Ica kövek.

Napjainkban már mintegy 30 ezer hasonló követ tartanak számon, az elsőkre 1961-ben, a perui Ica városától mintegy negyven kilométerre találtak rá. A tudománynak máig nincs magyarázata a rejtélyes és ősi leletekre azok ugyanis olyan dolgokat ábrázolnak, melyeket nem szabadna: többek között emberekkel együtt élő dinoszauruszokat, ősi agyátültetést, valamint hajdan volt kontinenseket.

Peruból származik, és Dr. Javier Cabrera nevéhez fűződik. Dr. Cabrera a múlt század közepén sebész volt Ica városában, tanított a helyi egyetemen, hobbija pedig azon kövek gyűjtögetése volt, melyek később híressé tették őt. E gömbölyű kövekre az ismeretlen művészek meglehetősen különös rajzolatokat véstek, melyek aztán felforgatták a kisváros – és Dr. Cabrera – életét. Ica egy jelentéktelen perui város, Limától mintegy 360 kilométerre délre fekszik, tőle alig 40 kilométerre van egy indián település, Ocucaje. A falu környékén található sírokban – nagyon sok épen maradt inka, preinka nyughely rejtőzik azon a tájékon –, barlangokban, földalatti üregekben bukkantak a helyi lakosok ezekre az ominózus vésett kövekre, vagy más néven gliptolitokra. Egyes források szerint (Pedro Simon: Noticias Historales) már az 1920-as években tudtak a vésett kövekről, de akkor még elkerülte a világhír a témát. Dr. Cabrera az 1950-es évek végén kezdett foglalkozni eme furcsa leletekkel, nem sokkal később valóságos megszállottjuk lett, 1976-ban könyvet is írt a témáról (Javier Cabrera Darquera: El Mensaje de las Piedras Grabadas de Ica). Kezdetben csupán szerény gyűjteménnyel rendelkezett, ezt később magánmúzeummá alakította, ahol több mint tízezer darab vésett rajzokkal díszített kő volt látható. Az 1960-as évek végén már valóságos láz tombolt, a sajtó mindeni számára ismertté tette a témát, és olyan sok műtárgy került elő, hogy a bennszülöttek turistáknak árulták őket, ami később alaposan aláásta a hitelességüket. A kövek nagyban megkérdőjeleznek mindent, amit a tudomány eddig a történelemről tudott. Az andezitbe vésett képek dinoszauruszokkal harcoló azték harcosokat, modern sebészi beavatkozásokat, furcsa homoszexuális aktusokat, embereket segítő űrlényeket, régen kipusztult halfajtákat ábrázolnak. A mai napig nincs tisztázva, honnan is jöttek ezek a kövek. A legtöbb kő alma vagy narancs nagyságú, de akadnak több tíz kilós, dinnye méretű darabok is. A legkisebb kövek 15-20 grammosok, a legnagyobbak kb. 50 kilósak. Különböző színűek: szürke, feketés, sárgás, vöröses egyaránt van a kövek között, bár mind andezit anyagúak. Ami különlegessé teszi őket, az a felületükön található véset. Itt is, épp úgy, mint az acambaroi leleteknél, a gömbölyű köveken együtt ábrázolják az embereket és az őshüllőket. Dinoszauruszokat láthatunk minden mennyiségben, a sötét alapszínen a világos vésetek teljesen tökéletesen látszanak, félreértésről szó sem lehet. Az ősállatok fajtái is megállapíthatók, ugyanis akárkik végezték a munkát, kiváló paleontológiai ismeretekről tettek tanúbizonyságot. Pontosan úgy ábrázolták ezeket a sok millió éve kihalt állatokat, ahogyan azokat a 20. században, a feltárt csontok alapján rekonstruáltál a kutatók. Itt is találkozunk őshüllőn lovagló emberekkel, késsel a kézben dinoszaurusszal hadakozó férfival, sőt olyan ún. Agnatha (állkapocsnélküli) hal ábrázolása is megtalálható sok kövön, mely kb. 360 millió évvel ezelőtt halt ki. Van azonban, ami még ennél is furcsább. Néhány kövön mintha modern tárgyakkal találkoznánk, az egyik ilyen rajz például egy hosszú csővel az eget vizsgáló embert ábrázol, kinézet alapján pontosan olyan, mintha távcsőbe nézne. Más ábrák pedig császármetszést, koponyalékelést mutatnak be, sőt van olyan kő is, amelyiken a megműtött férfit egy cső köti össze egy terhes nővel… vértranszfúziót ábrázoltak volna? A gliptolitok kétségkívül természetes és folyami szállítás által lekerekített darabok. Kőtanilag andezitekként lehet őket klasszifikálni. A vizsgált köveknek ráadásul egy speciális geológiai folyamat egyfelől megnövelte a kohézióját, és a súlyát, másfelől pedig a lágyságát, amely miatt könnyű volt vésni őket. Nem használati tárgynak készültek, hanem, hogy valami okból elraktározzák őket. Az tény, hogy az eloxidálódott kövek immár sokkal jobban ellenálltak az időnek, mint akármilyen más íráshordozó tehette volna.Talán ez volt a legbölcsebb döntés akkoriban További nehézséget jelent az, hogy vajon szimpla művészeti ábrázolást lássunk a kövekben, avagy valamiféle szimbólumrendszert?