Ezért tüntették el a magyar parasztságot: egy társadalmi réteg néma félresöprése:
Szánt szándékkal tették tönkre a magyar paraszti réteget az elmúlt 100
évben.
A parasztember túlságosan önellátó volt, sok mindenhez értett, megállt a
maga lábán és nem vásárolt túl sokat a Magyarország nyakára települő
"multikban"...
Azt mondod nekem, hogy" csakis a tanult emberek vitték előre az országunkat? "A tudósok és művészek? /.../ a paraszt buta volt, mert nem járt iskolába?
Akkor beszélgessünk...
Tudod, az a 'buta paraszt' állatot nevelt, tenyésztett és nemesített. Minden hazai tájegységnek megvolt a rá jellemző állatállománya, ami követte a helyi adottságokat, úgymint növényzet, csapadék, talajviszonyok és hőmérséklet.
Ez így kimerít vagy kettő egyetemi diplomát!
Érdekességként: a magyar tarka szarvasmarhának ötven éve még 12
tájfajtáját tartották nyilván, mára már csak magyar tarkát ismeri a
szakirodalom. Tehát amit ez a 'buta paraszt' több száz év szorgalmas
nemesítő tevékenységével létrehozott, azt a te tanult embered felelőtlen
összevissza keresztező tevékenységgel mára teljesen tönkretette!
Az a 'buta paraszt' ez mellett gabona és zöldségnövényt, továbbá gyümölcsöt termesztett, nemesített. /.../ ezeket a gyümölcsöket például nem kellett permetezni és jól tárolhatók voltak, míg a mai okos professzorok által újított növények, úgynevezett növényvédelem nélkül nem hoznak termést, mert elviszik a betegségek, továbbá /gyümölcseik/ hűtőház nélkül szinte azonnal tönkremennek. Szóval a 'buta parasztnak' itt is kioszthatsz néhány egyetemi diplomát: növénytermesztő, növényorvos, nemesítő, kertész...
A hiba csak ott van, hogy nem ismeri a
latin nevét.
Ez a 'buta paraszt' ezen kívül még gazdálkodni is tudott a terméssel, egyik évről a másikra meg kellett terveznie, hogy a leendő termésből megéljenek. Továbbá tartalékot kellett képeznie. Az állatállomány ellátására is kellett gondolnia és ami a legfontosabb, megfelelő minőségű és mennyiségű vetőmagról kellett gondoskodnia, hogy a jövő évben mindezt újra megtehesse. Nos ezért jár egy közgazdász diploma és egy raktározási, raktárkezelési, logisztikai végzettség is.
De itt még nincs vége, az állatok levágása, feldolgozása, tartósítása és a hús modern eszközök nélküli tárolása, a növények tárolása, feldolgozása, még egy hentes szakmunkás bizonyítványt, további konzervipari ismereteket is feltételez, és legalább egy élelmiszeripari technikusi bizonyítvány kiosztását is megköveteli.
Az állatokkal folyamatosan fellépő betegségeket is gyógyítani kellett valakinek. Egy személyes élmény: kisgyermekként /láttam, hogy/ az egyik tehén benyelt egy almát, ami megakadt a torkán és fuldoklott. Az állatorvos azt tanácsolta, hogy metsszék el a torkát és mérjék ki az állatot, mert menthetetlen.
Nos, az egyik öreg tanulatlan 'buta paraszt' amikor ezt
meghallotta, megfogta a Dr. úr gallérját és kivágta az istállóból, kért
egy kicsi kést, benyúlt az állat szájába és szétvágta az almát. Ez a
tehén utána még számtalan borjút ellett. Tehát a 'buta parasztnak' jár
egy állatorvosi diploma is!
De régen csak nagyon indokolt esetben fordult orvoshoz is, ma ilyenkor megyünk kórházba. Mert a kisebb betegségeket odahaza kezelte, otthon szült, a kertben megtermelte /vagy a környéken begyűjtötte/ a gyógynövényeket. Szinte minden faluban volt egy bába, vagy egy javasember, javasasszony, aki gyógyított embert és állatot egyaránt. Tehát jár egy orvosi és egy gyógyszerészi diploma is ennek a 'buta parasztnak'.
Saját maguk készítették a mosó, mosdó, mosogatószerüket, ruha, fa, falfestékeiket. Talán ez megér egy vegyészmérnöki diplomát?
Fiatal házasoknak, ha nem örököltek, pénzük sem volt a mesteremberekre, akkor a rokonság felépített egy házat. Hopp: építészmérnök, kőműves, téglakészítő, (vályogvető) ács, tetőfedő szakmák kerestetnek.
Ma, ha valaki megtanulja a vályogvetést és a nádazás mesterségét, akkor művész úrnak szólíttatja magát és mutogatják a TV-ben, mint valami nagy tudású csodabogarat.
Gyermekkoromban nagyanyám felnézett az égre (nem az órájára!), és mondta, mennyi az idő.
Régen az öreg paraszt ránézett az égre és mondta: most kell vetni,
most aratni, most kaszálni, most haza kell hajtani az állatot, most
sietni kell, mert jön az eső, a jég, vagy a hó. Napszaktól függetlenül,
arra van észak, arra dél és hogy mennyi az idő. Tehát ennek a 'buta
parasztnak' jár egy csillagász és egy meteorológus diploma is!
Míg napjainkban magukat művészeknek, celebeknek szólíttató emberek tucatjaival van teli a média, addig ezeket az embereket száz évvel korábban a legutolsó csárdából is elhajtották volna a zenészek, mint csepűrágó, tehetségtelen kontárokat!
Ugyanis zeneművészeti főiskola
nélkül is csodálatos zenészei voltak a vidéknek, akik nem gőgösen
pöffeszkedtek, hanem szolgálták a művészetükkel a népet. Népünk
zeneiségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a kétszázezer népdal, ami
kinyomtatva is megtalálható, az olyan valóban tehetséges és
elkötelezett művészeknek köszönhető, mint Kodály Zoltán. De soha ne
felejtsük, ezek a remekművek a nép ajkán keletkeztek!
De tudod , ha /a most a tanultak valamelyike/ elvégzi a képzőművészeti főiskolát, és az ott elsajátított tudásával a kétszáz évvel korábban élt, férjhez menni szándékozó tizenhét éves „buta” parasztlány kelengyéjének csupán tizedrészét képes megcsinálni, akkor már művésznek nevezi magát, saját stílusirányzatot indít, a saját kreálmányait a divatbemutatók kifutóira viszi. Mondd , hol itt az igazság?
Mondd , összeszámoltad, hogy hány diplomát és különböző végzettséget kellene szétosztanod minden egyes 'buta paraszt' között, akiket leszónak, míg a te tanult, művelt /embered/ csupán egyetlen tudományágban jeleskedik? Feltéve, ha tényleg jeleskedik és nem valami kókler, aki csak azért kapott valami tudományos címet, mert a családba tartozik és összehoztak neki is egyet, mert ugye „ő is megérdemli”.
Tudod , az a 'buta paraszt', aki nem járt iskolába, kisgyermekkorától járta az élet iskoláját a nap huszonnégy órájában, és mindent eltanult az öregektől. Így amikor Ő maga is öregember lett, többet tudott, mint száz egyetemi professzor, akik egymásnak jól hangzó titulusokat osztogatnak a felületes tudásukra és lenéznek mindenkit, akiknek nem jutott az ő szedett-vetett címeikből, mert nem tartoznak az ő köreikbe!
Ezek után, ugye elhiszed nekem, hog aki a tudását az én 'buta parasztomtól' lopta, sok ezerszer többel tartozik az én népemnek."
"A parasztok a mai társadalom nemkívánatos elemei. Ezért is lett a paraszti réteg tönkretéve az elmúlt kb. 100 évben.
Hiszen a paraszt önellátó volt, falusi háztartás nagyon sokrétű volt, szinte mindenhez értettek, nem vásároltak túl sokat a boltosoknál. Nem vitték a hasznot!!
Megtermelte magának az ételt, italt, bort, pálinkát, mézet, sajtot stb. készített magának, házát saját maga építette. Az asszonyok tudtak szőni fonni, ruhát varrni, ismerték a gyógynövényeket. Nem szerettek orvoshoz járni!!
A krumplibogarat kézzel szedték le a krumpliról, nem használtak vegyszert.
Apukám meséli mindig, hogy az ő gyerekkorába még csak cukorért, meg petróleumért jártak a boltba. MÁS MINDEN MEGVOLT OTTHON AMI KELLETT!!
Nem voltak bűnözők, erkölcsös életet éltek, a lopás szégyen volt, ezért jogászokra meg ügyvédekre sem volt szükségük. Egy kézfogás volt az "üzlet", az adott szó szent volt.
Ezek miatt nem függtek a rendszertől. Azonkívül nem voltak vevők a hülyeségre. Nem szerették a mellébeszélést, hazudozást. Nagy és jó erős összetartó családokban éltek, jó sok testvérrel akik támogatták egymást jóban-rosszban.
Helyettük panel lakó főiskolás meg egyetemista társadalmat kellett létrehozni, ahol az ember még egy paradicsomot sem tud megtermelni, legoptimálisabb esetben még kertje sincsen, üres a kamrája, nincs mit enni, ezért kénytelen dolgozni járni. És ami a lényeg, jó sokat vásárol. Mindent megvesz. Unalmába vásárol. Még többet vásárol...
Mivel semmihez sem ért, így mindent meg kell vennie ami az életben maradáshoz szükséges.
Ezért kezdték a paraszt szót pejoratív értelemben használni mivel le akarták járatni ezt az életmódot. Mivel ez nem szolgálta az ők érdekeiket.
Ahhoz, hogy a mai modern fogyasztói társadalom létrejöhessen, először is szét kellett verni az ÖNELLÁTÓ ÉS VALÓDI, ÉRTELMES TUDÁSSAL RENDELKEZŐ PARASZTI RÉTEGET.
Emiatt vezették be a kötelező iskolarendszert. Amikor is kivették a gyerekeket a családi gazdaságból, akik azután a tudást a szüleiktől nem tudták átvenni. Az iskolában pedig alternatív dolgokat tanítanak, és így függővé teszik az embereket."
(Ismeretlen szerző tollából)
Hiszen a paraszt önellátó volt, falusi háztartás nagyon sokrétű volt, szinte mindenhez értettek, nem vásároltak túl sokat a boltosoknál. Nem vitték a hasznot!!
Megtermelte magának az ételt, italt, bort, pálinkát, mézet, sajtot stb. készített magának, házát saját maga építette. Az asszonyok tudtak szőni fonni, ruhát varrni, ismerték a gyógynövényeket. Nem szerettek orvoshoz járni!!
A krumplibogarat kézzel szedték le a krumpliról, nem használtak vegyszert.
Apukám meséli mindig, hogy az ő gyerekkorába még csak cukorért, meg petróleumért jártak a boltba. MÁS MINDEN MEGVOLT OTTHON AMI KELLETT!!
Nem voltak bűnözők, erkölcsös életet éltek, a lopás szégyen volt, ezért jogászokra meg ügyvédekre sem volt szükségük. Egy kézfogás volt az "üzlet", az adott szó szent volt.
Ezek miatt nem függtek a rendszertől. Azonkívül nem voltak vevők a hülyeségre. Nem szerették a mellébeszélést, hazudozást. Nagy és jó erős összetartó családokban éltek, jó sok testvérrel akik támogatták egymást jóban-rosszban.
Helyettük panel lakó főiskolás meg egyetemista társadalmat kellett létrehozni, ahol az ember még egy paradicsomot sem tud megtermelni, legoptimálisabb esetben még kertje sincsen, üres a kamrája, nincs mit enni, ezért kénytelen dolgozni járni. És ami a lényeg, jó sokat vásárol. Mindent megvesz. Unalmába vásárol. Még többet vásárol...
Mivel semmihez sem ért, így mindent meg kell vennie ami az életben maradáshoz szükséges.
Ezért kezdték a paraszt szót pejoratív értelemben használni mivel le akarták járatni ezt az életmódot. Mivel ez nem szolgálta az ők érdekeiket.
Ahhoz, hogy a mai modern fogyasztói társadalom létrejöhessen, először is szét kellett verni az ÖNELLÁTÓ ÉS VALÓDI, ÉRTELMES TUDÁSSAL RENDELKEZŐ PARASZTI RÉTEGET.
Emiatt vezették be a kötelező iskolarendszert. Amikor is kivették a gyerekeket a családi gazdaságból, akik azután a tudást a szüleiktől nem tudták átvenni. Az iskolában pedig alternatív dolgokat tanítanak, és így függővé teszik az embereket."
(Ismeretlen szerző tollából)
Források:
https://www.agraroldal.hu/paraszt-tudnivalok.html
https://erich.blog.hu/2017/12/24/a_parasztsag_eltuntetesenek_okai?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare&fbclid=IwAR2grMV02ejOWm9C5aAtVReVGyDvDWjMfrXNBDrBBFFrO_wfoKxaBX_lcJo
https://erich.blog.hu/2017/12/24/a_parasztsag_eltuntetesenek_okai?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare&fbclid=IwAR2grMV02ejOWm9C5aAtVReVGyDvDWjMfrXNBDrBBFFrO_wfoKxaBX_lcJo
&
"Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak pedig tele vannak kételyekkel".
A bunkó, alacsony értelmi szinten álló, beszűkült emberek általában jóval nagyobb önbizalommal rendelkeznek.
Agresszívabbak, ezért több minden sikerül nekik. Idegesítőek, nagy a hangjuk, az okos ember elkerüli őket, és mivel mindig kitérnek előlük és nem állnak le velük vitázni -hiszen az agressziót mindenki elkerüli-, véghez viszik a céljaikat.
A nagypofájú, minden médiaszarságnak és politikai hazudozásnak bedőlő emberek alkotják azt a többséget, aki a megfontolt, józan kisebbséggel szemben hatalomra juttatja a diktátorokat.
A nagypofájú, minden médiaszarságnak és politikai hazudozásnak bedőlő emberek alkotják azt a többséget, aki a megfontolt, józan kisebbséggel szemben hatalomra juttatja a diktátorokat.
Hiába ér többet a józan emberek szavazata, a gyakorlatban minden egynek számít. Egy csendes szakértő hangja elveszik a nagypofájú dilettánsok között. Tapasztalatom szerint ráadásul a nagypofájú emberek sikeresebbek a párválasztásnál, mert a nagyon intellektuálisak általában visszahúzódóbbak.
Most ha helyesen következtetek, nem éri meg okosnak, műveltnek, intelligensnek, normálisnak lenni? Hisz mint tudjuk, aki igazán okos, az sosem a tömeg része, de ennek ellenére mindig a tömegnek lesz igaza...
Forrás:
(facebook)
&
A diplomával nem adnak gerincet (és észt sem)!
" A józan paraszti ész, sokszor többet ér mint három diploma! "
Tanult
emberekkel van tele a társadalom. Tanult bunkókkal. Tanult aljasokkal.
Tanult gyűlölködőkkel. Tanult kétszínűekkel. És természetesen vannak
jólelkű, tisztességes, becsületes emberek is, akik az alapvető emberi
értékeket megőrizve élnek – függetlenül attól, hogy van-e diplomájuk,
vagy sem. A gerincnek ugyanis semmi köze a megszerzett papírokhoz. Az
észnek sem. Sokszor még a tudásnak sem.
Nem azt mondom, hogy
semmi értelme nincs az oktatási rendszernek, mert az ostoba és valótlan
kijelentés lenne, hanem azt, hogy hajlamosak vagyunk túlbecsülni az
iskolázottság emberi kvalitásokra gyakorolt hatását. Okosabbnak és jobb
embernek hisszük azt, aki végigült 15-20 évet az iskolapadban, mint azt,
aki ezt kevesebb ideig, vagy egyáltalán nem tette.
Pedig nem biztos,
hogy megfelelő mércéje az embereknek az, hogy ki mennyi mások által
elvárt dolgot tudott visszamondani (vagy ki csalta végig ügyesebben
azokat az éveket). Nem biztos, hogy egyáltalán méricskélni kellene az embereket.
Könnyen kiderülhet ugyanis, hogy az általunk használt mérleg nem
erőltethető rá az egész Világegyetemre. De még a legszűkebb
környezetünkre sem.
Akivel közös az
értékrended, azzal együtt építhettek valami számotokra értékeset, akivel
pedig nem, az is segíti a fejlődésedet. És ha már nem kérsz a leckéből,
akkor ki is zárhatod az életedből. A méricskélés nagyon veszélyes
csapda, függetlenül attól, hogy az érdeklődési kör, az iskolázottság,
vagy bármi más a mérce.
Az élet nem a diplomával kezdődik. Az emberség sem. Ha találkoztál már idióta diplomással, akkor pontosan tudod ezt.
Művelt bunkók társadalma
Diplomásként azért elgondolkodtam
azon, hogy mire is volt jó az oktatási rendszerben eltöltött időszak.
Adott egy szemléletet. Adott ismeretanyagot (melynek jelentős része
használhatatlan az életben). Megtanított hatékony(abb)an elsajátítani új
ismereteket. És ami számomra a legfontosabb: lehetőségeket mutatott
(még ha azokat le is próbálták nyomni a torkomon).
Viszont azok között,
akikkel együtt végeztem a középiskolában vagy az egyetemen, nem csak
becsületes, másokat tisztelni tudó, erős jellemű emberek voltak.
Sokakból hiányzott az érzelmi intelligencia – és hiányzik még ma is.
Tele vagyunk diplomás seggfejekkel. És diploma nélküli seggfejekkel is
persze. A tapasztalat azt mutatja, hogy a seggfejség nem az oktatási rendszerben eltöltött idő függvénye.
A több idő és a több ismeret
legfeljebb csak annyit jelent, hogy az emberi aljasság szofisztikáltabbá
válhat. Aki könyökölni tanult kiskorában, az nagykorára megtanul még
jobban könyökölni. Aki pedig emberséget tanult, az jó esetben nem törik
meg. Vagy össze. És ez megint csak nem az iskola függvénye. Az iskola
csak a társadalmunk jelenlegi állapotának egy leképezése. Figyeld meg a tüneteket, és megtalálod a betegséget.
A társadalom
betegségeit nem nehéz megtalálni. Ahol még mindig fontosabbak az állásra
pályázó papírjai, mint a lelkesedése és a fejlődésre való nyitottsága,
ahol emberek tömegei az alapján keresnek párt maguknak, hogy kinek van
meg a diplomája, ahol hülyének nézik azt, aki más utat választ magának
(vagy más útra kényszerül valami miatt), ahol diplomás emberek millióit
lehet megvezetni rejtett, vagy akár nyílt manipulációval, ott a
társadalomnak komoly betegségei vannak.
Természetesen ezek
nem mindenki számára betegségek. Van, aki teljesen jól elvan így, hiszen
pont mások gyengeségeiből táplálkozik, és olyan is van, aki számára nem
jó ugyan, ami történik, de legalább a langyos pocsolyában való ücsörgés kényelmét élvezheti.
Mert a változáshoz meg kellene mozdulni. És felelősséget kellene
vállalni. Persze sodródva is le lehet élni egy életet, és sokan meg is
elégszenek ennyivel.
Aki viszont többre vágyik, az elkezd mélyebbre ásni. Elkezdi mélyebben megismerni önmagát, és ezáltal az embereket is.
Elgondolkodik rajta, hogy a társadalmi skatulyáknak vajon mennyi a
létjogosultságuk. Tényleg okosabb az, aki végigülte az egyetemet?
Tényleg nem lehet a búzamezőn szántó paraszttól semmit sem tanulni?
Tényleg megbízhatóbbá válik valaki a diplomától? Tényleg az iskolai
tanulmányok függvénye a gerinc?
És miután mindezen elgondolkodott, talán az okokat is elkezdi keresni. Mert a változás itt kezdődik.
Elveszett gyermekek
Vannak dolgok, amik a békés egymás
mellett élés érdekében nélkülözhetetlenek. Nem pisilünk bele a velünk
szemben ülő gulyáslevesébe. Nem vágjuk tarkón a boltost, ha elfogyott a
rozskenyere. Nem öljük meg azt, aki versenytársunkként jelentkezik az
álláshirdetésre. Tudod, egyszerű dolgok, amiket a legtöbben
gyermekkorukban megtanulnak.
Aztán vannak ennél
összetettebb kérdések is. Hogyan találd meg a saját boldogságodat
anélkül, hogy másokra erőltetnéd az akaratodat? Mit tegyél, ha az
általad igaznak vélt dologról kiderül, hogy nem az? Mi van akkor, ha nem csak a Te igazságod létezik?
Miért fontos, hogy megbecsüld azokat, akik az életed részei, és mivel
jár, ha ezt nem teszed meg? Hogyan ne válj áldozattá, de elnyomóvá sem?
Az ehhez hasonló
kérdéseknek az az érdekességük, hogy az emberek jelentős része teljesen
felkészületlenül ütközik beléjük. Nem is tudnak velük mit kezdeni
többnyire. Mert az a helyzet, hogy attól nem lesz szeretőbb szülő vagy
jobb társ valaki, hogy több differenciálegyenletet oldott meg. Attól nem
fog többet segíteni másoknak, hogy kívülről fújja a történelemkönyvet.
Attól nem feltétlenül lesz tisztességesebb ember, hogy elvégzett egy
egyetemet.
Alapvetően nem is az oktatási rendszer
feladata lenne ilyenné nevelni a gyermekeket, hanem a szülőké. Persze a
rengeteg gyermekkorában elcseszett ember szülőként mit is tudna
tanítani a saját gyermekének? Csak azt tudjuk átadni másoknak, amit mi
magunk is megtanultunk. Ha ez a tisztelet, a megbecsülés és az
őszinteség, akkor azt. Ha a sumákolás, a másokon való élősködés, vagy a
hideg közöny, akkor pedig azt.
A szülővé váláshoz nem kell jogosítvány – sokak szerencséjére.
Még csak alapvető emberi értékek sem kellenek. Egy gyereket bárki
összehozhat, ha nincs biológiai gátja a dolognak, és a felnevelésében is
csak az extrém kártevőket akadályozzák meg (feltéve, hogy kiderül,
milyen körülmények között él a gyermek). Könnyen félrecsúszhatnak tehát
az értékrendek – és az életek.
Ezt persze
kompenzálhatná az oktatási rendszer valamelyest – és a legnagyobb
tiszteletem azoké a tanároké, akik ezért komoly erőfeszítéseket tesznek
–, csakhogy a jelenlegi oktatási rendszernek nem az emberré nevelés a célja,
de még csak az sem, hogy a gyerekekből értelmesen gondolkodó emberek
váljanak. Hiába tanulunk sokat, ha nem tanuljuk meg értelmezni a
tanultakat. És megkérdőjelezni. Mert időnként arra is szükség van.
A szülői nevelés és
az iskolai oktatás azonban sokszor éppen arról szól, hogy kész
igazságokat nyomjanak le a gyermek torkán. Mindezek után vajon hogyan
lenne képes embertársait egyenlő partnernek tekinteni az, akit soha nem
tekintettek egyenlő partnernek? És hogyan tudna feltétel nélküli
szeretetet adni az, aki soha nem kapott ilyet?
A tünetek nagyon hamar jelentkeznek. Csak nem figyelünk.
Inkább betudjuk a gyerek hülyeségének, a sors csapásának, vagy az
aktuális vírusjárványnak, ha valami nincs rendben. Amikorra pedig már
nem lehet sem megkerülni, sem megerőszakolni a problémát (mert a
gyerekből egy érzéketlen seggfej, vagy egy érzéketlen seggfejeknek
megalázkodó áldozat vált), akkor mossuk kezeinket. Tuti nem mi szúrtunk
el valamit. Rég volt, ki emlékszik már arra…
De vajon hány felnőtt ember tudja azt mondani egy gyereknek, hogy „bocsánat, tévedtem”?
Hányan néznek magukba, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt
szerették volna? És vajon hányan merik megkérdőjelezni a saját
igazságukat? A legtöbb ember el sem gondolkodik azon, hogy esetleg ő
tévedett.
És amíg ez így van, addig nem biztos, hogy a diploma megléte vagy hiánya érdemi kérdést jelent.
Forrás:
http://hasznaldfel.hu/2018/01/diplomaval-nem-adnak-gerincet-es-eszt-sem.html
&
Kiegészítésként:
Okos emberből nincs
hiány. Okoskodóból sincs. A kettőt nem mindig könnyű megkülönböztetni
egymástól elsőre, ezt már Te is tapasztalhattad. Értelmes, tanult
embernek gondolsz valakit, aztán hirtelen kiderül róla, hogy
szemellenzőt viselve él szélsőséges nézeteinek börtönében. Találkozol
valakivel, akinek a lexikális tudása és problémamegoldó képessége
elismerésre méltó, ám ha ellent mersz mondani neki valamiben, azonnal
próbál erőből ledominálni Téged. Aztán ott vannak azok a barátaid, akik
nemrég még egy párt alkotva látványosan ölelkeztek, és most, hogy a
kapcsolatuk a kukába került, mint két vadember, szenvedélyes gyűlölettel
vívják egymással kicsinyes háborújukat – amit okos emberek okos
megoldásának még a legmeredekebb eufemizmussal sem lehetne nevezni. De
erre még picit később visszatérünk.
Szóval érdekes dolog ez az
intelligencia. Mérjük teszteken, amelyek eredményeiből messzemenő
következtetéseket igyekszünk levonni, és mérjük az iskolai teljesítmény,
a diplomák száma, vagy a szakmai elismerések alapján is, miközben úgy
tűnik, néhány dologról következetesen megfeledkezünk.
Na, ki az okos?
Az egyik ilyen dolog az, hogy az intelligenciára vonatkozó definíciónk önkényes.
Bizonyos szempontok alapján kitalálunk néhány feladatot, és aki azt
jobban vagy gyorsabban el tudja végezni, azt kinevezzük
intelligensebbnek, míg aki kevésbé áll helyt ezeken a teszteken, azt hü…
szerényebb képességűnek. Ennek a módszernek azonban van néhány gyenge
pontja – mindjárt kezdve azzal, hogy ami általánosan elfogadott
képesség, az nem feltétlenül jobb, vagy több, vagy fontosabb a többi
képességnél, egyszerűen csak általánosan elfogadott. Ennyi. Mindenféle túlgondolás nélkül.
Nézz meg például egy savant-szindrómával élő embert, aki mondjuk emlékezetből lerajzolja Róma pontos látképét,
de a cipőjét nem biztos, hogy be tudja kötni. Most akkor ő intelligens
vagy sem? És a képessége, amelynek számos alkalmazási lehetősége van,
vajon kevésbé fontos, mint egy IQ teszt geometriai alakzatai közt lévő
jellemző minta felismerése? Egyáltalán érdemes versenyeztetni egymással a
különböző képességeket? Érdemes közülük néhányat kiemelten fontosnak
tekinteni, míg a többit nagyvonalúan elhanyagolni?
De ez csak az egyik
gyenge pontja az intelligenciáról alkotott elképzelésünknek. Van még egy
pár. Például az, hogy egy teszten, és általánosságban is minden
megmérettetésen mutatott teljesítményünk nagymértékben függ attól, hogy mit hiszünk magunkról és a teljesítményünkről.
Ezt már több ízben is bebizonyították olyan kísérletekkel, melyek során
a teszt kitöltése előtt ketté osztott társaság egyik csoportjának azt
hangsúlyozták, hogy ők az átlagosnál jobb képességűek, és – láss csodát –
jellemzően jobb eredményt is értek el, mint a másik csoport tagjai,
akiknek vagy nem mondtak semmit, vagy elbizonytalanították őket. Az
előzetes kettéválasztás persze teljesen random módon történt. Akkor most
ki is az okosabb?
Aztán van még ezen kívül egy „apró” hiba a gépezetben, ami mellékesen az egész gépezetet működésképtelenné teheti. Ez pedig az intelligencia értelemközpontú értelmezése.
Mert rendelkezhet valaki bármennyi ismerettel, járkálhat élő kódexként
az emberek között, de ha az érzelmi intelligenciája zérushoz konvergál,
akkor számomra ő nem egy intelligens ember. Ezzel természetesen lehet
vitatkozni, mert az én értékrendem is teljesen szubjektív, de ha
találkoztál már intelligens seggfejjel, akkor pontosan tudod, miről
beszélek.
Persze nincs abban
semmi meglepő, hogy amikor intelligenciáról beszélünk, akkor mindenkinek
Pistike színötös bizonyítványa és Istvánként szerzett két doktori
fokozata ugrik be elsőre, hiszen az oktatási rendszerünk tananyagában az
érzelmi intelligencia ritkán látott betolakodónak számít. Így az oly
büszkén mutogatott év végi bizonyítványok sem árulkodnak arról, hogy
Pistike vajon egy elfogadó, nemcsak lábméretben, hanem érzelmileg is
fejlődő gyermek, vagy egy embertársain keresztülnéző, akaratos kis
görcs, aki már most maga alá próbálja rendelni az egész Világegyetemet.
Egyetlen bizonyítvány, egyetlen iskolai minősítés sem árulja el nekünk, hogy tulajdonosa képes-e empatikusan kezelni egy konfliktushelyzetet, vagy tudja-e, mit jelent az őszinte szeretet.
Ennyit az EQ-ról. És most térjünk vissza arra a kérdésre, hogy hogyan
képesek intelligensnek mondott emberek intelligensnek távolról sem
nevezhető módon véleményt formálni vagy kezelni egy-egy helyzetet.
Az intelligencia valódi mércéje
Nézzük logikusan: az
Univerzumról rendelkezésünkre álló ismereteink végesek. Nemcsak Neked
vagy nekem, hanem még annak is, aki azt hiszi magáról, hogy a seggéből
húzta ki a Világegyetemet. Évente 2-300 új fajt fedeznek fel a tudósok, a
természettudományok folyamatosan fejlődnek, arról csak tippelgetni
tudunk, hogy a Naprendszeren kívül vajon mi lehet, de még a közvetlen
környezetünkben is sorra találkozunk teljesen váratlan és
megmagyarázhatatlan jelenségekkel. Tehát viszonylag nagy biztonsággal
kijelenthetjük, hogy vajmi keveset tudunk arról a játszótérről, amelynek
homokozójában a kis lapátunkkal átkapirgálunk egy életet.
Ezek után azt kijelenteni, hogy „az én igazságom, és csakis az én igazságom a helyes”, nem bátor, hanem sokkal inkább mulatságosan vakmerő megnyilvánulás bárki
részéről. Számomra egyfajta ostoba arroganciának tűnik, ami vagy teljes
tudatlanságból, vagy egyszerű énvédő mechanizmusból gyökerezik. Mert tükörbe nézni fájdalmas dolog.
Még a végén kiderülne, hogy emberünk nem is akkora ász, mint azt
magáról hiszi. Hogy nyoma sincs semmiféle felsőbbrendűségnek, és a saját
igazsága csak egy út a sok másik út mellett. Ezzel szembenézni sokak
számára túl nagy áldozatot jelentene. Még egy picit lecsippenteni sem
hagynak az ego-jukból, nemhogy teljesen feladnák azt.
Számomra tehát – és itt ismét
hangsúlyozom, hogy az én értelmezésemről beszélek – az intelligencia
valódi mércéje nem a felhalmozott tudás mennyisége, nem is a kreatív
problémamegoldás képessége, hanem az, hogy mit kezd valaki azzal, ha a sajátjától eltérő véleménnyel találja magát szemben.
Természetesen sok az okos ember. Sok az okoskodó is. De az olyan ember,
aki elfogad másokat olyannak, amilyenek, elfogadja a sajátjától eltérő
véleményeket, ismeri a személyes korlátait, és folyamatosan fejlődik…
na, az ilyen ember már jóval kevesebb. Én őket tartom intelligensnek.
Nem azokat, akik
szenvedélyes beszédekkel hittérítenek, nem azokat, akik okos érvekkel, a
saját igazságuk zászlaját lobogtatva vezetnek tömegeket, és nem is
azokat, akik a felhalmozott tudásukkal kialakítanak maguknak merev
keretrendszereket, hanem azokat, akik tisztában vannak vele, hogy egy
csecsemő is lehet náluk bölcsebb bizonyos helyzetekben.
Ezért nem zavar az,
ha néhányan egy-egy írásomra besértődve nekem esnek. Mert amikor írok
valamit, és valaki nem érzi önmagára vonatkozónak a helyzetet, akkor
vagy érdeklődve végigolvassa, vagy tovább görget. Az a néhány ember
pedig, aki dühösen visszatámad, ezt pusztán azért teszi, mert a témában
érintett, és amit olvasott, azt támadásnak vette (pedig senki nem
helyezte őt főszerepbe, csak szeretne odakerülni). Magyarázza a
helyzetét, vagy kérkedik az elért eredményeivel, belekeveri a politikát,
esetleg minősíti a személyemet, miközben meg sem értette, hogy nem
támadás történt, csupán egy eltérő véleménnyel találkozott.
Ilyen játék ez az
élet. Mindenki a saját problémájának szemüvegén keresztül szemléli a
világot. És minél kevesebb a belső problémája, talán annál
intelligensebb lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése