,,Köszöntse Ön ott a messze táborban küzdő katonáimat s mondja meg nekik: Bízzanak az egyek Urában, ki győztesen fogja seregeinket visszavezérelni." II. Vilmos.
Az evangéliumban a háborúról elvi kijelentést nem olvasunk. Krisztus Urunk nem foglalkozott politikai, államjogi és nemzetközi kérdésekkel, csak az emberi élet alapjait, és célját érintő igazságokat hirdette. Mikor az adófizetés kötelességéről kérdést intéztek hozzá, annyit válaszolt : ,,Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és az Istennek, ami az Istené". Ebben a nyilatkozatban benne foglaltatik az összes polgári kötelességeknek, és erényeknek erkölcsi elismerése, amelyeket a természetjog ró reánk. A háborút nem tiltotta. Az ószövetséget megerősítette és megpecsételte, amely pedig igen sok háborúnak igazságosságát elismeri. A pogány századosnak hitét megdicsérte, szolgáját meggyógyította, mikor ez hitvallásában elismerte, hogy az Üdvözítő oly biztossággal parancsol a természetnek, mint ő a katonáinak. Nem tiltotta neki a katonai szolgálatot, amint előfutára, keresztelő szent János a bűnbánatra jelentkező vitézeket sem kötelezte élethivatásuk megváltoztatására, hanem csak megparancsolta : senkivel se erőszakoskodjatok és elégedjetek meg zsoldotokkal. Az a mondása az Úrnak: ,,Mindazok, akik fegyvert fognak, fegyver által vesznek el", világosan csak azt jelenti, hogy aki igazságtalanul támad meg mást, méltó büntetését el fogja venni.
Nem igaz, hogy a háború a keresztény világnézettel összeférhetetlen. Beilleszkedik a keresztény erkölcsi igazságszolgáltatás rendszerébe. Nem mint örvendetes, kívánatos jelenség ugyan, hanem mint megtorlás, fájdalmas javítás, keserű megpróbáltatás, kegyetlen szükség. Belligerare malis videtur felicitas, bonis necessitas. Csak a romlott ember lelheti örömét a harcban, a jólelkű megadással fogadja, megnyugszik benne. A a megnyugvásnak a szükségességen kívül más okai is vannak. Mert bizony fájdalmas sebeket üt, bármekkora veszteségeket okoz a háború, mégis megvan a vigasztaló, felemelő, biztosító hatása is, mint minden csapásnak és szenvedésnek.
Csatasorban küzdő hős véreink a szenvedések nagyobb mérve folytán jobban érzik a kereszt közelségét, a szenvedő Megváltóval valóban keresztre vannak feszítve. Az ő vigasztalásukra, az ő támogatásukra álljunk mi is oda a szent kereszthez és igyekezzünk a kereszt érzelemvilágában elmerülve szeretetünk fölszításával pótolni azt, ami nálunk a szenvedések tüzéből hiányzik.
Mi magyarok nem mint idegenek, nem mint ismeretlen jövevények járunk a szent kereszthez. Országunk koronáján, címerünk hármas halmán a kereszt ékeskedik. Első szent királyunk Krisztus keresztje alá állította népét, nehogy a történelmi idők viharai a hunok és avarok sorsára juttassanak bennünket. S fennállásunk ezredik esztendejét ünnepelve, bátor és hálás lélekkel mondhattuk, hogy kard szerezte meg, de a kereszt tartotta fenn e hont. S amit Krisztus keresztjében mi oltalmazónkat, bűvös erejű talizmánunkat látjuk, úgy viszont történelmünk legdicsőségesebb lapjain a szent keresztért, a keresztény kultúráért vívott százados harcaink vannak feljegyezve. Nemzeti életünk, nemzeti kultúránk a kereszt tövében fakadt s egész történetében a kereszten felfutó növényhez hasonlít, mely a dúló viharok ellen a kereszttől nyert oltalmat is biztonságot, üdítő árnyékot a harcok perzselő tüzében, az elnyomatás, a kétségbeesés napjaiban pedig új erőt és inspirációt. És ha a béke napjaiban az anyagiakban túlságosan elmerült tekintetünk néha lesiklott az üdvösség e jeléről, a veszély perceiben ösztönszerűleg megéreztük, hogy fennmaradásunkat csak ahhoz az alaphoz való visszatérésünk biztosíthatja, amely alapra állami létünket annak bölcs szervezője fektette.
Dr. Csernoch János.
A háborús idők imakönyve 1915, részlet
Szent Korona Rádió
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése