Őseink tudták, hogy ha az ember nem a világ rendje, a természet tanításai szerint él és cselekszik, előbb-utóbb megbetegszik. Vezérlő elvük a mértékletesség volt. Korabeli feljegyzések alapján bizonyos, hogy tudásuk része volt a testnedvek vizsgálata alapján való betegség-megállapítás, a gyógyírok (viasz, vaj, faggyú, szurok, méz, tej stb.) használata, a hővel, melegítéssel, izzasztással való gyógyítás, a szem szivárvány hártyájából következtetés a testi bajokra (íriszdiagnosztika), a vízgyógyászat, iszappakolás, agyagte-rápia, színterápia, köpölyözés, ásványokkal való gyógyítás, gyógynövény terápia, gyógyító étkek alkalmazása. Használatos volt a hanggal, hangszerekkel, énekkel gyógyítás, de a masszázs, csontkovácsolás és a sebészeti beavatkozások is ismertek voltak.
Mindent átszőtt és megerősített a ráolvasás, az ima, fohász, a különféle „módosult tudatállapotokban” való gyógyítás, gyógyulás.
A régi magyarság a természeti elemeket isteni őselvként tisztelte.
Ezekben az őselemekben – tűz, víz, föld, levegő - rejlő erő betegségeket
okozhatott, de gyógyíthatott is attól függően, hogy az embernek milyen
viszonya volt a természet rendjével. Belesimult-e az isteni törvényekbe,
vagy azok ellenére próbált élni.
Gyógyírok:
Szembetegségeknél a tavaszi szőlő levét, fülfájásra a kövirózsából
sajtolt levet, kisbabák csipássága ellen anyatejes lemosást használtak.
A fokhagyma igazi csodaszer volt, minden bajra használták! Árpa ellen
a szemre kenték, fülfájásra a fülbe dugták, torokfájásra teáját itták, s
kifőtt szárát a nyak köré tekerték.
A langyos méz a savtúltengésben szenvedőket gyógyította,
semlegesítette a gyomorsavat, bevonta a nyálkahártyát, elpusztította a
baktériumokat. Segítette az emésztést, a májműködést, méregtelenített és
erősítette idegrendszert.
Terápiák:
Saját vizelet-terápia: pattanások, szemölcsök, sebek, csípések,
viszketegség, torokfájás, tüdőbaj és gyomorfekély gyógyítására
használták.
Érvágás: magas vérnyomásnál használták, vagy a testre piócákat tettek. Erős fejfájásnál a homlokon eret vágtak.
Hővel, melegítéssel gyógyították például a fülfájást, forró iszappakolással a görcsös izmokat és a reumát.
Izzasztó kunyhóban, gyógyító szertartás közepette élték meg a négy
elemmel való közvetlen kapcsolatot. Ott volt a föld, amin ültek, a
levegő, a gőz, amit belélegeztek, a víz, amit a kövekre locsolt a szer
vezetője, és a tűz, melyben a köveket felforrósították. A szertartás
megtisztulást, újjászületést jelentett. Mindhárom szinten (test, lélek,
szellem) gyógyított.
A ráolvasás azon az ősi tudáson alapszik, hogy minden kimondott
szónak (sőt még a gondolatnak is) teremtő ereje van. Régi szavaink, az
igéz, megigéz, arra utalnak, hogy szavaink által el tudjuk távolítani az
ártó erőket, így a betegséget is.
A hanggal, zenével gyógyítás azon a felismerésen alapszik, hogy a
hang - rezgés, a világegyetem lényege pedig szintén a rezgés. Minden,
ami él, az rezeg. A betegség rossz rezgés. A hanggal gyógyító táltos
„ráhangolódott” a beteg rezgésére, kisugárzására, s a megfelelő
gyógyhatású rezgés (hang, ének) előidézésével gyógyított.
A csontkovácsolást, maszszázst („kenést”) igen régen használják már a
kificamodott, fájó csontok, testrészek helyrerakására, a csigolyák
mozgásának felszabadítására.
Az ima, a fohász minden gyógyítás alapja. Kezelések előtt, alatt,
után alkalmazták, de önállóan is teljes értékű gyógymódnak tekintették,
amely a lélek tisztításán, gyógyításán keresztül hatott vissza a testi
bajokra.
A magyarság „tudó emberei"
Legmagasabb tudással a Táltos (régiesen Tátos) bírt. Tát szavunk,
jelentése nyit, vagyis a Táltos megnyitja lelkét, szellemét, tudatát, és
e nem hétköznapi tudatállapotban sokkal tisztábban észleli a kézzel meg
nem fogható, nem látható világ erőit, energiáit. A Táltos tehát képes
arra, hogy a környező világ mások számára rejtett erőit, minden lény,
ember, állat, növény, tárgy által kibocsátott rezgést, mint információt
érzékelje, és így szerzett többlet-tudásával választ kapjon olyan
kérdésekre, melyek hétköznapi szinten – „józan paraszti ésszel” nem
megválaszolhatók. A Táltos birtokolt minden olyan képességet, melyet a
továbbiakban felsorolt gyógyítók bírtak és használtak.
A Látó - „Igazlátó” szintén olyan ember volt, aki látott, érzékelt
szemmel nem látható, a hétköznapi ember számára nem észlelhető erőket.
Kezeléssel, gyógyítással ritkán foglalkozott. Hozzá elsősorban tanácsért
fordultak, hogy segítsen megfejteni, megtalálni rejtett dolgokat.
A Rejtező a révülés ősi technikáit alkalmazva lépett kapcsolatba a
hétköznapi érzékelésen túli erőkkel. Szintén tanácsért, információért
fordultak hozzá, illetve jeles napokon, szertartásokon segített
kapcsolatba lépni a nem hétköznapi világgal.
A Tudós - „Tudákos” ember, Javas ember olyan bölcs volt, aki értett a
gyógynövényekkel, állati eredetű anyagokkal, mondókákkal, imákkal,
fohászokkal való gyógyításhoz. Ismerte a csillagok járását és üzenetét,
illetve szintén érzékelt olyan erőket, energiákat, melyek a hétköznapi
ember számára elérhetetlenek voltak. Jósolt, javasolt és értett a
rontások levételéhez.
A Füves ember gyógynövényekkel gyógyított. Ismerte a régóta
gyógyításra használt füveket, fákat, és az azokból készíthető teákat,
főzeteket.
A Garabonciások befolyásolni tudták az időjárást. Nevük gara=kara=
fekete, és bonc=bontó összetételét úgy értelmezhetjük, hogy fekete
erőkkel bontó, vagy rontó. A régi lovas-nomád időkben „csatabűvölőnek”
is nevezték őket, mert az ő feladatuk volt az ellenség erejének
gyengítése, elsősorban rossz időjárás, jégeső, forgószél rájuk
zúdításával. Sok monda él a nép ajkán a hajdan vándorló Garabonciás
diákokról, akik mindenféle varázslatot tudtak csinálni.
A hagyomány szerint a boszorkány nem tudással született, nem révülés
során kapta tudományát, hanem tanulta, örökölte azt. Elsősorban
rontással foglalkozott. Jellemző magyar jóslási és rontási mód volt a
babolás, melyhez megfelelő számú fekete-fehér és rajzos száraz babot
használtak szitában, rostában forgatva. A babok (bábok vagy babák) a
rostában „elevenként” mutatták a választ feltett kérdésekre.
A magyarság ősi gyógymódjai:
A Kárpát-medencébe keletről visszatérő magyarság
igen magas gyógyító kultúrával rendelkezett. Ennek egyik legkiemelkedőbb
bizonyítéka a koponyalékelés ismerete és használata. őseink szinte
minden bajra tudtak gyógyírt. Számukra teljesen természetes volt az a
szemlélet, hogy a betegséget mindenek előtt a lélek baja, legyengülése
okozza, s ez válik később testi tünetté.
Forrás: http://www.paramedica.hu/200512/25_kontinensek2/index.htm *** |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése