Most, egy olyan történelmi témát kívánok felvetni, ami miatt amúgy is csekély létszámú közösségünk nem esik egymás torkának, és egy kicsit az egyik „dicső”ősömről is szól. Bocsássátok meg ezt nekem!
De vajon miért is fontos a régmúlt, és legalább egy kis felszínes történelemtudás?
„A történelem az élet tanítómestere!”- szólt a bölcs tanítás. Hát akkor rajta! Tanuljunk az alábbi történetből, összefogást, kitartást és becsületet! (nagy szükségünk lenne rá!)
A kenyérmezei csatát a török-magyar háborúk egyik legvéresebb, magyar győzelmet hozó ütközeteként tartják számon a történészek. 1479. október elején egy kb. tizenötezer fős török és kétezer fős havaselvei sereg zúdult Erdélyre, Ali, Isza, Malkocs-Oglu bégek vezetésével. Napokig iszonyú pusztítást vittek végbe, sok települést felégettek és rengeteg rabot ejtettek.
Báthori István erdélyi vajda nem állta el egyből a betolakodók útját, hagyta, hogy a portyázás kifárassza, a rablott zsákmány, jószág lelassítsa őket. Ez alatt segítségül hívta Kinizsi Pál temesi bánt, Csukás György szebeni kamarásgrófot és Vuk Brankovics szerb despotát. Az Erdélybe betört török had főtábora a Maros folyó mentén, Zsibód falunál, Kenyérmezőn volt. Báthoriék itt indítottak támadást október 13-án. Az ellen, már indulni készült, amikor értesültek a magyar csapatok érkezéséről, és ők is a csata mellett döntöttek.
Az ütközet előtt kivált a hadból egy török lovas, odaugratott Kinizsiék elé, és kirívóan a vezér felé köpött, majd ezt megismételte Báthori és Brankovics előtt is. Csukás György hadtestéből egy harcos, aki ezt nem bírta tovább nézni a török után vetette magát, majd rövid küzdelemben a fejét vette.(erre még visszatérek! ) A szikrából tűz lett: mindkét oldal, támadásba lendült. Báthori és Isza bég csapatai estek egymásnak a leghevesebben. A török rohamnak sikerült megbontani a vajda hadrendjét, sőt magát Báthorit is sikerült a lováról lesodorniuk, aki csak nagy nehézségek árán tudott megmenekülni.(Nagy Mihály bátor székely vitéz mentette ki a vezért szorult helyzetéből)
Közben Malkocs-Oglu és Brankovics seregei véres küzdelemben gyűrték egymást, egyelőre különösebb siker nélkül. Ali bég viszont gyáván elfutott Kinizsi és nehézpáncélosai rémisztő rohama elől, így azok oldalba kaphatták a vajdát szorongató törököt. A roham élén Kinizsi Pál haladt, mindkét karjában egy-egy kardot forgatva. Többórás, öldöklő küzdelem kezdődött, utólag a vezér is azt vallotta, ilyen heves ellenállást még soha nem látott.
Csak Isza bég súlyos sebesülése, és visszavonulása után omlott össze a török arcvonal. Ekkor Kemál pasa szavait idézve: „ A legsúlyosabb holmikat elhányták és eldobálták, könnyűek lettek, mint a szél és elfutottak.”
Már csak a havaselvei gyalogság próbált ellenállni, ám hosszú közelharc után őket is felmorzsolták a bátor magyarok. A csatából mészárlás lett, akit nem az üldözők vágtak le, azt a környékbeli parasztok verték agyon. Isza is fogságba esett, ahol kivégezték. A török veszteség kétszerese volt a magyarnak, mintegy hatezer oszmán harcos esett el.
A hatalmas zsákmányt szerző magyarok győzelmi tort ültek, ahol a legenda szerint a csata hőse – Kinizs i- egy halott törököt a foga közt tartva, egyet-egyet a hóna alá fogva járta a táncát a tűz körül. A vereség évekre elvette a törökök kedvét, hogy nagyobb sereggel betörjenek Mátyás király Magyarországába…
Eddig a csata-mely győzelemre méltán büszkék lehetünk- leírása, ám Európa ezt soha nem köszönte meg nekünk…
Remélem, hogy mindenki számára tanulságokkal és példákkal szolgálhattam!
Igen ám, de a családi „tulipános ládánk” régi, értékes pergamentet rejtegetett:
Az oklevél, melyből idézek, az Úr 1493.esztendejében, Budán, Boldog György napján íródott és nemes gróf Csukás Györgyhöz, ősömhöz szólt:
„Ulászló, Isten kegyelméből Magyarország, Csehország királya és Morvaország grófja, Neked hívünknek, nemes Csukás Györgynek, szebeni kamarásgrófunknak- boldogságot királyi pártfogásunk és jóakaratunk növekedését kívánjuk!
A Te kiemelkedő baráti segítséged és hűséged, melyeket irányunkban mindig tanúsítottál, arra sarkallnak Minket, hogy téged méltó tisztelettel megajándékozunk, és neved fényesen adjuk át az utódoknak. Ugyanis Te oly nagy becsületességgel és igyekezettel, továbbá állhatatos hűséggel szolgáltál szüntelenül- nemcsak a fenséges uralkodónak-, néhai Mátyás királynak, közvetlen elődömnek, de Királyi Felségünket is, miként az számunkra is nyilvánvalóvá vált, miután az isteni rendelés minket az ország seregeinek élére szólított, úgyhogy azt gondoljuk, hogy illendően cselekedünk, hogy rólad és vitézségedről és híres cselekedeteidről, valamiféle módón ezen oklevéllel megemlékezzünk…
Mindenekelőtt az ötlik eszünkbe, – amikor a török császár a keresztény nép örök ellensége- a még a néhai és megdicsőült Mátyás király uralkodásának idején a török csaknem határtalan sokaságát küldte az erdélyi részekbe Ali bég és igen sok vezérek vezetése alatt, hogy oda betörjenek és pusztítsanak, és a törökök egész hada állt a kenyérmezei síkon, és közben a jeles Báthory István erdélyi vajda és Kinizsi Pál temesi gróf megütközni kész seregükkel odamentek a háború oly nagy veszedelmébe, rólad az a hír járja, hogy többek közt részt vettél nemcsak a harcban, hanem 600 lovas élén álltál és derekasan harcoltál. Végül ennek az lett az eredménye, hogy a törököket részint megöltétek, részint pedig igen súlyos futásra kényszerítettétek és így az ország a Te és más híveink révén megszabadult a törökök hadaitól.
Biztos tudomást szereztünk arról, hogy Te ezeket tetted, és más igen nagyszámú dicső cselekedeteket is végrehajtottál és mindig is készen álltál és állsz a haza védelmére, a vitézi erény iránti, bajtársaidat meghaladó páratlan lelkesedéssel.
Ezért erős elhatározással elrendeltük, hogy mint hős és vitéz katonát minden tiszteletre méltósággal és az ilyenkor szokásos ünnepséggel, királyi akaratnyilvánításunkkal és hatalmunk teljességénél fogva kitüntetünk és előléptetünk, hogy Te, mostantól fogva képes legyél minden méltóságot és kiváltságot
vitézségedért birtokolni és képes legyél ennek örülni”…
Véget ért az idézet, én meg a könnyeket morzsolom… Hogyan is leszek képes megfelelni a nagyszerű felmenőimnek?
Mi ma, TETTEINKBEN válhatunk igazán nemesekké és vitézekké, nem a címeinkben! Nem fontos a dicső származás és nincs helye a “múltidézésnek”, a jelen CSELEKEDETEI szabják meg az ember értékét. Mindegy is, hogy ki volt nekem a hős Csukás György! Ki a múltjával tud csak dicsekedni, az olyan, mint a krumpli: az értékes része, már a földben van! Össze kell végre fognunk és elfelejteni a sérelmeket, Magyar Testvérek!
Tisztelettel köszönöm, hogy elolvastad az írást! Isten óvja Magyarországot a mindenkori ellenségeitől!
Vitéz Zetényi-Csukás Ferenc
magyartudat.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése