A Dunántúl közepén keletkezett az európai civilizáció.
A régészek Sherlock Holmesként, a nyomok egy ezrelékéből göngyölítik fel
a sok ezer éves múltat - mondja Bánffy Eszter őskorkutató. Az Európai
Régész Szövetség titkára szerint az autópálya építések során előkerülő,
kiemelkedően jelentős lelőhelyek feltárásához gyakran az kell, hogy a
régészek Tienanmen-téri diákokra emlékeztetve álljanak ellen a
földmunka-gépeknek.
- Hazánk bővelkedik a szenzációsnak számító őstörténeti leletekben. Ad ez okot nemzeti büszkeségre?
- A régészek nem rangsorolhatnak sem korszakok, sem leletek között,
minden, ami a föld mélyéről kerül elő, egyenrangú öröksége a
Kárpát-medencében élőknek. A paleontológus vagy a geológus egészen más
kiindulópontból vizsgálja azt a kérdést, hogy mit jelent egy-egy lelet
az emberiség fejlődése szempontjából, mint egy újkori régész-történész,
akinek számos írásos dokumentum áll a rendelkezésére, melyeket
összehasonlíthat mindazzal, amit a föld mélye rejt. A római kor
kutatóinak munkáját is megkönnyítik a kőbe vésett feliratok, míg az
őskorkutatókat írásos emlékek nem segítik - de legalább nem is
hátráltatják. Az ókor és középkor történetírói ugyanis olykor elkövettek
tudatos és véletlen történelemhamisításokat. Ha az uralkodó rájuk
parancsolt, kiszínezték, megmásították a történteket például annak
érdekében, hogy dicső múltat hagyjanak maguk után. A saját látásmódjuk
szűrőjén engedték át a történelmet akkor is, ha nem akartak csalni. Az
írásbeli emlékekkel rendelkező korok kutatóinak tehát állandóan
gyanakodniuk kell. Az őskorral és a még annál is korábbi korszakokkal
foglalkozók ettől mentesülnek: amit jól csinálnak, az a saját érdemük,
de ha valamit elszúrnak, az bizony a saját felelősségük.
- A nagyberuházások, elsősorban az autópálya építések megelőző
feltárásain hatalmas mennyiségű őskori leletanyag került felszínre. Csak
a mennyiségük nagy, vagy a jelentőségük is?
- Az alsónyéki ásatás tárta fel például Eurázsia egyik
legnagyobb új kőkori (Kr. e. 5000-4500-ra keltezhető) temetőjét, ami így
Európa kiemelten jelentős lelőhelyének minősül. A páratlan telepnek és
temetőnek a megelőző feltárások esetében szokatlanul hosszú és alapos,
teljes feltárásához az kellett, a régészek Tienanmen-téri diákokra
emlékeztetve álljanak ellen a földmunka-gépeknek, hogy időt nyerjenek.
Az MTA Régészeti Intézete ennek folyományaként nemzetközi források
elérésére egy több pályázatból álló pályázatfüzért ad be, hogy a
nagyközönség számára is bemutathatók legyenek az autópályás
beruházásokon folytatott ásatások eredményei. Nem Kárpát-medencei, hanem
Európai jelentőségű ugyanis mindaz, amit például az M6-os nyomvonalának
építésekor feltártunk.
- Miben áll a jelentősége?
- Ami a Dunántúlon az újkőkor kezdetén történt - erről szólnak a
Sárréten végzett környezettörténeti, vagy a Regölyben folytatott
régészeti ásatások -, az egész Európa társadalmának fejlődését
befolyásolta. Az itt élő emberek csoportjai vándoroltak el a párizsi
medencébe, Frankfurt vagy Krakkó környékére. Azért van ilyen nagy
érdeklődés az őskornak ebben a szakaszában a mi irányunkba, mert ha
Európában meg akarnak tudni valamit arról, hogyan kezdődött náluk a
természet átalakítása, hogy keletkezett a letelepedett életmód és végső
soron a civilizáció, akkor nagyrészt tőlünk kell megtudniuk mindezt,
hiszen az élelemtermelés tudásanyaga, a földművelés, a házépítés
ismeretei, a genetika szálai mind a Kárpát-medencébe vezetnek. Pontosan
7500 évvel ezelőtt következett be a Dunántúl közepén, a Balaton vidékén
ez a jelentős átalakulás. Ezen a korábban üresnek hitt vidéken a mezolit
ásatások radiokarbonnal igazolt adatai szerint vadászok, halászok,
gyűjtögetők szórványos csoportjai éltek. A Balkán felől érkező
földművesekkel kicserélték a tudásukat, és ez volt az a szikra, amiből
az európai civilizáció kipattant. Ők lettek az első bevándorlók, akik a
házépítést, a kerámiakészítést és az aktív termelést meghonosították az
európai kontinensen. Mindez felelősségre, múltunk becsülésére tanít
bennünket. Csak akkor válhatunk az európai közösség felelős tagjaivá, ha
a kulturális örökséget, a mi saját örökségünket méltón kezeljük.
- Egy-egy lelet csak apró töredéke a múltnak. Értelmezésük nagyrészt perdöntő bizonyítékokon nyugszik, vagy feltételezéseken?
- Az utóbbi néhány évtizedben robbanásszerűen megnőtt az értelmezhető
adatok száma a természettudományok segítségül hívásának köszönhetően. A
radiokarbon forradalom előtt közmegegyezés volt például a relatív
időrendben: a történészek a földművelés kezdetét a mezopotámiai írásos
forrásoktól visszaszámolva, becslés alapján időszámításunk előtt 4000-re
tették. Az atomfizika viszont gyökerestül forgatta fel a korábbi
nézeteket. A szénizotópos vizsgálat segítségével meg lehet állapítani,
hogy egy szerves anyag mikor szűnt meg létezni, azaz mikor szűnt meg
izotópot fölvenni. A megszűnés időpontjától visszaszámolva vált
lehetségessé az abszolút dátumok következtetése az őskorra nézve, és ez
sokkot okozott az ősrégészek körében.
- Miért?
- Két dolog derült ki: egyrészt az, hogy a földművelés kezdete legalább
ezerötszáz évvel korábbra tehető, mint ahogy azt a közmegegyezés
tartotta. Megdőlt ugyanakkor az „ex oriente lux" elve is, tehát az a
felfogás, hogy minden ismeret keletről érkezett, és északnyugat felé
haladva egyre silányabb minőségben csak utánozni próbálták a keleti
kultúrát. Ezek a felismerések komoly konfliktusokat okoztak a régészeti
kutatásban, míg mára mindenki elfogadta: megbízhatóak a radiokarbon
adatok. Mintha egy zsilip nyílt volna ki ezután, olyan intenzitással
fedezték fel, hogy milyen sok természettudományos módszer állítható a
régészet szolgálatába. Ma például már hidrológus állapítja meg, hogy
milyen vízszint volt valószínű a vizsgált terepen, más tudósok a
pollenprofilokból következtetnek arra, hogy milyen növényzet élhetett a
lelőhely környékén - a termesztett növények arányaiból a gazdálkodásra
is lehet következtetni. A vadon nőtt növények és a területen hajdan volt
csigák nyomaiból fel lehet vázolni a vizsgált kor klimatikus
viszonyait, az évi középhőmérsékletet és csapadékmennyiséget.
- Mindenkinek megvan a maga feladata?
- A makrobotanikus a gabonaszemekből következtet, a paleoentomológus az
egykori rovarmaradványokat elemezve mondja meg, milyen kártevők éltek a
vidéken, és azok melyik gabonát károsították, az archeozoológusok arról
nyilatkoznak, hogy milyen háziállatok éltek a területen, levágták-e őket
fiatalon vagy a tejükért felnevelték. A csontkollagén vizsgálatot is
végző antropológusok azt is meg tudják állapítani, hogy milyen étrenden
élt a hajdanvolt személy, elsősorban növényeket vagy állatokat
fogyasztott-e, és ha húson élt, inkább a szárazföldi állatokat
kedvelte-e, vagy a halakat. Ma már az sem titok, hogy milyen betegségei,
sőt milyen hiánybetegségei voltak elődeinknek, de az archeogenetikusok
közlik azt is, hogy ki kivel állt rokonságban, bevándorolt-e vagy
helyben született. Az ősrégész pedig botcsinálta Sherlock Holmesként
próbál a mozaikokból értelmes egészet alkotni. Mert ami igazán érdekes,
az egy valaha volt társadalom rekonstrukciója.
- Hogyan viszonyul a ma embere a régmúlthoz?
- A falusiak nem egyszer leveszik a kalapjukat a falu határában feltárt
történelmi múlt emlékei láttán, és megilletődésük a dolgokat
változásában vizsgáló szakembert is megérinti. A múltról szerzett tudás
nagyon fontos adalékokkal gazdagíthatja a szülőföldünkhöz fűződő
viszonyunkat. Az a kérdésfelvetés, hogy valami jó volt-e vagy rossz,
értelmetlen a történész részéről. Ha viszont nem vagyunk képesek
megérteni, hogyan volt, nem leszünk képesek megérteni azt sem, hogyan
van - még kevésbé azt, hogyan lesz. Ha az emberi gondolkodás egyes
állomásait és törvényszerűségeit le tudjuk írni és értelmezni, akkor
következtetni tudunk a jelen állapotokra, és - ha szerencsénk van, és
nem szúrjuk el ezeket a következtetéseket - akkor a jövőre is.
Kapcsolódó témák:
**
( Tatárlakai lelet 7000 éves rovásjeles cserépedény töredék és korong. )
*
( Magyar Őstörténet )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése