2016. március 20., vasárnap

Transzcendens, transzcendencia, (fel nem fogható, természetfeletti):

                                                       
                                                            (Dienes István, Jakab István)

El tudjátok képzelni, hogy a testünkben szellemünkön, gondolatainkon túl létezik egy tiszta tudat, ami képtelen a rosszra? Amikor ezt a tiszta tudatot betápláljuk egy kvantum számítógépbe, az képes meggyógyítani a beteget, a vakot, a tönkretett bolygónkat.
Aki képtelen felfogni, hogy csak a jó képes valódi teremtésre, az azonnal el akarja pusztítani. A Transzcendens egy film címe, amely a következő 10-15 év egyik fejlődési lehetőségét mutatja meg.

Link: http://www.vntv.hu/2014/05/transzcendens/


                                               (Transzcendens -magyar szinkronos előzetes)


Evolúció, halhatatlanság, technológia? Vajon 30 év múlva hol tart a tudomány?

A vallásos szóhasználatban a transzcendencia kifejezéssel elsődleges értelemben a teremtetlen létezőre, vagyis Istenre szokás utalni. Ugyanakkor a két szó tartalma közé mégsem lehet egyenlőségjelet tenni: a transzcendencia fogalomkörébe tartoznak mindazon tartalmak (értve ezalatt személyeket és állapotokat egyaránt), amelyek megközelítésére az emberi megismerés biológiailag is leírható és értelmezhető eszközei alkalmatlanok.
 https://hu.wikipedia.org/wiki/Transzcendencia


A transzcendencia lényegéről …

 


A transzcendencia szó átlépést, meghaladást jelent. Ahhoz, hogy megtapasztaljuk a Valóság magasabb aspektusát át kell lépnünk ennek a ‘világnak’ a kapuján. Ez a kapu mi ‘magunk’ vagyunk. Mindenkinek saját magát kell meghaladnia. Saját ‘magán’ kell átlépnie. Fel kell adnia pici ‘én’-jén, hogy Önmagára lelve, Önvalójában feloldódva visszakapja azt a maga teljességében, a maga ragyogásában. A felemelkedett szemléletben mindenki ‘én’-je gyönyörű és teljes, minden ‘hibájával’ és ‘gyengeségével’ együtt – hiszen ez tesz bennünket egyedivé. És Egyediségünk adja meg a változatosság gyönyörűségét, ami pont, hogy az emberi létforma egyedi jellegzetessége.
Ezt a létezési módot, ezt a létformát mindenki pontosan azért választotta, hogy megtapasztalja milyen embernek lenni. Milyen emberként élni. Milyen emberként látni, érezni, tudni ezt a Világot, a Valóságnak ezt a vetületét. De a Valóság nem azonos azzal a Világgal, amit az emberek látnak, hallanak, szagolnak, ízlelnek, tapintanak. Nem azonos az érzékszervi benyomások halmazával, és nem azonos a tér-idő szemlélet csőlátása által leképezett vetülettel.
Éppen ezért meg kell különböztetnünk a Valóság megtapasztalási lehetőségeinek legalább két alapvető szintjét, amit a buddhizmus a Végső Igazság szintjének (Paramártha Szatja) és a Relatív Igazság (Szamvritti Szatja) szintjének nevez. A szamvritti kifejezés pontosan megjeleníti miből áll ez a relatív igazság: a tudati folyamatok (vritti-k) egymásra hatásából (szam-). A relatív igazságot a valóság megismerésére irányuló tudatok, kollektív egymásra hatása hozza létre. Tudati összekapcsoltságuk.

Az emberi ‘élet’ az emberi tudatok által generált Világ színterén zajlik. Ez a létezés szintje. A létezés: folyamatos keletkezés. A látszólagos tér-idő horizontján lefutó történések láncolata. Minden egyes létező pillanat egy előző pillanatot feltételez, és egy következő pillanatot indukál. Épen ezért a relatív Igazság szintjén észlelt Világ folyamatos átalakulásban, változásban van. Itt minden állandó folyamatban van. Panta rhei – mondta Hérakleitosz: Minden változik. Minden folyamatos átalakulásban van.
Ezzel együtt a Valóság nem csak ilyen. Van a Végső Valóság szintje is, amely nem a létezés és a létezők horizontja, hanem magáé a LÉTé.
A LÉT és a létezés szintje között nem mennyiségi, hanem minőségi különbség van. Míg a létezők térben és időben ‘vannak’, a transzcendens tiszta LÉT semmilyen értelmezhető keret között nem mondható ‘létező’ Valóságnak. Valósága az Örökké-Valóság. Mint ilyen, a tér-idő szemlélet meghaladásán, a történeti események horizontján való felülemelkedésen keresztül élhető át. A LÉT ‘megtapasztalása’ valójában egy ÉL-mény és nem tapasztalat. Tapasztalata az embernek csak a létező ‘dolgokról’ lehet. A létezés horizontján megjelenő ‘dolgok’, számunkra mindig, mint megismerésünk tárgyai jelennek meg. Gondolkodási folyamatunkban ezeket a ‘tárgyakat’ magunktól függetlennek és rajtunk kívül állónak gondoljuk. Ezért a relatív igazság szintjén ‘élők’, a létezők világát egy objektív realitásnak tételezik. Úgy viszonyulnak a dolgokhoz, mint amik rajtuk ‘kívül’ és tőlük ‘függetlenül’ léteznek.


Ez teljesen paradox gondolat, hiszen az emberek, magukat a létezőkhöz sorolják, így magukat is tárgyiasított, dolgosított létezőként fogják fel. Éppen ezért létezésüket térben és időben értelmezik, és magukat térhez és időhöz kötött lényként élik meg. Az emberi szemlélet a létezés horizontját tér-idő keretben értelmezi, és úgy véli minden esemény valamilyen képzelt időben és képzelt helyen történik. Az megtapasztalt események közötti kapcsolatot, egy nagyon egyszerű, unilineáris logikai kényszert követve, egymásra következésükben képes csak szemlélni. Azaz minden eseményt a múlt-jelen-jövő szemléleti kerethez igazítja. Minden ‘jelen’ esemény okaként valamilyen múltbéli eseményt teszünk felelőssé, és a létező jelen esemény jelen-tőségét a korábbi események jelentik. A jelen pillanatban történő események mindig jelzés értékűek, hiszen ezen események mindig számunkra vannak jelen. Pontosan a jelen-ség (a görög fenomén szó) szó is erre utal, hogy ami jelen ‘van’, annak jelentősége is van, valamire utal, jelez. Minden esemény jel értékű tehát.
Az emberek a jelen pillanat eseményeit értelmezve, és annak jelentőségét tovább projektálva egy képzelt ‘jövőbe’ vetítik az így létesült elvárásaikat, amelyek megszülik a ‘következő’ jelen pillanatot. Noha minden ember az ÖRÖK jelen pillanatban él, úgy gondolja, úgy hiszi, hogy az időben halad valamiféle múlt felől a jövő irányába. Valójában mozdulatlanul áll egyetlen helyben, csak tudatán áramlik át megannyi észlelet. A tudatfolyamatok örökös változása kelti azt a képzetet, hogy az idő halad, vagy, hogy a ‘dolgok’ változnak.



A jelen pillanatot, bárhol is legyen a létezés horizontján, azaz egészen pontosan bárhol és bármikor is legyünk, mindig áthatja a LÉT teljessége, amely az Örökkévalóság mozdulatlan síkjáról árasztja fényét. Ezt a kiáradást nevezzük a ‘szentség’ érzésének. A szentség érzése, annak az élménynek a vetülete, amelyben megtapasztaljuk a transzcendencia lényegét. Amely élményben kilépünk a létezés horizontjáról, hogy magunkon túllépve közelebb kerüljünk Önvalónkhoz. A szentség megtapasztalásának feltétele, hogy felülemelkedjünk magunkon, ‘én’-képzetünkön, és megengedjük magunknak, hogy tudatunk egyesüljön eredeti természetes állapotával, ami a LÉT teljessége.
Ennek a teljességnek a megtapasztalása a SZAT-CSIT-ÁNANDA egybeesése, ahol a tiszta LÉT (SZAT), a TUDATI befogadás (CSIT), és a BOLDOGSÁG (ÁNANDA) egybe esik. Ennek eszköze lehet a meditáció, amely az érzékszervi tapasztalás visszavonásával, tudati kiküszöbölésével, elsősorban a létezés horizontján való felülemelkedést, a transzcendenciát teszi lehetővé. A meditáció fokozatos ösvény: fokról- fokra vezet egyre közelebb valódi Önmagunkhoz, Önvalónkhoz.
Az Önmagunkhoz vezető út, teljesen egybe esik az Istenhez vezető úttal, hiszen a Végső Valóság horizontján az Önvaló és ISTEN (ÉN-IS-ÉN, TE-IS-ÉN, TE-IS-TE, ÉN-IS-TE) egy és ugyan az. A meditáció folyamatában, amelynek jelentése: ‘önmagunk közepébe helyeződés’, rámutat arra, hogy valójában minél inkább elengedjük a létezés horizontján felmerülő ‘én’-képzetünk, annál közelebb kerülünk a szentséghez. Ez nem tényleges elmozdulást jelent! Senki nem megy sehová! Valójában soha senki sehová sem mozdul, csak elméjében éli meg az állapotváltozást. A LÉT, mind fundamentális alap, áthatja a létezés egészét. Így nincs mit elhagyni, és nincs mit megnyerni. Csak ráeszmélni kell, hogy a LÉT teljessége jelen VAN, mindig és mindenhol. Hogy mindig és mindenhol jelen ‘volt’ és jelen ‘lesz’. Boldogsága az ember elvitathatatlan sajátja, benső természete. Sem elhagyni, sem megtalálni nem lehet, mert elveszíthetetlen ÖRÖK birtoka mindenkinek.

FIGYELMEZTETÉS:
MINDEN, amit itt leírtam FÉLRE-VEZETÉS. Az IGAZSÁG Benned van.
Kérdezd meg Önmagadat!
ÓM ÁH HUNG
Tarr Bence László


(Ánanda Pradzsnyárádzsa)


Forrás/Link: http://kerekegeszember.hu/2012legendariuma/vilagvege-felemelkedes/felemelkedes-2012/a-transzcendencia-lenyegerol/
 


Magyar Katolikus Lexikon > T > transzcendencia 
 
transzcendencia (a lat. transcendo, ‘meghalad, felülmúl, túllép’ igéből): tág értelemben az érzéki tapasztalaton túli, azt meghaladó tulajdonság; szoros értelemben →Isten és az →örök élet. – 1. Filozófiailag Szt Tamás realizmusából, mely a tapasztalatból indul ki mind a megismerésben, mind az istenérvekben (→istenbizonyítás öt útja), de amely tapasztalat túlmutat önmagán, következik a lét és Isten és minden termfölötti ~ja. – A →racionalizmus →panteizmusa, mely csak az →immanenciát ismeri, és →Kant kriticizmusa, mely tagadja a tiszta ész ideái (világ, lélek, Isten) tapasztalati megismerésének lehetőségét, a ~t a gyakorlati ész hatáskörébe utalja. – A →német idealizmus igyekszik szintézisbe hozni az immanenciát és ~t, v. az utóbbit állítja az előbbi rovására. – A 20. sz. fil-ja rádöbbent az ember ~ felé való nyitottságára. Ebből az ember tragikus voltát vezeti le: határhelyzetei (Grenzsituation) ugyan utalnak a ~ra, de minden törekvésében „kudarcot vall” (Scheitern); ugyanakkor pl. →Jaspers visszautasítja a ~ Istennel mint személyes létezővel való azonosítását. – A kat. fil. és teol. nem zárja ki a kettő azonosságát. A ~ tapasztalata (ami több mint érzéki tapasztalat) megelőzheti a kinyilatkoztatást, de nem teszi azt feleslegessé. – 2. Teológiailag a ~ mint isteni tulajdonság azt jelenti, hogy Isten végtelenül felülmúlja a világot és az összes véges valóságot. Ez Isten végtelen létteljességéből, a semmiből való teremtésből, a teremtményekkel szembeni szabadságából és személyes voltából következik. Benne foglaltatik az immanencia is, amely mint isteni tulajdonság azt jelenti, hogy Isten mindenben benne van mint legbelsőbb titok. – Ha elhanyagolnánk az immanenciát, akkor a ~ felfoghatatlan messzeségbe tűnne, ahol alig vagy egyáltalán nem érhető el már Isten, és az →ateizmus veszélye fenyegetne; ha viszont a ~t iktatnánk ki, panteista elképzelésekben vesznénk el. A kiegyensúlyozott középutat Szt Ágoston fogalmaza meg: „Isten bensőségesebb, mint a saját bensőm és magasabb, mint ami a legmagasabb bennem” (Vallomások III. 6, 11). – A ~t elsorvasztja a →deizmus, amely szerint Isten megteremtette a világot, de tovább már nem törődik vele. Ezzel szemben manapság gyakran észrevehető a távolkeleti meditáció hatása alatt álló panteista, mindenben Istent látó hajlam. – A Ó- és Újszövetség és a kereszténység határozottan hirdeti az Isten ~áját, de egyedülálló módon összeköti vele az immanenciát azáltal, hogy minden Isten Fiának megtestesülése körül forog, és Isten dicsősége áthatja a világot. ~ája következtében Isten úgy mutatkozik előttünk, hogy ő a mi eredetünk és célunk, akitől mindent kapunk és aki felé törekednünk kell mindennel, amink van és amik vagyunk. Ebből adódik a tisztelet és a hála, aminek csúcsa az →imádás. Egyúttal feltűnik Isten egyedülálló dicsősége, amely akaratunktól feltétlen engedelmességet vár. A ~ból származó szeretet ébreszti föl szívünket, hogy mindenben és mindenek fölött szeressük Istent.  R.Z.
Scholastik 1938:1. – Lotz, Johann Baptist SJ: Immanenz u. Transzendenz. – Stipičić, Ivo: Die Grenzsituation des Menschen und seine Eksistenz. Fribourg, 1967. – Schütz 1993:396.

* http://lexikon.katolikus.hu/T/transzcendencia.html 

** http://www.jezustanitasok.hu/content/read/a_transzcendencia_eszkoztara-4

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése