Seneca volt az első, aki nem csak észlelte, de le is írta (Levél Luciliushoz), hogy „Az jelentene némi vigaszt, ha a dolgok pont oly lassan múlnának el, amilyen lassan megvalósulnak, de sajnos a fejlődés csigalassúsággal lépked előre, míg a leépülés villámgyorsan következik be.” Ez a jelenség általánosnak mondható, amire nem árt odafigyelni, amikor azokat a kérdéseket feszegetjük, hogy mikor és hogyan. Seneca nem ad választ a mikorra, de a hogyanra ige…., gyorsan.
Lehetséges lenne (költői kérdés), hogy a Seneca csúcson vagyunk? Mert ha igen, akkor nagy a baj. Amennyiben megérkezett a „peak oil” állapot (és persze megérkezett), akkor nehéz elképzelni, hogy a gazdaság majd szép lassan csúszni fog lefele. Valószínűleg a csökkenés oly gyorsan fog bekövetkezni, hogy joggal nevezhetjük összeomlásnak. A szimptómák észlelhetők, de hogy győződhetnénk meg róla, hogy a jövő valóban annyira sötét, mint amennyire a Seneca effektus rámutat? Mivel egy 2000 éve élt római filozófus megfigyelése nem vehető készpénznek, ezért meg kellene értenünk, hogy mi az oka a lassú fejlődésnek és a gyors összeomlásnak.
A társadalmi fejlődésnek, erőforrás kitermelésnek természetéből fakadóan az alapokra támaszkodva lépésről lépésre kell haladni. Ez nem is lehet más, mint egy viszonylag időigényes tevékenység, amit összehasonlíthatunk egy hegymászó csúcsra törésével. A csúcs elérésével, miután kinézegette magát, a visszatérés a völgybe gyors, adott esetben katasztrofálisan gyors is lehet. Ugyanis az egymásra épülő eredmények támaszok sorozatát jelenti. Amikor ezek kidőlnek a sorból, láncreakció következik be. Vizualizáljunk egy gyakorlati példát. Egy tonnás vasoszlopot kell kézi erővel továbbvinni. Két oldal mentén 10-10 ember belekapaszkodik az oszlopba és felemeli. Egy emberre 50 kg súly jut, ami fizikai képességük határain belül van. Cipelés közben az egyik ember megbotlik, elesik, elereszti az oszlopot, amit most már csak 19 ember tart, és így fejenként 52,6 kg terheli őket, ami csak egy kicsivel több, mint előzőleg volt. Viszik tovább az oszlopot, de akkor egy másik is megbotlik. Most már a maradék 18 ember fejenként 55,5 kg terhet cipel, amit egyesek csak nagy erőlködéssel tudnak teljesíteni. Közülük a leggyengébb nem bírja tovább és kiáll a cipelésből. A többieket most már 58,8 kg súly terheli. Tudatában vannak, hogy ha még valaki kidől, akkor nekik is el kell ereszteni az oszlopot, tehát összeszedik minden erejüket, de hiába. Egy megint kidől, és így a fejenkénti teher jócskán átlépi a 60 kg-ot, és ezzel az események felgyorsulnak. Egymás után lépnek ki a teherviselésből, ezért a legerősebbek se képesek tovább tartani. A „rendszer” összeomlik.
Civilizációk esetében a hanyatlás a bonyolultság fokozásával indul be. Hatvan évvel ezelőtt a kutyát nem érdekelte, hogy milyen házat építesz és hol. A hetvenes években már az „építési hatóságnak” voltak elképzelései, először csak statikai téren (max. 6 méter fesztávolság), azután már esztétikai is, például a tájjelleg. Az évek múltával egyre több elképzelés született: párkány magasság, beépíthetési százalék. Mára már az építési engedély kiadásáért számtalan olyan kikötést kell teljesíteni, amihez semmi közük, például hőszigetelés. Az életünk kezd egyre inkább túlszabályozott lenni. Végül a bonyolultság egyre inkább olyan elemekkel gyarapodik, amelyek több problémát generálnak, mint amennyit megoldanak. Ez a peak állapot, innen az út már nem mehet feljebb. Ezért az egyre több probléma még több problémát szül. Az agyonszabályozásba belebukik a rendszer. Egy másik nagyon jó példa erre a magyar adórendszer. Harminc éve senki se tudott arról, hogy esetleg ő adózik. Ma már olyan bonyolult, hogy a könyvelőknek is fáj tőle a feje, miközben ezen bukik meg a jelenlegi költségvetés. Baj van! Tehát tovább foltozzák, azaz még bonyolultabbá teszik, és ennek érdekében a NAV személyi állományát egyre növelik, ami tovább drágítja az állam működését, és kapunk egy újabb gyorsuló spirált.
Természetesen a Seneca effektus visszaköszön a Növekedés határaiból is, csak azt 1972-ben senki se vette komolyan, pedig teli van gyönyörű Seneca görbékkel, amiken hamarosan az egész emberiség le fog csúszni.
2012. június 6., szerda
Seneca effektus.
Seneca volt az első, aki nem csak észlelte, de le is írta (Levél Luciliushoz), hogy „Az jelentene némi vigaszt, ha a dolgok pont oly lassan múlnának el, amilyen lassan megvalósulnak, de sajnos a fejlődés csigalassúsággal lépked előre, míg a leépülés villámgyorsan következik be.” Ez a jelenség általánosnak mondható, amire nem árt odafigyelni, amikor azokat a kérdéseket feszegetjük, hogy mikor és hogyan. Seneca nem ad választ a mikorra, de a hogyanra ige…., gyorsan.
Lehetséges lenne (költői kérdés), hogy a Seneca csúcson vagyunk? Mert ha igen, akkor nagy a baj. Amennyiben megérkezett a „peak oil” állapot (és persze megérkezett), akkor nehéz elképzelni, hogy a gazdaság majd szép lassan csúszni fog lefele. Valószínűleg a csökkenés oly gyorsan fog bekövetkezni, hogy joggal nevezhetjük összeomlásnak. A szimptómák észlelhetők, de hogy győződhetnénk meg róla, hogy a jövő valóban annyira sötét, mint amennyire a Seneca effektus rámutat? Mivel egy 2000 éve élt római filozófus megfigyelése nem vehető készpénznek, ezért meg kellene értenünk, hogy mi az oka a lassú fejlődésnek és a gyors összeomlásnak.
A társadalmi fejlődésnek, erőforrás kitermelésnek természetéből fakadóan az alapokra támaszkodva lépésről lépésre kell haladni. Ez nem is lehet más, mint egy viszonylag időigényes tevékenység, amit összehasonlíthatunk egy hegymászó csúcsra törésével. A csúcs elérésével, miután kinézegette magát, a visszatérés a völgybe gyors, adott esetben katasztrofálisan gyors is lehet. Ugyanis az egymásra épülő eredmények támaszok sorozatát jelenti. Amikor ezek kidőlnek a sorból, láncreakció következik be. Vizualizáljunk egy gyakorlati példát. Egy tonnás vasoszlopot kell kézi erővel továbbvinni. Két oldal mentén 10-10 ember belekapaszkodik az oszlopba és felemeli. Egy emberre 50 kg súly jut, ami fizikai képességük határain belül van. Cipelés közben az egyik ember megbotlik, elesik, elereszti az oszlopot, amit most már csak 19 ember tart, és így fejenként 52,6 kg terheli őket, ami csak egy kicsivel több, mint előzőleg volt. Viszik tovább az oszlopot, de akkor egy másik is megbotlik. Most már a maradék 18 ember fejenként 55,5 kg terhet cipel, amit egyesek csak nagy erőlködéssel tudnak teljesíteni. Közülük a leggyengébb nem bírja tovább és kiáll a cipelésből. A többieket most már 58,8 kg súly terheli. Tudatában vannak, hogy ha még valaki kidől, akkor nekik is el kell ereszteni az oszlopot, tehát összeszedik minden erejüket, de hiába. Egy megint kidől, és így a fejenkénti teher jócskán átlépi a 60 kg-ot, és ezzel az események felgyorsulnak. Egymás után lépnek ki a teherviselésből, ezért a legerősebbek se képesek tovább tartani. A „rendszer” összeomlik.
Civilizációk esetében a hanyatlás a bonyolultság fokozásával indul be. Hatvan évvel ezelőtt a kutyát nem érdekelte, hogy milyen házat építesz és hol. A hetvenes években már az „építési hatóságnak” voltak elképzelései, először csak statikai téren (max. 6 méter fesztávolság), azután már esztétikai is, például a tájjelleg. Az évek múltával egyre több elképzelés született: párkány magasság, beépíthetési százalék. Mára már az építési engedély kiadásáért számtalan olyan kikötést kell teljesíteni, amihez semmi közük, például hőszigetelés. Az életünk kezd egyre inkább túlszabályozott lenni. Végül a bonyolultság egyre inkább olyan elemekkel gyarapodik, amelyek több problémát generálnak, mint amennyit megoldanak. Ez a peak állapot, innen az út már nem mehet feljebb. Ezért az egyre több probléma még több problémát szül. Az agyonszabályozásba belebukik a rendszer. Egy másik nagyon jó példa erre a magyar adórendszer. Harminc éve senki se tudott arról, hogy esetleg ő adózik. Ma már olyan bonyolult, hogy a könyvelőknek is fáj tőle a feje, miközben ezen bukik meg a jelenlegi költségvetés. Baj van! Tehát tovább foltozzák, azaz még bonyolultabbá teszik, és ennek érdekében a NAV személyi állományát egyre növelik, ami tovább drágítja az állam működését, és kapunk egy újabb gyorsuló spirált.
Természetesen a Seneca effektus visszaköszön a Növekedés határaiból is, csak azt 1972-ben senki se vette komolyan, pedig teli van gyönyörű Seneca görbékkel, amiken hamarosan az egész emberiség le fog csúszni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése