Sumerológia.

A Magyarban van a világ összes nyelve közül messze a legtöbb szumir eredetû szó, továbbá nyelvünk strukturája (ragozó nyelv) megegyezik a szumiréval, és ezt nyugati tudósok állapították meg. Végül is megállapítható, hogy a kizárólag nyelvészeti alapon létrehozott finnugorizmust az alábbiak cáfolják: Nincsenek régészeti bizonyítékok a feltételezett együttélésre az állítólagos urali õshazában (annál több emlék van a szkítákról).
Az embertan. A feltételezett urali õshaza területérõl Magyar koponyák, csontok és Magyar sírok nem kerültek elõ. Mindazon népek, amelyeket a hivatalos álláspont a Magyarok rokonainak tekint (mansyk, vogulok, osztjákok, stb) embertani szempontból a paleoszibériai embercsoporthoz tartoznak.
Ugyanakkor H. Matsumoto japán tudós vérminták összehasonlítása alapján kimutatta (1989), hogy a Magyarokra döntõen jellemzõ gének a finnugor népeknél teljesen hiányoznak. Emellett Matsumoto professzor vérminta vizsgálatai genetikai szempontból megerõsítik a Magyarok mezopotámiai, kaukázusi, Káspi-Aral térségbeli (tehát szumir) származásának itt tárgyalt elméleteit is.
A nyelvtudomány is cáfol, nincsenek olyan szövegeink, melyek a finnugorság alapnyelvén szólnának hozzánk, így legfeljebb az áll módunkban, hogy a nyelvtudomány eredményeit kihasználva próbáljunk rekonstruálni egy hipotetikus finnugor szöveget. Vagyis finnugor nyelv nincs és soha nem is létezett.
Honfoglaló õseink keresztények voltak, csak éppen nem római katolikus keresztények, azaz nem judeo-keresztények. A nyugati kereszténység formai lényege: a zsidó vallási rítusnak Jézus föláldozásával való megújulása. Tartalmilag: nem az ember, hanem Isten újul meg, föláldozva egyszülött fiát az emberiség megmentésére.
Az ezeket a hittételeket kidolgozó Saulus Paulus sohasem látta, sohasem hallotta Jézust, és fogalma sem volt Jézus igazi tanításairól. A bûneinket magára vállaló és áldozati bárány Jézus képének a kialakítása a Jézust személyesen nem is ismerõ hatalomátmentõ Saulusból Paulus, a késõbbi Szt Pál ötlete, tulajdonképpen valláshamisítása, az ótestámentumi zsidó szemlélet becsempészése a kereszténységbe.
Abba a kereszténységbe, mely emberszeretetet és megbocsátást hirdet, szemben pl. az ótestámentum, illetve a talmud szemet szemért, fogat fogért álláspontjával. Jézus nem volt zsidó, még a tóra és a talmud szerint sem, hanem galileai, azaz eredetileg Partus herceg (galileai =galil-el-gojim = a gojok földjérõl való, partus = parthus = avar, tehát szumir õsû).
Jézus igazi tanításait a tanítványai akik szintén nem voltak zsidók, a Mezopotámiában kialakuló szumir / Káldeus gyökerû Pártus birodalomban terjesztették tovább és nem nyugaton. Egyébként par-tus = párt alkotó szumir nyelven, a Partus birodalom a Hun birodalom párja. A régi szumir káldeus mágusvallás Jézussal megújított formája lett Jézus halála után a manicheizmus, majd a nesztoriánizmus, illetve az arianizmus.
A bevonuló Magyarok a fent említett õsi szumir / káldeus mágusvallásból származó ún. Turáni / Szkíta õsvallás hívei voltak. A teremtõ Isten a világot, azaz a magot kettéosztotta: ez a magosztás. A teremtõ a mag egyik részébõl a felsõ világot, a szellemi világot teremtette meg, míg a mag alsó részébõl az alsó világot, azaz az anyagi világot. Síkban a mag (gömb) felosztásának a kör felosztása felel meg:
"körosztás","körösztények". A régészeti leletek szerint jóval a honfoglalás elõtt voltak olyan amulettjeink, melyek körbe írt keresztet ábrázoltak (Turáni / Szkíta sírokban is találtak ilyeneket).
Ennek a vallásnak alapvetõ eleme volt a fénykultusz is, Jézus a Fény Fia, a Turániak magukat naparcúaknak, illetve a Nap Fiainak nevezték (sa-pir = szabir = naparcú). Tisztelték az õsök szellemeit, imádták a fényt, a világosságot, szerették a tisztaságot, az életet és a szabadságot, és az asszonyaikat is megbecsülték.
Továbbá náluk Jézus nem áldozati bárány (mint az ótestámentumban), nem azért jött, hogy a bûneinket átvegye mint a zsidó bûnbak, hanem azért, hogy a szenvedõknek vigaszt nyújtson és, hogy elmondja nekik, hogy a benne hívõk miként segíthetnek önmagukon, saját magukon, õk maguk (ez ugyebár nem egészen ugyanaz, mint amit ma római kereszténységnek hívunk).
Az Úr nem áldozta fel Jézust a mi bûneinkért, hanem megmutatta a bûnös világnak Jézus Isteni lényét azzal, hogy Jézus legyõzte a halált. Föltámadt és öröktõl fogva lett életével erõt és kegyelmet ad a benne hívõknek. Irgalmasságot akarok és nem áldozatokat. Jézus vérszövetséget köt a tanítványaival, ez megfelel a szkíták vérszerzõdéseinek.
Az agyagtáblák egyértelmûen igazolják, hogy a parthus csillagász papok (a mágusok) 200 évvel elõbb tudták és várták a betlehemi csillag a Nibiru megjelenésének idõpontját és Jézus akkorra jövendölt születését. Ezért is indultak el a Háromkirályok azaz a parthus papok a kis Jézus üdvözlésére. A Jézus születéskori egészen ritka égi tüneményt, csillag konstellációt Kepler is igazolta.
További adalék: az a körülmény, hogy Szt. István alatt oly gyorsan elterjedt Szûz Mária tisztelete (pl. Szt. István a halálakor neki ajánlotta fel az országot), holott állítólag a Magyarok "pogányok" voltak, azzal magyarázható, hogy az õsi Boldogasszony kultusz minden nehézség nélkül folyamatosan átmehetett Szûz Mária tiszteletébe, hiszen tartalmilag rokon fogalmakról volt szó:
a szûzanyatisztelet a régi Magyar és az új római katolikus vallásnak lényeges eleme volt. A Magyar Boldogasszony = a Fény Szûze a szumiroknál, szumirul Bau-dug-asan = Boldogasszony. A Magyar hagyomány Boldogasszonyának legifjabb és szûz lánya a Kisasszony. A római keresztény vallás Máriájának a Kisasszony felel meg.
Egyébként a bevonuló Magyarok papjait táltosoknak nevezték, õk a vallási funkció mellett gyógyítottak is. Most néhány sort arról, hogy miként lehetséges, hogy az egykor hatalmas birodalmat alkotó Hunok és az avarok nyelvileg és fizikailag teljesen eltûntek? Sehogy, mert nem így történt! A Hunok egy része visszatért Keletre, ugyanakkor 453, azaz Atilla halála és a Hun birodalom szétesése után a Kárpát-medencében is maradtak Hunok, ezek a Székelyek õsei.
A késõbbiekben utánuk létrejött, több mint két évszázadon át fennállt avar birodalom lakóinak nagy része a birodalom bukása (kb.810) után szintén ittmaradt. Így tehát honfoglaló õseink itt elsõsorban rokon népeket találtak, és csak elenyészõ számban szlávokat, akiktõl nemigen volt mit átvenni.
Egyébként a morva Szvatoplukkal vívott harc egy kis epizód volt csupán, továbbá Szvatopluk a honvisszafoglalás elõtt, a 890-es évek elején már meghalt. Viszont a bolgárokkal komoly háborút vívtunk, csak éppen nem a Kárpát medencében, hanem az akkori bolgár területeken (az Aldunánál), éspedig a harc éppen azért folyt, hogy a bolgárok ne tudják megzavarni a bevonulást (Levente hadjárata). Azt, hogy itt zömében Hun és Avar eredetû azaz nyelvében és fajilag rokon volt az õslakosság (legalább 200 000 ember, emlékeztetõül: mintegy 400 000 Magyar vonult be)
bizonyítja az is, hogy a Magyarok már 899-ben erõs hadsereggel részt vettek egy észak-itáliai háborúban. Ha ugyanis az õslakosság idegen és ellenséges lett volna, akkor a fékentartásukra erõs hadsereget kellett volna itthon tartani. Egyébként három honfoglalásról is beszélhetünk, hiszen az egymással rokon Hun, Avar majd Magyar nép bejövetelét a Kárpát-medencébe a Magyar (Turáni) fajú rokonnépek több hullámban történt honfoglalásának, illetve honvisszafoglalásának tekinthetjük.
Felhívom a figyelmet arra, hogy egyre megalapozottabnak tûnik az az elképzelés, hogy a szumirok (Magyarok) õsei eleve a Kárpát-medencében éltek, majd innen vándoroltak ki Mezopotámiába, míg végül késõbb egy részük visszajött. Ilyen értelemben is honvisszafoglalásról van szó. Igen elgondolkoztató a 7000 éves tatárlakai lelet vitathatatlan ténye.
A Kárpát medencei, a Kaukázusi, a Káspi-Aral vidéki és a Tigris-Eufrátesz (Mezopotámia) melléki népeknek azonos nyelvük és azonos vallási hiedelmeik voltak: szumir nyelv és vallás. A Mezopotámiát elöntõ vízözön (kb. Kr.e..4000) után tömeges bevándorlás indul meg Mezopotámiába az elpusztult nép pótlására. Ez két irányból történik: a Kaukázusi és a Káspi-Aral térségbõl, valamint a Kárpát medencébõl.
Õseink az akkád (szemita) uralom alá kerülõ Mezopotámiából kiindulva tértek HAZA a Kárpát-medencébe. Ugyanaz a lovastársadalom más-más név alatt szerepel a történelemben: Szkíta, Hun, Avar, Magyar, Massagéta, Jazig, Gepida, Onogur, Szabir. Népek nem tûnnek föl hirtelen a semmibõl, és nem oszlanak el pillanatok