leghíresebb ászpilóták, harckocsizók, tengeralattjáró parancsnokok németek. A mérnöki teljesítménye is tiszteltre méltó a III. Birodalomnak, hosszan lehetne sorolni mi mindenben jártak élen. Egy-két területen nem, nem építettek atombombát, nem készítettek mérges gázt, nem voltak anyahajóik sem. Nem, mert Hitler megtiltotta e fegyverek fejlesztését. Ez a tilalom, eseménytörténeti szempontból hozzájárult a német vereséghez, de üdvtörténet szempontjából Németország felé billenti a mérleget. Fajelmélet Sokak szerint mindez nem érdekes, mert a nácik fajelméletben hittek, koncentrációs táborokat létesítettek, népirtást hajtottak végre. Igen elkövették a németek is ezeket a bűnöket, amit nem lehet eléggé elítélni, de a szövetségesek is, nemcsak a háborúban, hanem előtte is és utána is, sőt az USA ma is "náci" módszereket alkalmaz. Nos nem náci módszerekről van szó, hanem a "nácik" által is átvett módszerekről. Az nem menti a németeket, hogy mások is elkövették ezeket a bűnöket. Ami a fajelméletet illeti, a II.VH idején minden hadviselő fél meg volt győződve saját felsőbbrendűségéről, egyiknek sem volt, semmi erkölcsi gátlása semmilyen bűn elkövetésekor sem. Az USA ma is épp úgy semmibe veszi a nemzetközi jogot, mint annak idején a németek is és az összes többi fél. Erkölcse Kali szintjén van ma is. A németek nagyon nagy árat fizettek azért, mert feladták saját erkölcseiket. Egy totális állam jött létre, mely hatékony volt, de embertelen és könyörtelen is. Mikor a német tisztikar legkiválóbbjai, Von Staufenberg vezetésével, Erwin Rommel tábornok köréből megkísérelték Németországot megmenteni Hitlertől, egyik összeesküvő megkérdezte, mi van, ha tévednek, ha Hitler Németországa mégis győztes lesz. Staufenberg válasza erre az volt, ha győznénk, akkor még fontosabb lenne megszabadulni Hitlertől, a totális államtól. A háború legfontosabb tanulsága német és magyar szempontból is az, hogy soha nem adhatjuk fel értékeinket, nem vehetjük át az ellenség erkölcsét, még akkor sem, ha nagy a csábítás erre, főleg egy vereség után. Ismerve az események menetét, és tudva azt, mindenképpen szükséges volt ennek a felismerése, világos nem kerülhette el a világ a II. VH vérzivatarát, és azt a szörnyűséget, ami azután következett, melynek a hatásait máig nyögjük. Én megértem, hogy a hozzátartozóikat elvesztettek a saját egyéni tragédiájukkal foglalkoznak, de azért ezen a szinten túl kell látni. Nemcsak az a szörnyű, ami a zsidósággal történt, hanem az is ami a világ többi népével, részben a háború alatt, részben pedig következményeként. Magyarország alig több mint egy élvig volt német megszállás alatt. Ezt a megszállást vészkorszaknak a lakosság egy töredéke tekinti. Az a töredéke, amely az ország oroszok általi elfoglalását - szabad feldúlását, felszabadulásnak nevezi. Számunkra - a többség számára nem a szabadság, hanem 45 év rabság kezdete volt. Ha van tanulsága a II.VH-nak az éppen az, hogy minden ember, minden közösség, nép egyenjogú kell legyen, senki nem helyezheti saját önző érdekét mások felé, senki sem lehet sem jobban sem kevésbé egyenlő mint mások, mindegy, hogy Kali tehenét lopják el, vagy Kali lopja el más tehenét. Aki ezt képes megérteni, megtanulni, az nyertese a II. VH-nak, aki nem az vesztese. Hogy ki nyert és ki veszített, üdvtörténetileg azt leginkább a II. VH utáni történésekből derül ki. Ezekből világosan látható, hogy a szövetségesek nem tanultak belőle, továbbra is az a jó cselekedet szerintük, ha Kali lopja el más tehenét. A németek, japánok új stratégiát találtak, amely sokkal sikeresebb lett, mint hadseregeit valaha is voltak. Mi Kelet-Európa népei lettünk az ellopott tehén, 45 éven át leigázottak, nem dolgozhattuk fel szabadon a tapasztalatokat. 15 éve, a Szovjetunió bukása után, nem is mertük önmagunkat vállalni, nem mertünk, nem tetszettünk forradalmat csinálni, és ennek máig isszuk a levét. Bűnös nemzetnek lettünk beállítva, aki hálát adhat a leigázóinak, aki örülhet, hogy ideig-óráig még élni hagyják, aki csak vagon kérdés, bármikor elhurcolható, elpusztítható. 1956-ban még volt a nemzetben gerinc, hogy fellázadjon az oroszok és a velük kollaborálók ellen, 1990-ben már nem. Lassan megindult azonban a magyarság öntudatra ébredése. Ennek elengedhetetlen része, hogy megismerjük az igazságot, szemben azzal az egyoldalú beállítással, amit belénk akarnak sulykolni. Követtek el a németek bűnöket, de az, hogy Hitler szakított szövetségesével, Sztálinnal, nem a bűne, hanem az érdeme. Nekünk nem kell szégyellni, hogy ebben a harcban szövetségesei voltunk a németeknek, éppen ellenkezőleg, egy nagyszerű had fegyvertársai voltunk, melyet legyőzött a túlerő ugyan, de bátorsága, helytállása tiszteletet érdemel. A győztesek által írt történelemben, mi utolsó csatlósok vagyunk. Ez a kép azonban hamis, ha közelebbről megnézzük, szétszedjük apró mozaikokra és újra összerakjuk, akkor kiderül, nincs mit szégyellnünk. Számtalan mű, irodalmi alkotás, film mutatja be a nácik gonoszságát, bűneit. Valóban nincs mentség semmi bűnre sem. Nem ment fel az sem, hogyha a mások is elkövették a bűnöket, amelyeket én is. Azzal másoknak, a sajátjaimmal meg nekem kell elszámolnom. Ítélni azonban nincs joga a győztesnek sem, legkevésbé pedig azoknak nincs, akik magukat a világháború legnagyobb áldozatnak állítják be. 1945 után a zsidóság a II. VH szenvedéseiből két módon nyerhetett volna, üdvtörténetileg, és eseménytörténetileg, azaz lelkileg és anyagilag. A kettő együtt nem megy, és számukra fontosabb volt a holokauszt anyagi, politikai erőforrása alakítása, felhasználása. Azért nem megy a kettő együtt, mert maga a zsidóság is aktív részese volt az események alakításának, saját maga is felelős volt a történtekért.Nyilván nem a németek által megkínzottak voltak a felelősök, hanem azok, akik páholyból nézték az eseményeket. A szó szoros értelmében, páholyból nézték, onnan mozgatták a szálakat, és később ugyan ők tették pénzé mások szenvedését. Az igazság mindig napvilágra kerül, csak idő kérdése. Még ma is bátorság kell az igazság kimondásához, tények feltárásához. Aki oly örült, hogy erre vállalkozzon, az börtön fenyegeti, azt minden eszközzel, törvényes és törvénytelen módon tönkre akarják tenni, fizikailag meg akarják semmisíteni. Mégis meg kell tenni ezt, a háború minden áldozata és hőse érdekében. Szerte a világon, még a győztesek országaiban is revizionista történészek vívják a küzdelmet az igazság kiderítéséért és elmondásáért. Ez a küzdelem a II.VH utolsó nagy csatája, amelyben, mint ahogy a háborúban is, az ellenség oldalán irdatlan túlerő van. A mi oldalunkon csak igény van az igazság megismerésére, akarat és tiszta szándék, áldozatvállalás. Mikor a bevezető sorait írom, csak remélhetem, hogy lesz erőm befejezni a munkát, amit fiammal, a II. VH fegyvereinek egyik legjobb szakértőjével írok. A fiatal nemzedék, nem véletlenül fordul, sokkal több rokonszenvvel a németek felé. Egyrészt a teljesítményt értékelik, másrészt a jelen valóságát, azt a valóságot, melyben a világ egy sokkal nagyobb katasztrófába rohan, megállíthatatlanul. A múlt feltárása kevés ahhoz, hogy ezt elkerüljük, de abban segíthet, hogy legyen erőnk kijönni belőle.




Oroszok:

A második világháború nagy nyertese,
a Szovjetunió.


A második világháború kirobbantásában Hitler bűntársa és szövetségese volt a Szovjetunió.
Hasonlóképp, mint a németek esetén, Oroszországban, mely kimaradt a győzelemből totális
rendszer alakult ki Sztálin vezetésével, még ocsmányabb, mint Hitler rendszere.

Az addig perifériális Marx - Engels féle tanok az októberi forradalommal és a Szovjetunió
megszületésével lettek világhatalmi tényezők a XX.- században. Sztálin rendszere korántsem
volt olyan stabil, mint ahogyan azt gondolnánk, mert kezdeti sikerei ellenére sokkal
kevésbé hatékony volt, mint a nemzeti szocializmusé, kezdet kezdetétől nagymértékben
rabszolgamunkára a társadalom kiszolgáltatott rétegeinek kifosztására alapult.

Először tekintsük át a Sztálini rendszer kialakulásának történetét:

A cári abszolutizmus rendszere ellen az orosz értelmiség és nemesség kezdett szervezkedni.
Ezek nem szocializmust akartak, hanem reformokat, Oroszország megerősítését.
Nem voltak antiklerikálisak sem, demokráciát szerettek volna és fejlődést.

Ezt nem tűrte el a hatalom, és a cári időkben kialakult rendszerben ezekért a
kísérletekért halál vagy szibériai száműzetés járt. Oroszország volt a legerősebben
zsidógyűlölő ország, maga a pogrom kifejezés is innen ered. Időről időre bekövetkező
pogromok kettős célt szolgáltak, az elégedetlen néptömegek haragjának levezetését és a
zsidók túlzó hatalmának letörését.
Az orosz zsidóság számára kapóra jött Marx és Engels ideológiája, mely
segítségével a népharagot a burzsoáziára, a nagybirtokosokra és a kulákokra irányíthatták.
Vlagyimír Iljics Uljanov egyike volt a felforgató agitátoroknak, és személyes gyűlölet is
hevítette a cári család ellen. Az első világháború idején a német titkosszolgálat
felismerte, hogy a bolsevista agitátorok hasznos segítségére lehetnek a keleti óriás
gyengítésében. A svájci emigrációban élő Lenint ők segítették vissza Oroszországba, a kellő
időben, mikor a 1917-es polgári forradalom megdöntötte a cári rendszert a központi hatalom
meggyengült. Lenin nemcsak német kémmé lett, de egyéb emberi jellemvonásait tekintve is
visszataszító mocsok volt. Például Párizsban megismerkedett egy spanyol zsidó anarchista
nővel, akitől szifiliszt kapott, amit átadott feleségének, Krupszkájának miután az is
kiérkezett hozzája, hármasban éldegéltek.

Vlagyimir Iljics Uljanov
A Lenin álnevű kopasz zsidó
Engesztelhetetlenségével és gátlástalanságával került a bolsevik mozgalom élére.
Személyes parancsára végezték ki a teljes cári családot - a gyerekeket is. Lenin elvtárs
nagyon szerette a gyerekeket! Megölni. Bár teljes bűnlajstroma még nem ismert, milliók
élete szárad a lelkén, ha volt neki egyáltalán. Lenin fő vetélytársa a szintén zsidó
származású Trockij volt, aki azonban Lenin elvtárssal ellentétben valóban hitt a
szocializmusban és jó hazafi is volt.
Trockij legyőzéséhez Lenin olyan társakat választott, akik nálánál is aljasabbak voltak.
Ilyen volt Joszip Iszarionovics Dzsugasvili, ismertebb nevén, Sztálin. Gruziai zsidó
eredetű család fia ortodox papnövendékként kezdte, de botrányos magatartása -
bordélyházakban való részegeskedés miatt kicsapták. Erre felcsapott postarablónak, de
elkapták. Hogy mentse az írháját, beállt a titkos rendőrség besúgói közé, magát
anarchistának, majd kommunistának adva ki, rendőrkézre adta a teljes bakui bolsevik
sejtet.
A polgárháború idején, mint politikai tiszt és hóhér jeleskedett a Kolcsak elleni
harcokban, majd ő lett Lenin véres jobb keze. Lenin későn ismerte fel, hogy Sztálin az
életére és a hatalmára tör. A Lenin elleni merénylet nem sikerül, de a sebesült vezér
gyógykezelése lehetővé teszi, hogy megmérgeztesse arzénnal az orvosaival.
Sztálin 1922. április 3.-án lett a bolsevik párt főtitkára.Lenin ezt azért támogatta,
hogy Trockijt le tudja győzni. Sztálin, igazán egyeduralmat csak 1924 január 21-e Lenin
halála után tudott kialakítani mikor Trockijt és Zinovjevet 1927. december 2-19 közötti
XV. SZKP kongresszuson kizáratta a pártból.
Joszip Iszarionovics Dzsugasvili ekkor még (Bar) Koba álnéven. Nomen ezt onem,
rablógyilkos gazember volt, mint a kettő. Bár ki tudja, lehet, hogy a ókori zsidó
rablógyilkos született újjá benne....


A száműzetésbe kényszerült Trockijt 1940 augusztus 20.-án jégcsákánnyal verik agyon
Mexikóvárosban. Bár Hitler is leszámolt párton belüli ellenfeleivel, (Hosszú kések
éjszakája 1938. november 9-10) de gyorsan és határozottan tette, nem állandó terror
mellett és nem oly beteges bizalmatlansággal, mint Sztálin.(Hitler csak a háború végén
lett paranoiás, mikor lelkileg összeomlott.)
Sztálin senkiben sem bízott és nem is bízhatott rendszerét a bukástól csak a háború
mentette meg. A Szovjet hadseregben a németektől kapott adatok alapján elvégzett
tisztogatás mutatta, hogy Sztálinnál elvetemültebb gazembert, örültet nem lehetett
találni. Még egy ilyen örültnél is vannak, akik rajongásig szerették, istenítették.
Ebben szerepet játszott, hogy az oroszok hozzá szoktak a cár egyeduralmához.
Car szkazal - a cár parancsával nem szegülhet senki sem szembe. Végül majd az menti meg
Oroszországot, aki a legkevésbé tartotta magát ehhez. Zsukov Marsall, aki éppen hogy
megúszta a tisztogatást, távol-keletre való helyezéssel.

A kommunista rendszer szinte mindent lerombolt Oroszországban. A vallást, a tulajdont,
az erkölcsöt. Barbár hordává züllesztette a népet, egy maradt csak meg, a hazaszeretet.
A kolhozba kényszerített muzsikok korábban olyan nyomorban éltek, hogy fel sem fogták a
rabszolga létet. A módosabb parasztokat, kulákokat üldözték, és sanyarú sorsa volt a doni
kozákoknak is, és ezek többsége gyűlölte a szovjetrendszert - sokan elrejtették a fehér
orosz egyenruhájukat, és sokan a németeket felszabadítóként ünnepelték.
Sztálin egyik legocsmányabb rémtette volt, Ukrajna totális kifosztása, padlások lesöprésével,
és az így elrabolt gabona exportálása. Milliók haltak éhen, de a nyugat mit sem törődött
vele, sőt 1934. szeptember 18.-án felvették Szovjetuniót a Népszövetségbe. Németország és a
Szovjetunió közötti szövetség éppen az által volt kecsegtető mind a két fél számára, mert
mind a két ország nemzetközi elfogadottsága alacsony volt. A németeket még mindig gúzsba
kötötte a versailes-i béke. Nem képezhette ki a hadseregét, az orosz hadsereg pedig
technikailag maradtak végzetesen le. Az orosz - német együttműködés keretében németek
fegyvert szállítottak az oroszoknak, az oroszok pedig kiképezték a német tiszteket, a
pilóták számára gyakorló terepet biztosítottak. Később ez nagy hasznára volt a németeknek,
de egyéb kereskedelmi kapcsolatok, áruszállítások is kedvezőek voltak mind a két félnek.

Ha összehasonlítjuk a német és az orosz rendszert, a német szabadabb és hatékonyabb is
Ami rokon elem volt még a két birodalomban, hogy mind a kettőben párturalom volt, ami
egyszemélyi hatalommá alakult át. A párttagok elvtársnak illetve párt-elvtársnak szólították
egymást, mind a két ideológia totális eszme volt, de a német bizonyos szintig nem
kérdőjelezte meg a magántulajdont. Mind a kettő szocializmust hirdetett, de a német sokkal
hathatósabban meg is valósította a szociális gondoskodást, mint a nyomor küszöb alatt élő
orosz rendszer. A magán tulajdon léte miatt a német rendszer nem lehetett annyira totális
mind az orosz, de kíméletlen és hatékony volt, míg az orosz könyörtelen és totális csőd.
Oroszországnak nem volt elegendő ereje ahhoz, hogy a németeket megállítsa, bár
nyersanyagokban hihetetlenül gazdag volt, míg Németország sokkal szegényebb, de ipari
feldolgozott termékekben szegény. A hadipar minden próbálkozás ellenére se érte el még a
szövetségesek szintjét se a harmincas években. A németekkel való együttműködés sokat
javított a helyzeten, de nyílván nem annyit, hogy a németekkel versenyre kellhessenek.
A németek jól ismerték Oroszország képességeit, és reális volt az, hogy képesek legyenek
legyőzni Sztálint, hiszen a cári Oroszországot is megverték az első világháborúban.
Nem vették tekintetbe azt, hogy az USA-nak küldött hadüzenet után az oroszok anyagi,
hadiszállítási és technológiai segítséget is kapnak. Szovjetunió, Sztálin élt is ezzel az
eséllyel, sőt vissza is élt vele, mikor ügynökeivel megszerezte az atombomba titkát.
Maga Sztálin is, bár zsidó származású volt, egyes feltételezések szerint, szintén a zsidókat
ki akarta telepíteni, erre hozta létre a Zsidó Autonóm Köztársaságot. Így bűntársai és
áldozatai között is szép számban voltak zsidók.
Míg Németország létét a nyersanyaghiány fenyegette, addig Sztálin rendszerét még a
kimeríthetetlen készletek sem menthették meg. A háború után az oroszok Kelet Európa
Kifosztásával-szipolyozásával tudták ideig-óráig stabilizálni a rendszerűket. Tragikus,
hogy Oroszországot éppen az elpusztítására indított háború mentette meg. Az természetesen
nem igaz, hogy a háború kirobbanásában az oroszok ártatlanok. Éppen ellenkezőleg, Sztálin
nagyon is tudta, hogy csak az mentheti meg, ha idejében szembefordul a németekkel, ezért
vonultatta fel a csapatait, és ezért nem hagyott más választást Hitlernek, aki csak megelőzze
az orosz támadást. Sztálin is lebecsülte ellenfelét, de ő is Hitlert tartotta világuralmi
vágyai legnagyobb vetélytársának.




Előjáték:
Hamis mítoszok.

Az iskolánkban belénk sulykolt történelem felfogás szerint Németország az egész
világ leigázására készült. Szó sem volt erről, pusztán arról, hogy a nemzeti
szocialista ideológia a német élettér kitágítását tűzte ki célul, és abban
reménykedtek a németek, hogy más árja népek is átveszik az eszméiket.


Az első VH következményeként a sokkal nagyobb gyarmatokkal rendelkező angolok és
franciák lenyúlták Németország külbirtokait is, beszűkült a német nép és gazdaság
élettere, a világ felosztása még igazságtalanabbá lett. Oroszország valóban azt a
célt tűzte ki maga elé, hogy leigázza az egész világot, azt amelynek a felét a II.
VH kitörésekor Anglia és Franciaország uralt. Ha a jelenlegi helyzetet nézzük,
akkor az USA az egész világot uralja. Hitler legfeljebb álmodhatott ilyen totális
világuralomról, amit az USA megvalósított. Ahogy ma az USA és az EU a globális
világrendet rákényszeríti mindenkire, a németek is szerették volna a nemzeti
szocialista eszméket terjeszteni, ehhez azonban a katonai erő csak lokális eszköz
volt. Már azért sem lehettek volna reálisak a német világuralmi tervek, mert a
németek nem is voltak ehhez elegendően sokan



A németek egy államot valóban meg akartak semmisíteni, a vetélytárs Szovjetuniót,
Sztálin rendszerét, de nem akarták Oroszország teljes pusztulását. Csehek és
lengyelek esetén is, az ország egy részét, a protektorátusok területét meghagyták
volna. Az oroszok ezzel szemben a lengyeleket is, cseheket is, és minket is 45
évig gyarmattá tettek.

Németországnak még Európai győzelem esetén sem lett volna esélye arra, hogy legyőzze
az amerikaiakat. Európai hegemónia, gyarmati, félgyarmati és csatlós országok
rendszerére épült volna a német világrend, amely messze nem terjedt volna ki az
egész földre. Nem, mert ez minden időben irreális vállalkozás lett volna, és még
győzelem esetén is összeomlást eredményezett volna. Nem szabad azt gondolnunk, hogy
a III Birodalom teljesen minden realitás érzék nélkül, az egész világra akarta volna
kiterjeszteni a befolyását.

Hitler abban reménykedett, hogy idővel az USA és Anglia nemzeti szocialista mozgalmai
jutnak hatalomra, és ezekkel az államokkal már a közös ideológia alapján tarthatott
volna kapcsolatot. Franciaország esetében létre is jött németbarát kormányzat Vichy
kormány, és máshol is támaszkodtak a németek a helyi erőkre. Németország törekedett
is a békekötésre Angliával, épp úgy, ahogy az első világháború végén is kész lett
volna kiegyezni az antanttal. A német haderő a Szovjetunió megtámadása és az USA
hadba lépése előtt sem volt elegendően erős egy Angliai invázióhoz sem. Nem is
gondolhattak reálisan arra a németek, hogy a sokkal távolabbi USA ellen támadást
intézhetnének, de az amerikaiak kormányzata ismét elhitette a néppel, hogy az a
veszély fenyeget, hogy a Németek Mexikó felöl elözönlik az országot.

Roosevelt pontosan tudta, hogy Amerika szégyenletes első világháborús szerepvállalása
után nem kockáztathatja meg a hadba lépést Németország ellen, Anglia oldalán. Nem,
mégpedig azért nem, mert egyértelműen belső feszültségek keletkeztek volna,
felerősödött volna az antiszemitizmus és új polgárháború is kirobbanhatott volna,
ha az amerikaiakkal nem sikerül elhitetni, fenyegetettek. Japán és maga Hitler
játszott Roosevelt kezére. A Führer abban a meggyőződésben volt, hogy az amerikaiak
többségének elege van a zsidó uralomból, és németekkel rokonszenvezik, a német, olasz
és ír bevándorlók súlyát túlbecsülte, azt hitte, hogy az Amerikaiak még emlékeznek
arra, hogy Anglia volt a gyarmattartójuk, hogy az angolok felégették a Fehérházat.
Sokkal erősebbnek gondolta az amerikai náci pártot is. Ezekben a kérdésekben nem is
lehetett jobb belátásra téríteni. Arra számított, hogy a túszként fogva tartott
zsidóságot is alku alappá tudja tenni. A II. VH kitörése előtt a Németországi
koncentrációs táborokból egy hajórakományi zsidót német óceánjárón Amerika partjai
felé küldött, azzal, ha ti szeretitek zsidókat, akkor fogadjátok őket be.
Az USA kormányzata azonban nem merte vállalni a koncentrációs táborból elengedettek
befogadását. Kubát, Batista elnököt kérték fel, engedje be az országba a menekülteket.
A kubai diktátor minden amerikai kérést teljesített, erre is először igent mondott,
de olyan erős ellenállásba ütközött a terv, hogy vissza kellett vonnia az engedélyt.
Végül a hajó visszafordult Európa felé, és a menekülteket kénytelen kelletlen franciák,
hollandok, belgák, angolok fogadták be. A sorsuk különösen tragikus, mert közülük
sokan ismét koncentrációs táborba kerültek, mikor elesett Hollandia, Belgium,
Franciaország. Franciaország lerohanása után is lehetőséget adtak a németek a
zsidóknak az akkor még semleges USA-ba távozni, de az USA nem változtatott a
bevándorlási politikáján. Egy alkalommal 2000 gyereknek adtak vízumot, olyanoknak,
akiknek a szülei hozzájárultak ahhoz, hogy a gyermekeiket örökbe adják az államokban.
Csak a gyerekeknek, akiknek a szüleiről tudták, koncentrációs táborokba fognak kerülni,
kényszermunkára! Hitler ezeket a jelzéseket tévesen értelmezte, meg volt győződve
arról, azért ilyenek az amerikaiak, mert a náci párt erős. Nem, szimplán jellemtelenség
állt az amerikaiak magatartása mögött, részvétlenség. Bárdossy Lászlót többek között
azért ítélték halálra, mert nem engedett be az országba 100 ezer galíciai zsidót.
Ilyen alapon Rooseveltet is halálra lehetett volna ítélni, mert neki lehetősége lett
volna az összes zsidó megmentésére, de esze ágában nem volt. Nem érdekelte az Amerikai
kormányt a zsidó emberek sorsa, annál inkább érdekelte őket a zsidó bankok érdeke,
mint mindig. Hitler túl naiv volt, azt hitte, hathat az amerikaiakra, és le is
becsülte az USA erejét. Nem számított arra, hogy az amerikaiak képesek lesznek nagyobb
csapatokat áthozni Európába, mikor Japánnal háborúznak a Csendes Óceánon.
A japán támadás után hadat üzent, hogy ezzel feleljen Amerika I.VH végi hadüzenetére.
Tragikus tévedés volt, lévén az amerikaiakat nem fenyegette igazán Japán, mert ipari
potenciáljuk lehetővé tette, hogy lekörözzék a Csendes Óceáni ellenfelüket is.
Roosevelt mesteri aljassága volt az, ahogyan Japánt rávette a Pearl Harbour elleni
orvtámadásra. Az USA lakossága egyáltalán nem akart volna háborúba lépni sem
Európában sem pedig Japán ellen. A japán flotta főparancsnoka tisztában volt vele,
előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz a Japán-Amerikai háború, de azzal is, hogy csak egy
villámháborúban lehetnek a japánok győztesek, mielőtt beindul a haditermelés az
USA-ban. Elé tették hát csalétekként a Pearl Harbor támaszpont flottáját.
Védtelenül hagyva az úgyis nagyrészt elavult hajókat. Nem tudott Japán ennek a
kísértésnek ellenállni és a legrosszabb pillanatban támadott. Tudtak az amerikaiak
a támadásról, de szándékosan nem riadóztatták a támaszpontot, hogy elegendően sok
áldozat legyen, elég nagy legyen a felháborodás. Ráadásul az oroszok is tudomást
szereztek Ferdinánd Sorge kettős ügynök révén a tervről, és Zsukov csapatait át tudták
dobni az Amur mentéről Moszkva alá. Roosevelt zseniális aljassága, amerikai életek
feláldozása árán megmenekült Moszkva, az USA hadba lépett és Hitler is elkövette a
végzetes hibát, hogy szövetségeseivel együtt hadat üzent. Roosevelt is megvalósította
azt, amit Wilson, az amerikaiak elhitték, hogy hazájuk veszélyben van meg kell
védeni azt a japánoktól és a náciktól. Pedig a háttérben most is üzleti megfontolások
szerepeltek, bank érdekek, kellett az újabb háború, amerikai bankoknak, hogy
növekedjen a szent profit.
Valójában Németország volt az a hatalom, amelyiknek a béke érdeke lett volna,
de nem maradt más választás, mint a háború. 1939-1941-ben a németek európai hegemóniát
akartak, és szerettek volna győzelmeik után békét kötni Angliával. Ebben az időszakban
Hitler kényszerű szövetségesre talált Sztálinban, de 1941 nyarára már elviselhetetlen
volt az orosz nyomás, kielégíthetetlenek Sztálin igényei. Sztálin maga is készült
Hitler megtámadására, és a németek páratlan teljesítménye, hogy sikerült megelőzniük.
A németek ellen támadásra készülő orosz alakulatok között törtek át a Wermacht csapatai,
bekerítették őket és ennek köszönhetően gyors volt a német előrenyomulás. 1941 végén a
németek alaposan alábecsülték az oroszok erejét is, mert a Moszkva alatti vereségük
után még kevéssé lett volna szabad Hitlernek hadat üzennie az államoknak. Ez volt a
háborúnak az a pontja, amikor a Führer megingott, nem volt képes okosan dönteni, nem
tudta felvenni a versenyt az ellene szövetségre lépő trióval, Roosevelt, Churchill és
Sztálin hármasával. Ő kiscserkész volt hozzájuk képest, nem tudott elég dörzsölt,
eléggé könyörtelen, számító lenni. Partnerei, Hirohitó Japán császár és a Duce pedig
nem voltak méltó társai. Hogy ezúttal a német nép agóniája még három évig tartott, az
csak annak köszönhető, hogy a németek minden képzeletet meghaladó módon küzdöttek.
Voltak persze a németeknek később is győzelmi esélyeik, egészen 1943-ig, de ezek is
sorra elvesztek, legtöbbször Hitler személyesen meghozott hibás döntései miatt.
A nemzeti szocializmus még német győzelem esetén sem uralhatta volna az egész világot.
Oroszország kormányzása nem lett volna megoldható bekebelezéssel. Vlaszov tábornok ezt
felismerve állt a németek oldalára, tudván, hogy a németeknek győzelmük esetén is
szüksége van egy velük baráti de többé-kevésbé független Oroszországra. Anglia kiszorult
volna a közel keleti térségből, Csendes Óceáni gyarmatait elveszítette volna, de Afrika
nagy része az ő birtoka maradt volna és India és a Domíniumok is, megmaradtak volna.
Az USA megőrizte volna a befolyását az amerikai kontinensen, és nem válhatott volna az
egész világ urává. A nemzeti szocializmus, mint eszme tért nyert volna ugyan, és
fenyegette az imperialista világrendet, hasonlóképpen, mint a kommunista ideológia, de
messze nem tudta volna az sem uralma alá hajtani az egész világot, mint ahogyan az
oroszok is megbuktak. Német győzelemnek súlyos következménye lett volna Németországra
nézve, hogy ott megmerevedik a totális rendszer, ez pedig visszavetette volna a német
fejlődést.
A mi lett volna, ha nem a történelem kérdése. Pusztán azért kell ezeket megfontolnunk,
mert a háború alatt is egy német világuralom rémével fenyegették az embereket, és
utána is az volt a propaganda eszköze, hogy bármilyen elnyomás is van, még mindig jobb,
mintha a németek győztek volna. Végül megvalósult világuralom, amerikai világuralom,
totális rendszert is el kellett viseljünk, orosz totális rendszert. Azaz Németország
veresége nem mentette meg az emberiséget attól a rossztól, amivel fenyegették.
Hibás az a felfogás is, hogy jobb lett volna, ha a németek győznek. Teljesen mindegy
volt ki győz, mert nem az számit, ki kit nyom el, ki kit foszt ki, hanem az, hogy
elnyomásra és kizsákmányolásra épül ma is a világ. A II.VH-t természetesebben az
erősebbek nyerték meg, sokszoros túlerő révén. Ami érdekes, hogy miként használják fel
a tömegek manipulálására a hamis mítoszokat. Az amerikai katonák java része ma is azt
hiszi Irakban, hogy Szaddam Husszein komolyan veszélyeztette Amerikát.

Mind a két oldalón harcolók meg voltak arról győződve, hogy igaz ügyért harcolnak a
II.VH-ban is, de szó sincs arról, hogy akár az egyik akár a másik fél az igazságos
kormányzást képviselte volna. Hogy a szövetségesek nem a Grál lovagjai az már a
háborúban is kiderült, utána pedig még inkább, de a németek sem voltak az igazság
bajnokai, noha éppen az őket ért kétségtelenül igazságtalan béke miatt indítottak
háborút. Nem, mert a nemzeti szocializmus nem volt képes arra, hogy Nietzsche
eszméinek megvalósítója legyen. A személyi kultusz, tudománytalan fajelmélet, agresszív
érdekérvényesítés, machiavellista felfogás, erőszakosság, bűnök elkövetése, emberek
elhurcolása, megkínzása, a nemzeti szocialista rendszer elemei bár a németeket ért
sérelem ellenhatásai voltak, nem teszik a III. Birodalmat az igazságos kormányzás
világává. A német hadsereg ugyanakkor kétségtelenül megteremtette az emberfeletti
embert, aki képes önmagán felülemelkedni, de ez kevés az üdvösséghez, ha zsarnokság
van a társadalomban, ha ártatlanok szenvednek mások bűnéért. A cél szentesíti az
eszközt elvéről derült ki, nagyon nem igaz.
A másik nagy tanulsága a dolgoknak, hogy éppen olyan ostobaság mindenért a németeket
felelőssé tenni, mint az, ahogyan a németek minden baj okának a zsidóságot tekintették.
Ha reálisan ítéljük meg a fő hadviselő feleket, és a történelem mozgató rugóit, akkor
már egyáltalán nem állja meg a helyét, hogy Horthy kormányzata helytelenül cselekedett,
amikor a németek oldalára állt. A céljuk ugyanis nem más volt, mint minél kevesebb
áldozattal kikerülni a háborúból, amelybe két totális állam között kényszerült.
A Szovjetunió valóban a gonosz birodalma volt, ellene viselt háború nem szégyen.
Ismerve az eseményeket az is világos, hogy az úgy nevezett demokráciák a saját
törvényeiket kijátszva, nemegyszer a saját polgáraik feláldozása árán, a közvéleményt
manipulálva működnek. Ez, ha lehet, még visszataszítóbb, mint a totális rendszer.

Lengyelek veszte:

A második világháború kezdetét jelentő lengyel német összecsapás során nemcsak e két nép
érdekei ütköztek össze, hanem egy négyes kapcsolatrendszer lengyel-német-orosz-zsidó
alakította az eseményeket.


Mind a négy etnikum ellenséges volt a három másikkal, de sajátos érdekközösségek jöttek
létre köztük. Az oroszok és zsidók a kommunista eszmék terjesztésében voltak szövetségesek,
németek és oroszok pedig stratégiai érdekeik miatt működtek együtt. Volt szándék a
közeledésre Pilsudski marsall szanációs kormányzata idején a lengyelek és a németek között
is - hiszen a fő ellenségnek mind a ketten az oroszokat és zsidókat tartották. Hogy mégis
lengyel-német szövetség helyett lengyel-német háború lett a végkifejlet, amely az
oroszoknak és zsidóknak kedvezett, annak több oka volt.


Lengyel oldalról a hagyományos lengyel-francia, lengyel-angol kapcsolatokra alapoztak,
abban a hiszemben, hogy biztonsági garanciáik elegendőek lesznek, megsegítik őket a
szövetségeseik, pont fordítva történt! Ők segítettek a szövetségeseknek Hitlert legyőzni,
és elárulták őket!!


Arra nem számítottak, hogy egyszerre támad rájuk Hitler és Sztálin, időt sem adva
szövetségeseiknek a segítségnyújtásra, ha az egyáltalán szándékuk lett volna. Természetesen
az orosz állítás, hogy ők pusztán saját biztonságuk érdekében támadtak a lengyelekre, hogy
megvédjék őket is a németektől, hazugság.
Egyrészt a II. Világháború után a 39-es támadás során elfoglalt területeket elcsatolták
Lengyelországtól, másrészt a fogságba esett lengyel tiszteket az oroszok a Katyni táborban
lemészárolták. Természetesen az Atlanti Charta üres szó maradt a lengyelek számára is


Ez bűntény már a háború alatt kiderült, amit az oroszok tagadtak, a szövetségeseik szemet
hunytak felette, de világosan mutatja, az oroszok sokkal aljasabbak voltak a lengyelekhez,
mint a németek. Az oroszoknál is aljasabbak voltak az angol amerikai szövetségesek, akik
tudták mit tettek az oroszok és hallgattak róla, sőt kiszolgáltatták a foglyaikat, németeket,
magyarokat, ukránokat, kozákokat az oroszoknak.
Ez részben gyilkosság. részben pedig rabszolga kereskedelem..

Intolerancia és annak az oka Poroszország korában, Németország volt a legtoleránsabb ország
Európában, hogy ez megváltozott, annak komoly oka volt..... Hitler beszél az intoleranciáról...

Német részről a németek, különösen Hitler, igazából a lengyel zsidókat utálták, a lengyeleket
"csak" lebecsülték, alacsonyabb rendű szláv - azaz szolga fajként tekintve őket. Valójában a
náci fajelmélet tudománytalansága ütközik ki ezen. A Szlávok a germánok közeli rokonai.
Maguk a lengyelek részben szláv részben pedig szkíta-szarmata eredetű népesség, kultúrájuk,
szokásaik, szabadságszeretetük, a többi szlávtól élesen elütő karakterük éppen a szarmata
eredet nyoma, és éppen ezért is voltak mindig is velünk jó viszonyban, mivel rokon a nemzeti
karakterünk. A lengyelekhez képest éppen a németek barbárabb népesség abban az értelemben,
hogy később jelentek meg a történelem színpadán, mint a lengyelek velünk is rokon szarmata
ősei. Maga a lengyel nyelv sem illik igazán bele a szláv nyelvek közé, és a lengyelek mindig
is szembehelyezkedtek az orosz pánszláv törekvésekkel. Igazi ellentét - bár ennek is vannak
előzményei nem a lengyelek és a németek között volt, hanem a németek a lengyel zsidókat
utálták, de nagyon.
Lengyelországban a szocialista mozgalom szétvált a Rosa Luxemburg féle zsidó és a Josef
Pilsudski féle lengyel ágra. A lengyelek jellemző módon az általuk német zsidóknak
nevezetteket utálták, azokat akiket a németek lengyel zsidónak neveztek.


Hitler személyes ellenszenve Rosa Luxemburgnak és társainak az I világháború végén
németországi forradalmakban betöltött dicstelen szerepére vezethető vissza. Rosa Luxemburgék,
miután lengyelek között nem tudtak tért nyerni a vergődő Németországban próbálkoztak. Rossz
ötlet volt, mert őt és Karl Liebknechtet az 1919. január 11.-ei Berlini spartakista
felkelésért felelősöket porosz katonatisztek 1919. január 15.-én kinyírják. "Gut gemacht",
bárcsak minden kommunistával így jártak volna el, sok szenvedéstől szabadult volna meg a
világ.
A németek által lengyel, a lengyelek által német zsidóknak titulált kommunista felforgatók
a két nép között szítottak ellenségeskedést. Egyik felől németnek, másik felől pedig
lengyelnek nézték őket és az ellenszenv ráragadt a németekre és a lengyelekre is.
Mikor a németek megszállván Lengyelországot, a zsidókat először gettókba, majd koncentrációs
táborokba viszik, a legtöbb lengyel még hálás is ezért.

Hitler a Kommunizmusról

Az oroszok által megszállt kelet Lengyelországban a zsidókat egyáltalán nem
zavarja hogy újra orosz uralom alatt élnek, ezért a lengyelek még jobban meggyűlölik őket.

Sztálin hagyja őket seftelni, valójában kifosztja őket, mert értéktelen rubelért vásárolnak
a zsidó kereskedőknél a vöröshadsereg tisztjei (1 rubel=1 zlotyi árfolyam szerint átváltva
a pénzt). A lengyelek még inkább részvétlenekké váltak a helyi zsidósággal szemben, mikor a
német támadás őket is elérte.

A lengyelek számára az oroszok voltak az a fő ellenség, akinek Lengyelország feldarabolását
és megszűnését köszönhették. A poroszok is megpróbálkoztak az általuk lenyúlt területek
németesítésével, és még legszabadabban a galíciai lengyelek élhettek, de igaz elnyomást a
cárok Oroszországa jelentette számukra. 1916-ban Németország és a Monarchia deklarálta a
független Lengyelország helyre állítását, ami azonban csak 1918 november 22.-én a német
kapituláció után valósult meg. Lengyelország nyugati határait békeszerződés szabta meg,
keleti határaikat ezzel szemben a szovjet Oroszországgal vívott háborúban harcolták ki a
lengyelek. Tuhacsevszkij csapatait Varsónál állította meg Pilsudski marsall és a Rigai
fegyverszünet, 1920. október 12. jelölte ki.

Hitler ostobasága és a lengyel-német zsidóság tevékenysége eredményezte, hogy a legyelek a
II. Világháborúban kénytelenek voltak az oroszok oldalán harcolni, a Katyni mészárosok
oldalán. Ez a hivatalos történelemkönyvekben nem szerepel ugyan, de sok lengyel állt a
németek mellé is, de a nácik nem igazán bíztak bennük, másra mint hadtáp munkára nem igazán
használták őket. Az angolszászok és az oroszok oldalán harcoló lengyel egységek ezzel szemben
a legelitebb elit alakulatok voltak, és számos hőstett fűződik a nevükhöz. Önmagában nem elég
a elszántság, hazafiság ahhoz, hogy elit alakulat váljon egy egységből.
Az alapot mindenképpen Pilsudski marsall Lengyelországa, katonai diktatúrája teremtette meg.
Ez nevelte ki azt a tisztikart, amely aztán értelmiségiekkel kiegészülve a honi hadsereg
alapját is képezte, amelyek vezetésével a lengyel alakulatok oly vitézül harcoltak az
angolszászok oldalán. Sztálinnak is jól jöttek a lengyel katonák, de a tisztjeik nélkül,
amiket bolsevik agitátorokkal és orosz tisztekkel, illetve általa kiképzettekkel
helyettesített. Pilsudski marsall újjáteremtette azt a nemesi elitet, amelyik a régi
Lengyelország, nemesi konföderáció tradícióit tovább tudta vinni. Sztálin az angolszászok
orra előtt semmisítette meg a Londoni emigráns kormány alapját. (Lásd Varsói felkelés.)
Hitler sem volt sokkal emberségesebb a lengyelekhez, mint szolgafajt kezelte őket, akiket,
míg a birodalom számára dolgoznak, megtűr, amíg nem helyettesítheti őket németekkel.
A háború idején sok lengyelt hurcoltak a birodalomba kényszermunkára, részben az iparban
részben a mezőgazdaságban foglalkoztatva őket. Ezeknek a helyzete nem sokkal volt különb,
mint a koncentrációs táborbelieké, ahová szintén sok lengyel került. Azok a német katonák,
akik harcoltak is a lengyelekkel, mind például Rommel, nem osztoztak Hitler lengyelek
iránti megvetésében. Churchill és a szövetségesek építettek is a lengyel katonák
németellenes indulataira, kihasználták őket, tudva Lengyelország Sztálin kezén fog maradni ...

Kövessük most a Lengyelországi történéseket időrendben:

•
1915 Lengyelország egész területe Németország és a Monarchia kezére kerül.
1916. november 5-én a német és osztrák császár deklarációt tesz közzé az önálló lengyel
állam létrehozásának ígéretével. A galíciai konzervatívok javaslata a Monarchiának
Trialista átalakítása Ausztria - Magyarország - Lengyelország egyesülése.
(Ötletnek nem rossz!)

1918 november 11. Német kapituláció compiegne-i erdőben
1918. november 22. Lengyelország megalakulása
1919 Január parlamenti választások Lengyelországban
1920 április. Lengyel szovjet háború
1920 augusztus 19 Pilsudski marsall Varsónál megveri Tuhacsevszkij csapatait-
1920. október 12. Rigai fegyverszünet.
1926 május 12 Pilsudski marsall puccsa, szanációs diktatúra, a lengyel állam megszilárdítása
1935 május 12 Pilsudski marsall halála, szanációs rendszer vége


Második világháborút megelőzően 35 milliós ország lakosságának 66 %-a volt lengyel,
14 %-a ukrán, 10 %-a zsidó, 4 %-a belorusz, 2 %-a német és kb. 4 % egyéb.

Pilsudski marsall antikommunista volt, de nem antiszemita, és Lengyelországban nem született
zsidóellenes törvény, bár társadalmi feszültségek ott is kiütköztek. Pilsudski rendszere és
a magyar kormányzat között baráti viszony alakult ki. Lengyelországnak nem volt félni valója
a magyar revíziótól, éppen ellenkezőleg Csehekkel volt területi vitájuk, és a hagyományos
magyar-lengyel rokonszenv is működött, még a háború idején is.Hasonlóképp, ahogy
Lengyelországban is társadalmi feszültséget okozott a zsidóság túl nagy lélekszáma és
befolyása, úgy Magyarországon is. Hozzánk a zsidóság túlnyomó többsége Galíciából érkezett
- és különösen a 19-es események után egyik országban sem rajongtak értük.
Hitler nagy hibát követett el azzal, hogy a lengyeleket nem állította maga mellé, hanem
éppen ellenkezőleg Sztálin oldalára kényszeríttette. Egyébként rólunk sem volt sokkal jobb
véleménye, mint a lengyelekről, de a magyar politikai rendszer - elsősorban Gömbös Gyula
idején határozott német és olasz barátsága megmentett bennünket attól, hogy a lengyelek
sorsára jussunk. Magyarországon pont azért élhettek biztonságban a zsidók 1944.-ig mert mi
előbb hoztunk zsidótörvényt, mint a németek..


Az azonban nem igaz, hogy Hitler kísérletet sem tett arra, hogy a lengyeleket a maga oldalára
állítsa. Pilsudski halála után 1936-1939 között erős jobbratolódás következett be.
Lengyelországban.



1938. őszén a müncheni szerződést követően a lengyel csapatok megszállták a csehek által
1919-óta bitorolt Tessen-i területet, és, titkos tárgyalásba kezdtek Magyarországgal is a
közös lengyel-magyar határ lehetőségeiről. 1938 öszén megfosztották a Németországban élő
lengyel zsidók többségét a Lengyel állampolgárságtól, erre Hitler 1939 tavaszán
kompromisszumot ajánlott a lengyeleknek. Járuljanak hozzá Danzig Németországhoz
csatolásához és egy területen kívüli, Kelet-Poroszországba vezető autóút megépítéséhez,
és Lengyelország csatlakozzon az anti-komintern, szovjet-ellenes paktumhoz.

Ezt a lengyel politika, Londoni sugallatra elutasította. Lengyel szempontból ez hibás lépés
volt mert egyrészt területet vesztettek miatta, másrészt pedig 45 évig orosz uralom alá
kerültek. 1939 áprilisában Nagy Britannia garantálta Lengyelország függetlenségét, ehhez
később Franciaország is csatlakozott. Ekkor azonban már tisztában kellett legyenek mind a
ketten, hogy nincs erejük közvetlen segítségnyújtásra, és a kormánygaranciák ellenére
odadobták Lengyelországot az oroszoknak.
Az a lobby, amely a III. Birodalom megdöntésére tört, Lengyelországot dobta áldozatául
Hitlernek nem törődve azzal, hogy halálos veszedelembe kerül Európa legnagyobb lélekszámú
zsidó közössége.
Hitler sokáig habozott, míg 1939. augusztus 23.-án megszületett az a titkos egyezmény, a
Ribbentrop-Molotov paktum, amely többek között Lengyelország újabb felosztását tartalmazta.
Sztálin a rapallói egyezmény titkos záradékában megengedte Hitlernek, hogy katonákat képezzen
ki. Németország tért akart nyerni erős hadsereget akart létrehozni, de nem akart Hitler
minden áron német életeket kockáztatni. Az angol, francia, amerikai bankár körök
- nem eszmei, hanem gazdasági érdekük miatt olyan nyomást gyakoroltak Németországra,
hogy az háborús nyereség nélkül nem kerülhette el az összeomlást.
Sztálin pontosan tudta, hogy Hitler a paktum nélkül nem kockáztatná meg Lengyelország
megtámadását, szó sem volt önvédelmi szükségről, hanem egyszerűen arról, hogy Sztálin is és
Hitler is terjeszkedni akart. Természetesen Sztálin pontosan tudta, hogy Hitler koncentrációs
táboraiban mi folyik, neki is meg voltak a maga táborai.



Lengyelország lerohanásának főbb eseményei.:.

1. A támadás előestéjén, 1939. augusztus 31.-én éjjel az SS erre rendelt alakulatai
eljátszották azt, hogy a lengyelek megtámadták a gliwicei rádióállomást. Ennek nem külpolitikai
célja volt, hanem azt szolgálta, hogy a német katonák azt higgyék, ők csak visszalőttek, mert a
lengyel zsidók minden áron háborút akartak. Valóban zsidók akartak háborút, de nem a
szerencsétlen lengyel zsidók, akiknek a nagy része nyomorban élt, hanem a gazdag zsidó bankárok.
Ez mutatja, hogy a III. Birodalom minden militarizmusa ellenére sem volt olyan ország, amelynek
a lakossága lelkesedett volna az újabb háborúért, ha nem érzi úgy, védekezniük kell az ellenség
ellen.
2. A támadást 1939. szeptember 1.-én a Schleswig-Holstein nevű hadihajó ágyúi nyitották meg,
amelyek a Westerplate lengyel helyőrségét lőtték. A németek erre a lengyel állásra először rendőri
rendfenntartó alakulatokat küldtek, majd miután azok felsültek wermacht alakulatokat. Végül a
sokáig kitartó lengyelek szabad elvonulást kaptak, angol hajó vehette őket a fedélzetére.
Szeptember 1-én a támadás a német lengyel és szlovák lengyel határ teljes hosszában megindult.
Horhty azonnal mozgósítást rendelt el, ezzel a vasútvonalakat lezárta a németek akkor sem vehették
volna igénybe a magyar területeket, ha belépnek az országba. 1939 szeptember 10.-én Teleki Pál
tekintettel a magyar-lengyel barátságra a németek ez irányú kérését visszautasítja.
A magyar lengyel határszakasz vált az egyetlen olyanná, amely felé a lengyelek a szeptember 17.-ei
sorsukat megpecsételő orosz támadás után visszavonulhattak. Hitler eléggé tajtékzott is, mikor
Horthy csapatai és a rongyosgárda felszabadította Kárpátalját, és közös lengyel magyar határ jött
létre.

A német hadsereg létszáma ekkor - mozgósítás nélkül 1.85 millió volt, amivel szemben 1.2 millió
lengyel állt szemben. A légierő területén a német fölény iszonytató volt 2085 német repülőgéppel
szemben 407 lengyel gép áll. Páncélosuk ekkor még a németeknek is kevés van, de ezeket egy
hadseregbe összevonva koncentráltan vetik be Guderián taktikája szerint. A kevés német páncélos
2800 amivel szemben a lengyeleknek 800 páncélosa van.(Ha Rommelnek Észak Afrikában valaha is 800
páncélosa lett volna, a németek megnyerik a háborút! Rommel is a Lengyelországi hadjáratban tüntei
ki először magát a Führer testőrségében, jutalmul azt kapja válaszhat alakulatot - ekkor választja
a VII. páncéloshadosztályt melynek embereit személyesen válogatja ki)


A harapófogószerűen támadó német alakulatoknak a haditerv szerint a Visztulánál, Varsónál kell
találkozniuk. A lengyel taktika az orosz támadásig arra alapul, hogy minél tovább fenntartani a
németeket, addig, amíg nyugati szövetségeseik segítsége meg nem érkezik. Az orosz támadás után már
csak az marad, minél több egységnek eljutnia a lengyel-magyar határra, és legalább a német vagy
orosz fogságot elkerülni..

Az angolok és a franciák szeptember 3.-án hadat üzennek a németeknek, de egyenlőre nem indítanak
támadást a németek ellen. Hitler abban bízik, hogy az erődrendszere és Todt szervezet fel tudja
tartani az angol francia támadást, míg végez Lengyelországgal. Erre azonban szükség sincs...

Hitler bejelenti a hadüzenetet...


Szeptember 3-4 Bromberg városában a lengyelek legyilkolnak 1000 németet. A gyilkosságokat részben
a helyi lakosság, részben pedig a lengyel hadsereg alakulatai követik el. A lengyelek szerencséje,
Hitler Angliát és a zsidókat okolja. Annyi biztos nem jellemző ez sem a lengyelekre sem pedig a
hadseregre, de káosz van és nem tudják az emberek mit tegyenek. Vannak olyanok akik éppen a
gyülölet szításában érdekeltek. Nemcsak itt, de majd a franciáknál is...

Az már szeptember 4.-ére kiderült a lengyelek számára, hogy nem tudnak sokáig ellenállni ezért
csapataikat a Visztula San vonalra próbálják visszavonni.

A németek fő célkitűzése, hogy a Visztulától nyugatra lévő csapatokat bekerítsék, a lengyel
hadosztályokat egymástól elvágják. Pontosan tudják a németek, hogy amint közel érnek Varsóhoz az
oroszok hátba támadják a lengyeleket.

Szeptember 4.-én a németek harc nélkül beveszik Krakkót.(A visszavonuló lengyel Krakow
hadosztálynak módja sem lenne védeni, de nem is akarnák rombolásnak kitenni.)
Varsó Ostroma

A német csapatok szeptember 8.-án és 9. én támadnak Varsó külvárosaira. Az igazi ostroma a
városnak szeptember 16.-án kezdődik, de ez is semmi ahhoz képest, ami 1944-ben a Varsói felkelés
idején zajlik, akkor is az oroszok nézik páholyból, hogyan ölik egymást a lengyelek és németek,
ukránok.


1939. szeptember 17.-én a vöröshadsereg átlépi a lengyel határt. A lengyelek nem tudnak védekezni
sem többé, csak menekülni a német és orosz fogság elöl.
Szeptember 18. Magyarország megnyitja határát a lengyel katona és civil menekültek előtt. Ekkor
lengyel zsidók is bejöhetnének az országba, de ők most még nem menekülnek, mert a vörös hadsereg
közelít a határhoz. (Később Bárdossy már nem engedi be őket.)
Szeptember 27-.én a lengyelek kapitulálnak a kormány Románián át Párizsba menekül.
A lengyelek egy hónapig álltak ellen a német támadásnak, a franciák még eddig sem fognak...


Szeptember 28.- Létrejön a német-szovjet baráti és határ egyezmény. Litvánia orosz befolyás alá
kerül.
Október 5.: Szovjet-lett egyezmény. Sztálin ráteszi véres mancsát a balti államokra.
Október 6. Miután már látható, hogy Sztálin felőli fenyegetés veszélyezteti egész Európát,
Hitler békét ajánl a nyugati nagyhatalmaknak. Nem véglegesít még semmit, de ajánlatát elutasítják.
Erre válaszul:
Október 8. A III. Birodalom által elfoglalt területek iparilag fejlettebb részeit a Németországhoz
csatolták. Innen a lengyel és zsidó lakosságot, és kitelepítették, az embertelen körülmények miatt
rengetegen vesztettek életüket, már a szállítás alatt. A kitelepítettek száma 700-800 ezerre
becsülhető.


Október 12.. : A Lengyel főkormányzóság felállítása. Hitler szörnyű hibát követ el Hans Frankot
- (szefárd zsidó?) ügyvédjét nevezi ki az élére.

1939. novemberében a német csapatokat nyugatra dobják át. Az angolok és franciák
egyelőre várnak, eszük ágában sincs támadni.
November 3. az USA módosítja a semlegességi törvényt. Fegyvert adhatnak el kézpénzért a hadviselő
feleknek. (Cash and Carry). Nyilvánvalóan képmutató a döntés, a németeknek esélyük sincs arra,
hogy utánpótlást vásárolhassanak az angol flotta által ellenőrzött Óceánon át.


November 8. Sikertelen merénylet kísérlet Adolf Hitler ellen, egy müncheni sörpincében.
Megindul a megtorlás. A krakkói Jagelló Egyetem 183 tudósát hurcolták koncentrációs táborba.
Az elhurcoltakat a nemzetközi (Olasz) tiltakozás nyomására 1940 februárja és 1941 ősze között
szabadon bocsátották. Az ún. A-B akció (azaz rendkívüli pacifikálás) keretében a lengyel
politikai, társadalmi, tudományos élet kiválóságait, 378 főt lőtték agyon a Varsó közeli
Palmiry-ben. A zsidóságot gettókba zárták, majd az Európából idehurcoltakkal együtt koncentrációs
táborokba.(Auschwitz, Treblinka, Sobiborz). .


November 30.-án szovjetunió megtámadja Finnországot.
December 14.-én Szovjetuniót kizárják a Népszövetségből. 1970-és években ezt úgy tanították,
hogy a Szovjetunió kilépett a népszövetségből. és finnek provokálták Sztálint.....
1940. január 8.-án Soumosalaminál úgy elveri a finnek az oroszokat mint a répát.
1940 március 3.-án a szovjet hadsereg Viborgnál nagyarányú támadást indít a finn hadsereg ellen.
Március 8.-án megkezdődnek a béketárgyalások, 12.-én finnek 50 000 km2 terület átengedésére
kényszerülnek. ( Fél csonka Magyarországnyi területet nyúl le a jóságos szovjet, amit meg is
tartott, mint ahogy a lengyelektől lenyult területet is, mind a mai napig.)

1940. április 9. Németek megelőző támadása Dánia és Norvégia megszállására.
1940. április 14.-19 Elkésett angol intervenció Norvégiában.
1940. május 10.-én megindul nyugaton a német támadás. Hitler türelme véget ért.
1940. június 14.-én a német csapatok bevonulnak Párizsba-
1940. június 14-17.-én a szovjet csapatok szép csendesen megszállják a Baltikumot.
1940. Junius 26. Szovjetunió lenyúlja Besszarábiát és Észak Bukovinát
1940. Augusztus 3. Litvánia, 5.-e Lettország, 6.-a Észtország bekebelezése.

A zsidóság felkelésére 1943. áprilisában, került sor Varsóban.


A második világháború idején, Lengyelország lakossága több mint 6 millióval csökkent.
Ebből 3 millió zsidók számának csökkenése. Egy része ezen csökkenésnek a menekültek, és
deportáltak, akik nem tértek vissza Lengyelországba, vagy kivándoroltak Palesztinába, USA-ba,
Angliába.
A lengyel és zsidó áldozatok egy része nem a németek által megölt, hanem az oroszok által legyilkolt,
vagy elhurcolt volt. Pontos és hiteles adatot nem lehet erről a népirtásról találni.
Annyi biztos, hogy több lengyel halt meg, köztük sokan zsidó életek megmentéséért, ezért ugyanis
halálbüntetés járt.

30 ezerre tehető azoknak a lengyeleknek a száma, akiket emiatt végeztek ki. Mikor a lengyel áldozatok
emlékére keresztet akartak állítani Aushwitzban, a zsidó szervezetek hevesen tiltakoztak ellene,
valamint az ellen, hogy a volt tábor közelében apácakolostor legyen. (Mintha a lengyelek nem áldozatai
lettek volna a háborúnak, hanem Hitler bűntársai, mint az oroszok!)
A szovjetek által megszállt területen a szovjetrendszer bevezetésével, vagyonelkobzással,
meghamisított választásokkal, közel másfélmillió ember deportálásával, áttelepítésével próbálták a
legalitás látszatát kelteni, ugyanakkor a különböző társadalmi csoportokat szembeállítani egymással.
1940-ben a szovjetek kivégezték három fogolytábor tisztjeit, katonáit, zömmel a vezérkari tiszteket.



1939. szeptember végén, október első napjaiban, Franciaországban megalakult a lengyel emigráns kormány.
A köztársasági elnöki hatalmat Wladyslaw Rackiewicz vette át, a miniszterelnök és a hadsereg
főparancsnoka Wladyslaw Sikorski lett. Franciaország veresége után a kormány Londonba költözött.
A lengyel fegyveres testületekbe szerveződött, túlnyomó részben Románián, Magyarországon keresztül
nyugatra menekülő katonák és civilek (akik közül sokan Magyarországon maradtak a háború végéig)
kezdettől belekapcsolódtak a harcokba a szövetségesek oldalán, a II. világháború számos frontján.
Részt vettek többek között a Nagy Britannia védelmében folytatott légi háborúban, az észak-afrikai
harcokban, a Monte Cassinoi csatában. Az emigráns kormány hatalmas erőfeszítésekkel és nagy
áldozatokkal hozta létre a megszállt országban a "második Lengyelországot", szervezte meg a lakosság
illegális életét, önvédelmét. A Honi Hadsereg létszáma a háború vége felé elérte a 250 ezret. 1941.
július 30-án brit közreműködéssel létre jött a szovjet-lengyel szerződés, amely a Szovjetunióban
deportált lengyelek számára amnesztiát biztosított, felújította a diplomáciai kapcsolatokat és ígéretet
tartalmazott a lengyel hadsereg felállításáról Anders tábornok vezetésével.
Wladyslaw Sikorski A szervezés körül kialakult konfliktusok és bizalmatlanság miatt az emigráns
kormány a Közel-Keletre evakuálta a hadsereget.

A katyn-i ügy miatt az emigráns lengyel kormány nemzetközi vizsgálóbizottságot kért fel.
Ez szolgált ürügyül Sztálinék számára 1943. tavaszán, hogy megszakítsák kapcsolataikat a lengyel
emigráns kormánnyal, a helyzetet súlyosbította Sikorski titokzatos halála is.
Ahogy azt tagadták az oroszok, hogy ők végeztek a katyn-i foglyokkal, tagadták, hogy ők ölették meg
Sikorskit, de egyértelműen ők voltak az elkövetői katyn-i mészárlásnak ezért a lengyelek nem hitték el,
hogy nem az oroszok végeztek Sikorskival. Sokkal valószínübb azonban, hogy az angolok végeztek a
kényelmetlen szövetségessel...

VARSÓI FELKELÉS.

1942-1943-ban, az orosz győzelmek után létrejöttek a Szovjetunióval kollaboráló erők: a Lengyel
Munkáspárt, a Népi Gárda, 1943 májusában a Szovjetunióban megkezdődött a Kosciuszko-hadosztály
(a későbbi lengyel hadsereg) szervezése, majd 1943-1944 fordulóján az Országos Nemzeti Tanács.
Ez már nyílt árulás volt az emigráns kormánnyal szemben. 1944. júliusában, Moszkvában megalakult
a Lengyel Nemzeti Felszabadító Bizottság, amely 1944. decemberében Ideiglenes Kormánnyá alakult.
1944 nyarán a Szovjet Hadsereg Varsóhoz közeledett. Miután a szovjet-lengyel tárgyalások nem jártak
eredménnyel, a Honi Hadsereg vezetői, a lengyel ellenállás jelenlétét bizonyítandó, 1944 augusztus
1-én németellenes felkelést robbantottak ki a városban.
Két hónapig tartó elkeseredett küzdelemben - a Szovjet hadsereg kivárta, míg a németek elvégzik
helyettük a piszkos munkát -, elpusztult a Honi Hadsereg nagy része és kétszázezer varsói lakos.


Az 1939-ben súlyos károkat szenvedett, sok helyen lakhatatlan várost, a felkelést megtorlandó a
németek romhalmazzá változtatták. A nyugati szövetségesek számára Hitler legyőzése volt a legfontosabb
cél, ennek érdekében szabad kezet adtak Sztálinnak a térségben, Teheránban, Jaltában a lengyelek nélkül
döntöttek a lengyelek sorsáról. Lengyeleken ismét keresztülgázoltak a nagyhatalmak, sokkal jobban
jártak volna, ha ők is Hitler oldalára állnak, mint mi! A honi hadsereg a háború után is megpróbált
ellenállni immár az orosz megszállóknak és a velük kollaboráló lengyel kommunistáknak
- de erre nem volt lehetőségük, a kialakult sokkal totálisabb diktatúra viszonyai között.

A lengyel - német konfliktust leginkább a lengyelek és a németek szenvedték meg. A két szomszéd nép
egymással ki tudott volna egyezni, nem voltak köztük feloldhatatlan ellentétek. Az oroszok, bizonyos
lengyel zsidó csoportok, és a zsidó bankok érdeke azonban az volt, hogy háború robbanjon ki.
Ezt megszenvedték a lengyelországi zsidók is, méghozzá borzalmasan, de azok, akik magukat a lengyelek
és a lengyelországi zsidók védelmezőinek tüntették fel, lelkiismeret furdalás nélkül feláldozták a
lengyeleket is és a lengyelországi zsidóságot is.

Miután a háború elvileg Lengyelország védelmében tört ki, az USA, Anglia, Franciaország semmiképp
nem dobhatták volna koncként a Szovjetnek Lengyelországot.

Valójában semmi más nem történt, mint a lengyeleket beugratták, hogy rájuk hivatkozva lehessen a
vetélytárs Németországot megsemmisíteni. Kellett valami, amivel a nyugati hatalmak saját lakosságukat
is meggyőzik a háború szükségességéről. Hitler annyira nem volt örült, hogy mindenáron egyszerre az
egész világgal akart volna háborúzni, hanem lépésről lépésre szerette volna növelni a német élettért.
Nem voltak túlzó követelései a lengyelekkel szemben sem. Győzelme ellenére is hajlandó lett volna a
békére, addig nem csatolta a birodalomhoz az elfoglalt területeket, amíg esély mutatkozott arra,
hogy békét helyre lehessen állítani. Hans Frank kinevezése - szefárd zsidó kezére adni askenázikat
és keresztény lengyeleket? - végzetes hiba és iszonyú bűn volt, épp olyan, mint az orosznak vetni
koncnak...
Tekintve azt, hogy a holokausztnak Németországban volt a legkevesebb áldozata, és legtöbb éppen
Lengyelországban rá kell ébrednünk arra, hogy azért, ami történt nemcsak a németek felelősek.
Azért ami az oroszok által megszállt Kelet Európában történt, azért pedig egyértelműen a nyugati
hatalmakat és az őket irányító, a világot mai is uraló pénzügyi köröket terheli a felelősség..

Felmerül a kérdés, az USA azért demokrácia, mert mindig talál valamit, amivel az üzleti
érdekekért indított háborút nemes eszmékért vívott küzdelemnek állítja be?
Erre a legsötétebb diktatúra is képes.


Revans:

Miért lenne bűn, ha valaki az elszenvedett
igazságtalanságért revansot akar venni?



A szoclib propaganda egyik kedvelt megbélyegző jelzője a revansista. Maga a szó francia
eredetű a franciák szerettek volna revansot venni a németeken, a porosz - francia
háborúban elszenvedett vereségért, Elszász és Lotharingia elvesztéséért. Érthető, ha a
franciáknak fájt a területük elvesztése, az már persze kevéssé, hogy hogyan lehettek
arra képesek, hogy másoknak sokkal súlyosabb veszteséget okozzanak, miért nem számoltak
azzal, hogy keserves lesz önzésük büntetése? Megismerve a valódi történelmet
- a II.Világháborút és előzményeit világossá lesz, hogy a szörnyűségek okozói -
a győztesek teszik felelőssé az áldozatukat azért mert igazságot akart.

A militaristának és örültnek beállított III. Birodalom, nem lépett fel túlzó igényekkel,
csak igazságot akart - a revans nem azt jelentette, hogy ugyan úgy akar eljárni az
ellenségével mint az járt el vele. Miután elérte a stratégiai céljait a birodalom
- a villámháború során, Hitler kész volt békét kötni, nem kivánta megsemmisíteni
ellenfeleit. Éppen ellenkezőleg az ellenségei akarták megsemmisíteni a III. Birodalmat,
és ráeröltetni Németországra saját rendszerüket. A nyugati hatalmak a mai napig nem
érvényesítették sem a Wilson elnök által megfogalmazott elveket a népek önrendelkezési
jogáról sem pedig az Atlanti Chartában foglaltakat. Hitler ezzel szemben képes volt
igazságos döntést hozni, képes volt arra is, hogy önmagát, önző érdekét korlátozza.
Bármilyen nehéz, sőt veszélyes is ezt kimondani, a III. Birodalom majdnem az "igazságos
kormányzás" megvalósulása volt, és a német katonák az igazságért - a jogos revíziós
igényekért szálltak harcba.

A francia politika nem volt képes szembe nézni azzal a ténnyel, hogy nyomába sem lép
Németországnak. Az első világháborúban nemhogy egymagában nem tudott felülkerekedni,
de sokkal gyengébbnek is bizonyult, mint III. Napóleon korában volt. Még az Antant sem
volt képes Németország és szövetségesei legyőzésére, csak az USA segítség mentette meg
őket a nagyon csúfos vereségtől.

A franciákat nem is lehet sajnálni azért, ami a II. Világháború alatt történt velük.
Később - de Gaulle elnök volt az, aki felismerte a két ország közötti természetes
szövetség szükségszerűségét, de a harmadik köztársaság vezetői katasztrófa politikát
folytattak. Nemcsak a békeszerződéssel, hanem azzal is, ahogyan Németországot a Rajna
vidék megszállásakor megalázták.

Amerika nem ingyen mentette meg az Antantot. Mivel tengeren az Antant hatalmak,
elsősorban Anglia fölénnyel rendelkezett az USA hadiipara folyamatosan ellátta őket
utánpótlással, amit hitelbe vásároltak. A hiteleket New York nagy zsidó bankjai
nyújtották, akik csődbe mentek volna, ha az Antant elveszíti a háborút. A győztessé
tett Anglia és Franciaország a vesztessé tett Németországgal annak kifosztásával akarta
visszafizetetni a kölcsönöket. Nyílván a németek, akik még gyarmataikat is elveszítették
erre nem lehettek képesek, ezért a franciák megszállták a Rajna vidéket, hogy saját maguk
vegyék el jóvátétel címén a németektől követelt irdatlan összeget. Bár ez az akció nem
volt eredményes, nem tudtak igazán mit elrabolni, néhány nyersanyagon, például fekete
kőszénen kívül, de arra jó volt, hogy a németek revans utáni vágyát még jobban fokozza,
elmérgesítse a két nép viszonyát. A franciák ráadásul azt a hibát is elkövették, hogy
gyarmati, fekete bőrű csapatokkal végeztették el a piszkos munkát. A gyarmatait elvesztett
németeket ez, még jobban irritálta. Nem különben az is, hogy sorra kezdtek születni félvér
gyerekek a megszállt területen, amit a németek erőszakkal, a franciák pedig azzal
magyaráztak, hogy a német nők ki voltak éhezve. Mindez kedvezett az egyre jobban erősödő
nemzeti szocialista mozgalomnak. Hitler hatalomra jutását éppen a franciák jellemtelensége,
kapzsisága, és az első világháború következtében kitört gazdasági válság készítette elő.
A gazdasági válság elkerülhetetlen volt, hiszen a hitelek visszafizetésének nem volt
fedezete, semmiféle pénzügyi manipulációval nem lehetett megoldani a pénzrendszerből
hiányzó virtuális érték pótlását. A válság Amerikából indult ki, végig söpört az egész
világon. Amerika elvesztette az állami pénzt, helyette a FED - az Antantnak is hitelező
zsidó bankok által birtokolt bank konzorcium adja ki az USA valutát. ők nem veszítettek,
hanem még nyertek is az országot és világot sújtó válságon, amit tulajdonképpen saját maguk
idéztek elő. Rengeteg vállalat csődbe ment, nagyon sok kisember is elveszítette mindenét,
legnagyobb árat talán a kis farmerek fizették. A legtöbb telepes farm tönkrement, ekkor
alakultak ki a bankok által elárverezett kisbirtokokból az óriás mezőgazdasági nagyüzemek.
A vesztes országokat még súlyosabban érintette a válság, nem lehet csodálni, hogy a végső
elkeseredésben bele kapaszkodtak a németek a nemzeti szocializmus eszméibe, melyek, ha
reálisan ítéljük meg őket, nagyon sok pozitív elemet is tartalmaztak, olyanokat, amelyeket
a modern államok is beépítettek saját működési rendszerükbe. Szociálisan érzékenyebb
társadalom volt a harmadik birodalom, mint bármely más ország. .

Ami miatt a francia politika szintén öngyilkosság volt, az éppen Németország fő erőforrása,
a német munkás, paraszt, értelmiségi, amely messze felette állt a franciának.
A porosz szemlélet, mely a fegyelmet tekintette értéknek szemben a szabadosságot pártoló
francia modellel, eredményezte a két ország teljesítménye közötti drámai különbséget.
Maguk a különbséget pedig igazolták az emberek szemében a felsőbbrendűségi tételeket, csak
a franciák teljesen elvakult sovinizmusa magyarázza, hogy országuk bukását okozták, mégpedig
szégyenletes vereség formájában. Ezen nem változtat az sem, hogy a II. VH végén a németek
ismét vesztettek, de ebben a vesztésben a franciák már nem játszottak szerepet. de Gaulle,
a francia ellenállás vezére éppen ezt felismerve kötött szövetséget Adenauer Németországával,
lépett ki a NATO katonai szervezetéből. Franciaország éppen általa erősödött meg, és a
német-francia együttműködésnek köszönhetően vezető hatalom Európában ma is. A II.VH előtt a
német revansizmust mindenképpen jogos igénynek kell tekintenünk, mely valós sérelmeket kívánt
orvosolni.
Hollandia elvileg semleges ország volt, nem rendelkezett saját területén olyan erővel, amely
ellent tudott volna állni hosszabb ideig a németeknek, de nem volt felkészületlen egészen.

Mint gyarmattartó ország, Anglia és Franciaország holdudvarába tartozott. A hollandokat sem
érte teljesen készületlenül a német támadás, tekintve, hogy a Franciák a Maginot vonal
mentén építettek erődrendszert, a belgák pedig a belga-német határon. Számítani lehetett rá,
hogy a németek épp úgy, ahogy ezt az első világháborúban is megtették, ezúttal is megkerülik
a határ menti erődöket, most Hollandián át. A belgák is készültek a német támadásra,
Eben Emael erődjében felhalmozott nehéztüzérség (2 db 120 milliméteres ágyú, 16 db 75
milliméteres ágyú, páncéltörő ágyúk, egyéb lövegek, nehézgéppuskák) képes lett volna a német
páncélosok rohamát elhárítani, és a Hollandián keresztül történő német támadást is a hidak
lerombolásával megállítani.

Az erődöt kb. 1000 fős helyőrség védte, a németek 78 ejtőernyőssel foglalták el!
Azaz a gyors győzelmet a németek nem váratlan alattomos támadásnak, hanem rátermettségüknek
és hősiességüknek köszönhették.
Ez természetesen ellent mond mindannak, amit a hivatalos történelem hazudik a II.VH-ról, de
ez a valóság. Nem minden holland és nem minden belga tekintette a németeket ellenségnek,
sőt sokan léptek be az SS-be mind Hollandiában mind Belgiumban, mint Franciaországban.
Természetesen a lakosság többsége nem rokonszenvezett a megszállással, sőt közülük a
legbátrabbak a London által támogatott ellenállásba kapcsolódtak be. Nevetséges azonban az
állítás, hogy az SS soraiba lépett hollandok, belgák, franciák gyáva hazaárulók lettek volna.
Nevetséges, mert SS katonának lenni, ahhoz bátorság kell. Ugyanis a holland, belga, francia
SS alakulatokat a németek a Keleti frontra küldték. Nemcsak nevetséges, de igazságtalan is,
mert aki elég bátor ahhoz, hogy vállalja a legkeményebb szolgálatot, legnagyobb veszélyt,
az ezt éppen azért teszi, mert meg van arról győződve, hogy ezzel hazája érdekét védi.
Hogy igaza van vagy sem, az nem befolyásolja azt, hogy hazafi vagy sem. Voltak olyan
kommunisták is, akik őszintén hittek abban, hogy a népük érdekében cselekednek.
Nemcsak Németországban erősödött fel a zsidóellenesség, de más országokban is terjedtek a
nemzeti szocialista eszmék, melyeknek azért volt reális alapja is, sőt van ma is.
Más országokban is voltak az első világháború után kialakult rendnek kárvallottai,
vesztesei, és ők is revansot szerettek volna vélt vagy valós sérelmeikért. Olaszországban,
mely magát becsapottnak érezte, bár az Antant oldalán fejezte be a háborút sokkal előbb
hatalomra került Benito Mussolini, a DUCE kormányzata. 1922 szeptember 30.-án
a Marsu Su Roma - a feketeingesek Rómába vonulása után került hatalomra az olasz fasiszmus,
mely népi nemzeti szocialista eszme volt, radikális és forradalmi. Egyáltalán nem volt
zsidóellenes, és célkitüzéseinek jelentős részét a XX. század második felében a polgári
demokráciák át is vették.


Angliában az 1936 lemondatott VIII. Edvárd rokonszenvezett Hitlerrel.
VIII. Edvárd Dél-Franciaországban telepedett le, és később Franciaország megszállásakor is
az országban maradt. Az angol kormányzatnak kapóra jött, hogy az uralkodó elvált nőt akar
feleségül venni, rangon alul. Volt angol SS alakulat is, sőt amerikaiak is szép számmal
álltak a nácik oldalára.

Legtöbben az ukránok és a doni kozákok közül álltak a németek mellé, de még lengyel
önkéntes alakulatok is harcoltak az oldalukon. Mindez világosan mutatja, hogy nem olyan
egyértelmű volt, mely oldalon is az igazság. A németek oldalára állt más nemzetbeli
katonák közül kevés tudta elkerülni a győztesek vérbosszúját. Különösen az oroszok kezére
került ukránok, kozákok sorsa volt kegyetlen. Az oroszok fogságába kerülteket helyben
brutálisan lemészárolták. A jenki fogságba kerülteket az amerikaiak kiadták az oroszoknak
és a gulág táboraiban pusztult el az is, akit nem végeztek ki. Sokan inkább önkezükkel
vetettek véget az életüknek. Mikor a foglyok megtudták, hogy az amerikaiak átadják őket
az oroszoknak, a legjobb barátok, akár testvérek vágták el egymás torkát törött
üvegcserepekkel. Ha a revansot, mint bosszút tekintjük, akkor a II.VH győzteseinek
bosszúja sokkal könyörtelenebb volt.
Németország, mint győztes maga sem volt könyörületes például a politikai tisztekkel
szemben, zsidókkal szemben, ellenállókkal, de a bátran küzdő reguláris alakulatokkal,
egyáltalán a katonai bátorsággal igenis lovagias is tudott lenni. (Westerplatte és Tobruk
védői és sok más eset.) Ennek oka, hogy bátor katona tiszteli az ellensége bátorságát.
Velük szemben kevés ellenségük volt lovagias. A francia ellenállók revansa - merényletek
német katonák ellen, orvtámadások, mire a németek túszok kivégzésével válaszoltak.
A revans, a fogat fogért, szemet szemért, megdobnak kővel, dobd vissza mennykővel
érvényesülése. Hogy egy végsőkig megalázott, kifosztott nemzet ilyen választ ad, azon nem
lehet csodálkozni, egyoldalúan nem szabad elítélni a reakciót, hanem tekinteni kell azt is,
mi volt, amire ez válasz volt. Németország nemcsak az Antant hatalmakon akart bosszút állni,
hanem a zsidóságon is. Azon a zsidóságon, amelyet az első világháborúban maga is felhasznált
Oroszország ellen. (Lenin, Trockij és társaik.) A revans, a bosszú azért elvetendő, mert
mindig ártatlanokat sújt, mindig új igazságtalanság forrása lesz. Tehát nem az elégtétel
igénye a bűnös dolog, mint ahogy azt helytelenül beállítják, hanem az a mód, ahogyan elégtételt
vesznek. A II.VH-nak valóban fontos történelmi tanulságai vannak, amelyeket azonban nem lehet
felismerni, ha a németeket, mint eleve gonosz népet festik le. Éppen az a tétel nem igaz, hogy
akár egyik akár másik oldalon csak gonosz vagy csak jó emberek harcoltak volna. Ilyen még soha
nem volt a történelem egyetlen konfliktusában sem.


Saar vidék - Anschluss - Szudétavidék.


Saar vidék katonai megszállása az önrendelkezési jogot súlyosan sértő Versailles-i békeszerződés
felrúgása volt. Németországnak 1935. március 1.-én még nem volt ehhez elég katonai ereje, de az első
világháborút lezáró békék oly súlyosan sértették az emberek igazságérzetét, hogy egy ország
közvéleménye sem támogatott volna egy németellenes akciót. Már korábban is megtehette volna ezt
Németország, de a gazdasági válságból éppen hogy kiláboló európai helyzet kedvező feltételt teremtett
ehhez. Március 16.-án Németország bejelenti, semmisnek tekinti a Versailles-i béke katonai korlátozásait.
Hitlernek ez a lépése is osztatlan elismerést vált ki a német lakosság körében, mert az állami
szuverenitás helyreállítása felé tett lépés, és nem ütközik különösebb ellenállásba sem, angol, sem pedig
francia részről.
1936. március 7.-én német csapatok vonulnak be a Rajna bal partján lévő demilitarizált övezetbe,
Németország felmondja a Locarnói szerződést. Ha a szabadság - testvériség - egyenlőség eszméjéből
indulunk ki, akkor ezekkel a lépésekkel Németország nem tesz mást, mint ezt érvényesíti, mégpedig az
államok egyenlő szuverenitását, saját területe feletti szuverenitás helyreállítását. Mivel az eszmék
éppen a francia forradalom eszméi, azaz a nyugati demokrácia alapjait jelentik, nem ütköztek
ellenállásba. Hasonló módon, a zsidóellenes intézkedések indoka is a társadalmi igazságosság iránti
igény volt. Természetesen a munkatáborokat nem lehetett így szalonképessé tenni, de ebben az időben
egyrészt nem voltak szem előtt, más országokban is voltak hasonlók, és a körülmények is kevéssé voltak
embertelenek. Hitler célkitűzéseit segítette, hogy a nemzeti szocialista eszmék más országokban is
népszerűek voltak, és a nemzetközi közvélemény jelentős része mellette áll - más része, liberálisok,
kommunisták, konzervatívok természetesen ellene voltak..


Anschluss, azaz Ausztria és Németország egyesülése nem hódítás volt - hanem a két ország lakói akaratának
érvényesítése. Az I. világháborút lezáró békék ezt, az önrendelkezési jog érvényesítését tiltották.
Ma sincs más oka annak, hogy két teljesen német állam legyen, mint az, hogy német nép túl erős lenne.
Az emberek többsége kívánta is ezt az egyesülést. Ez alól talán csak a zsidó lakosság volt a kivétel,
érthető okokból, természetesen igyekeztek is meggátolni politikai és gazdasági befolyásuk révén.
Ez természetesen csak még jobban növelte az NSDAP, Németország, de általában a németek zsidóellenességét.
Mégis csekély volt a holokauszt áldozatainak száma mind Németországban, mind pedig Ausztriában.
Sőt a legyőzött Németországban és Ausztriában a második világháború után a zsidóság nagyobb befolyásra
tett szert, mint valaha. Hogy a veszteség nem volt nagyobb - abban az is közrejátszott, hogy a német
politika a kivándorlásra buzdította a zsidókat.

Az egyéni, individuális emberi jogok itt ütköznek a kollektív emberi jogokkal, a közösségek egyenlő
jogaival. A liberális globalista világ, individualista, nem ismeri el a kollektív emberi jogokat, fölébe
helyezi ezeknek az egyéni emberi jogokat. Nyilvánvaló - ez nem helyes álláspont, mert a közösségek jogai
és érdekei felette állnak az egyének jogainak. Különösen ez igaz akkor, ha egyik közösség rátelepszik a
másikra és azt kihasználja. A zsidó-német, zsidó-lengyel, zsidó-magyar viszonyban, de más relációkban is
a zsidó közösség, kisebbségi volta ellenére is túlhatalmat épített ki, mind gazdaságban, mind
kulturálisan, mind politikai tekintetben. "Visszaélt" a polgári demokráciával. Míg a zsidó közösség
gyarapodott, addig a befogadó közösségeknek komoly kára származott az együttélésből. Élhet két közösség
- faj együtt szimbiózisban, mikor az együttélés mind a két közösségnek hasznos, de nem ez volt a
történelmi tapasztalat, hanem ennek az ellenkezője. Amikor a németek erre hivatkozva a zsidóság
kivándoroltatását akarták, ezzel megsértették az egyének emberi jogait - faji megkülönböztetés révén, de
ezt a kollektív jogok érvényesítéséért tették, azért hogy a többségi társadalom mentes legyen a káros,
"parazita" együttélőktől. Azaz éppen az egyenlőség érdekében, az alapján az elv alapján, hogy minden
nemzetnek joga van a saját hazája felett rendelkezni, azt megszabva kiket lát vendégül és kiket nem.
Ha egy nép tartósan arra rendezkedik be, hogy más népek között él, és mindenhol ellenkezést és utálatot
vált ki - akkor nem az ellene fellépők a hibásak, hanem az a közösség amely képtelen arra, hogy
alkalmazkodjon azokhoz a nemzetekhez, akiknek a földjén él. A zsidó közösség tagjainak nagy többsége
igyekszik is alkalmazkodni, beilleszkedni, emancipálódni. Egy részük azonban ezt a többi számára is
lehetetlenné teszi. Tipikusan a Rosa Luxemburg féle - értelmiségi, liberális, szocialista kalandorok és
a mohó bankárok, nagyiparosok, kereskedők rétege. Ők azok, akik tudatosan olyan gyűlöletet keltenek, amely
aztán ráragad a többiekre is, kik csak annyiban felelősek a nagyszájú hangadók tetteiért, hogy nem lépnek
fel ellenük.
Annak idején a Jordán király is kiűzte az országból azokat a palesztinokat, akik megsértették a
vendégjogot és át akarták venni az uralmat az ország felett. Ami a legtragikusabb, hogy éppen az a zsidó
réteg, amely felelős volt a viszony elmérgesedésért - tehát az értelmiségi és burzsoá réteg, könnyen talált
magának befogadó országot. A nincstelen zsidóság befogadására ezzel szemben egy ország sem mutatott
hajlandóságot, még Amerika sem. Fontos megértenünk, hogy a nyugati hatalmak, csak abban az esetben
ítélhetnék el Németországot a zsidóság kivándoroltatásáért, ha ők maguk készségesen befogadták volna a
zsidókat. Legnagyobb készséget erre - Spanyolország, Portugália, Olaszország tanúsított, mellesleg szintén
nemzeti szocialista jellegű rendszerei.
A Németország a németeké - Amerika az amerikaiaké elv magától érthetődő, mint az is, hogy Németország
legalább az a terület, ahol többségében németek élnek. Az első világháború végén német lakta területek
kerültek idegen uralom alá, megsértették ezzel az önrendelkezési jogot, Németország - és Magyarország is
- teljes joggal lépett fel revíziós igényekkel.

1938. március 13.

1936. július 11.-én Ausztria és Németország az Anschlussot előkészítő egyezményt köt. Pár nappal később
1936. július 17.-én, kitör a Spanyol polgárháború. Az a veszély fenyeget, hogy egy újabb marxista állam jön
létre, fontos stratégiai helyen. Németország és Olaszország önkénteseket küld a Francoista csapatok
oldalán Spanyolországba. Ez alakalmat ad a német haderő kipróbálására, másrészt Németország szívességet
tesz Angliának és Franciaországnak, akiknek érdekeit veszélyeztetné a kommunista előretörés.
1938. március 13.-án bekövetkezik az Anschluss. Még ugyan ebben az évben, 1938. szeptember 30.-án sikerül
diplomáciai eszközökkel, négyhatalmi megállapodással, Hitler - Mussolini - Daladier - Chamberlain által
aláírt egyezménnyel elérni a Szudéta vidék Németországhoz való csatolását. Hitler ez idáig mást nem tesz,
mint érvényesíti a nemzeti önrendelkezés Wilson amerikai elnők által meghirdetett elveit. November
másodikán - azaz egy hónappal később Magyarország is visszakapja Csehszlovákiától az elcsatolt felvidék
egy részét. Ezek mind olyan változások, amelyek igazságosabb határokat eredményeznek.
Volt a német birodalomnak még egy része, amely történelme folyamán mindig német fennhatóság alatt állt,
maga Csehország. Mivel az önálló állami léte nem is része az európai köztudatnak, Németország könnyen
megszerezheti. 1939. március 14.-én Pozsonyban bejelentik az önálló Szlovák állam megalakulását,
Ungváron pedig a Russzin állam megalakulását. Hlinka szlovák nacionalista hívei hamar kiábrándultak
Benes és Masarik Csehszlovákiájából és röviddel Trianon után az volt a véleményük, hogy többet szenvedtek
két év alatt a pöffeszkedő csehektől, mint 1000 év alatt a magyaroktól. Kiválásuk a Csehszlovák állam
meggyengülése után előre látható volt, és nem is lehet sajnálni a cseheket érte. Hitler erre megszállja
a maradék Csehországot, amely Statusa hasonlóvá válik, mint volt 1918 előtt - azaz a birodalom örökös
tartományából németek Cseh-Morva protektorátusa lesz.
Ribbentrop külügyminiszter ad két hetet a magyaroknak arra, hogy Kárpátalját visszacsatoljuk.
Élünk is a lehetőséggel
Már majdnem teljes a III. Birodalom, csupán a Lengyeleknek átadott Korridor és Danzig hiányzik belőle.
Hitler nem is követel a lengyelektől mást, mint azt amit igazságtalanul itéltek nekik Versaillesben.
A franciáktól is csak Elzászt szeretné vissza venni. A lengyleknek is felajánlja a megegyezést sőt
védelmet ígér nekik oroszok ellen. Az angol diplomácia azonban arra buzdítja a lengyeleket, álljanak
ellen, mert ők megvédik őket. Az a béke rendszer, amit a Versailles-i béke eredményezett, összeomlott és
azok az államok ellen fordul, amelyeket kedvezményezett. 1939. szeptember 1.-én is a németek jogos
igényeik miatt indítanak háborút, abban a tudatban, hogy az ő oldalukon áll az igazság... Valóban,
a másik oldalon, pedig az irdatlan túlerő...

* [Információk az eredeti oldalról. :http://www.igazsagok-gazsagok.info/www/II.%20VILAGHABORU/tartalom.html ]!