Mentsük elménket a hírektől!
Ultraheves a „vérmérsékletem”. Ez azzal függ össze, hogy szaporán jár (mert járatom, önstresszeléssel) csúcsokon a kortizol hormonszintem. Mindez ahhoz kapcsolódik, amit a túladagolt hírfogyasztás okoz. Ez a „módszer”, amivel még inkább hiperaktívvá válok, és ebből származtatható az is, hogy folyton hívogatom, leszólítgatom a HOLD ragyogó elméit, maileket írogatok nekik. Nem hagyom békén őket, mondhatni nem hagyom dolgozni őket.
Holott, kérem, engem nemes szándékok vezérelnek. Csupán szeretném továbbadni az általam a világ legkülönbözőbb médiumaiból percenként felszedett újabb és újabb politikai, részben pénzügyi, gazdasági információkat. Azért akarom továbbítani őket, hogy mások, akik ehhez értenek, hasznosíthassák. Csakhogy ezt én esztelenül, zűrzavarosan csinálom.
Úgyhogy csak stresszelem társaimat: beléjük „transzferálom” a kortizolszint-emelkedésemet. Hiszen mi más az eredménye, ha úgy kell kezdeni és befejezni napjukat, hogy kiszámíthatatlanul, bármely pillanatban bombasztikus hírekkel, prognózisokkal, olyan friss „üzenetekkel” támadhatom le őket, olyanokkal ráadásul, amelyek akár szembemehetnek meggyőződésükkel, hitvallásukkal, józanságukkal, kemény munkájuk eredményeivel, meghozott döntéseikkel?
A vagyonkezelt ügyfelek szerencséjére (is), „áldozataim” agyi, szellemi ellenállóképessége jóval magasabb minőséget, hatékonyságot képvisel, mint az én „hevességi erőmé”. Velük született, profi higgadtságukat és intelligenciájukat nem vagyok képes befolyásolni. Viszont egy ideig biztosan az „agyukra megyek”. (Reménykedjünk, miután leszállok róluk, boldogsághormonok szabadulhatnak fel bennük! Tehát jó az „őrült” a háznál.)
Az emberiség nagy része azonban egyáltalán nem rendelkezik azzal a kiegyensúlyozott, kiszámítható, higgadt, józanságát a legzavarosabb időkben is megőrizni képes attitűddel, ellenálló képességgel, mint amilyennel például itt ezek a „lányok és fiúk”.
Márpedig manapság kivételesen zavaros időket élünk. Eme állapot előidézésében, pontosabban tartósításában, még zavarosabbá tételében – nem készakarva, hanem főként emberi esendőségek, hiányosságok okán – a médiát csinálók, az információkat terjesztők, szerkesztők nem elhanyagolható szerepet játszanak. Ráadásul a közösségi hálók egyre szövevényesebbé válása révén „médiát játszhat” a világ bármely halandója, hatalmi csoportja, intézménye, kormánya, titkosszolgálata, a hivatásos média egy részét ad hoc alapon jó pénzért „megveheti” bárki, aki célzott információs tartalmak világgá kürtölése révén sokkal több pénzt tud keresni, legalábbis ezt reméli.
Hallatlan kihívás mindenesetre ez az időszak a mesterségüket lelkiismeretesen, a napi hírektől megfelelő távolságot tartani képes vagyonkezelők számára. Mert manapság élesedik a disszonancia: míg a piacok rendkívüli aktuális hullámzását kétségtelenül nagyon jelentős mértékben befolyásolják a napi valós, vélt vagy prognosztizált fejlemények, hírek, addig azok, akik összességében dollármilliárdos nagyságrendben, megbízásból (bizalom alapján) végeznek befektetéseket, hoznak stratégiai döntéseket mások vagyonának alakításáról, értelemszerűen (csak ilyenkor az értelem az érzelem mögé húzódik) hosszú távra dolgoznak.
Szóval, az olyan viharos periódusban, mint a jelenlegi, hallatlan lelki-mentális nyomásoknak vannak kitéve a befektetési profik – olyanok részéről, mint amilyen például én vagyok.
Hangsúlyozom azonban, hogy a hozzám képest sokkal kiegyensúlyozottabb emberek is részben elveszthetik a józan ítélőképességüket, csökönyösebbekké, (átvitt értelemben) erőszakosabbakká válhatnak. Ezt váltja ki ugyanis az emberből a válságjelenségek szaporodása.
De félő, hogy a társadalmi, gazdasági, üzleti, politikai partnerek, egyáltalán az embertársak közti viszony (válságoktól függetlenül is) tendenciaszerűen romlik az utóbbi években.
Erre utal a Harward Business Review, a híres amerikai egyetem
szellemi műhelye, vagy a legendás brit médiatartalom-szolgáltató, a BBC
tudományos „oknyomozása”, miszerint egyre súlyosabb mentális kárt okoz
az emberiségnek éppen az, ami az emberiség fejlődésének rendkívüli
eredménye: hogy a technológiai forradalom révén a világ minden
egyes szegletében minden egyes pillanatban tudhatunk arról, mi történik a
világ minden más szegletében adott pillanatban.
Csakhogy amit megtudunk, az nagyjából ugyanannyira lehet hamis, félrevezető, mint amennyire a valóságot fedő információ. Leginkább az a baj a rövid, tömörített, egymondatos „message” hírvilággal, hogy az hiányos. Tetszés és „ízlés” szerint értelmezhető.
Frissen szerzett ismereteimet és önmagamon végzett megfigyeléseimet összegezve:
- Nagyon káros az, amit csinálok – mármint az, hogy éjjel-nappal fogyasztom a híreket, a mindenféle közösségi portálok kommentjeit. Ez ugyanis tipikus függőség.
- Miközben a média, a Facebook, a TikTok, az Instagram és társai „tankönyvszerűen” szélesítik, egyúttal be is szűkítik ismereteimet és látókörömet. Hiszen valós, reális kulturális, művészeti, természeti élmények, barátokkal, családtagokkal való együttlét élvezeteitől fosztanak meg, „zabálják” a drága időmet. (Kezdőknek: az emberi élet ideje véges.)
- Ahelyett, hogy végre valami szervezettséget vinnék az életembe, éppenséggel azt még szervezetlenebbé teszem, mert mentális állapotom a hírek káoszától romlik.
- Fertőzöm, mérgezem a közeli embertársaimat, ahogy magamat is, mert ama szűkülő időben, amit a valós valóságban a családtagokkal, barátokkal töltök, sem tudok lassan másról beszélni, mint a virtuális világból szerzett ilyen-olyan hírekről.
- Mindennek nyomán egyre erőszakosabban erőltetem rá másokra azt, ami engem érdekel, s amit abból a magam számára leszűrök. Ez toxikus hatás, a környezet manipulálása.
De kit érdekel, hogy én ilyen vagyok? Az én bajom, valamint azoké, akik ismernek és mégis rám figyelnek – mondhatnánk. Csakhogy ez nem így van.
Nem csupán a magam, hanem milliárdnyi embertársam aktuális „szenvedéstörténetét” mesélem most el.
Ezt alátámasztandó, számtalan tudományos értékű forrást hozhatok fel. Csakhogy ott tartunk, hogy – jelzem: a koronavírus-járvány e tekintetben szellemi korszakváltást hozott – magukat a tudományos eredményeket, megállapításokat az emberiség nem elhanyagolható része mára úgy kezeli, mint a legszimplább újságcikkeket. Azokat vagy elolvassa vagy nem, de kizárólag azoknak hisz, amik ízlésének, hitének, saját véleményének megfelelnek. Amik nem, azokba bele sem néz, vagy ab ovo hamisnak minősíti őket.
Bizony, ilyen szellemi közállapotok közepette él az emberiség, melynek egyre jelentősebb része egyebek közt ezért esik letargiába, valamiféle depresszióba, tartja az „általános helyzetet” kilátástalannak.
Ez ellen – ahogy olvasom az e témával foglalkozó gondolkodók, szakértők, kutatók véleményét, legalábbis a legjellemzőbbeket – csak egyéni, önkéntes távolságtartással védekezhetünk.
Az első (három) leckét ismertetem csupán:
- Erőltessük magunkra, hogy naponta maximum egy óránál többet nem csüngjünk az internetes portálokon, a közösségi médián, az egy órát is terítsünk szét tíz perces adagokra a nap 24 órájában.
- Hírösszefoglalókat rendeljünk a számunkra legmegbízhatóbbnak, legkomolyabbnak tartott médiumoktól, ne menjünk bele külön-külön a részletekbe mindenféle hírnél, csak és kizárólag azok esetében tegyünk kivételt, amelyek személyes érdeklődésünk, munkánk szempontjából tényleg lényegesek.
- A legnagyobb lelkierő-gyakorlatot és a leghasznosabb, legeffektívebb védelmet azzal nyújtjuk mentális egészségünk javítása érdekében, ha nullára csökkentjük a közösségi hálókon való aktivitásunk időhosszát.
Abba kell hagyni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése