Vári-Kovács Péter - A JÓ LOVAS KATONÁNAK dal.
(Huszártörténeti konferencián elhangzott elõadás szerkesztett változata):
A tanulmány kezdetén a magyar huszárral kapcsolatosan néhány fontos
kérdést kell tisztáznunk. Ezek a huszár születésének körülményei, a
téves nézetek tisztázása, a huszár dicsõ harcainak általános és elvi
meghatározása, végül a huszár szerepe és jelentõsége a történelemben.
Erre
azért van szükség, mert a mai kor embere - fõleg az ifjúság - már csak
könyvekbõl, képekbõl, a múzeumok tárgyi emlékeibõl alkothat magának
fogalmat arról, hogy mi is volt a huszár, a magyar huszár? Hiszen már a
ló is kiszorult a mezõgazdaságból, a közlekedésbõl, lovat alig látni,
legfeljebb a lóversenyeken, bemutatókon, vagy a városnézõ egy-két
konfliskocsiba fogva. Pedig a ló az egyik legrégibb, hûséges és hasznos
társa, harci bajtársa volt az embernek. Ezért okoz igazi örömöt, hogy
mégse vész el a ló, a huszár emléke, szelleme, mert mint a vadvirágok a
réten, mostanában egyre több hagyományõrzõ egyesület, huszárbandérium
születik, áll fel még a határon túl is, az egész Kárpát-medencében!
E tanulmánynak is az a fõ célja, hogy megismerjük, mi is hát a huszár,
hogyan keletkezett, mi volt a szerepe és jelentõsége történelmünkben
egészen az utolsó háborúig. Milyen volt a harcmódja, és végül mi volt az
a sajátosság, ami annyira kiemelte a magyar huszárt az európai és
amerikai hadseregek katonái közül, hogy példáját követendõnek találták.
Fölteszem a kérdést: ki is volt, mi is volt az a magyar huszár, aki fél
évszázaddal ezelõtt, a XX: század második, legvéresebb világháborúja
után örökre eltûnt a harcok mezejérõl?
Ha megpróbálom jellemezni, sokféleképpen beszélhetek róla. Olyan ember
volt mint akármelyikünk, olyan katona, mint bárki más. Olyan fából
faragták, mint akár téged, akár engem, de ha felült ficánkoló,
mozgékony, gyors, fáradhatatlan, szép magyar lovára, kezébe kapta a
huszárkardot, és visszaszállt belé az õsi magyar lovasszellem, akkor más
ember, más katona, más férfi lett belõle: magyar huszár!
Születését
a történelem évezredes mélységében kereshetjük, valahol Napkelet messzi
mezõin, onnan hozta magával a nagy õsi népek magas lovaskultúráját.
Nem túlzás ez, nem nagy szavak szépítõ szándékával akarom bekeretezni a
világhírû magyar lovaskatona képét. Mert amilyen félelmesen merész,
bátor és eredményes lovaskatonák voltak honfoglaló õseink, amilyen
meglepõ, fölényes, rajtaütõ harcmóddal vívták gyõzelmes küzdelmeiket
1100 évvel ezelõtt egész Európa nagy térségeiben, ugyanolyan hõsies
lélekkel, leleményes hadmûvészettel rettentették és kápráztatták el
földrészünkön és a tengeren túl is az újabb korok népeit, akik
megpróbálták utánozni õket harcban, szellemben, fegyverzetben, sõt még a
világon legszebb egyenruhájukban is.
Népünk történetében nem a XV. században, a török betörések idején
jelent meg elõször az a könnyû lovaskatona, akit huszárnak nevezünk!
Csupán az történt, hogy elsõ "névjegyét", a huszár szót legnagyobb
királyunk, Hunyadi Mátyás mondta tollba 1481-ben apósának, a nápolyi
királynak szóló levelében. Éspedig ilyen módon: "equites levis
armaturae, quos hussarones appellamus!" Vagyis "könnyû fegyverzetû
lovasok, akiket huszároknak nevezünk." Ez azt jelenti, hogy a huszár
szót a mi lovaskatonánkra vonatkoztatva legrégebbrõl ekkortól ismerjük
írásban, mert mint nemesi családnév hiteles okmányokban már elõbb,
1449-bõl, sõt már 1403-ból is ismeretes.
Az a feltevés, hogy a huszár szó a magyar nyelvbe a török elõl menekülõ
szerb lovasok lovasrablót jelentõ gusar szavából ered téves, mert
teljesen elképzelhetetlen, hogy Mátyás király legelõkelõbb elit magyar
lovaskatonáit a szerb rablók nevén határozta volna meg, valamint kizárt
dolog, hogy nemesi családok a lovasrablók nevét vették volna fel. Ez
csak a XIX. század szlávosító, nyelvünket lebecsülõ irányzat
agyszüleménye. Legújabb kutatások szerint állítólag az ujgur (hun
eredetû) nyelvben van egy "huszár" szó, amely közkatonát jelent.
A huszár szó ezen elsõ írásbeli megnevezését meghatározni a magyar
huszár születésének, elsõ megjelenésének a hadtörténelemben helytelen és
alaptalan, mert bár a könnyûlovasság haderõnkben sajnálatosan háttérbe
szorult a XI-XII. század óta, de könnyû lovasaink mindig voltak. A fõ
érvünk az, hogy a huszárok ugyanazzal a könnyûlovas harcmóddal
küzdöttek, védekeztek a törökkel szemben, amely teljesen azonos volt a
régi magyar lovas taktikával. Hiszen kezdetben még nyíllal is
lövöldöztek, mint az Árpádok idején. A huszár tehát nem ekkor született,
hanem csak ekkor tért vissza a régiekhez, vagyis ekkor: újjászületett!
Milyen is volt ez a könnyûlovas harcmód, amellyel olyan nagy fölényben
voltak lovas õseink a nyugati népek elmaradott taktikájával szemben, s
milyen volt az ezzel azonos huszár harceljárás a csapatnem, majd a
fegyvernem egész fennállása idején?
Alapvetõ volt a ló gyorsaságában, mozgékonyságában rejlõ lélektani
lehetõség felhasználása, ami abban nyilvánult meg, hogy váratlan idõben,
helyen és irányban végrehajtott villámgyors megjelenésükkel, szokatlan
támadási módjukkal, tûzzel (nyíllal) való rajtaütésükkel szokatlan
megrázkódtatást idéztek elõ meglepett ellenségeikben, és ez olyan
ijedtséget, rettentõ félelmet, teljes akcióképtelenséget váltott ki
soraikban, ami minden ellenállást megszüntetett. Ez már fél gyõzelmet
jelentett, mivel védekezés helyett pánikszerû menekülésbe kezdtek.
A
másik alkalmazási mód ezzel ellenkezõ értelmû volt, amikor fejvesztett
menekülést színleltek, amivel az ellenségben kiváltották a biztos
gyõzelem érzését, az üldözés vadászszenvedélyét, s ekkor váratlanul,
gyorsan visszafordulva a felbomlott üldözõk csoportját szétverték, vagy
elõre elõkészített lesbe csalva, nagyobb erõkkel körülzárva
semmisítették meg. A harc más formája volt még, amikor a zártrendû
alakzatban felvonuló ellenséget nyilas támadásokkal körülszáguldották,
rendjét felbomlasztották, és így végeztek velük. Ezekhez járult a gyors
megjelenésük mellett, hogy a harc félbeszakítása után, vagy a harc
végeztével újból váratlanul villámgyorsan eltávoztak, szinte eltûntek.
Ezekkel a mozzanatokkal olyan hatást értek el fõleg kezdetben, hogy a
kor babonás népei Isten ostorának, túlvilági lényeknek képzelték õket,
és imádságban kerestek elõlük menedéket.
Mindehhez fûzzük még hozzá, hogy fél évszázadig tartó megelõzõ
támadásaikkal elérték azt, hogy 895-tõl 1030-ig az országot nem érte
sikeres ellenséges támadás. Felejtsük el és tüntessük el az ún.
"kalandozás" tudatlan és megszégyenítõ kifejezést hadjáratainkra.
A huszár harcmódja ugyancsak a ló jó tulajdonságain alapult, kezdetben
még a nyilat használták a törökkel szemben, késõbb a lõfegyverek
megjelenésével a lovassági pisztoly, majd a karabély, végül az összes
sorozat- és nehézfegyvereket használatba vették. Kardjuk természetesen
ugyanolyan volt, mint õseiké. A lesbe csalás, félrevezetés, a terep
messzemenõ kihasználása, a rajtaütés, a távolról megsemmisítés, halogató
harc, a felderítés, utóvédharc, az üldözés és a gyors tartalék volt a
huszár jellemzõ alkalmazásmódja.
A magyar huszár harcmódja, harceljárása, taktikája az õsi magyar lovas
hadmûvészetébõl származik, még a második világháborúban is alkalmazták
egyes elemeit. Így csak a nevének eredetét keltezzük a XV. századra.
Szétszórt, de tervszerû alakzatokban hajtották végre támadásaikat
egészen a XVIII. század közepéig, amikor harcmodoruk Nagy Frigyes porosz
király kezdeményezésére zártrendû, kétsoros vonalba fejlõdve változott
meg, ettõl kezdve így rohamozták meg az ellenséget. Ez a harcmód az I.
világháborúig tartott, amikor a harcban a lóról már le kellett szállniuk
és gyalog folytatták a harcot. A két világháborúban már csak néhány
lóháton végrehajtott sikeres rohamról tudunk.
A magyar királyság megalapításakor még az õsi lovas harcmódot
alkalmazták, de szervezésük és felhasználásuk egyre inkább háttérbe
szorult, s ez véleményem szerint hozzájárult az országot ért nagy
vereségekhez, így Muhi 1241, Nikápoly 1396, Várna 1444 és Mohács 1526
végzetes eseményeihez. Lángeszû nagy királyunk, Hunyadi Mátyás volt az,
aki a fenyegetõ török közeledésekor felismerte a könnyûlovasság
szükségességét, és felállította a magyar huszárság elõdeit. De nemcsak
felismerte a huszárban rejlõ erõt, hanem harcmódjukat is sikeresen
használta fel. Így 1474-ben a sziléziai háborúban huszár rajtaütõ, az
ellenség utánpótlásának megsemmisítésével végrehajtott akciójával
kényszerítette térdre a sokszoros túlerejû cseh-lengyel csapatokat
Boroszló (Wroclaw) falai elõtt! Sajnálatosan korai halála megakadályozta
fõ szándékát, a nyugati császári hatalom megszerzésével megsemmisíteni
az oszmán veszedelmet.
A végvárak közt harcoló huszárok pótolhatatlan védõ feladatokat
teljesítettek, nélkülük összeomlott volna az amúgy is omladozó, rozoga
határvédelem. A nemzeti királyság megszûntével sajnos végzetesen
lehanyatlott népünk, országunk sorsa, fõképp a Habsburg uralom alatt. A
huszárok történetének legsikeresebb korszaka következett, amikor az
idegen királyok nagyhatalmi harcaikban nyugaton alkalmazták õket a fõ
veszély, a török elleni országvédelem helyett. Az ország három részre
szakadásával az erdélyi fejedelmek szabadságküzdelmeiben is mindkét
oldalon sok huszárcsapat küzdött, sajnos sokszor magyar a magyar ellen.
Bocskai, Bethlen, I. Rákóczy György, sõt Báthory István lengyel
seregében még litván földön is harcoltak. A 30 éves háborúban is zömmel
huszárok küzdöttek. Zrínyi Miklós nemzeti hadsereg-tervében fõképp
huszárokra támaszkodott volna. Ö maga is huszárjaival aratta sikereit.
A török kiûzésének nagy jelentõségû utolsó hadjáratában aránylag kevés
huszár vett részt, bár Bercsényi Miklós, Bottyán János kiválóan
irányították a kb. 1200 magyar huszárt. Budavár ostrománál magyar huszár
tört be elõször, és tûzte ki a zászlót: Petneházy Dávid kapitány és hû
huszárja, Ragó János.
1688-ban szervezték az elsõ sor-huszárezredet Czobor Ádám
huszárcsapatából. Ebbõl lett a 9. sz. Nádasdy huszárezred, 1920-tól
1945-ig a m. kir. Nádasdy Ferenc 3. honvéd huszárezred.
Jelentõs szerepük volt a huszároknak II. Rákóczi Ferenc
szabadságharcában is, amikor nyolc évig újra volt nemzeti haderõnk. A 83
ezredbõl 52 volt lovasezred. A Fejedelem kárpátaljai felkelõihez
elõször huszárok csatlakoztak, Ocskay László és Borbély Balázs 200
huszárja. Rákóczi kuruc huszárjai a portyázó, lesvetõ, rajtaütõ
hadmozdulatokkal aratták sikereiket, és nagyméretû raid-jeikkel
különösen Bottyán János, Béri Balogh Ádám, Bezerédy, Ocskay értek el
nagy hatást. Ilyen volt a nagy morvaországi betörés, midõn a sikertelen
nagyszombati csata után Bottyán 1705 januárjában 6 huszárezreddel és
szekérre rakott gyalogsággal átsiklott a biztosító vonalon, majd 12 nap
múlva veszteség nélkül, nagy zsákmánnyal tért vissza, s ezzel a
nagyszombati császári sikert semmivé tette.
III. Károly török háborúiban fõleg a nyolc huszárezred aratott
múltjához méltó sikereket. 1717. augusztus 5-én péterváradi nagy
csatájában Pálffy 22 lovasezrede, Nádasdy és Ebergényi huszárregimentje a
török túlerõ háta és oldala ellen indított fergeteges lovasrohamával
gyõzött, alig két hét múlva (augusztus 16.) pedig báró Splényi generális
a belgrádi csatában Orsováig, sõt a Dunán túlra ûzte a majd tízszeres
túlerõt. "...mint a szélvész vágtatott a török után" - írták egy
korabeli levélben. Mária Terézia nagy hadseregének összes háborúját 19
huszárezred harcolta végig kiemelkedõ eredményekkel. Ekkor kezdõdött
huszárságunk fénykora.
Az örökösödési háborúkban a kiváló huszárvezérek visszatértek az õsi
magyar lovas harcmódhoz. Ezt a huszár harci mûvészetet ismerte meg és
vette át egész Európa minden jelentõs hadserege. Innen áradt szét a
magyar huszár dicsõsége, szelleme, s ennek az emléke maradt fenn mind a
mai napig. Gondoljunk csak a francia és amerikai huszárhagyományokra!
A vezérek közül az egyik leghíresebb Nádasdy Ferenc
volt (1708-1783), a nagyszerû hadvezéri képességû huszárgenerális,
számtalan csata sorsát eldöntõ vezér, aki 1742-ben Chotusitz-nél
rohamával gyõzött, bevette Pisek várát, 1744-ben a Rajnán túl szétverte a
franciákat. Merész portyázásainak hatására Nagy Frigyes porosz király
kénytelen volt kiüríteni Csehországot. 1746-ban Piacenzánál
(Olaszország) 7000 spanyolt fegyverletételre kényszerített. Legnagyobb
sikerét a kolini csatában aratta 1757. június 18-án. Zieten
oldaltámadását 28 százada rohamával megállította, 60 századával Zieten
80 századát megrohamozta, majd 100 százada élén megállította, végül
negyedik rohama után Nagy Frigyes elrendelte a visszavonulást. A
királynõ a kolini gyõzelem emlékére megalapította a Mária Terézia
Rendet, amelynek elsõ négy nagykeresztese közül kettõ - Nádasdy és Hadik
- magyar volt.
A döntõ hatású haditettek után a kor 40 huszártisztje Mária Terézia
Rendet kapott. Összehasonlításképpen: arany és ezüst vitézségi érmet 15
huszárezred 1946 katonája kapott, míg 15 gyalogezredbõl 1064 fõ baka
kapott elismerést.
A kor másik leghíresebb huszárvezére Hadik András volt, aki
közhuszárból emelkedett a tábornagyi rangig, majd egyetlen magyarként a
bécsi Legfelsõbb Haditanács elnöki tisztét töltötte be. Erdély
kormányzójaként õ volt a székelyek megmentõje. A csángók róla nevezték
el Hadikfalva községüket. Leghíresebb, igazi huszárbravúrja volt, amikor
a porosz sereg háta mögött elfoglalta Berlint, s azt megsarcolva még
200 pár kesztyût vitt a királynõnek ajándékul. A sarc hiányzó részét a
berliniek utólag küldték el Hadiknak"¦ Hadik kiváló portyázó
törzstisztként tûnt fel Sziléziában. Elõzõleg III. Károly török
háborúiban, majd a németalföldi harcokban már mint lovasdandár
parancsnok vett részt.
Érdekes
módon a régi magyar könnyûlovas taktikát alkalmazta Kálnoky õrnagy,
amikor 200 huszárjával színleg megrohant egy 300 fõs porosz lovas
elõvédet, majd visszavonulást fújatott, meghátrált, mire a poroszok
üldözni kezdték. Kálnoky a kellõ pillanatban megállította jól képzett
embereit, megfordultak, és fegyelmezett huszárjaival szétverte a
meglepett, rendetlenül vágtató üldözõket - igazolva ezzel is a huszár
harcmód õsi voltát. Mindez 1741. augusztus 23-án történt.
II. József török háborújában 7 huszárezred vett részt. Az ekkor
alapított arany vitézségi érmet egy Gáspár nevû magyar huszár mellére
tûzte ki elsõként a császár a saját kezével.
A 23 évig tartó napóleoni háborúkban a huszárság jelentõségének
csúcspontját érte el. Ez volt a nagy lovascsaták korszaka, népek csatái
zajlottak le. Mind a 13 huszárezred bátorsággal, vakmerõséggel, szívós
kitartással és példás vitézséggel küzdötte végig a harcokat. Hõsi
haditettek egész sorát hajtották végre. A sok öreg huszár közül ki kell
emelni a legöregebbet, Skultéty László zászlótartó õrmestert, aki
katonai szolgálatának 81. évében, 95 évesen halt meg 1832-ben! Már Hadik
1757-es berlini portyáján is részt vett.
Skultéty õrmester |
Korának
kimagasló hõse volt a nagykállói nemes hentesmester katonának szökött
16 éves fia, aki Simonyi József óbesterként kortársaitól és az utókortól
a "legvitézebb magyar huszár" címet érdemelte ki.Ö volt az, aki
õrmesterként a Garda tó partján lévõ Salo-nál lovasrohammal
visszafoglalta a tüzérségi ütegeket, s azok tüzével, majd lovasrohammal
az egész saját hadtestet kiszabadította a franciák fogságából.
Hadnagyként félszázadával a visszavonuláskor két ezredet és a tüzérséget
mentette ki Ulmnál a körülzárásból. Õ rnagyként harcolt Aspernnél és
Wagramnál, majd a 4. huszárezred egyik osztálya élén 1809-ben az egész
hadsereg visszavonulását biztosította azzal, hogy az üldözõ franciákkal
küzdve a Thaya folyó hídját Laa-nál az utolsó pillanatig tartotta, majd a
maga mögött felgyújtott hídon át vágtatva jutott a túlsó partra.
1813-ban Drezda mellett, és a Lipcse melletti "Népek csatájában" -
amelyben hét magyar huszárezred harcolt - a harctér különbözõ pontjain
18 rohamot intézett a franciák ellen.
A magyar csapatok, köztük a huszárok még 1812-ben Napóleon oldalán az
oroszok ellen hatvannál több kisebb ütközetben vettek részt, a huszárok
fõleg portyázásokkal. Ezek közül kiemelkedik Paulinyi Mihály kapitány,
aki 71 kiválasztott jó lovasával október 13-án a Bug folyó mellõl
elindulva, 400 kilométert megtéve Minszkig jutott, ahonnét december
16-án tért vissza. Elismerésként a Mária Terézia Rend lovagkeresztjét
kapta.
A
huszárság története szempontjából igen jelentõs és meghatározó volt az
1848-49-es magyar szabadságharc. A küzdelem az ország szabadságát,
függetlenségét védelmezõ harcokból állt. A Habsburgok által népünk ellen
fellázított nemzetiségek gyilkos támadásai ellen kellett elõször
védekezni, majd megindult a kamarilla nyílt támadása Jellasics
betörésével. Windisch-Graetz nagy támadása után Görgey felvidéki
hadjáratával és az új honvédség megszervezésével, a gyõzelmes tavaszi
hadjárattal lehetett a védekezést megkísérelni, de az orosz-osztrák
túlerõ vérbefojtotta jogos harcainkat. A külföldön állomásozó huszárok
hazaverekedték magukat népünk védelmére, bizonyítva áldozatos
hazafiasságukat. A felállítandó haderõt júliusban 200 ezer fõre
tervezték, ebbõl az év végére 18 huszárezred állt fel, és harcolta végig
önvédelmi háborúnkat. A huszárok kezdettõl kivonták kardjukat. A
délvidéken a Württemberg-ezred huszárjai, Pákozdnál a Miklós-huszárok
döntõ szerepet vittek. A nyugati határon vezéreik katonai tudományának
hiányában nem volt jelentõs szerepük. A téli visszavonuláskor volt
néhány lovasroham, de ez sajnos már nem volt meghatározó. A szolnoki
csatában Kászonyi huszárjai Ottinger lovasdandárát kényszerítették
visszavonulásra, és üldözték Abonyig. A Ferdinánd-huszárok a hatvani
csatában nagy lovasharcban verték vissza Schlik csapatait a Zagyva
hídjánál. A tavaszi hadjárat gyõzelmes csatáiban - Isaszeg, Nagysalló -
kiemelkedõ eredménnyel támogatták csapatainkat a harcokban.
|
Bem
erdélyi hadmûveleteiben kiválóan alkalmazta a huszárokat. A Mátyás
huszárok a gálfalvai és nagyszebeni csatában, Piskinél õk és a
Württemberg huszárok, Medgyesnél még a Vilmos huszárok ismételt
rohamaikkal járultak hozzá Bem gyõzelmeihez. Bem kiváló hadvezetése
eredményezte, hogy a Koburg és Vilmos huszárok elfoglalták Brassót, és a
Vöröstoronyi szoroson át kiüldözték az osztrákokat az orosz tüzérséggel
együtt.
Az 1849-es hadi eseményeket az ellenséges túlerõ határozta meg. Ezekben
a harcokban a huszárok önfeláldozóan védték a visszavonulókat. Július
2-án a szabadságharc legnagyobb lovascsatája zajlott le Komárom alatt.
40 magyar huszárszázad küzdött 50 osztrák-orosz lovasszázaddal szemben.
Elõzõleg az összevont huszárerõk visszaverték az orosz
Panjutin-hadosztály csapatait. A csata végülis sikeres volt. Július
11-én Komáromnál harmadszor kellett visszavonulniuk. Az utolsó
utóvédharcokban augusztus 5-én Szöregnél, másnap Óbesnyõnél, két napra
rá Csatádnál még sikerrel mérték össze fegyvereiket a császáriakkal. A
temesvári nagy csata volt a végsõ harcuk. Két nagyhatalom túlereje, az
európai országok érdektelen közömbössége, mint már annyiszor, hõsi
küzdelmeink lehanyatlását idézte elõ.
A huszárok a szabadságharc küzdelmeiben kimagasló bátorsággal,
önfeláldozó hõsiességgel teljesítették kötelességüket. Becsületüket,
haza- és szabadságszeretetüket mindennél jobban bizonyítják Lenkey és
huszárjai példája, akik külföldrõl verekedték magukat haza. Az aradi 13
vértanú közül 8 volt huszár.
|
A szabadságharc alatt és 1859-ben olasz földön harcoló huszárok a tõlük megszokott eredményes módon tûntek ki. A vesztes magentai csatában a III. hadtestet a nyíregyházi huszárok mentették meg gyilkos kartácstûzben rohammal szétverve a franciákat. Solferinónál Majtényi kapitány 6 századdal vert szét egy egész lovas hadosztályt.
Az 1866-os porosz háborúban 10 huszárezred vett részt. Itt kezdõdött a
fegyvernem jelentõségének rohamos hanyatlása az ismétlõ- és
sorozatfegyverek megjelenésével. Bár még teljes erõvel indultak harcba a
huszárok, de az I. világháborúban indított lovasrohamok nagy része már
vérbe fulladt a géppuskákkal, drótakadályokkal megerõsített
állóháborúban. Így néhány sikeres lovas- és gyalogroham után a lóról
leszállva és árokba bújva gyalogharcra kényszerültek. Asiago és Doberdó
sziklapoklában, majd a Piave partján gyalog is hõs huszárként harcoltak.
A II. világháborúba belekényszerülve már a csonka ország egyetlen
lovasdandára, majd huszárhadosztálya Ukrajnában a sikeres üldözõ
harcokban - Zwanczyk, Uman, Nikolajev és a Dnyeszter védelemben, majd a
Pripjaty mocsaraiban, s 1943 óta elõször megállítva Varsóvál az orosz
harckocsi-áradatot - mutatta meg, hogy milyen volt a magyar huszár.
Végül 1945-ben amerikai hadifogság után hazatérve szûnt meg a világhírû
magyar huszárok utolsó maradéka. A háború után felállított két
huszárezredet 1954-ben szüntették meg.
A magyar huszár fegyvernem a Mátyás király által 1481. március 11-én
megörökített "huszár" szót véve alapul közel 500 évig állt fenn,
hirdetve a magyar nép rendkívüli katonai képességeit szervezésben,
hadmûvészetben és utolérhetetlen huszár hõsi szellemében. A magyar
huszár múltjának, történelmi jelentõségének, nemzetközi hatásának és
elismertségének széleskörû elterjedése nemzeti önismeretünk, öntudatunk
fontos eszköze. A huszár népünk történelmi értékeinek megtestesítõje.
Jelképezte és tetteivel megvalósította mindazon legszentebb erényeket,
melyek mindig biztosították nemzetünk fennmaradását.
|
A magyar huszár emlékét és szellemét meg kell õriznünk népünk,
ifjúságunk szívében - a sorsot vállaló, a reménytelennek látszó
helyzetekben is a mindig újrakezdés hitét és akaratát s az érte végzett
szívós munkát, a haza rögéhez való hû ragaszkodást. Külön ki kell
emelni: a huszár mindig jókedvû volt, és mi is csak örülhetünk az
emlékének, mert az nem a vesztes háborúk, elbukott szabadságharcok
elkeserítõ és megszégyenítõ érzésével tölti el a szívünket, hanem a
huszár mindig újrakezdõ, mindig gyõzelemre törõ, s mindig sikeres
tevékenysége emlékére; mert ha nem sikerült is valamely akciója, a
huszár lovával mindig el tudott szakadni ellenfeleitõl, s akkor ismét és
mindig újra kezdte!
A
huszár ma már valóban a mesék, mondák, legendák hõse, de meg is
érdemelte az elismerõ, dicsõítõ jelzõket. Volt idõ, amikor kardja
hegyével õ írta a történelem legszebb lapjait hazai földön és messze
idegenben, Európa- és Amerikaszerte.
Manno Miltiades, mûvész, költõ, tartalékos huszártiszt így búcsúzott a magyar huszártól:
"... mert tûzben, vérben, virtusában égve,
ezer csatából egyenest az égbe
száguldott egykor a magyar huszár!"
ezer csatából egyenest az égbe
száguldott egykor a magyar huszár!"
|
Nem csoda, hogy országunkban oly sok hõsi emlékmû huszár alakjában
emlékeztet hõsi halottainkra. A sok szép huszár hõsi emlékmû közül
különösen nagyon közel áll a szívünkhöz a budapesti Szervita-téri
templom homlokzatát díszítõ bronz dombormû. Az emlékmû Istók János
alkotása, - rajta a Vilmos huszárezred hõsi halottainak névsorával - azt
ábrázolja, hogy Jézus Krisztus a keresztfáról lehajolva magához
emeli-öleli a lováról holtan lehanyatló magyar huszárt.
Nagy Kálmán
|
A szerzõ, Nagy Kálmán hadtörténész, nyugalmazott huszárezredes,
életének 95. évében jár. Fáradhatatlanul tanítja az ifjúságot a
huszárság történetére. A tanulmányt kísérõ képek saját gyûjteményébõl
valók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése